Másnap reggel már sokkal jobban vagyok, ezért szokásos időben felkelek, elkészülök, majd elindulok az iskolába. Bár a szemeim még mindig úgy néznek ki, mint amit szétvertek volna, ezért is próbáltam ezt orvosolni egy kis sminkkel. Remélem azért sikerült valamennyire eltűntettnem.

Amint beérek a gimnázium kapuin, Chloe szúr ki egyből a távolból, ezért elköszön egy vörös hajú lánytól akivel beszélgetett, és rögtön idejön hozzám.

- Na végre! – kiált fel boldogan és egy hosszas ölelésben részesít.

- Írunk ma valamiből? – kérdezem, miközben lassan elhúzódok tőle és a zsebeimbe csúsztatom a kezeimet, hogy le ne fagyjanak.

Október utolsó napjait járjuk, de már most olyan hideg van mintha december vagy január lenne.

- Ja, matekból azt hiszem – bambul el egy pillanatra, de amikor feleszmél, megrázza a fejét. – Igen, matek.

- Aha, nem tanultam, szóval majd segíthetsz – vigyorodok el halványan.

- Hát ami azt illeti – köszörüli meg a torkát miközben kerüli a tekintetem.

- Mi van? – ijedek meg.

- Semmi!

- Mi bajod van? – fogom meg erőteljesen a vállát és megrázom. Semmi értelme sincsen, hisz még mindig szótlanul áll előttem.

- Nekem aztán semmi... pff – nem sokra rá a szemeimbe néz, amiből azonnal tudom, hogy valamit titkol előttem.

- Mi az amit nem mondassz el nekem? – teszek fel egy újabb kérdést.

- Hát.. – húzza el a száját. – Tegnap mikor nem voltál a matek tanár, Mrs. Hill ültetés rendet csinált – hadarja el.

- Oh, csak ennyi?

- Luke ül melletted – veszi halkabbra a mondandóját. Kell egy kis idő mire feldolgozom a hallottakat.

- MI VAN? – akadok ki.

Luke Seggfej Hemmings mellett kell ülnöm matekon? Hát eszem elmegy.

- Én mondtam a nyanyának, hogy hadd ülhess mellém, de nagyon ellenezte – forgatja meg a szemeit.

- Ne már! – sóhajtok fel gondterhelten.

- Nyugi, Luke jó matekból – próbál nyugtatni valamivel, de ez sajnos nálam nem válik be.

- Legalább ellenkezett? – kérdem unottan.

- Hát.. nem igazán láttam rajta mint aki ellenezné, inkább örült, hogy melletted ülhet – felel a kérdésemre.

- Marha jó, akkor tuti örül, hogy szívatni tud – dünnyögöm, majd mérgesen fújtatok egyet.

Chloe csak egy sajnálkozó pillantást vet rám. Elindulunk be az iskolába, és mikor beérünk gyorsan odamegyek egy radiátorhoz, hogy felmelegítsem a félig lefagyott kezeimet. Chloe követ, és ő is a tűz forró tárgyra rakja az ujjait.

- Mi van? Egy radiátor több szeretet kap mint én? – tűnik elő hirtelen Calum, Ashton és Mikey társaságában.

- Igen – szólalok meg vigyorogva.

- Tudod Cal, téged senki sem szeret – karolja át a vállát Mikey. Erre a kreol bőrű fiú megforgatja a szemeit.

- Ugyan már! Engem mindenki szeret! Ugye, Chloe? – szegezi a kérdést a barátnőmnek.

- Oh, hadd gondolkozzak – gondolkozik el, miközben a kezét az állához rakva, a távolba mered.

- Na?

- Nem – vált át komoly arcra, de nem sokáig bírja, és elneveti magát. Calum bedurcizva néz ránk.

Felkuncogok, és megölelem a megsértődött fiút. Aztán Ashon ölel át minket, nem sokra rá Michael is csatlakozik.

- Csoportos ölelés! – kiált fel Mikey, mire Ashtonból random kitör a röhögés.

- Hé! Engem ki is hagytok?? – halljuk meg Chloe hangját, aki később befurakodik közénk.

Az ölelésünknek pár másodperc múlva vége is, hisz egy kéz ránt ki a körből. Felháborodva nézek fel az illetőre, aki a kék szemeivel vizslat engem. Gondolom rájöttetek, hogy ki lehet ez.

- Hallod, engedj el – sziszegem a fogaim között, és megpróbálom kirántani a csuklómat a keze fogságából, de persze mindezt sikertelenül.

- Mackenzie, kérlek hadd magyarázzam meg! – kérlel.

Idegességében az ajak piercingjét harapdálja, amivel szerintem mindent lányt le tud venni a lábáról. Tisztelet a kívételnek, mint például én.

- Nincs mit megmaragyáznod – rázom a fejemet.

- Akkor nem haragszol? – vonja fel kérdőn az egyik szemöldökét, de továbbra sem enged el. Közben pedig a diák sereggel vonolunk tovább a folyosón, hisz ha megállnánk egy helybe, mindenki a minket szidna.

- Ha azt mondom, hogy nem akkor elengedsz?

- Nem – válaszol határozottan.

- Luke! Hagyj békén! Felejts el engem, sőt felejtsd el, hogy valaha is találkoztunk! – egyre jobban mérges vagyok, ami szerintem az arcomon is meglátszik.

- Bocs, de enélkül nem hallgatnál meg – mondja és arra sincs időm, hogy felfogjam, miről beszél össze-vissza, hisz már csak azon kapom magam, hogy a szertárban vagyok Luke Hemmingsel. Idegesen nézek körbe.

- Engedj ki! Állj el abból a kibaszott ajtóból! – parancsolok rá, de ő nem is foglalkozik a hisztimmel.

- Nem – vigyorodik el kajánul, amire még jobban idegesebb leszek ezért ellököm az ajtótól és erőből kezdem el rángatni a kilincset.

Nem nyílik.

Erősebben meghúzom mire hirtelen hátra esek, Luke kezei közé. A kezembe az aranyra festett tárggyal, ami tőből kijött az ajtóból.

- Mi a.. – kezdenék bele egy jó kiadós káromkodásba, de észre veszem, hogy Luke tart engem. Zavartan ellépek mellőle.

- Khm, hogy így beragadtunk.. Muszáj lesz meghallgatnod – vágja zsebre a kezeit.

- De nem! Elfogunk késni az első óráról! – toporzékolok.

Körbe nézek a helyiségen, és elkezdek pár dolgot felborítani. Nem csak azért mert a testem izzik a dühtől, de valami kijáratot szeretnék találni. Egy gond van. Amennyi doboz leesik, annyival kevesebb helyünk lesz, így már csak azon kapom magam, hogy Luke mellkasa előtt állok.

- Nincs más ajtó – suttogja.

- Nem érdekel! – fújtatok. Arrébb tolok egy seprűt a polc mellől, mire egy fekete csipkés melltartó esik le a földre. Luke-ra vezetem a szemeimet. – Komolyan? – kérdem komoly fejjel.

- Honnan veszed, hogy az enyém? – vigyorog, ezzel azt megpróbálva, hogy kicsit szívatja az agyamat.

- Nem arra értettem – forgatom a szemeimet.

- Ja, akkor honnan veszed, hogy ez az én bűnöm?

- Szerinted, a godnok bácsi dug kedvére itt diák lányokat? – tárom szét a karjaimat.

- Hát nem.. De akkor is, nem csak én vagyok ilyen az iskolába – túr bele a hajába, mire lángolni kezd az arcom.

- Jó tudod mit? Nem érdekel a nemi életed! – csattanok fel.

- Na mi van, Mackenzie May zavarba jött? – az arcán egy huncut mosoly bújkál. Direkt csinálja.

- Hagyjál már! – tolom arrébb.

- Ha akarod, téged is kezelésbe vehetlek – húzza fel perverzen a homlokát.

- Fhúj, kössz de nem élnék a lehetőséggel! Inkább legyél seggfej mint egy kanos állat – motyogom az utóbbi mondatot.

- Igazából csak bocsánatot akartam kérni – fújja ki a levegőt.

- Azért, hogy egy köcsög vagy? – nézegetem a körmeimet, mintha jobb dolgom nem is lenne.

- Hát, azért nem, mert ilyen a természetem, viszont azért tényleg bocs, hogy olyat mondtam neked amit nem szabadott volna.

- Ja – felemelem a fejemet, ezáltal pár kósza tincs az arcomba lóg.

- Akkor nincs harag? – kérdi, miközben olyat csinál amitől bent marad a tüdőmben a levegő. Az eltévedt haj tincseket a helyükre igazítja.

- Nem haragszok – suttogom alig hallgatóan.

- Ne szokd meg – böki be hirtelen, miközben vissza rakja a kezét a zsebébe.

- Mit?

- Hogy ilyen vagyok – kacsint.

- Buzi – morgom az orrom alatt.

- Hmm? – villant egy fél oldalas vigyort, mintha nem hallotta volna, hogy mi mondtam.

- Semmi – legyintek.Megfordulok az ajtó irányába, ezzel egyetemben pedig a csengő is megszólal. – Nem hiszem el!

- Max. késünk öt percet – állapítja meg Luke, de mire ezt kimondja a gondnok bácsi nyitja ki az ajtót.

- Öhm – néz körbe az ősz hajú férfi.

- Elnézést! – kilépdelek mellette és elindulok az első órára.

Nem sokára Luke is csatlakozik hozzám. Felkapja a szekrénye előtti részről a táskáját, én pedig csak remélni tudom, hogy az enyémet Chloe elhozta a radiátor mellől. Mikor odaérünk az adott teremhez, a szőkeség kinyitja az ajtót, és előre enged.

Na haladunk, Hemmings, haladunk.