A csillagok olykor ragyogtak, máskor pedig a sötétségbe burkolóztak. Akárcsak a Nap, mely az utóbbi napokban élesen engedte szabadjára sugarait, s bár kellemes meglepetést okozott mindezzel a természetnek; nekem nem volt képes.

Sorra teltek el a napok, ujjaimon már képtelen voltam számolni őket, miközben a bennem rejlő üresség tovább tátongott, és ugyanakkor többször is próbáltam elkerülni a választ rá; az mégis megtalált. Talán csak a vak ember nem vette volna észre, amint kétségbeesett kristályaim keresik az azokhoz hozzá tartozó zöld smaragdokat. Tizennégy napja, azaz két hete annak, hogy Harry egyszer sem jelent meg az iskolában, de még annak környékén sem. Niall számtalanszor próbált hatni fejemre, miszerint; jobb lenne nem foglalkozom vele, ám a tanácsa számomra néhány eltelt óra után csődbe ment. Már Lottie, sem az otthonunk nem volt képes elterelni a figyelmem, még a piperkőc Zayn sem, ki szemérmetlenül tette a megjegyzéseket, mikor húgom halló távolságba került tőlünk. Ám az első találkozásunk óta nem jött több figyelmeztető SMS, hiába is tette fel még egy kérdés az idegennek; Ki vagy Te?

A mai nap sem volt másképp. Az iskolapadhoz tartozó kényelmetlen széken tengődtem, egyetlen barátom pedig mellettem épp sunyiban igyekezett megenni egy csomag csokoládéval bevont mazsolát.

- Nem kérsz?- suttogta felém, mire mosolyogva megrázom a fejem, s kizárva,- újból a fizika roppant érdekes szabályait,- bámultam ki tovább az ablakon, miközben ujjam között tollamat táncoltattam.

A szél halványan lebegtette a leveleket, míg a Nap cselfes játékát játszotta a felhőkkel, ezzel egy helyre összpontosítva olykor. S talán minden a véletlen műve volt csupán, mégis mintha a természet is tudta volna; merre kell esni most a fénynek. A zöld smaragdokat ragyogtatja a homályban, melyek folytonosan néznek engem, míg a szélfodrok a göndör fürtöket táncoltatja.

Levegőm hirtelen bent reked, magamba iszom a látványt, mely egyszerre támaszt fel és öl meg a percek csattogó múlásában. Érzem őt. Amint figyel engem, s amint jelet küld felém, mit az utóbbi időben nem tett és akkor jövők csak rá; Harry hiánya sziklaként omlott szívemre.

- Mr. Tomlinson! Megkérdezhettem, mi olyan érdekes kint?- hallom meg az öreg tanár cigarettától rekedt hangját, mire lassan, de felé kapom fejem.

- Nincs kint semmi fontos. Elnézést.- válaszolom kesernyés szájízzel, mire hümmögve bólint egyet, majd ismét a tábla felé fordult.

Az átlátszó tükör felé fordulok utoljára, csalódásként ér a látvány; nem süti már fény a beton rideg felületét, ahogy a barna tincseket sem.

- Ott volt, igaz?- suttogja halkan, ugyanakkor komolyan ír barátom fülembe, mire néma fejingás válaszom.

Hirtelen kezei közé kapja tollát, a papíron kezd sercegni, majd egy másod pillanat alatt kitépett cetli füzetemen landol, mit készségesen kezdek vizslatni.

- Ez minden, amiben segíteni tudok.

A csengő pedig felzendül, sietősen hagyja el Niall is a termet, ott hagyva engem kérdő mimikával, miközben ismét elolvasom a leírt információt, mely talán válaszokat fog adni.

Könyvtár, M betű, 28 sor.