Kabócák zenéje zendül fel az éjben, mi a mély basszus mellett is tökéletes hallatszik e hűvös éjszakán. Végtagjaimat furcsa bizsergés járja át, képtelen vagyok egy tapodtat is mozdulni, mintha egy fajta hipnózis alá kerültem volna a rám meredő zöld szempárok által. Gödröcskéit az éj burkában megvillantja, gyermeki mimika ez részéről, mit minden egyes nap a világ felé mutat. S bár hiába a sötétség, tisztán látom összes vonását. A tábor tűz lágy tánca ad egy kisebb fényt, valamint a faágakon logó színes lampionok sora az, mi nem hagy teljes feketeséget e fás környezetben. A víz csobogása ugyan erős, mégis tompán hallom, szívem heves ritmusa elnyomja, amint vérem körbefutkos ereim sokaságában. Szemkontaktusunk mit sem szakad meg, hiába a néha közénk kúszó idegen arcok, nem esünk ki a megigézett légkörből, minek felhőit csak is akaratunk fújhatja el messzebb tájékokra. Észre sem veszem, miként is kerül kezembe a sörrel teli pohár, szőke hajú barátom pedig már hosszas csevejbe kezdett néhány ismerős arccal, kiket én esetleg a folyóson való sétám közben láttam, akárcsak azokat a plasztik lányokat, kik előszeretettel simítanak végig minden izmos karon egy amolyan "csábosnak" vélt mosoly kíséretében. Hányinger kerülget az ily' felszínes gesztusoktól, s hamar arrább is sétálok, megszakítva ezzel az előbb oly' csodás kapcsot. 

Sosem viseltem jól a tömeget és ez most sem volt másképp, a levegőben a töménytelen alkohol szag terjengett, mi mellé társult még a különböző party zenék, illetve néhol a fű aromája is felütötte fejét. Le sem lehetne tagadni, hogy egy gimisekkel teli csoport tanyázik itt, valahol az isten háta mögött. Magamhoz hűen egy csendesebb hely keresésére indulok, főleg, miután az egyik illuminált állapotban lévő csaj majdnem hogy kiverte a kezemben lévő, eddig érintetlen italt. Niallt sem kell már félteni, a bulizós énje néhány pohár szesz után igazán feléledt, párszor hozzám lépkedett, hogy nyálas monológgal jutalmazzon és elmondhassa, mennyire is megkedvelt e pár hét alatt. Nevetnem kellett a mókás és felhőtlen fején, mit az egyik fatörzsének dőlve kémlelek végig, míg a poharamban lévő kesernyés ízű italt apróbb kortyokban ízlelgetem. Néha-néha felkacagok, látva egy-egy viccesebb szituációt a tömegben, s cseppet sem bánom, hogy már nem vagyok az a középpontú ember, ki anno voltam.

A hátam mögött lévő híd lécei megroppannak, súly nehezedik rájuk, kíváncsian kukkantok hátra a fa takarásából, vajon ki is bóklászik a kissé korhadt léceken. Ám kékjeim nem találnak senkit, hiába a fél homály, sehol sincs életnek jele, talán csak hallásom tréfált meg és a zene, mi ugyan távol van tőlem, mégis tökéletesen hallani. Vontatottan fordítom vissza fejem, körbevezetem a néma természeten szemeim, alaposan megvizsgálva minden élő fát és növényt, mik felcsavarodnak a masszív törzsek oldalán. Oldalamat hirtelen egy hideg levegő csapja meg, tincseim arcomba hullanak, bár már szokásukká vált a szabad életre kelés, most mégsem a szél akar játszadozni velük. Törzsemmel fordulok, a kezemben lévő pohár pedig lendül, hiába ittam le már félig, az bizony a másik személy pólóján landol és szennyezi be azt éktelen nagy foltjával. 

- Basszus!- dobom félre a papír anyagú tárgyat, zsebemben kezdek kutakodni fehér színű puha zsebkendőm után, mit megtalálva egyből a felső anyagához nyomok, felitatva ezzel valamennyire.- Bocsánat, figyelmetlen voltam.- sütöm le szégyenkezve szemeimet, a hirtelen események miatt meg sem pillantottam az érkezett személy arcát, csak azután fordítok rá igényt, mihelyst meghallom mély tónusú hangját.

- Ez volt a kedvenc pólóm.- kijelentése cseppet szemre hányó, mégis belekacag, látva megszeppent és érthetetlen arcom, mi azonnal bíbor színbe kezd borulni észlelve a helyzetet, s a testi közelséget. 

Különböző színben pompázó íriszeink összekapcsolódnak, a kék kristályaim vonzásba kerülnek a zöld smaragddal és akár csak két mágnes, úgy vonzzák egymást. Csalfa mosolya mit sem hervad, pontosan tudja, hogy ezzel csak növelni tudja arcomra kiülő zavarom, hisz kit nem varázsolnának el azok a szemérmetlen, gyönyörű gödröcskéi. Szemeimet ugyanakkor a sötétbe zárom, torkomat kissé megköszörülöm, reménykedve abban, hogy ezzel az aprócska tettemmel visszanyerem hangom, mit miatta sikeresen elvesztettem.

- Nos, akkor majd veszek neked egy másikat.- hangszintem még így is megremeg, az alkoholtól koszos kendőt az egyik szemetesbe dobom, így eredményezve újabb távolságot köztünk. 

Ám békés helyemről nem óhajtok tágítani, semmi kedvem nincs a tomboló tömeghez közelebb menni, e kényelmes távolság pedig pont megfelel nekem. Ő egy tapodtat sem mozdult, épp ellenkezőleg, vállát a fatörzsének dönti, hol nekem előbb még hátam pihent, karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, s úgy néz rajtam végig, amint visszalépdelek hozzá. 

- Honnan fogod tudni, hogy mi a méretem?- kérdez rá, kissé incselkedve, ám nem rémiszt meg túlzottan merész kisugárzásával.

Határozottan állok elé, összeszedem minden csepp bátorságom és férfiasságom, ami csak belém szorult életem során. Lepel alá rejtem a szerénységem, állom testi közelségét, miként visszadöntöm súlyom a fának, közben zsebembe nyúlva kezdek kutatni a már jól ismert nikotin szálakat tartalmazó dobozomért. Nem tetszése tisztán látszik arca kifejezésén, nem tolerálja a cigit, sem a dohányzó embereket, így talán mégis van mivel távol tartanom magamtól és most én vagyok az, kinek elégedett mimika szökik képére. Ajkaim közé veszem hát a mérgező aromájú, fehér papírba bújtatott halált, mit öngyújtóm lángjával keltek életre, s engem le mélyen tüdőm fogságába. 

- Tudtad, hogy a tüdőráktól megnő az ember segge?- szemöldökét összevonja, komolyan hangzó kérdése azonban nevetést csikar ki belőlem, min még magam is meglepődök. 

- Hát, akkor jobb lesz beszereznem új nadrágokat. 

- Vagy...- hosszú ujjait enyéim közzé fűzi, szégyen mentesen bámul végig kézfejemen és arcomon, hol kiszáradt ajkaim ismét elnyílnak, amint megérzik a hideg bőrfelület érintését, mi által engem mégis forróság önt el.- Le is teheted ezt a szart és kereshetsz más káros szenvedélyt.- hangja sokkal reszelősebb a kelletnél, irányítása alá von ismét, s kételyek nélkül hagyom neki, hogy kivegye cigaretta szálam ujjaim közül, majd égő parazsát elnyomva pöccintse el a messzeségbe, látó határunkon kívülre. 

Kétértelmű válasza ugyanakkor mit sem csillapított hevesen verő szívemen, és akaratlanul elképzelem a szituációt, miként is töltenénk el egy estét, szenvedéllyel és erotikával telve. Megrázom fejem e felesleges és ostoba képzelgésre, megint túl sokat képzelek be az ostoba és naiv agyamba, mi egykor szintúgy bajba sodort és mi egy egész csapást hozott életünkre. 

- Ne mond meg mit csináljak.- válaszom rideg, ő mégis csak nevet egyet.

Hosszú, kapucnis pulóverjét kezdi lehámozni magáról, felfedve előttem a tintával beborított karjait, minek mintái egészen különleges és elvarázsolok. Tagadhatatlanul is belemerülők a különböző formákba, tekintetem mégis a szív tetoválás ragadja meg, mi oly' kidolgozott és valódi, akárcsak ő. Textiljét az egyik ágra akasztja, s mit sem törődve a tömeggel, mi ugyan messzebb van tőlünk, az emberek azonban mégsem vakok, veti le nedves és alkoholtól bűzlő pólóját. Torkom végleg megadja magát, szemeim tányér nagyságúra növekednek, magamba iszom a látványt, mi szemem elé tárul. Nem csalódok megtekintve az ott lévő elrejtett, tűvel készített csodákat, mi két madár és pillangó alakban mutatkozik meg. A koszos darabot felém nyújtja, kérdő tekintettel nézek rá, nem értem szándékát, mit azonban hamar megmagyaráz fülembe súgva. 

- Most már tudni fogod a méretem.

Kuncog egyet, szinte e cselekedete már elengedhetetlen, nekem pedig nagyot kell nyelnem szintén félreérthető mondatán, s válaszom is csak egy bólintásba merül ki. Ugyanakkor most hamarabb ellép tőlem, hideg idő jár erre felé, ő mégis mit sem foglalkozva ezzel ölti fel vissza magára azt a vékony pulóvert és húzza fel annak cipzárját nyakáig. 

Szólásra nyitná ismét száját, ám a szavakat belé fojtja az a vérfagyasztó, rideg sikoly, mi a következő pillanatban a fák sűrűségéből hallatszik ki..