Ford döbbenten bámul maga elé. Gondolatai egy csapásra foszlottak szerte fejéből, s még arra sem tudott reagálni, hogy unokaöccse őt szólongatja, ami egy idő után már neki is feltűnt. Megpróbálja összeszedni magát, bár elég nehéz neki, főleg, hogy megbeszéltek valamit. Hogy Dipper nem tér vissza Gravity falls-ba, ennek ellenére most még is azt mondja vissza kell mennie. Ha ezt mondja, minden bizonyára nagy baj lehet, nagyobb, mint hitték.

-Ford bácsi? Ford bácsi mi a baj?-kérdezi aggódva a fiú, telefonját füléhez nyomva, annak reményében, hogy talán csak ő nem hallja bácsikájának hangját.

-M-mi? Nem, ne aggódj. Nincs semmi baj, csak meglepődtem. Tudod, megbeszéltünk valamit amikor-

-Persze!-vág idegesen Ford szavába, aki összehúzza szemeit. Amikor Dipperrel szokott beszélgetni -mi igazából már nem most volt- mindig sikerült valahogy feszengés nélkül beszélgetniük, most viszont a fiú hangjából érződik az idegesség, pánik és a feszült hangvétele. Valami történt vele.-Csak tudod, arra gondoltam, hogy talán... Találkozhatnánk. Már jó néhány éve, hogy ott jártam. Hiányzik a kis városka meg persze te és Stan bácsi. Jó lenne újra találkozni.-motyogja halkan Dipper, miközben kínosan fejére húzza sapkáját melyet még Wendi-től kapott. -Lehet?

-Persze, Dipper. A nyár hamarosan kezdődik igaz? A nyár kezdete után gyere le a húgoddal, jó? Addigra mi is vissza érünk.-Dipper szívéről nagy kő esik le, s halkan fel is sóhajt.

-Rendben Ford bácsi. Már alig várom!-Dipper hangja hirtelen megtelt élettel ami mosolygásra készteti bácsikáját, aki utoljára akkor hallotta ilyennek, amikor megtudta az ufók valóban léteznek.-Megyek és elmondom Mabel-nek is! Biztos örülni fog neki.

-Rendben. Még beszélünk.-mondja mosolyogva Ford majd le teszi a telefont. Vidáman fütyörészve kap a kezébe az asztal alatt található szigonyt, s megy fel a hajó fedélzetére ahol ikertestvére még mindig azzal a valamivel harcol.

-Még is mi tartott ennyi ideig te kocka?-ketten sikeresen legyőzik a szörnyet, majd a kisebbítő kristállyal kisebbre véve a méretét egy kis palackba teszik, hogy majd később jobban megvizsgálja.

-Bocsi Stan. Dipper hívott.-a név hallatán ki kerekednek szemei, s döbbenten néz testvérére.

-Dipper? És mit akart?

-Visszaakar jönni Gravity falls-ba. -Stanly kérdő tekintettel mered Ford-ra, nem véletlenül hiszen ő is tisztában van azzal amit még azon a napon, nyár végén megbeszéltek egymás között. -A hangjából ítélve nagyon fontos lehet. Bizonyára... Történt vele valami. Mindenesetre azt mondtam, hogy a nyár kezdete után egy héttel induljon el Gravity falls-ba, a húgával együtt. Jobb ha mindketten jönnek. Minél többen vagyunk mellette annál többet segíthetünk neki.

-Igaz. De... Még is mi történhetett Dipper-rel? Mármint, elég határozottnak tűnt. Miért pont most?-Stan értetlenül néz más fele. Nem tudja mi történhetett valójában akkor, egyedül csak azt hallotta amint Dipper ígérettett tett Ford-al... Az a régi ígéret... Még ma is tisztán hallja unokaöccse határozott, még is kétségbeesett hangját...

Az indulásig alig pár óra maradt. Úgy döntöttem előtte kicsit ki szellőztetem a fejemet így ez alkalommal (mint mikor turisták érkeznek) jobban felöltözök. A kalyiba ajtaját kinyitva egyből megcsap a reggeli szellő, és a madarak csiripelése. Ha most nem egy ilyen nap lenne elhordanám a madarakat melegebb éghajlatra, de ez alkalommal, ezen a szomorú napon egész kellemes hallani őket. Utam a hátsó udvarba visz, szeretem ott tölteni az időt az erdőt vagy az eget nézve. Most azonban a hátsó udvarban voltak valakik. Természetesen nem zavarnak, előszeretettel hallgatom ki mások beszélgetéseit, de most nem akárkik voltak azok. Ford és Dipper. Miről beszélhetnek? Dipper arca rémült, mintha csak attól tartana, hogy bármelyik percben meghallhat. De nem, Dipper, nem a haláltól fél... Amitől fél az...

-Bill. Láttam az álmaimban.-suttogja halkan Dipper. Szemeim kikerekednek. Nem nagyon emlékszem pontosan ki is az a Bill, de annyit tudok, hogy ha egyszer is találkozok vele azt nem ússza meg szárazon. Bár... Kicsit furcsa... Nem emlékszem pontosan Bill tetteire... Nem, ő bántotta a családomat! Azt hiszem... Ááh, még a fejem is bele fájdult ebbe.

-Az lehetetlen!-akad ki Ford, miközben kezeivel (mint általában mikor ideges) ide-oda kapálja, miközben szájával -számomra- érthetetlen szavakkal dobálózik. Minden bizonyára valami okos tojásos dolog lehet.

-Nem az! Bill azt mondta, hogy ha most elmegyek de később visszajövök akkor kifogom szabadítani és ha kiszabadítom... Sokkal erősebb lesz és mindent elpusztít. A-azt is mondta, hogy ő nem csak a világot akarja, ha nem... -Dipper félve harapja el mondata utolsó szavát amivel testvéremet már őrületbe kergeti. Tekintete értetlen. Jogosan, azt hiszem... Legyőztük őt, igaz? De hogyan is...? Miért ilyen zavaros minden? Az elmém egy kész káosz, nem találok egy kapaszkodót sem!

-Hanem?

-Engem.-mondja könnyes szemekkel. Szívembe mintha ezernyi kést szúrtak volna hátammal együtt, s még meg is forgatnák. Beharapom alsó ajkam, s próbálok több mindent kiszűrni a beszélgetéseikből. Úgy tűnik tényleg elég öreg vagyok. Ilyen távolságból is csak nehezen hallom meg a szavakat.

-Figyelj Dipper. Szerintem csak túl sok mindent történt veled. Be kell valljam sok mindent hárítottam rád és hiába lettél tegnap 13, akkor is egy gyerek vagy. Sajnálom.

-Tévedsz Ford bácsi. B-bill... Üzent még valamit, vagyis... Pontosabban énekelt.-szemeimet összehúzva hallgatom beszélgetésük. Mi ez az egész? Mi az, hogy énekelt? Mit jelentsen ez? Ford miért van ennyire meglepődve? Nem... Ford nem meglepődött ha nem... Retteg!-Azt énekelte, hogy.... We'll meet again, Don't know where, Don't know when, But I know we'll meet again some sunny day.-Ford szemei valósággal tükröztek rettegettséget, ám mivel háttat fordított a kölyöknek így nem látja. Szaggatottan felsóhajt, majd visszafordul Dipper felé, elé guggol, s megfogja két kezével a vállait melyek remegtek.

-Figyelj, Dipper. Bill szó szerint azt mondta, hogy mikor legközelebb visszajössz Gravity falls-ba ki fogod szabadítani?-a fiú szipogva bólint egyet. -Akkor viszont...

-Tudom.-törli meg szemeit, s szemeibe hirtelen, eltántoríthatatlan határozottság költözött.-Többé nem térek vissza Gravity falls-ba.

-Biztos vagy benne?

-Teljes mértékben.-Ford elengedi, s fel áll, a kölyök pedig elszántan néz fel rá, jobb kezét a szívére téve. Még sosem láttam Dippert ilyen elszántnak.-Nem fogom hagyni, hogy miattam bajba kerüljön bárki is. Sem a családom, sem pedig a világ.

Mabel boldog volt, talán évek óta most először. Mabel nem értette, hogy miért nem mennek vissza Gravity falls-ba. Minden évben megkérdezte Dippert, de ő mindig azt mondta, hogy most nem lehet, vagy, hogy a bácsikájuknak nem jó. Mabel sosem érte be ennyivel de tudta, hogy Dipper-nek nyomós oka van minderre, így nem kíváncsiskodott, s éppen ezért boldog volt amikor Dipper bejelentette, hogy az idei nyarat abban a kisvároskában fogják tölteni. Abban a városban ahol oly' sok mindent tanult; barátságról, önfeláldozásról, szerelemről, felejtésről, s a hősökről akik akkor is hősök maradnak amikor a helyzet reménytelenné válik. Dipper is egy ilyen hős.

-Annyira boldog vagyok!-ugrik boldogan bátyja nyakába aki nevetve tolja el kicsit magától. Jó végre húga arcán ilyen őszinte mosolyt látni. Rég látta. Most újra a 12 éves énjét látta aki akkor vigyorgott ilyen eszeveszetten amikor egy 'helyes' pasit látott meg. -Vigyázz Gravity falls, a rejtély ikrek visszatérnek!-kacag fel, mire Dipper is elkuncogja magát. Most már magát is annak a 12 éves kisgyereknek érzi, annyi különbséggel, hogy most saját maguktól mennek Gravity falls-ba. Bárcsak minden így maradhatna.

Ááh, végre Fenyőfám! Már látni akarlak. Alig várom.

Dipper alig láthatóan felsóhajt, próbálja figyelmen kívül hagyni az akaratos démont akinek egyszer be nem áll a szája, máskor pedig alig hall felőle valamit.

Nem tudsz megölni. Vagy is igazából megtudnál, de nem teszed meg. Különleges kapcsolat van köztünk, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A fiú értetlenül néz maga elé, ami miatt Mabel is megrémül. Mit kéne tennie? Miért viselkedik így hirtelen?

Jó, még nem hivatalos a kapocs köztünk, s még nagyon sok dolgunk van, de már nincs sok idő hátra. Akkor végre csak az enyém leszel.

-Dipper? Mi a baj?-rángatja ki gondolatai közül.

-Semmi, jól vagyok. Ne aggódj.-egy erőltetett mosollyal arcán, magához öleli testvérét. Szorosan tartja közel magához, amitől a hamis mosoly igazi , meleg mosollyá válik.

-Megint hallod őt, ugye?-kérdezi suttogva Mabel.-Tudom, hogy hallod.

-Mabel ez...

-Ne mondj semmit se tesó. Csak ígérd meg, hogy bármi lesz is, ne hiszel neki. Te tudhatod a legjobban, hogy ő sosem mond igazat.-mondja halkan fülébe nehogy meghallják szüleik akik most a szobájukban vannak.

-Köszönöm Mabel.

Ch, mi az, hogy sosem mondok igazat? Jó igaz, nem mindig mondok igazat, de szoktam! Például neked... Neked sosem hazudnék.

A doktor nő és a fiú feszülten ültek egymással szemben. A nő szomorú tekintettel néz a másikra, egyik kezében görcsösen tartva ceruzáját, míg a másikkal idegesen dobolt ujjaival a mappáján.

-Valamit elszeretném mondani.-kezd beke motyogca Dipper, idegesen tördelve ujjait.

-Mondjad.-Mason-re mosolyog, ezzek megnyugtatva, hogy bátran beszéljen hozzá, pedig kettejük közül ő maga volt a legidegesebb mert pontosan tudta, hogy mit is akar a fiú.

-Vissza akarok menni Gravity falls-ba.-hangja egész végig remegett, de nagy kő esett le a szívéről amikor megtette, kimondta.

-Biztos ezt akarod? Nem inkább arról van szó, hogy vissza kell menned, mintsem te akarsz?-igaza volt. Nem akarta bevallani, de igaza volt. Valóban nem akar, de muszáj vissza mennie.-Miért érzed kötelességednek vissza menned oda? Senki sem kényszerít rá Dipper. Én sem tartom jó ötletnek, nem hiszem, hogy készen állsz rá. -sóhajtva mered a padlóra, a doktor nő szavain gondolkozva, de a világért sem akarja bevallani, hogy igaza van, vagyhogy pontosan miért is kell erre kéyszerítenie magát. Úgysem hinné el.

-Téved, doktor nő. El akarok menni Gravity falls-ba. Látni akarom a barátaimat és a nagybátyáimat.

-De még is félsz.-ismét csend támadt, ezt nem tudja megcáfolni.

-Egyszer túlkell lépnem és mivel Stan és Ford bácsi haza mennek ez egy jó alkalom rá.-a doktor nő hangosan felsóhajt, feljebb tolja szemüvegét az orrán.

-Csak nehogy aztán megbánd.-sóhajt egyet lemondóan, s hára dől székében. Dipper halványan elmosolyodik.

-Köszönöm.

Áhh, a kis fenyőfám eljön hozzám! Nem megmondtam? Eljössz hozzám és ki fogsz szabadítank kőbörtönömből.

Borzasztó rég volt rész... Nagyon sajnálom! Megpróbálok több részt hozni, de nem akarok valami rövid, értelmetlen részt hozni nektek ezt vegyétek figyelembe. (És mit ne mondjak, ez sem volt a legjobb) De próbálkozok még az iskola kezdés ellenére is (már most elegem van belőle pedig ez csak a harmadik nap xd) Mindenkinek sok sikert kívánok az iskolához, remélem nem olyan rossz.
Hamarosan, ahogy csak tudom hozom a következő részt, addig is sziasztok!