i'm back.:)

Finom selyem simogatja bőröm, testem, mintha csak egy könnyű tollpihe lenne, úgy van jelen az ágy párnái közzé süppedve, míg orromba kúszik az öblítő gyengéd aromája. Hosszabb tincseim, mik csak arra várnak, hogy a fodrász ollójával szembekerüljenek, szanaszét terülnek el arcomon vagy épp a huzatok díszes felületén. Ajkaim közül csámcsogó hang szabadul ki, míg kékjeim továbbra is a sötétségbe zárva léteznek, ugyanakkor érzem a Nap erősen cirógató sugarait, mik a függönyöm kicsiny résein kúsznak be, s adnak félhomályt a szobám térségében. Kezeimmel megdörzsölöm homlokom, egy fáradt sóhaj szakad fel torkomból, majd vontatottan kényszerítem magam rá az ébredés útjára. Telefonom után kutatok, mit meg is találok az éjjeliszekrényem tetején, s minek kijelzőjén már lassan délt üt az idő.

Rég volt már, hogy ily' sokáig tudtam volna húzni a ló bőrt, ám kifejezetten frissnek érzem magam. Lábaim hamar életre kelnek, testem elszakad a kényelmes felülettől és indulok a fürdőszoba csempés terébe, hogy megejthessem reggeli zuhanyom. A langyos vízcseppek óvó gyengédséggel kezdik simogatni bőröm, akárcsak a hab, mely óceán illatú tusfürdőmből keletkezett. Relaxációm befejeztével a bolyhos anyagba csavarom magam, ezzel szárazságot eredményezve bőrömön, majd belebújva a világ legkényelmesebb itthoni szettjébe: a melegítő nadrág és az egy számmal nagyobb pulóver.

A tükör elé állva igazgatom meg tincseim úgy szint, ám azok rakoncátlanok továbbra is, s engednek szabad kezet a gravitáció önkényes vonzásának.

Az ajtót halkan csukom be magam után, a lépcsőn tetején megtorpanásra kényszerülök, amikor is halk neszelésre leszek figyelmes a konyha irányából. Elsőnek csak a tányérok éles zaja tör utat hallójáratómba, amint a porcelán felületek összecsattannak, majd a vidámsággal teli nevetés és a kellemes hangvételű beszélgetés. Szemeim elkerekednek, hiszen az egyik hangtónus biztosan húgomhoz tartozik, ám másik kételyeket ébreszt bennem mély tónusával. Fejembe fájdalom hasít, halántékomba mintha éles kések találnának helyett, minek láthatatlan nyomát ujjaimmal kezdem masszírozni, miközben elgondolkodom a tegnap estén.

A tegnap este. A buli, ahová Niall magával vitt. A hangos zene és a merészséggel teli fiatalok, majd maga a gonosz, kit csak Harrynek neveznek. Gonosz volna? Nem tudom. Már semmit sem tudok, ahogy azt sem, hogy hogyan is kerültem haza miután...miután megtaláltuk a lányt.

Gyomrom ismét bukfencezik egyet, szám elé kapom most kezem, s görnyedek be az erős hányingertől, mi épp rám törni vágyott. A fából készült fokok erősen reccsennek alattam, mire a boldogságos zaj elcsitul, és azon nyomban kettő helyett, négy szempár szegeződik rám.

- Jézusom, Louis!- teszi le kezéből a habban úszó tányért, mi hangosan buggyan vissza a víz alá és siet oda hozzám, hogy nőies kezei közzé foghassa kissé sápadt arcom.

- Jól vagyok..- suttogom erőtlenül, mély levegőt véve húzom ki magam és eresztek felé egy halvány mosolyt, hiszen nem akarom, hogy aggódás lepje el fiatal szervezetét.

- Gyere, ülj le a székre.- ragadja meg karom, óvatosan teszi meg velem a maradék lépcsőfokokat, s mint egy ügyetlen kisgyereket, tol bele a párnázott székbe.

Másodpercek alatt rak elém egy pohár hűs vizet, majd egy pirulát, mire kérdően nézek rá.

- Segít elmulasztani az émelygésed.

Ad magyarázatot, mire bólintok, s tüntetem el a kellemesen hideg itallal együtt a kesernyés ízű gyógyszert. Nagyon sóhajtok, torkom szárazsága helyre állni látszik, még zakatoló szívem annál inkább szeretne kitörni bordáim közül az orromba kúszott, ismerős illat miatt. Mély lélegzetet véve sandítok oldalra, hagyom, hogy ismét elnyeljen magával a zöld színkavalkád és tompítsa le józan gondolkodásom erejét.

- Mit keresel itt?- teszem fel kicsit sem kedves hangnemmel, a fejemben őrlődő kérdést a göndör felé, ki még ezek után is képes egy halvány mosollyal arcán felkuncogni, míg az én erőtlen hangom elveszik e körénk gyűlt némaságban.

Szólásra nyitná száját, szemöldökét merően emeli feljebb, ám hangszálai nem rezegnek most meg a levegő által, mély tónusa néma marad, helyette Lotti rivalló hangszíne és a konyharongy vizes anyaga csap arcon.

- Louis Tomlinson, nem kellene ilyen bunkón beszélned azzal, aki képes volt az éjszaka közepén haza hurcolni téged, miután,- mint egy rongybaba - elájultál az erdő közepén.- vágja felém a szavakat, miket képtelen vagyok felfogni, mégis szinte magyarázatot kapok arra; miért is nem emlékszem az este további részére.

Mindkettőnk csak mered a csípőre tett kezekkel álló lányra, ki egem pásztáz szüntelenül, akárcsak anyánk, mikor valamelyikünk rossz fát tett a tűzre. Szégyenemben lesütőm szeme, talán tényleg nem kellett volna ily' modortalannak lennek, ugyanakkor képtelen vagyok eldönteni, hogyan is kellene e göndör fürtökkel megáldott fiúval beszélgetnem. Lotts egy fejcsóválás, a pult fényesre törlése végeztével, elhagyja a konyhát, még én továbbra sem vagyok képes felnézni a padló szuggerálásából.

- Ne haragudj, nem kellett volna így letámadnom.- suttogom, hangom szinte egy gyenge egércincogáshoz hasonlít, Ő mégis tökéletes hallja és ad egyből választ.

- Nem vettem zokon, ne aggódj.- rántja meg hanyagul a vállát, mit csak fél szemmel látok.- Bár mi tagadás, igazán tetszik ez a heves és temperamentumos Louis.

Lélegzete a fülemnél lévő bőrt cirógatja, egy pillanata levegőt is elfelejtek venni, amint a kellemes, ugyanakkor hideg borzongás végig fut rajtam. Hirtelen kapom felé fejem, s csak ekkor veszem is észre; milyen közel is merészkedett már hozzám. Arcunk alig pár centire van egymástól, egymás szájából isszuk a levegőt, mi forró, akárcsak az ereinkben csordogáló vér. Smaragdjai cikáznak, kémleli ajkam, mintha csak beszélne hozzám, s mi tagadás, engem is magával ránt e titokzatos örvénybe, honnan nincs menekvés.

- Tudod, azon gondolkozom épp..- emeli fel karját, hatalmas tenyerét pedig arcomra simítja minden zavar nélkül.- Hogyha most megcsókolnálak, viszonzást kapnék e vagy épp két hatalmas pofont az arcom valamelyik oldalára?

- Talán meg kellene próbálnod, s azzal együtt, a választ is megkapod..

Megáll, arcáról lerí; nem erre a válaszra számított tőlem, ugyan diadalittas mimikája nem szűnik meg, akárcsak a köztünk lévő izzó hangulat.

Nem értem magam, a válaszom, amiket e helyzetben adok. Olyan, mintha minden egyes porcikámat átformálná a jelenlétével és egy új Louist hozna létre. Hirtelen forró csók csattan homlokom, hol bőrfelületem égni kezd, miáltal bíbor szint ölt fejem árnyalata és bár sosem mondanám ki; csalódottságot érzek belsőmben.

- Még nem lehet, szépségem. Még nem..