Dipper álmai ez alkalommal sem hagyták békésen aludni. Álmaiban újra meg újra rémképek jelentek meg. Látja ahogy Mabel vérében fürödve fekszik, családja többi tagjával míg Bill egyfolytában zaklatta. Miért álmodik róla? Hiába teszi fel magának a kérdést, sosem kap rá választ valahányszor felébred. Ám ez alkalommal más volt a helyzet...

Azért mert nem tudsz kiverni a fejemből.

Dipper rémülten tekint körbe sötét szobájában, ám alvó húgán kívül senkit sem látott. Megnyugodva felsóhajt ahogy rá ébred, nyilvánvalóan még mindig az előbbi álom hatása alatt volt.

Ez a valóság, kölyök.

Hangja gúnyos és játékos, össze nem téveszthető máséval. Dipper aggódva néz újra testvérére, majd oda rohan hozz, s védelmezőn elé áll.

-Bárhol is vagy, nem engedem, hogy bárkit is bánts.-mondja halkan nehogy felébressze Mabelt. Egyik kezét védelmezőn elé teszi, míg a másikat ökölbe szorítja, harcra készen. A hang -aminek tulajdonosát nem leli- hangosan felnevet, ez pedig minden kétséget kizár, hogy csak ő hallja. Hiszen ha nem csak ő hallaná mindenki felébredne erre a gúnyos és megvető nevetésre. 

Baromi aranyos vagy ahogy a családod védelmezed. De hiába. Nem vagy hős, kicsi fenyőfám.

Dipper mérgesen húzza össze szemeit, kicsit megimbolyog. Olyan fáradt, aludni akar. Megrázza a fejét, s határozottan előre mered a sötétben. Bill ismét elneveti magát. Természetfeletti hangjától kirázza a hideg.

-Nem tudom mi a terved. De megfoglak állítani. Pont, mint 5 évvel ezelőtt.-morogja Dipper. Ismét körbe tekint a szobában, majd mikor meglátja a polcon a horgonyt -melyet még Mabel kapott Stan-től még anno- szemei felcsillannak, s azonnal oda megy, hogy kézbe vegye az esetleges támadás fennállása végett. 

Azzal nem tudsz megtámadni. Még csak nem is vagyok itt.

Dipper döbbenten áll egy helyben. Ha most nem tört volna rá hirtelen fej fájás és szédülés akkor tovább kérdezgetett volna erről, ám ez jobban foglalkoztatja. Jobb kezével a fejét fogja, míg a másik kezében lévő horgony kiesik a kezéből ami olyan hangosan koppant a földön, hogy még talán a szülei is hallhatták a másik szobában.

Bizony hallották kölyök. Máskor óvatosabban játssz.

A fiú összeesik, ideje sincs Bill gúnyos megjegyzésére reagálni. Fogait csikorgatja, mire már testvére is felkel, s hangosan kiáltja a nevét, ám a fájdalom egyre nagyobb, és teste többi részére is ki hat.

-Dipper, mi a baj? Jól vagy?-kérdezi aggódva, kezeivel megragadva bátyja vállát. A nagy kiabálásra a szülők is a szobába rohannak. -Anya, apa segítsetek.-néz fel rájuk sírva Mabel, magához ölelve testvérét aki jelen pillanatban azt sem tudja mi történik vele. Nem érzékeli a külvilágot, ráadásul Bill nevetése elnyomja környezetében lévők hangjait. Nem hallja testvére kétségbeesett hangját, s szüleit amint hozzá beszélnek, kérdéseket tesznek fel hozzá. De nem tud rájuk figyelni, mi ez? Bill hangja hangosabb. Megőrjíti de akkor még is miért... Ilyen megnyugtató?

Sosem szabadulsz meg tőlem. Sosem felejtesz el engem. Mindig veled leszek.

Dipper a démon hangjára ébredt egy újabb rémálomból. Vajon meddig fog ez így menni? Meddig kell még elviselnie annak a nyárnak az emlékét? Bárcsak Mabel ne törte volna darabokra az emlék törlő szerkezetet. Akkor most nem kéne azok miatt szenvednie.

Nagyot sóhajtva fordul a fal felé, de miután rá jött, hogy visszaaludni nem lesz képes, így inkább a fürdőszobába megy le tusolni. Ki élvezi minden percét, s utána már sokkal jobban érzi magát, felfrissülve. Miután magára veszi utcai ruháját, a konyhába megy, hogy összeüssön magának valami kaját, legnagyobb meglepetésére ikertestvére tevékenykedik a konyhában. Barna haja egy copfban összefogva, és a piros kis köténykéjében hátulról hasonlít anyukájukra, annyi különbséggel, hogy neki rövidebb haja van. Dipper mosolyogva ül asztalhoz.

-Jó reggelt.-mondja, mire Mabel meglepetten tekint hátra. Egy pillanatra nem tudja mit kéne mondania, de miután testvére szemeibe néz, az ő arcára is egy széles mosoly húzódik. Jobb ha nem mesél neki az estéről.

-Inkább délelőttöt.-kuncogja, majd elzárja a gáztűzhelyet. A fiú a falon lévő órára pillant, ami 12:05 percet mutat.-Na, az ebéd is kész.-vigyorodik el, ami már most régen rossz. Lehetséges nem kéne majd ennie belőle, Mabel amúgy sem volt mindig is egy jó konyha tündér. Meg amúgy is... Elfog késni.-Szólnál anyának és apának, hogy kész a kaja?-Dipper végül megadva magát bólint egyet, s a nappaliba megy, ahonnan a tv-é hangja szűrődik ki.

-Apa, anya, kész az ebéd!-mondja be kiabálva a nappaliba, majd visszamegy ahova nemrégiben ült le. Pár másodperccel később a szülők is megérkeznek. Mabel felszolgálja az ételt, majd csendben enni kezdenek ami Dipper számárra igazán... Kínos volt.

   Az ebéd után Dipper egyedül ment a pszichológushoz. Gyorsan szedte lábait, szeretett volna minél hamarabb oda érni, hogy elkerülje az emberek pillantásait. Utálta mikor valaki rá nézett, félt, hogy mikor egyszer rá néz valaki, ő pedig vissza rá, akkor sárga szemeket fog látni. Tudja, hogy ez is elfog jönni. Bill utoléri őt, ez ellen nem tehet semmit.

-Szia Dipper.-köszön a nő, miközben arrébb áll az ajtóból, hogy páciense bejöhessen. Becsukja az ajtót, s leülnek egymással szemben.

-Jó napot doktor nő.

-Hogy vagy?-a fiú élesen szívja be a levegőt, s azon gondolkodik, hogy elmondja-e az igazat.

Ha elmondod neki soha nem szabadulsz meg tőle.

Dipper arcán rémület fut végig amint meghallja a démon hangját. Azt hittem mindaz csak álom volt. A doktor nő értetlenkedve nézi a rémült arcú fiút miközben deja vu érzése támad.

-Valami baj van?-kérdezi lágy hangnemben, nehogy megijedjen páciense aki meglepődve tekint fel szemeibe, majd mintha nem történt volna semmi, elmosolyodik.

-Persze, minden rendben van doktor nő. Mondja, miről fogunk beszélgetni ma?-a pszichológus kissé megilletődik, végül köhécsel párat, s belekezd a mai témájukba, ami igazából ugyanaz, mint eddig. Az a bizonyos 12.nyár...

-Nos, akkor mi lenne ha még mesélnél nekem arról a nyárról? Kíváncsi vagyok még pár dologra azzal kapcsolatban.-mondja mosolyogva. Dipper nagy szemekkel néz orvosa szemeibe, majd egy nosztalgikus tekintettel bele kezd.

-Ott kezdődött, hogy a szüleink úgy döntöttek szükségünk van egy kis friss levegőre. Elküldtek minket északra egy Gravity fall nevű csendes kis faluba, hogy a bácsikánk kalyibájában lakjunk az erdőben. -a szemei izgatottsággal telnek meg, mint régen. Nem nagyon tudta kinek elmesélni ezt a történetet, főleg, hogy valami történt vele miután hazaért.

-És az első napon volt a törpés eset, igaz?-kérdez vissza a doktor nő, mire a fiú nagyokat bólogat, s elmerengve emlékszik vissza mikor Mabel után ment, hogy megmentse a "zombitól" ami végül csak egy törpékből állt. Elég furcsa volt, s így visszaemlékezve nagyon vicces.

-Igen. Én szentül megvoltam győződve róla, hogy zombi, nem tudom, hogy őrültem-e, hogy végül nem volt igazam.-kuncogja el magát, mire orvosa szemei nagyokra kerekednek. Amióta hozzá jár most először hallja kuncogni ami már majdnem nevetésbe fordul át. -Aztán együtt legyőztük őket egy levélszívóval. Ezután keveredtünk bele a Falógüzü legendájába, hogy pénzt nyerhessünk. Egy fotó kellett ami nagy nehezen sikerült, de aztán kiderült róla, hogy csak egy robot amit egy vén ember csinált akiről kiderült milyen nagy tudós aki együtt dolgozott a napló írójával.-mondta tovább, szinte levegő vétel nélkül. A doktor nő elmosolyodik és azon gondolkozik, hogy eddig hol volt ez az énje. Az az énje amit az emberek utoljára azon a nyáron láttak. Meg kell tudnia!

-Dipper? Mi lenne ha mesélnél nekem a nyári napok utolsó napjairól?-Dipper már egy új történetbe kezdett bele, ám ahogy meghallja orvosa kérését elsötétül a tekintete. Fejét ijedten hajtja le. Még nem áll készen arról beszélni amit az orvos is észrevett így úgy döntött más lépéseket fog tenni felé. Füzetét az asztalra teszi, fel áll helyéről, s kezét nyújtva beszél pácienséhez.-Mi lenne ha ma egy kicsit a változatosság kedvéért sétálnánk egyet? Beülhetünk egy gyors étterembe is ha éhes vagy. Én állom.-mosolyog kedvesen a fiúra. Dipper értetlenül, habozva de elfogadja az ajánlatot. Így végül egy palacsintázóba mennek (még régebben a testvére mesélte Mabel, hogy testvére szereti a palacsintát).

-Köszönöm.-motyogja Dipper ahogy a palacsintát majszolja. A doktornő arcára egy kellemes mosoly húzódik. Most végre teljesen normális embernek tűnik. Olyan, mint egy kisgyerek. Olyan, mint ő.

-Nincs mit. Mond, miközben eszel mesélsz még nekem? Amiről csak szeretnél.-a fiú lassan gondolkozik, majd belekezd a mesélésbe.

-Már egy jó ideje ott voltunk Gravity fallsban, amikor Mabel még mindig pasizni szeretett volna. Eldöntötte, hogy mindenképp szerez magának egy fiút.-Dipper már a palacsinta evést i abbahagyja, csakhogy elmondhassa az ő történetét.-Volt egy a Rejtély kalyibához hasonló turista csalogató csak az sátor volt. Gideon beleszeretett a hugoba és mindenáron a magáénak akarta tudni.-itt egy kicsit elkuncogja magát. Azóta Gideon is sokat változott a nyár végére.-Szóval egy ideig sikerült őt elintéznünk, de aztán rá kattant a kalyibára, amit szintén megakart szerezni magának. Bármit megtett érte. Megidézett egy álom démont.-a doktornő kikerekedett szemekkel hallgatja Dippert. Most először magától mesél neki arról a bizonyos álom démonról. -Bill Cipher-nek hívják. Felbérelte, hogy megszerezzen egy bizonyos kódot a bácsikám fejéből. Mabel, Soos és én utána mentünk és sikerült legyőznünk.-Dipper nehezen fejezi be a történet első részét. Képes lesz elmondani valaha a többi részét.-S-sajnálom... Egyenlőre többet nem akarok beszélni erről.

-Nagyon ügyes vagy Dipper. Büszke vagyok rád. Ez nagy fejlődés. Gyere, haza viszlek, jó?-a fiú lassan bólint egyet.

   Mabel izgatottan várja haza testvérét. Amint hallja a bejárati ajtó hangját egyből le rohan a lépcsőn, hogy végül testvére arcába másszon. Elvigyorodik, mire a barna hajú fiú kissé értetlenkedő pillantásokkal illeti a lányt aki izgatottan nyomja kezébe telefonját. Dipper sóhajtva nyitja fel a telefont. Rögtön a névjegyzéket mutatja melynek elején bácsikájuk neve áll. Nagyot nyel, már tudja miért ilyen izgatott Mabel. Azt akarja, hogy beszéljen vele.

-Nekem ez nem fog menni Mabel.-motyogja orra alatt Dipper, míg testvére értetlenkedve kezd el egyik lábáról a másikra dőlni.

-De hiszen te akartál vele minden áron beszélni. Végre sikerült elérnem őt erre visszautasítod?

-Fogd fel, hogy nem megy!-kiabálja a fiú mire Mabel meghökkenve hátrébb lép, a telefonja pedig ijedségében a földre ejti. Dipper még soha nem kiabált vele...-Hagyj békén!-ezzel a szobájába rohan, magára hagyva döbbent testvérét aki könnyeivel küszköd.

Jaj én szegény kicsi Fenyőfám. Senki sem ért meg téged, igaz? De nincs semmi baj. Én megvigasztallak. Segítek neked. Cserébe pedig csak egy apró ki szívességet kérek.

Dipper a kezeit a fülére teszi, hátha ezzel nem fogja oly' hangosan hallani a démon hangját. De hiába, Bill hangja mintha csak erőteljesebb, démonibb és bizarrabb enne.

Mi az, hogy bizar?

Kérdezi felháborodottan, mire Dipper össze húzza szemeit, és sóhajtva elfekszik ágyában, s a plafont kezdi bámulni, mely már régóta kedvenc elfoglaltsága lett.

-Ahogy mondom. Bizarr és furcsa.-mondja halkan. Ha most látná Billt minden bizonnyal a nyakába borulna. Már a hangjából meglehet mondani, hogy mennyire boldog. Az ő kis Fenyőfája végre válaszolt neki!

Hidd el, fogsz te még könyörögni nekem, hogy halld a hangom.

Mondta nevetve, mire a fiú értetlenül kezd el gondolkodni, melynek hangot is ad.

-Ezt, hogy érted? Miért könyörögnék én neked?-már előre fél a választól, s most kezdi megbánni, hogy valóban hangosan is megkérdezte ezt.

Nos, mondjuk az ágyban.

Dipper arca hirtelen felforrósodik. Dühösen ül fel ágyában, s hangosan kapkodja a levegőt. Bill hangosan felnevet, mire a barna hajú rémülten fordul hátra. Meg mert volna esküdni rá, hogy az előbb a füle mellett hallotta a nevetést.

Ne aggódj, sajnos nem vagyok melletted de képes vagyok kommunikálni veled. Persze ha el jössz Gravity falls-ba akkor megoldható, hogy...

-Ezt, hogy érted?-kapja fel a fejét erre, mire a démon kuncogni kezd a fiú kíváncsiságán. Igen, ezt szereti benne a legjobban. Ezt a rendíthetetlen kíváncsi természetét.

Úgy ahogy mondom. Itt vagyok Gravity falls erdejében. Gyere és keress meg Fenyőfám.

Dipper mérgesen fekszik vissza, majd húzza fejére a párnáját. Vajon hihet Billl-nek? Lehet, hogy oda van bezárva? Mennyire lehet biztos benne? Mindenesetre... Beszélnie kell Ford-al! Neki... Vissza kell mennie!

   A háborgó tengeren egy hajó úszott, benne két lakossal, név szerint Stanford és Stanly Pines akik a sok furcsaság miatt utaznak most Jeges-tengert átszelve. Stanford, az okosabbik iker, éppen naplójában írt fel újabb váratlan eseményekről, míg kint testvére éppen a tengerrel hadakozik, meg valami új lénnyel ami egy poliphoz hasonlít, a különbség csupán annyi, hogy ennek 10 szeme van. Már az utolsó sort írta, mikor telefonja megcsörrent, egy időben Stan hangjával, aki segítségkérően szólítja őt.

-Egy pillanata, valaki hív!-kiabál vissza, majd egy kisebb meglepődött tekintet után felveszi a telefont. -Dipper?

-Igen, én vagyok az Ford bácsi.-a férfi meglepődött. Unokaöccse hangja jóval férfiasabb lett ám ennek ellenére olyan félénken szólt bele a telefonba, mint egy kislány akit arra kényszerítenek, hogy valamelyik szülője barátjával beszélgessen. (írói megj.: Megtörtént eset xd)

-Rég hallottalak. Jó hallani Dipper.-mondja mosolyogva, ám ekkor Stan éles üvöltése hangzik fel a távolból. Dipper ijedten szólal meg újra.

-Ez Stan bácsi volt? Mi történik?-kérdezi aggódva, mire Ford elneveti magát, s ha lehetséges, mosolya még szélesebbre húzódik.

-Ne aggódj, minden rendben van. De mesélj, miért hívtál?-kérdezi kíváncsian. Eközben becsukja naplóját, melyet pár éve kezdett el, mikor befejezte az elsőt, alig 2 év után mikor elkezdték felfedezni az ottani furcsaságokat.

-Én...-Dipper mély levegőt vett, igyekszik nem figyelni Bill hangjára mely igazából bátorítani akarja.-Vissza akarok menni Gravity Falls-ba.

Sziasztok! Itt az újabb fejezet, remélem mindenkinek tetszik :) Ha igen akkor nyomj egy vote-ot és kommentbe írd le a véleményedet :D Amint tudok, jelentkezek a következő résszel <3