Luke Hemmings

Olyan hajnali két óra lehet, amikor észreveszem, hogy Mackenzienek a bőre tűz forró. Ráteszem a kezemet a homlokára, amitől bebizonyosodok, hogy ő bizony belázasodott, és nem is kicsit ezért halkan elkezdem ébreszgetni.

- Mackenzie – suttogom. Nem igazán akarja meghallani a hangomat, ezért megpróbálom mégegyszer, csak most kicsivel hangosabban. – Mackenzie!!

- Mi van? — dünnyögi és belenyomja a fejét a párnájába.

- Lázas vagy – közlöm vele.

- Aha, na hagyjál – morogja és megfordul, de én visszafordítom magam felé.

- Lázas vagy, basszus! Hívok valakit – mondom, és észre sem véve a tiltakozását, előveszem a telefonomat és tárcsázom Cal számát, aki a legeslegvégén veszi fel a készüléket.

- Bajod van, baszdmeg? Mi a fasznak hívsz hajnali nem tom' hánykor? – kezdi.

- Van lázcsillapítod?

- Te nem vagy normális haver. Mi vagyok én? Gyógyszertáros? – ordít bele a telefonba, én pedig szó nélkül kinyomom.

Rápillantok Mackenziere aki a fejét fogva vacog, miközben a takarót magára húzva ül az ágyban. Megrázom a fejemet, és gyorsan rányomok Michael számára is. Öt csengetés után fel is veszi.

- Mi van? – szólal meg rekedten.

- Van lázcsillapítod? – idegeskedem.

- Miért lenne? Várj, minek kell? – a hangjából rögtön felismerem, hogy már ki is ment az álmosság a szeméből és már csak az izgatja, hogy kinek van baja. Miután elmagyarázom neki mi történt, rá öt percre hangos kopogtatásokat lehet hallani az ajtónál.

Felállok és kinyitom nekik. Michael egy szál boxerban trappol be értetetlen fejjel a szobába és azonnal Kenziehez siet, és mivel Ash a színeshajúval van egy szobába, ezért ez kétségtelen volt, hogy a göndörke jön-e vagy sem. Ashton egy takaróba bebugyolálva, mezítláb cammog be a helyiségbe.

- Oké, elmegyek keresek gyógyszert — ahogy jött úgy viharzik ki a szobából Mikey.

- Hallod! Nincs rajtad semilyen ruha! – kiáltok utána, azzal sem foglalkozva, hogy bárki fel kelhet miatta.

- Ez neked nem ruha? – mutat rá idegesen az alsógatyájára. Elnevetem magam, aztán visszamegyek hozzájuk.

- ...aztán mondta Mr. Harold, hogy... – motyogja tovább a történéseket Mackenzie, Ashnek, aki török ülésben figyeli őt.

Megcsóválom a fejemet, majd a nadrágzsebemből kiveszek egy cigit, és gyorsan kimegyek az egy méter hosszúságú teraszra. Meggyújtom a csikket, és egy jó nagyot szívok belőle. Egy kellemes érzés járja át a tüdőmet, majd kifújom a füstöt, ami szürke fellegben vész el a hideg levegőben. Öt perc cigarettázás és gondolkodás után Mackenzie jön ki hozzám a hidegbe, három kabáttal, két sapkával a fején, miközben egy plédet fog át magán, ami a hátát takarja.

- Ash öltöztetett fel így?

- Máskülönben nem engedett volna ki hozzád – válaszolja semleges hangon. Az arckifejezéséből látom, hogy nincs jó kedvébe.

- Mi a baj?

- Azon kívül, hogy kurvára meccs van ma és nekem meg lázam van? Hát van baj, miért is ne lenne? Tudod ki a bajom még? – háborodik fel.

- Na ki? – támaszkodom meg a korlátnak és úgy fürkészem a feldúlt lányt.

- Mi a fasznak károsítod a szervezeted? – emeli fel a hangját és kiveri a kezemben lévő cigit.

Ezek szerint én vagyok a baja. Na szuper, megint kezdi.

- Mert jól esik – vonok vállat vigyorogva.

- Aha, az kis jól fog esni ha meghalsz?

- És neked? Kijössz lázasan, betegen, ebbe a hidegbe! Ugyan az! – mostmár én is más hangszínnel beszélek vele.

- Nem! Egyáltalán nem ugyanaz!

- Amúgy meg mit érdekel téged, hogy mi van velem? – kérdem. Úgy látszik megfogtam, mert erre nem tud mit válaszolni.

- Talán azért mert fontos... – kezd bele a mondandójába amit már sosem tudok már meg, ugyanis Michael nyitja ki a terasz ajtót.

- BASSZÁTOK MEG! NINCS GYÓGYSZER SEHOL! ÉS MIT KERESTEK KINT A HIDEGBEN? KOMOLYAN MACKENZIE? ENNYIRE BOLOND VAGY? – szakad ki a haveromból minden egyszerre, de nem is akárhogyan.

Szó nélkül megyünk be a szobába. Mackenzie elgondolkodva ül le az ágy szélére, és beharapva az ajkát bambul el. Ash felvet különböző ötleteket, hogy honnan szerezhetnének gyógyszert, egészen addig míg veszekedni nem kezdenek. Egyszer csak Mackenzie felnéz és megszólal.

- Azt hiszem, nekem van gyógyszer a táskámba – suttogja, de még is úgy, hogy a két idióta meghallja. Mindketten ugyanakkor rákiabálnak a lányra.

- NEM TUDTÁL VOLNA HAMARABB SZÓLNI?

- Kussoljatok már! – ordítok rájuk, mire elcsöndesednek.

Kenzie csak kikerekedett szemekkel néz ránk, én pedig a kezébe adom a táskáját. Kikutatja a lázcsillapítot, és víz segítségével beveszi.

- Akkor mostmár mehetünk? – kérdi Ash, mire bólintok. Két perc múlva már nincsenek is ott.

- Mit akartál mondani a teraszon? – pillantok rá az ágyon fekvő lányra.

- Ja, már lényegtelen – motyogja, majd a fejére húzza a takarót.

Felsóhajtok, majd amint felvettem a nadrágomat, elhagyom Mackenzie szobáját.

Mackenzie May

Reggel már nem is fáj annyira a fejem. Megdörzsölöm az arcomat, és eldöntöm, hogy veszek egy hosszú zuhanyt mielőtt lemegyek a többiekhez gyakorolni. Miközben kikászálodom az ágyból, akkor tudatosul bennem, hogy Luke már nincs mellettem.

Megforgatom a szemeimet, és elindulok a fürdőszobába. Pont amikor lefürödtem, elkezd csörögni a telefonom FaceTime-on. Chloe hív. Gyorsan felkapok egy köntöst és felcsavarom egy törölközőbe a vizes hajamat. Megnyomom a zöld gombot, és a telómat megtámasztom a kis polcon ami tükör alatt helyezkedik el.

- Helóó! Ohh – kezdi boldogan de amikor meglátja a karikás szemeimet és a sápadt arcomat azonnal lehervad az arcáról a mosoly.

- Hali– motyogom, miközben elkezdem szárazni törölni a hajamat, meg mi egy mást csinálni vele.

- Mi történt veled? – kémlel engem a kamerán keresztül, így hát innentől kezdve mesélni kezdem neki a tegnapi nap eseményeit. – Mi a fasz? Beleestél? Kimentett? Együtt aludtatok? – kérdezgeti, amint végig mondtam neki az egész sztorit.

- Aha, aha, aha – bólogatok, és mikor már a sminkelésnél tartok, kikenem a szempilláimat festékkel.

- Oh, úristen. Most nem tudom, hogy akadjak ki, vagy örüljek – mondja.

- Inkább semelyiket ne csináld – erőltetek magamra egy halvány mosolyt.

- Meséljek én is valamit? – vigyorodik el, és így természetesen igent mondok. – Tudod van az a Cameron, a másik osztályból.

- Magas, izmos, barna haj, szintén barna szemek? – idézem fel magam előtt a srácot.

- Igen.

- Na és? Mi van vele?

- Rám írt, aztán pedig másnap odajött hozzám suliba – ecseteli csillogó szemekkel.

- Miiiii? – esik le az állam.

- Igeeeen, és elkérte a számom. Na meg azt is mondta, hogy valamikor összefuthatnánk sulin kívül – harapja be az ajkát Chloe.

- Úúú! Ez nagyon jó hír! – miközben a karikáimat tüntetem el a szemeimem alatt, a mosoly levakarhatatlan az arcomról, Chloe boldogsága miatt.

- Na de most megyek, mert anyámnak megígértem, hogy segítek neki a takarításban. Szombat van, aztán erre a napra rakta a karácsony előtti nagy takarítást – mondja.

- Okés, majd írok a meccs után, és már holnap úgy is megyünk haza – búcsúzok el, majd kinyomom a készüléket, és tovább készülődök.

Miután végeztünk a srácokkal a gyakorlással, mindenki megy a saját dolgára, de nem mehetünk annyira messze ugyanis hamarosan jön az ellenfél és kezdődik a játék. Leülök az öltöző előtti padra és ott kezdek el kinézni a fejemből. Körülöttem az emberek sürögnek-forognak. A kivetitők lassan bekapcsolódnak, és egy negyed óra eltelte után a másik csapat is megérkezik. Felállok, hogy jobban felmérjem a terepet. Észre sem veszem, hogy Luke csapódik mellém, Cal társaságában.

- Nehéz menet lesz – szólal meg a kreol bőrű fiú.

- Az – helyesel a szöszi.

Végig mérem a fiúkat a másik oldalt. Egyik magas, másik alacsonyabb. De összevéve, tényleg nehéz esetnek bizonyulnak. Tovább vezetem a szemeimet a társaságon, egészen addig amíg meg nem állapodik a tekintetem egy ismerős arcon, aki nem más mint az ellenfél edzője.

Nem változott sokat. Egy táblára írkál fel dolgokat. Lejjebb vezetem a szemeimet, így észreveszem a jobb oldalán lévő hat év körüli kislányt, aki a nő kabátját markolássza. Hirtelen megszűnik a világ körülöttem. Hét év után most találkozok vele elsőnek. És erre mit látok... Anyának egy másik gyereke van.