- Ádi! Hát te mit keresel itt? - kérdezte Ádám meglepődve, amikor ajtót nyitott a fiúnak. Legjobb barátom neve említésére eldobtam az addig a kezemben tartott ruhát és lerohantam az emeletről.

- Ádi! Olyan rég láttalak! - rohantam le, az ölelésemmel kis híján megfojthattam szegény srácot. Egy nagy puszi után elengedtem és betereltem a nappalinkba. Addig is mozgósítottam Szalait, aki limonádéval fogadta csapattársát.

- Tényleg nem mostanában találkoztunk, de sajnos nagyon elfoglalt voltam - húzta el a száját szomorúan, mire én csak legyintettem. - Viszont nem azért jöttem, hogy panaszkodjak. Híreim vannak - mondta, már halvány mosollyal ajkain. - A németekhez igazolok - jelentette ki, Ádám mellettem vigyorogva fürkészett, érdekelte a reakcióm.

Természetesen rögtön jobb kedvem lett, viszont nem értettem mi miért történik. Hiszen Bolognából kiváló ajánlatot kapott, az egész ország sajtója arról zengett, milyen jó helye lesz az olaszoknál.

- Friss az infó, még az újságírókhoz sem jutott el - fordult felém kíváncsian, mégsem tudtam megszólalni.

- Nekem a múlt héten mondta, hogy Németországból jöttek érte, ami egy kihagyhatatlan lehetőség - érvelt mellette a barátom is.

- É-értem... de eddig Bolognába vágytál, nem? - kérdeztem kétkedve, Szalai összekulcsolta kezeinket, látszott rajta, hogy nem érti mit művelek.

- Igen, azonban azóta változtak a dolgok körülöttem. Mármint főleg én változtam, emellett be kellett látnom, hogy a németeknél fényesebb jövő állhat előttem...

- Mi történt? - szakítottam félbe, egyszerűen nem bírtam tovább hallgatni a félrebeszélését. Igazat kell mondania.

- Szakítottunk Esztivel - motyogta lehajtott fejjel annyira halkan, hogy nem voltam biztos benne jól hallottam-e. Ádám viszont megerősítette.

- Tessék? Mikor és miért? - hüledeztem, barátom hüvelykujjával a kézfejemet simogatta, próbált megnyugtatni.

- Szala grillezése alatt. Én adtam ki az útját, mivel kiderült, hogy nem hisz bennem. Sosem hitt igazán.

Tenyerembe temetve az arcomat gondolkoztam el a hallottakon. Szóval ezért nem tudott eljönni, és emiatt fogadta el a Bundesligás klub igazolását.

- A Schalke-hoz megy, jól ismerem az egyesületet, egy ideig én is játszottam ott. Remek edzőkkel rendelkezik és a környék nagyon szép - érvelt barátja a fiú döntése mellett, amit nekem még mindig nem sikerült feldolgoznom.

- Sőt, ha összecuccoltok Szalával, akkor közelebb leszek és gyakrabban találkozhatunk - mosolygott rám Nagyi, most valahogy mégsem sikerült viszonoznom gesztusát.

- Ádi, én... én nem tudom - hajtottam le fejemet, sötétkékre festett körmeim valamiért sokkal érdekesebbnek bizonyultak.

- Jó helye lesz ott, bízz bennem. Majd gyakran látogatjuk, és ellenőrizzük, hogy rendet tart-e a szobájában - kacsintott rám Szalai, aki mindent bevetett annak érdekében, hogy felvidítson.

- És nincs arra esély, hogy változnak a dolgok köztetek Esztivel? - kérdeztem reménykedve. Igaz, csupán kétszer találkoztam a lánnyal, mégis nagyon szimpatikusnak tűnt. Egyáltalán nem olyannak, aki képes lenne ilyet tenni szegény sráccal.

- Nincs. Már nincs több esélye. Meguntam a bizonyítást. Egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy nem egy BL-játékos a pasija. Ezen nem könnyű változtatni - nevette el magát kínjában, mire odanyúltam a kezéhez. Megsimítottam kézfejét, majd elengedve barátomat hozzábújtam. Jól megölelgettem a fiút, úgy éreztem, sosem akarom elengedni. Aztán egy pillanatra kinyitottam a szemem, észre véve Ádámot rájöttem, ez nem megoldás Nagyi problémáira.

Korai látogatónk velünk maradt az általam összedobott reggelire is, így beszámolt a válogatott legfrissebb fejleményeiről. Mivel Szalai Ádám igazán különleges sportolónak érzi magát, a tegnapi nap folyamán nem vette a fáradtságot, hogy bemenjen a délelőtti edzésre - helyette velem lustálkodott az ágyban egy nagy tál eperrel -, rengeteg sztoriról lemaradt.

- Na és akkor, miután Dárdai kiosztotta a héliumlufikat... - kezdett bele a történetbe, de Szalai közbevágott.

- Héliumlufikat?

- Héliumlufikat. Haláli volt. Körbe ment a játék és amíg volt levegőd, addig kellett beszélned egy megadott ember gyengeségeiről. Ha nem mondtál igazat vagy éppen az állításod béna volt, akkor a kapitánytól személyreszabott büntetést kaptál - mesélte tovább lelkesen. - Némó nem akart Király Gabiról beszélni, ezért két kocsi kíséretében kellett futkároznia a Lánchídon. Utána persze már tudott köpni. Én délután beálltam a konyhára mosogatni, mert csak annyit szedtem össze Kleiniről, hogy pici és nem tud németül - nevetett fel, mi pedig nem sokkal később követtük.

Fél tízre már magunkra maradtunk, ezért úgy döntöttünk, a mai nap ismét a filmezés és beszélgetés napja lesz. Készítettem egy kiadós gyümölcsturmixot a focistámnak és azzal együtt dőltünk le a kanapéra, majd elindítottunk egy akciófilmet.

Folyamatosan aggódtam, hogy mi lesz az ebéddel és vajon mit fognak rólam gondolni Szalai szülei. Ádámot állandóan a kérdéseimmel faggattam és egyszerűen nem tudtam leállni. A végtagjaim remegtek, fáztam és végig azon kattogtam, hogy fogom átvészelni az első találkozásunkat. Valószínűleg az idegességem miatt, de sikerült bealudnom a tévé előtt, valakinek a puha mellkasán.

Barátom körülbelül fél óra elteltével felkeltett, ugyanis készülődnünk kellett a családjához. Nem szerettem volna kiöltözni, hiszen akkor biztosan plázacicának könyvelnének el, aki csak a fiúk pénzére hajt.

Egy kényelmes, mégis elegáns lila felsőt választottam a kedvenc fekete farmeremmel, fekete magassarkúval és némi ezüst ékszerrel. Minimális sminket kentem fel, mivel amúgy sem vagyok híve a füstös szemeknek, viszont arra gondoltam, hogy jó lenne egy kis életet lehelni az arcomra, ha egyszer már ennyire izgulok.

Be kell vallanom, a találkozás a barátom szüleivel sokkal idegesebbé tett, mint amikor a teljes magyar válogatott vonult fel előttem.

Próbáltam minél későbbre halasztani az indulást, de Ádám ezt hamar megelégelte, ezért a fenekemre csapott és addig sürgetett, amíg a terepjárójához nem értünk.

- Nyugi, minden rendben lesz, anyu egy angyal, felesleges paráznod - nyúlt át a kezemért - amit forró ujjai azonnal felmelegítettek -, s el sem engedte azt.

Az út alatt már nem is szóltunk egymáshoz, egyedül a rádió slágereinek dallamát dúdoltam. Mindketten a gondolatainkba voltunk merülve, belül Szalai ugyanolyan ideges lehetett, mint amilyen én. Ő félt az újbóli találkozástól, én pedig az elsőtől. Jelenleg képtelen voltam eldönteni, melyik a rosszabb.

Az estének az egyetlen előrelátható pozitívuma a lasagne volt. És ezzel kifújt a biztosan jó dolgok listája. Remélem, legalább valamelyik srác otthon lesz, valószínűleg ők oldanák a kellemetlen légkört. Imáim meghallgatásra találtak, ugyanis a kisebbik testvér nyitott ajtót.

- Berci! Szia, hogy vagy? - öleltem meg mosolyogva. Amint karjai körém fonódtak, egy nagy sóhaj szökött ki ajkaim közül. Ezer százalék, hogy ezt meghallotta, sőt, talán még a szomszéd is.

- Emmie, úgy örülök, hogy nem futamodtál meg az utolsó pillanatban - suttogta fülembe, szavaira felkuncogtam. Eszem ágában sem volt kijavítani a nevemet. Nagyon édesen hangzott a szájából. - Nem tudom mi lenne vele, ha egyedül kellett volna idejönnie.

- Minden rendben lesz, majd mi segítünk nekik - válaszoltam mosolyogva, eltolva magától vigyorogni kezdett. - Már most bírom a sógornőmet - kacsintott Ádámra, aki a fejét rázva legyintett.

- Sógornő? Ádi el is vette azt a lányt? Bercikém, légyszíves engedj oda! - furakodott előre az anyuka, akinek meglátva szinte azonnal felcsillantak a szemei.

- Mama, csak hülyéskedtem. Viszont akkor már meg is ragadnám az alkalmat, hogy a Casanovánk helyett bemutassam a gyönyörű Emmiet! - mutatott rám elragadó mosolyával.

- Emma, ugye? - nevetett fel, miközben magához ölelt és két nagy, cuppanós puszival köszöntött. - Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek! A fiúk napok óta azzal hitegettek, hogy nem fogsz eljönni, mert nem szeretnél megismerni - mondta lebiggyesztett ajkakkal, s nem tudtam nem mosolyogni.

- Dehogy. Ne higgyen a srácoknak, engem is állandóan át akarnak verni - motyogtam, hogy csak ő hallja.

- Na, de ne ácsorogjatok odakint, a végén még megfázik Ádi barátnője! - szúrta le fiait, akik rögtön beengedtek.

- Nem mintha nem huszonöt fok lenne az árnyékban - bosszankodott mögöttem Szalai, anyukája azonnal kontrázott.

- Szalai Ádám Csaba, kérlek ne vitatkozz velem! Nem ácsoroghatunk kint az ajtóban! - pirított rá, mire a barátom duzzogva elhúzta a száját.

A nappaliba érve megpillantottam az egyetlen családtagot, aki nem futott felénk, amikor megérkeztünk. Arcizmai megfeszültek, amint kiszúrta a mögöttem lecövekelő fiút. Felállt a helyéről és elém lépett.

- Helló Emma! Éhes vagy? - némán bólintottam, ledöbbentem mennyire hidegen és egyszerűen fogadott. - Szerintem már kész az ebéd. Drágám! Mehetünk enni? - indult el a konyha felé, úgy téve, mintha észre sem vette volna a fiát. Hátra fordultam Ádámhoz, egy rövid, bíztató csókot adtam ajkaira, amibe igyekeztem belecsempészni minden erőmet, hogy valahogy kibírja ezt a délutánt.

Összekulcsoltam kezeinket, együtt léptünk az étkezőbe. Az első percek némán, mindenféle beszélgetés nélkül teltek, aztán végre Berci megpróbálta oldani a feszültséget. Azt a feszültséget, ami az érkezésünk óta a levegőben szikrázott.

- Emma, ha jól hallottam újságírást tanulsz... - tettetett érdeklődést, pedig pontosan tudta a válaszomat.

- Igen, ráadásul az idei évben...

- Oké, értettem a célzást. Látom Berci, mennyire igyekszel, ahogyan az anyád és Emma is, de ezt nem lehet így elintézni - nézett végig rajtunk, megelégelve a színészkedést. - Ha azt akarjátok, hogy beszéljünk a történtekről, akkor hagyjatok minket magunkra. Menjetek el valahova, nem érdekel hova, csak ne legyetek a másik szobában, hogy végighallgatózzátok az egészet. Megbontjuk a húszéves whiskey-met és megbeszéljük. Na, tűnés! - szólt ránk morogva és az italosszekrényhez fordult.

- Jackie vagy Johnnie? - kérdezte a legidősebb testvértől, aki kicsit sem volt meglepve apja reakcióján. Ellenben velünk.

- Jackie.

- Jó választás.

Berci javaslatára a közeli parkba indultunk, sétánk alatt semmiségekről kérdezgetve egymást, igyekezve elterelni a gondolatainkat az apa-fia problémáról.

- Gyere Emmie, ezt muszáj látnod! - húzott el a kezemnél fogva a fiú, majd egy öreg fához vezetett.

Mialatt a tizenéves testvérek fába faragott ökörségein nevettünk, csak arra tudtam gondolni, hogy mi fog rám várni, ha újra átlépek a Szalai család küszöbén.

Drága Olvasóim!!❤
Kissé megcsúszva (már-már szokásomhoz híven😄), de megérkeztem a folytatással! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, érdekel, hogy mit gondoltok Ádámról és a családjáról, na meg az Emmával való kapcsolatáról!😊
Szép hetet mindenkinek!😘💕