November. Pontosabban, november második hetében járunk, és azt mindenki tudja, hogy mit jelent. Egyetlen egy hónap és karácsony, szóval a városban élő népesség már most erre a bizonyos ünnepre készül. Karácsonyi díszek felszerelve a városba, illetve a boltok is tele vannak minden féle vacakkal, amit az emberek tonna számra vesznek meg, és akkor még a TV-ben lévő reklámokról nem is beszéltem. Persze ez nem az jelenti, hogy nem szeretem, mert igenis imádom amikor a karácsonyfa mellett állok és az ablakon át látható leszállingózó hópihéket kémlelem, de most vannak fontosabb dolgok is amikre figyelnem kell. Például az edzések, illetve az két hét múlva megrendeződő országos meccs. Nem rég jelentette be nekünk Mr. White, hogy attól még, hogy vesztettük a városit, indulhatunk mi is a hegyekbe, az egy-másfél hetes 'kirándulásra' amiből öt napot meccsezünk. A csapat felállításokat már nagyjából összeállítottuk, szóval próbálunk felkészülni a program tervre, na meg az ellenfeleinkre. Nehéz menet lesz, az biztos. Aztán még ott van a tanulás. Utolsó évemet kezdtem el, és muszáj odafigyelnem erre is, hogy sikeresen megcsináljam az érettségit. Persze, ez még odébb van. Utolsóként pedig szeretnék egy kis időt tölteni a barátaimmal, meg Briannel akivel igazából nem is tudom mihez hasonlítani a kapcsolatunkat. Olyan... baráti? Vagy már annál több? Hát tuti több, hisz már az első csók is megtörtént az utóbbi edzésen. Sajnos nem tudom, hogy most akkor mi van de kezd összezavarni, és jó lenne ha minden letisztázódna a fejembe, hisz lassan apa is gyanakodni kezd Brianre, hogy ennyit találkozgatok vele, és ha majd rákérdez nem tudok majd mit mondani. De annyi biztos, hogy boldog vagyok Brian mellett.

Reggel ahogy elkészülök, kimegyek a kapunk elé, és ott várom Briant, mivel megbeszéltük, hogy ma elkísér a suliba. Maximum öt percet várakozhatok, mert a távolból a félig meddig barátom alakja tűnik fel. Mikor ideér, nagy mosollyal az arcán mér végig, majd közelebb hajol hozzám és egy gyors csókban részesít, amit természetesen viszonzok, de nem érzek semmi olyat amitől pillangók kezdhetnének repkedni a gyomromba, ami egy kicsit aggaszt.

- Jó reggelt.. – húzódok el tőle.

Megigazítom a haját, de mikor leraknám a kezemet magam mellé, ő megfogja és rákulcsolja az ujjait az enyémre. Beharapom az alsó ajkamat.

- Jó reggelt neked is – nyom ez puszit a homlokomra, majd elindulunk kifele az utcából. Felsóhajtok, mire páraként meglátom a levegőben a saját lehelletem. Imádom amikor már csak pár hét és beköszönt a tél.

- Min gondolkozol ennyire? – zökkent ki a gondolat menetemből Brian.

- Ja, semmin. Lényegtelen – legyintek a szabad kezemmel egy aprót.

Brian nem is fírtatja tovább, ezért az út további felét másról beszélgetve töltjük el. Amikor odaérünk a sulim kapui elé, Luke jön velünk szembe. A gimitől pár méterre eldobja a cigaretta csikkjét, majd felénk tart.

- Akkor majd délután! – nyom egy csókot az ajkaimra, mire lehunyom a szemeimet.

Mielőtt még tovább indulna intek neki egyet, ő pedig Luke irányába kezd el tovább lépkedni. Mikor egymás mellett mennek el, lepacsiznak egymással. A szőkeség ide tart.

- Szia – próbálok mosolyt csalni az arcomra, hogy ne tűnjek annyira ellenszenvesnek, hisz még mindig nem szimpatizálok annyira a fiúval.

De valljuk be, mióta megtörtént a szertáros incidens, azóta sokkal jobb a kapcsolatunk, és néha-néha amikor olyan napunk van, akkor még beszélgetésbe is enyeledünk. Ritka alkalmak egyike.

- Reggelt – morogja, és azon nyomban eltűnik a diákok sokaságában.

Erre csak vállat vonok, majd lassan én is kikerülgetve az embereket, beoldalgok az épületbe. Az első óránk matek. És mivel kezdünk? Hát persze, hogy dolgozattal. Mi mással? A teremhez sietek, és ahogy odaérek, belépek, majd megkeresem a helyemet, ami természetesen Luke mellett van. Ott ül a széken felrakott lábakkal és telefonozik. Lerakom a cuccomat az asztalra, ezáltal megcsap a szőkeség illata. Dezodor, parfüm és cigi füst összekeveredve. Nem értem mire jó neki, hogy cigarettázik.. de ő dolga.

Nem sokkal utánam Chloe esik be az ajtón.

- Hali – köszönök oda neki, ő pedig int hogy várjak.

Odacsoszog az asztalához, levágja a cuccát idegesen, és letekeri magáról a sálját, majd lehámozza magáról a felesleges ruha rétegeket. Kipirosodott arccal jön vissza hozzám.

- Adj egy kést – jelenti ki pszichopatikus fejjel.

- Öhm, nem. És minek kell az neked? – kerekednek ki a szemeim.

- Mert elegem van – csap az asztalra, mire Luke hirtelen felkapja a fejét.

- Minden rendben? – néz a barátnőmre fura fejjel.

- NEM! – ordítja le.

- Ki gondolta volna – forgatja meg a szemeit, majd a figyelmét tovább szenteli a telefonjának. Visszavezetem a tekintetem Chloera.

- Na mondd mi a baj?

- A húgom egész reggel a fürdőszobába tanyázott és nem engedte, hogy sminkeljek.. Nézz rám! – mutat magára dühösen.

- Van húgod? – lepődök meg.

- Látom a lényeget fogtad meg – nevet fel Luke.

- Kussolsz! – sandítok rá félszemmel, mire látom, hogy csak elvigyorodik.

Észeveszi, hogy nézem ezért kacsint egyet. A világ megáll egy pillanatra és ezt nem tudom mire vélni. Az arcom lángolni kezd, ezért inkább úgy döntök, hogy tovább figyelek a hadonászó lányra aki azóta is nyomatja a dumát.

- ..és most meg rájövök, hogy doga és én nem tanultam!! – csap újra az asztalra.

- Abba hagynád? – morogja a szőke.

- NEM!

- Hallod, semmi baj, Calum segít a dogában – simítom meg a barátnőm vállát.

- Cal? Aki sík hülye matekból? – néz rám unott tekintettel.

Lassan Calumék is megérkeznek a terembe, majd a többi osztálytársunk. Azt hinné az ember, hogy a diákok a hátukon a táskájukat cipelik. Hát Calumék esetében nem így van. Ugyanis Calum Thomas Hood a hátán az egyik osztálytársunkat cipeli miközben nagyokat röhögnek.

- Hé ne becsüld le a sík hülye matekosokat! – kapok drámaian a szívemhez, amivel sikerül mosolyt csalnom az arcára. Egy éles hang üti meg a füleimet.

- Mindenki a helyére! Könyvet, füzeteket elrakni! Aki puskázni mer azonnal kicsapom a teremből. Na meg becsapom neki az egyest – mondja el a szokásos monológját Mrs. Hill.

Mindenki a helyére ül, a nyanya pedig kiosztja a lapokat. Luke levágja a telefonját az asztalra, én pedig a pólóm szegélyét nézegetem. Nem sokkal később a mellettem ülő tekintetét érzem magamon.

- Mit bámulsz? – motyogom, majd a szemeimet a tekintetébe fúrom.

- Téged – vigyorog megszokottan. Egy gúnyos pofát vágok mire elneveti magát. Muszáj elmosolyodnom. – Tanultál?

- Nem – válaszolok, ő pedig visszafordul az eredeti ülés helyzetébe.

Mrs. Hill lerakja elénk az utolsó lapokat. Ráfirkantom a nevemet majd az első feladatot kezdem el vizslatni. Nos, már az elején bukás az egész, viszont úgy érzem Luke-nál ez teljesen máshogy van. De ez tudhattam már, hisz neki a matek olyan mint másnak a rajz. Mivel az elsőnél simán tudok tip-mixelni ezért beirogatok néha egy 'H-t', vagy egy 'I-t'. Ám Luke hirtelen elkezdi nekem suttogni a igazakat és a hamisakat. Gyorsan odaírom, majd tovább megyek. Számolás az egész lap. Idegesen fújtatok egyet, és levágom a tollamat az asztalra.

- Valami gond van Mackenzie? – szólít meg a tanár.

- Nem – vágom rá, ő pedig már nem is tulajdonítja rám a figyelmét.

- Hogy a faszba megy ez neked? – suttogom Luke-nak aki már csak nézeget össze-vissza, ugyanis kész van neki az egész feladat sor.

- Sima ügy – von vállat, de utána olyat csinál ami nem szokásos tőle. Kicseréli a lapunkat és gyorsan firkálni kezdi nekem az eredményeket.

- Hallod, kedves vagy meg minden, de ha észreveszik akkor neked is egyes lesz – bököm meg a combját de ő rám sem hederít. Mikor adná vissza a papírt, Mrs. Hill felkiált.

- Azt hiszitek, hogy hülye vagyok?! – kezd el rikácsolni.

- Tanárnő, csak volt egy pók a dolgozaton amitől Kenzie megijedt, és meg kellett ölnöm! – ment ki minket a helyzetből Luke. A tanár azért feláll és közelít felénk.  Amint ideér a dolgozatainkat kezdi el kémlelni szigorú tekintettel.

- Látja? – kérdi a fiú és random a földre mutat.

Nem bírom és fel kell, hogy nevessek. Egy szigorú pillantást kapok, ezért elmotyogok egy elnézést. Mikor már mindenkitől beszedte a dogát, Lukehoz szólok.

- Köszi a segítséget.

- Ne köszönd – motyogja majd a kicsengő után gyorsan kiviharzik a teremből.

Furcsálom a viselkedését, a tettét, és ezt az énjét. Valami nincs rendben vele az biztos. Elpakolom a felszerelésemet, majd útközben elkapom Calum karját és viszahúzom.

- Hé! – morgolódik.

- Nyugi van – mondom majd megvárom még mindenki elhagyja a helyiséget.

- Mi van?

- Lukenak mi a baja? Beteg vagy, mi? – szegezem a kérdést a kreol bőrű fiúnak.

- Nem – rázza a fejét. – Gondolom csaj hiánya van.

- Milye van? – vonom fel a szemöldökömet.

- Semmi – vágja rá.

- Mi van? Calum ha elkezdted mondani, akkor fejezd is be – toporzékolok idegesen.

- Ahj, de ne, hogy elmondd neki, hogy én ezt a megfigyelésemet elmondtam neked! – emeli fel a mutató ujját Cal, mire bólintok.

- Oké.

- Mióta együtt vagytok Briannel, vagy ki tudja már mi van már köztetek azzal a fiúval... Azóta Luke nem jön el bulikba és nem csajozza szét magát halál számra – meséli el. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a hallotakat.

- Miért? – nyögöm ki.

- Khm, ha okos lány vagy akkor rájöhetsz – kocogtatja meg a fejemet, amit egy értetlen pillantással jutalmazok. – Na de megyek, következő órán találkozunk – mosolyog, majd kilép a teremből ott hagyva egyedül engem a gondolataimmal.