A kezei remegtek,a feje fájt. A szavak szinte kis semmikként repkedtek be a fülén,majd ki.
-Figyelj! Meg tudjuk beszélni,minden rendben lesz jó?-mondta a másik remegő hangon
-Nem,itt már semmi sincs rendben.-válaszolta teljesen belenyugodottan
-Én még mindig itt vagyok neked,felejtsd el ami történt! Még rendbehozhatjuk a kapcsolatunkat!
-Micsoda szép ígéret Feri..bárcsak igaz lenne.
-Emlékszel? Mikor azon a nyári éjszakán kint üldögéltünk a padon majd megcsókóltalak?
-Emlékszem,az egy csodálatos nap volt.
-Figyelj! Nem úgy fejeztük be ezt ahogy kellett volna,és ez az én hibám!Próbáljuk meg újra jó? Mindjárt ott vagyok Geréb..kérlek tarts ki.
-Micsoda szép idők voltak azok..-feleli a másik felsóhajtva-órákig ott üldögéltünk..egészen addig amég nem ment le a nap. Csodálatos volt. Úgy csókóltál mintha az életed múlt volna rajta,pedig csak mi voltunk. Te és én.
-Most is csak mi vagyunk!
-Micsoda hazugság. Mind egy csodás,de keserű hazugság volt. Mindkettőnknek. Te mondtad,mi sosem passzoltunk.

Majd a telefont letette maga mellé,a hideg kinti asztalkára ami már a végét járta. Elmotyogott egy "sajnálomot" és egy "szeretleket" majd lenézett a sötét városra.

És minden véget ért..