A nap már besütött a függönyök közötti résen, amikor megébredtem. Nagyokat nyújtózkodva próbáltam kinyitni a szememet, majd ahogyan sikerült, szomorúan fordultam a másik oldalamra, hiányolva a focistám által sugárzott finom meleget. Összedörzsöltem lábaimat, hiszen jéghidegek voltak. Szép lassan, ásítozva keltem fel az ágyból, majd lebattyogva a lépcsőn a fiú keresésébe kezdtem.

Nem kellett sokat mennem, mivel Ádám oda-vissza, mérgezett egérként futkározott a földszinten. Üres műanyagpoharakat és zsákokat cipelt a nappaliból a konyhába. Végül követtem őt az étkezőhöz, ahol az asztalon gőzölgő omlett várt.

- Jó reggelt, Ems! - köszöntött egy álmos csókkal, majd letelepedett mellém a teájával.

- Jó reggelt, Édes! - hümmögtem, puszit nyomva arcára.

- Édes... - mondogatta, ízlelgette a becenevet, aztán mosolyogva beszélni kezdett.

- Már a cuccok nagyját elpakoltam, kétszer beindítottam a mosogatógépet és felmostam a teraszt - mesélte büszkén, miközben zöldségeket szedett a tányérjára.

- Ügyes vagy. Most rosszul érzem magam, amiért fent lustálkodtam.

- Ne tedd. Irtó aranyosan szuszogtál - vigyorgott, miközben bekapott egy falatnyi tojást. - Képzeld, reggel kapásod volt.

- Kapásom? Hívott valaki? - kérdeztem, miközben kivettem egy szelet kenyeret a kosárból.

- Igen, anyukád keresett - mosolygott kisfiúsan, magamban pedig azon imádkoztam, hogy megtudjam, nem vette fel. - Felvettem - Ó, a fenébe! - Jót beszélgettünk - mondta, szemeivel folyamatosan engem fürkészve várta a reakciómat. - Meghívott minket egy szombati vacsorára.

- Tessék? - Még mindig nem hittem a fülemnek. - De hát az holnapután van!

- Vacsizni megyünk a szüleidhez és az öcsédhez. Alig várom! - Lelkesedése valahogy nem tudott eltölteni örömmel. Ahogyan ő egy pirított cukkinit bökött a villájára, én azon gondolkodtam, miképp tudnánk megúszni ezt az egészet. Nem túl korai?

- És, mi a véleményed anyuról? - kiváncsiskodtam, mire Ádám egy apró puszit nyomott ajkaimra.

- Már most imád engem - vigyorgott büszkén, kijelentése miatt a szememet forgattam. - A kedvencemet fogja sütni.

- Hihetetlen - ráztam a fejem. Elképesztő. Annak a nőnek a lánya vagyok és még sosem készítette a kedvencemet, mert azt szerettem volna. Neki bezzeg rögtön megcsinálja.

Amint befejeztük a reggelit feltápászkodtam az asztaltól, s megragadva az egyik tálcát elindultam a konyha felé.

- Hagyd, ráérünk. Nem ülsz ki velem a teraszra? Főzök kávéd - ajánlotta fel továbbra is kissé rekedtes hangján, ami mosolyt csalt az arcomra.

- Jó lenne. Nincs valami kekszed? - suttogtam halkan, mintha káromkodnék. Nem akarom megfertőzni szegény sportolómat az egészségtelen kajáimmal.

- Az étkezőtől balra menj be a kamrába. Tele van - mutatott az említett helyiség irányába, aztán elvéve tőlem a szemetet, folytatta a pakolást.

Az apró helyiségbe lépve teljesen ledöbbentem, a megpillantott édességek, csokoládék látványa és mennyisége lesokkolt. Utoljára a szupermarketben láttam ennyi finomságot.

Felkaptam az egyik magasabb polcról egy doboz amerikai csokis kekszet és mégegyszer végignézve az isteni szobán kimentem a fiúhoz.

Ő már a teraszon lévő asztalnál ült, a saját kávéjába épp a cukrot adagolta. Megkevergette a gőzölgő italt, közben felváltva rajtam és a kaján legeltette a szemét.

- Mennyit tölthetek? - hajolt közelebb egy csókra, majd kiöntötte a porciómat. Ennél jobb reggelem nem is lehetne. Ó, és még ott van az a fránya keksz is.

Figyelemmel kísértem, ahogyan az asztalról felemeli a cigarettásdobozt, majd kihúz belőle egy szálat. A farzsebéből elővette a gyújtóját, a következő pillanatban ajkai közé vette a nikotintöltetet és már fújta is ki a füstöt. Direkt elfordult a lépcső irányába, hogy engem ne zavarjon a szagával.

- Kérsz egyet? Tudom, hogy múltkor nem... - kínált meg a dobozzal, mire közbevágtam.

- Nem, köszönöm. Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem. A szövetségi kapitányodnak ez ellen nincs kifogása? - Nem akartam okoskodónak tűnni, viszont túlságosan féltettem a focistámat.

- Palinak? Nem tud róla, ráadásul mindig azt hajtogatja, hogy őt nem érdekli ha iszunk vagy dohányzunk. Persze mértékkel. És amúgy sem cigizek rendszeresen, csak amikor megkívánom vagy ideges vagyok. Klubváltáskor elszívok egy dobozzal - nevetett fel rekedtesen, s egyedül annak tudtam örülni, hogy a hangja nem a cigaretta miatt volt olyan, amilyen.

- Most is ideges vagy? - tettem fel a számomra legégetőbb kérdést. Rájöttem, hogy amióta együtt vagyunk még sosem tudtunk leülni rendesen beszélgetni.

- Nem - vágta rá azonnal, aminek hatására hamar megkönnyebbültem. Én miért nem érzek így? - És te? Te ideges vagy? Tudod, miattunk - kérdezett vissza, mostanra teljesen bizonytalanul.

- Nem. Vagyis nem tudom. Őszintén szólva fogalmam sincs - ráztam meg a fejemet, majd belekortyoltam a kávémba.

- Semmi baj, eleinte én is így éreztem. Aztán betoppantál hozzám a friss sütivel és megvilágosodtam - mondta, mire felkuncogtam. - A tányér felét elrejtettem, hogy jusson másnapra - vigyorgott.

- Édes vagy - hajoltam át az asztal fölött, hogy hosszú csókban részesíthessem.

- Édes - motyogta miközben ajkaink szétváltak. - Még mindig imádom ezt a szót.

Én pedig azt imádom, hogy újra mentolos-cigarettás a lehellete. Az első csókunkra emlékeztet Bordeaux-ban. Azon az éjjelen éreztem először azokat a bizonyos pillangókat a gyomromban. Most is előttem van az a képkocka, ahogyan mosolyogva ácsorog előttem, majd nevetve magához húz, hogy táncolhassunk a tömeg egy elveszett párjaként. A kedvenc közös pillanataink közé tartozik.

A délelőtt hátra lévő részét pakolással és rendrakással töltöttük. Amellett, hogy elhordtuk a szemetet és Szalai megtisztította a grillt, illőnek éreztem rendesen eltakarítani magunk után, így legalább az említett Marika néni nem fog panaszkodni miattunk. Bár Ádám említése szerint szegény asszony találkozott már reménytelenebb esettel is pályafutása során.

Az ebédet könnyen megoldottuk, egyedül a pizzafutárral találkoztunk a nap során. A délután éjjelbe nyúló filmes maratont ígért, ezért bekuckózva, popcornnal töltöttük szabad óráinkat. Mi lenne jobb annál, ha a kedvenc vígjátékaidat nézheted egy takaró alatt, felraktározva finomságokkal, Szalai Ádám ölelő oldalán? Megmondom: semmi az égvilágon.

Valamikor éjfél körül bóbiskolhattam el egy Adam Sandler film közepén, már csak félálomban arra eszméltem fel, hogy a srác a karjaiban cipel fel a lépcsőn. Aztán szép lassan befektet a pihe-puha ágyba, majd mellém bújik. Leveszi a pólóját, s meleg, izmos felsőtestével védelmet nyújt. Nyom egy puszit a homlokomra és jó éjszakát kíván. Mint a mennyországban. Még nem voltam ott, de a bánásmód hasonló lehet.

A másnap reggel valamivel elkeserítőbb volt, mint az előző. Az éjjeli szekrény lámpáján egy apró, ragasztós cédula várt, rajta Ádám macskakaparásával. Edzésre ment, várhatóan csak három körül ér haza.

Lecsoszogtam az emeletről, a konyhában pedig egy újabb üzenet közölte velem, hogy a fiúnak nem maradt ideje reggelit készíteni, így érjem be a kávégéppel és a hűtő tartalmával. Tükörtojást készítettem szalonnával, amíg beüzemeltem a koffeinadagolót.

Bekapcsolva a rádiót egy slágert dúdolgattam, s néha hanyagul felpiszkáltam a sülő tojásokat. Végül ismételten zöldségekkel tálaltam az ételt, ami mennyeire sikerült. Igaz, nem lett annyira jó, mint Szalai omlettje, de ezt szigorúan halkan mondhatom. Azért azt senki sem szeretné, ha az amúgy is nagy egóval rendelkező focista erőre kapna.

A megterített asztalon egy árva kulcscsomó hevert, mellette a következő, egyben utolsó cetlivel, miszerint ha végeztem, nyugodtan zárjak be magam után, nem kell, hogy megvárjam őt.

Miután berakva a kávésbögrémet elindítottam a mosogatógépet, felkaptam a kulcsot és bezártam a bejáratot. Végül egyet hátralépve elolvastam a kifüggesztett "Szalai Ádám" névtáblát, s hirtelen valami nehézbe ütköztem.

Megperdültem és egy nagytermetű házőrzővel találtam szembe magamat. A kutya hatalmas barna szemei gonoszul villantak rám, majd azokhoz megérkezett a morgó hangja is. Egyértelmű volt, hogy ki az úr a háznál, így amint ezt nyugtáztam, hátra lépegettem párat. Felmutattam az ujjamat, majd megnyugtattam az állatot, miszerint békével jöttem. Pontosabban távozok.

- Hahó, kutyus! Engem Emmának hívnak - mosolyogtam rá kedvesen, azaz bárgyún, ahogyan azok az emberek szoktak, akik megszólítják a házikedvenceket. - És téged? Tudod, mit? Mindegy. Látom egész nagy birtokkal rendelkezel. A gazdid azt mondta, hogy jelenleg dolgozik, viszont délután már jön hozzád játszani - nyugtatgattam a mérges kutyát, aki szavaim hallatára, mintha megnyugodott volna. Nem vette olyan szaporán a levegőt, s arckifejezése is barátságosabb lett. Mancsaival lassan közeledett felém, végül némi szaglászás után lehajolt, hogy megsimogathassam. Mosolyogva fogadtam a gesztust, aztán leolvastam a bilétáját. Bajnok. Nem is lehetne találóbb nevet adni egy sportoló kutyusának. Bajnok. Talán azért, mert a gazdája is az. Egy igazi bajnok. A szívem bajnoka.

Drága Olvasóim!!💕
Megint csak azt tudom hajtogatni, mennyire örülök a sok pozitív visszajelzésnek, amit most, a könyv kezdetekor kapok tőletek! Elképesztően jó érzés tudni, hogy a legtöbben már több, mint egy éve velem vagytok. Sajnálom, hogy a fejezetek kéthetente érkeznek, viszont nem tudok mit csinálni, boldog vagyok, ha le tudok ülni néha a gondolataimmal, nemhogy ennél többet foglalkozni az írással. Talán azért még így is kitartotok mellettem és visszajöttök hozzám és a könyvemhez, amikor friss rész érkezik! Remélem, tetszett nektek az édes Ádám cuki oldala!😄😘