Hazaérve elkiabáltam magam, miszerint megjöttem, viszont egyedül az öcsém válaszolt érkezésemre. Lerobogott a szobájából, s átölelt. Elnyammogott egy "hiányzol"-t, majd beinvitált a konyhába, hogy nézzem, ahogy reggelizik. A hívogató párnácskás müzlit kénytelen voltam elutasítani, ezért csupán figyelemmel kísértem, amint Levi rekordsebességgel belapátolja azt.

- Emma... - szólalt meg hirtelen, mire hümmögve jeleztem, figyelek rá. - Rég voltál itthon. Csak nem lefoglalt valaki? - kérdezte a kávéjába kortyolva. - Tudod, így, egy huzamban kétszer másnál aludni nem szép dolog - Újabb korty. - Nem akarok ilyen fiatalon keresztapa lenni - húzta el a száját incselkedve, szerencsére anya pont időben jött, hogy hallhassa az előbb elhangzottakat.

- Szabó Levente! Hagyd békén a nővéredet - pirított rá, de ezzel csak azt érte el, hogy testvérem engem bámuljon azzal az idegesítő "mindent tudok" nézésével. A legrosszabb az összes közül.

A szüleim hívei a kertészkedésnek, ezért szabadnapjukon szeretnek a természetben ólálkodni. Édesanyám számára ez alól a mai nap sem volt kivétel. Földes, katicabogármintás kesztyűjét fáradtan dobta le, majd a hűtőhöz lépett, hogy előkeresse a narancslevet.

- Na, és Ádi hogy van? Minden oké vele, eszik rendesen? - kérdezősködött barátomról, amit meghallva úgy éreztem, visszatérnék a Levivel való beszélgetésemhez.

- Tessék? - Mint utólag kiderült nem, nem hallottam rosszul.

- Megvagytok Ádival? - Ádi. Már becézgeti is.

- Persze, és természetesen jól van. Kora reggel óta edz a csapattal.

- Kár, hogy nem tudott veled jönni - panaszkodott anyu, miközben kihúzta a mellettem lévő széket. Közelebb tolta felém a gyümölcsöstálat, ezáltal enyhe nyomást gyakorolva rám, ami az egészséges táplálkozást illeti.

- Sajnos még egy darabig muszáj bemenniük. Ilyenkor főként párosával dolgoznak és elemzik a korábbi ellenfeleket. Nem megerőltető.

- Én akkor is aggódom érte. Szegény Ádi, biztosan nagyon fáradt lehet - sóhajtozott, így volt időm elgondolkodni: Tulajdonképpen ki is a gyereke? Mert, hogy én tuti nem, az egyszer már biztos. Ádám annál inkább. Bocsánat, Ádi!

- Ó! - jutott eszembe. - Hogy is van ez a vacsorameghívás? - kérdeztem rá arra, ami már egy ideje foglalkoztatott. Valahogy meg kellene győznöm, napoljuk el egy kicsit azt a bizonyos első találkozást. Nem sietünk sehova.

- Olyan édes volt a telefonban, nem bírtam tovább, tudtam, hogy ha rajtad múlna legkorábban az esküvőn ismertem volna meg - panaszkodott, s ekkor be kellett látnom, túl jól ismerem az anyukámat. Még csak nem is találkoztak, de ő az Ádámmal való közös jövőmet tervezi. Amiben minden bizonnyal szerepelnek az unokái, akiknek sütögethet.

- Anya!

- Főzök valami finomat és kellemesen elbeszélgetünk. Ennyi az egész. Hétre legyetek itt! - parancsolt rám, úgy éreztem magam, mintha újra kicsi lennék és épp arra ösztönözne, hogy pakoljak be az iskolatáskámba.

- Igenis - szalutáltam, mire egy rosszalló szemforgatást kaptam válaszul.

- És tulajdonképpen mi fog történni az edzések után? Németországban játszik, ugye? - Vajon ezt a Wikipedia-ban olvasta?

Kérdésével rátapintott a gyengepontomra, ugyanis még én sem tudtam hogyan tovább. Ádámmal eddig nem beszélgettünk az előttünk álló hetekről, így a szezonjáról se. Amit minden bizonnyal nem fog kihagyni a magyar barátnője miatt.

Hirtelen rossz előérzetem támadt. Egyedül akartam lenni, elbújni a világ elől. Elnézést kértem a családomtól és felszaladtam a szobámba, ami valahogyan most idegennek tűnt. A Szalaival töltött két éjszaka után a saját ágyam már nem tűnt menedéknek, mivel nem vártak benne a fiú meleg, ölelő karjai. Mindenesetre azért leültem a matrac szélére, majd hagyatt dőlve magamhoz szorítottam a párnámat.

Ő a németeknél elkezdi az új szezonját, ami azt jelenti, hogy a következő hónapok alatt ismét a karrierjének fog élni, tehát azt csinálja, amit talán a legjobban szeret a világon. Én pedig itt Pesten nekivágok az egyetemnek és a lehető legtöbb tárgyat fogom felvenni, hogy kiverjem a fejemből az őrült focistámat. Ilyen egyszerű.

Dehogy. Hát hogy lenne az? Erre nem lennék képes.

Eleinte nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Sosem hittem a szerelemben, ahol a felek ennyire ragaszkodnak egymáshoz. Aztán betoppant az ajtómon ez az édes, makacs srác, aki bebunkózta magát a szívembe és valószínűleg örökre kibérelte azt.

A fiút szidtam a könnyeimmel küszködve, miközben pontosan tudtam, hogy ez nem az ő hibája. Egymásba szerettünk, közösen csesztük el.

Kár, hogy amikor megpillantod azt a bizonyos személyt, nem kezd el szirénázni valami vészjelző, amely figyelmeztetni akar rá, hogy nem, még a gondolatát is verd ki a fejedből, mert nem lesz jó vége.

Csipogott a telefonom, amit rögtön kikaptam a zsebemből. Kétszer rontottam el a feloldókódot sietségemben.

"Pokolian hiányzol."

Elolvasva Ádám rövid, mégis túl tökéletes üzenetét, az eddiginél is gyorsabban kezdtek folydogálni a sós cseppek az arcomon. A könnyes billentyűüzet miatt nehezen tudtam írni, de pár sikertelen próbálkozás után végül elküldtem, hogy: "Ne is mondd, te is nekem.".

A plafont bámulva egyre jobban elkeseredtem, mivel megpróbáltam kiszámolni, mennyi időnk maradt együtt. Két hónap? Egy hónap? A fenét, másfél hét. Ennyi választ el a - talán végleges - szakításunktól. Hiszen képtelenek lennénk kibírni a távkapcsolatot. Ahogyan korábban, most is kevés dologban értünk egyet, de az biztos, hogy ez egyikünknek sem menne.

Szalai már-már feltűnően hallgat az elutazásáról, valószínűleg a lehető legfinomabban szeretné közölni velem az elkerülhetetlent. Németországot. A fenébe is, hogy Magyarországon nincs olyan klub, ahol kedvére focizhatna. Én ott tanulnék a közelben, és délutánonként kimennék az edzéseire, hétvégén a mérkőzésekre. Túl mesés, s túl egyszerű, nem igaz?

Egyszer már sikerült hátat fordítanom neki. Ha nem jött volna utánam, felszálltam volna a gépre úgy, hogy tudom, a kapcsolatunknak vége. Reményeim szerint másodszorra könnyebben megy majd.

A búcsú gondolatára kirázott a hideg, testem libabőrben úszott, a gyomrom kavargott. Egy pillanatra lehunytam szemeimet, néma zokogásom sem javított a helyzeten. A telefonom mellettem értesítést jelzett.

"Milyen fehérnemű van rajtad? ;)"

Az üzenet láttán elmosolyodtam, halkan nevetve itattam fel könnyeimet egy zsebkendővel. Perceken belül jött a következő.

"Ne haragudj, Ems! Ez az idióta Böde elvette a mobilomat."

Párnába fúrt arccal nyomtam el a vigyorgásomat, hihetetlen, hogy már most mennyire hiányzik a csapat. És nem csak Ádi, vagy éppen Kata. A teljes válogatott, úgy, ahogy van. Böde Danistól, Dzsudzsistól, Dárdaistól... egyszóval mindenestül.

Újabb pittyegés.

"Ma este egy vacsi nálam?"

Kérdése megmelengette a szívemet, válaszomat másodperceken belül elküldtem.

"Csak akkor, ha én főzhetek. Muszáj lesz megjutalmaznom a focistámat egy kemény edzés után. :)"

"Kérhetek inkább másfajta jutalmat?"

"Böde rossz hatással van rád."

Telefonnal a kezemben fordultam át a másik oldalamra, hogy újra megnézhessem a labdát, amit a srácok Levinek küldtek. Legalább húsz-huszonöt filctollas aláírás díszítette, egy-egy rövid mondattal tarkítva.

"Honnan tudod, hogy nem tőlem tanulta ezt?"

Alsó ajkamat beharapva próbáltam elfojtani vigyoromat, hogy válaszolni is tudjak.

"Ajaj. Jobb lesz, ha Szalai Ádám jól viselkedik, mert a végén még nem kap desszertet."

"Ems, légyszíves ne írj ilyeneket, így is nehezen bírom, hogy nem vagy mellettem."

"Neked nem a pályán kéne lenned, baby?"

Küldtem el a replikát, tudva, mennyire felzaklatja a játékom.

"Még egy ilyen üzenet és kénytelen leszek hazarohanni hozzád, te meg magyarázkodhatsz Palinak, amiért otthagytam Telkiben."

"Bármikor"

"Kínzol"

"De te imádod ezt"

"Én téged imádlak"

A délutáni bevásárlás vagy fél tucatnyi, zsúfolásig töltött szatyrot eredményezett, ugyanis amikor utoljára kinyitottam a fiú hűtőjét, egészen lehangoló látvány tárult elem. A két polcot elfoglaló sör mellett némi tej, tojás és egy kókadozó brokkoli fogadott. Hát nem tudom ezekből milyen ételt lehetett volna az asztalra "varázsolni".

A reggel szerzett kulccsal érkeztem Ádám házába, ahol a megszokott terepjáró még nem feszített a garázsfeljárón. Megsimogattam az immáron lelkesen fogadó kutyus fejét, aki alig engedett a bejárathoz.

A konyhaszigetre pakoltam az élelmiszereket, bekapcsoltam a nappali tévéjét, és egy amerikai vígjáték nézése közben nekiálltam a zöldségek felaprításának. Úgy döntöttem, hogy valami könnyed, egészséges ételt készítek, ezért a nagymamám egyik szeretett recepjét választottam.

A csengő hangjára rögtön félreraktam a vágódeszkát és az ajtóhoz rohantam. Szalai ott állt, vigyorogva várta, hogy odaérjek.

Végül magához húzott, majd egy puszit nyomott ajkaimra. Elmosolyodtam, mire megfordított, s nekinyomva a falnak szenvedélyesen megcsókolt. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, egyik kezemet a hajába vezettem, a másikkal a pólóját markolásztam. Hevesen, mohón csókolt, mintha az a levegőt jelentené számára. Pihegve váltunk el egymástól.

- Szia - köszöntem kipirosodva, miközben ő meleg karjaival tovább ölelt.

- Szia - vigyorgott szemtelenül, aztán a kanapé felé húzott. - Rengeteg mesélnivalóm van.

Teljesen megfeledkezve a vacsoráról hallgattam Ádám sztorijait, amik mind a mai edzéssorozatukról szóltak. Dárdai új tervről számolt be, mely más gyakorlatokat és játékokat jelentett. Állítólag végignevették az egészet, hiszen még sehol sem tapasztaltak hasonló módszereket.

- És! És! El nem hiszed, mi történt a levezetés végén - mesélte lelkesedve, miközben én a mellkasára dőltem, s onnan figyeltem őt.

- Na, mi történt? - érdeklődtem mosolyogva. Olyan volt, mint egy kisfiú, akit most irattak be az első edzésére.

- Dzsudzsival szabadrúgáspárbajt játszottunk és tudod ki nyert? Tudod ki? Nem fogod el hinni!

- Ki? - kérdeztem vissza, immáron nevetve.

- Hát én! Hihetetlen! Megvertem a nagy Dzsudzsák Balázst, a szabadrúgások elismert császárát! - mondta, már szinte a mellét verve. Elképesztő, mennyire boldoggá teszi a győzelem. Ezt a fajta örömét sosem tudom megunni.

- Kata is ott volt? - kérdeztem kétkedve, amiből a focista semmit nem vett észre.

- Ugyan kit érdekel, hogy ott volt-e? Nem az a lényeg, hanem az, hogy legyőztem őt! Legyőztem a specialistát!

- Szóval ott volt?

- Igen, de miért olyan fontos ez? - homlokráncolása elárulta, mennyire nincs képben. Férfiak.

- Ádika, Ádika, annyira butus vagy - simogattam meg az arcát, mire duzzogva elhúzódott tőlem. - Balázsnak tetszik a masszőrlány, nem is kicsit, így valószínűleg a labda helyett valaki másra koncentrált.

Ahogyan ezt a fiú meghallotta, rögtön elkedvtelenítette, a kezdeti lelkesedése alábbhagyott.

- Persze ez nem azt jelenti, hogy nem te vagy a gólkirály - korrigáltam azonnal, majd egy hosszú, kiengesztelő csókot nyomtam barátom ajkaira.

- Így már mindjárt más - válaszolta egy elégedett vigyorral, majd a hajam birizgálásába kezdett, de a hasa egy hangos korgással közbe szólt.

- Folytatom a főzést, nagyon éhes lehetsz - bontakoztam ki öleléséből, hogy a konyha felé vehessem az irányt.

- Rendben, mindjárt megyek segíteni csak még gyorsan felhívok valakit.

Kijelentésének nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, úgyanúgy folytattam a hús fűszerezését és a zöldségek felvágását, mint az érkezése előtt. Egészen addig, amíg a focista egy dühösebb hangvételű mondatára nem lettem figyelmes.

- Tudom, anya! Úgy mondod, mintha már nem hallottam volna vagy ezerszer! - Szavait szinte kiabálta, lépteit két szobával távolabbról hallottam. - Nem tudok mit csinálni. Tényleg? Hihetetlen, hogy te is az ő oldalán állsz! Remek szülők vagytok, jobbat keresve se találnék... - sóhajtotta lemondóan, valószínűleg kinyomta a hívást.

Visszafordultam a félig kész ételhez, átemeltem a csirkét a tepsibe, s igyekeztem tettetni, hogy a beszélgetéséből nem szűrtem ki semmit.

- Minden rendben? - kérdeztem ártatlanul, hátra sem nézve, de el tudtam képzelni a helyiségbe érő Ádám tekintetét. Hangja feldúlt, dühös, mégis reményvesztett és csalódott volt egyszerre.

- Azt hiszem, apám kitagadott a családból.

Drága Olvasóim!!💕
Most egy újabb, elképesztően kellemes - bahh - hétfőre hoztam a következő fejezetet, (remélhetőleg) némi kikapcsolódást nyújtva számotokra a történetemmel a hét kezdetén. Őszintén szólva nem vagyok túlságosan megelégedve ezzel a résszel. (Azon csodálkozom, hogy a publikáláskor nem dőltem be az ágyamba kimerültségre hivatkozva.) Szép estét!😘