Ledermedve áll meg a piramis trónterem közepében. Nem mer megmozdulni sem ahogy rá pillant az kővé dermesztett emberekből álló trónra pillant mogyoró barna szemeivel amik még mindig rémülettel vannak telve. Tudja, hogy álmodik, hogy ez az egész csak az ő agyszüleménye, ám irányítani még sem képes rá. Éppen ezért habozik abban a feltételezésben, hogy tényleg az ő agyszüleménye-e ez az egész.

Nagyot nyel mikor lassú, lomha lépteket hall a balra eső folyosó felől. Nagyot nyel, ha csak az illetőre gondol, így hát vesz nyugtatásképp egy levegőt, s megmozdul. Ám kicsit sem nyugodott meg sőt, csak még idegesebb lett, hiszen nincs hova bújnia. Így is úgy is megfogja találni, mert ez az ő terepe, s ki tudja, hogy hova állított csapdákat.

Gonosz nevetés csendül fel, ami bizonyítja, hogy ő az akit soha többé nem akart látni, még is, álmaiban újra meg újra felbukkan, mint ez alkalommal is. Kacaja végül elhalkul, majd dúdolni kezd egy igen ismerős dallamot. Dippert ismét elöntötte a félelem, ide-oda kapkodja a fejét búvóhelyet keresve. Végül tekintete a trónon áll meg, s jobb ötlet nem híján, az mögött telepedik le. Lassan a veszi a levegőt, kezét szája elé téve, próbál minél csendesebben meghúzódni.

-We'll meet again, don't know where, don't know when, but I know we'll meet again some sunny day.-énekli dallamos, vidám hangon.-Tudom, hogy itt vagy Fenyőfám.-mondja továbbra is dallamos hangon. Dipper jobban neki nyomja hátát a hideg, emberekből épült trónhoz. -Bújócskázni akarsz kedvesem?-kérdezi vidáman, hangjából hallani, hogy vigyorog. A sapkás fiú remegni kezd, kezeivel átöleli magát, hátha valamennyire enyhül remegése. De nem enyhült. -Rendben. -mondja kuncogva. Lassú léptekkel sétál a terem másik végébe, démoni erejét nem használva kezdi el körbe kémlelni a helyiséget. Egy új dalt kezd el dúdolni, s a semmiből hirtelen a zene is felcsendül a szöveggel együtt amit Bill is énekelni kezd vele együtt.-1, 2, Érted jövök. -dalolja vidáman, miközben tesz előre 5 lépést a fal mellett, ezzel közelebb érve a trónhoz, ami igazából az egyetlen olyan dolog ami mögött elbújhatott kicsi Fenyőfája. Direkt lassan megy, hogy ki élvezze a helyzetet hiszen ez alkalommal nem tud elmenekülni előle. -3, 4, be zárt ajtók mögött légy. -hangja ezúttal kicsit erőteljesebb, mint az előbb volt. Ezzel csak még nagyobb hatást ért el a reszkető fiúnál aki eközben elővette az egyetlen lapot ami Ford naplójából maradt meg. Az egyetlen lapot ami Billről szól, de hiába. Azt az információt ő is tudja, de nem kezdhet vele semmit sem. S most elfogja kapni őt. -5, 6 a feszület sem óvhat. -hangjában némi játékosság is bujkál, léptei pedig hangosan visszhangzanak a teremben cipője miatt. -7, 8, mindig velem álmodsz. -hallani, hogy visszatartja feltörekvő nevetését. Már alig pár lépésre áll tőle. -9, 10, az álmodba ne bízz! -ez volt a végszó, a démon felemelkedett a földtől, a remegő fiú elé szállt fejjel lefelé.

-ÁÁÁHhhh!-sikít fel -kicsi lányosan- majd kezd el futni a felé a folyosó felé ahonnan Bill is érkezett. De alig tett meg pár lépést, a démon egy csettintéssel el is fogja. A rémült fiú végtagjait kék láncok tekerednek körbe. Úgy fogják le, hogy mozdulni is alig bír. A légzése felgyorsul amikor Bill Cipher vigyorgó arcával találkozik. Félve hajtja le a fejét, s szorosan hunyja be szemeit.

-Édes kicsi Fenyőfám, hát újra találkozunk!-rikkantja vidáman és át öleli a nála alacsonyabb fiút. Fejét a másik barna hajába fúrja, s mélyen magába szívja kellemes illatát, melyet már akkor is oly' annyira szeretett.-Sajnálom amiért ennyi ideig megvárattalak, de úgy tűnik az a pszichológus nagyon ki akar törölni a fejedből, vagy legalábbis elhitetni veled, hogy csak a képzeleted szüleménye vagyok.-mondja mosolyogva, majd eltolja magától a reszkető fiút. Nem bír megszólalni se.-Ugyan, ne félj tőlem ennyire. Sosem bántanálak.-mondja el mélyített hangon, jobb kezén lévő ujjaival közre fogja Dipper állát, s feljebb emeli, ezzel kényszerítve, hogy szemeibe nézzen. -Olyan aranyos vagy kicsi Fenyőfám.-mondja halkan, megcirógatva arcát.

-M-mit a-akarsz tő-tőlem?-kérdezi remegve, s nagyot nyel. Bill ajkai önkéntelenül is gonosz vigyorra húzódnak, szemei pedig valamiféle játékos fénnyel telnek meg.

-Majd meglátod. Addig is, légy jó, fenyőfám.-suttogja, majd csettint egyet, s eltűnik, Dipper pedig az ágyában ébred fel.

Zihálva kell fel, izzadtsága miatt pedig ruhája hozzá tapad testéhez. Mabel nyüszögve tér magához, majd pillant testvérére. Arcára szomorúság ül ki. Ki kell ágyából, majd ikertestvéréhez sétál, s  átkarolja vállánál, másik kezével pedig hátát simogatja nyugtatásképp.

-Nincs semmi baj, Dipper. Biztonságban vagy.-motyogja álmosan Mabel. Fejét testvére vállára hajtja, s egy nagyot ásít.

-Ny-nyugodtan menj vissza aludni, Mabel. -mondja halkan Dipper, majd ellöki magától testvérét. -Aludj jól.-motyogja, s vissza fekszik ágyába. Mabel le mondóan sóhajt egyet, végül pedig teszi amit Dipper mondott, s vissza fekszik aludni. De álom nem jött a szemére ezek után.

   Reggel Dipper most is nyúzott volt, mint mindig. Elkészíti reggeli kávéját, majd asztalhoz ül, a Mabel által elkészített pirítóst eszegetve. Telefonját kezdi nyomogatni, majd mikor eszébe jut milyen nap is van, fáradtan felsóhajt. Péntek van ami egyet jelent. Pszichológus ami nem nagyon segít neki a dolgaiban. Csak felidézi benne a rossz emlékeket melyeket el akar nyomni magában jó mélyre, hogy soha többé ne emlékezzen rájuk.

-Jó reggelt.-érkezik a konyhába édesanyja mosolyogva.-Jó étvágyat. Mond, elég annyi?-kérdezi kicsit aggódva, mire Dipper morogva fel áll az asztaltól, kezében kávéjával.

-Felmegyek a szobámba.-morogja, majd szavaihoz hűen szobájába is megy. Nem arról van szó, hogy nem bír édesanyjával egy légtérben lenni, ha nem nem bírja elviselni aggódással teli hangját, akármennyire is próbálja azt titkolni. Nem akar gondot okozni neki, vagy bárki másnak, így igyekszik inkább távolságtartó lenni, mielőtt veszélybe sodorná őket. Hiszen... Bill még most is itt van, s őt figyeli...

  -Szóval azt mondod, hogy az a démon, még mindig itt van?-kérdez rá óvatosan a nő, mire Dipper lassan bólint egyet. A doktornő hihetetlenül boldog, hogy Dipper ma beszélgetős kedvében van, így talán több dolgot is megtudhat arról a bizonyos "démonról" vagy akár a rém álmoktól amik miatt szenved.-De... Nem azt mondtad, hogy nem tudja elhagyni Gravity Fallst?Tudod, a határ miatt...

-Az igaz. Csak... Lehet, hogy az álmaimon keresztül képes kommunikálni velem. Lehet, hogy csapdában van egy másik dimenzióban, ezért jelent meg eddig csak az álmaimban.-mondja halkan, miközben le veszi cipőjét és fel ül a kanapéra, körbe ölelve térdeit.

-Ezt miből gondolod?-kérdezi kíváncsian a doktor nő, ujjai közt tollát forgatva, tekintete pedig papírára tévedve.

-Nem tudom. Csak a szavaiból következtetek rá. Lehet, hogy még mindig Gravity Fallsban van csak... Valamiféle börtönben.-néz végre ezúttal a nő szemeibe. A doktornő felsóhajtva néz vissza papírjaira, s vissza a fiúra. Az a makacs csillogás igencsak emlékezteti őt egy másik betegére, akinek hasonló esete van, annyi különbséggel, hogy az ő története nem alakult valami fényesen. Hogy miért? Mert vissza engedte arra a helyre ami a vesztét okozza. Ezt a hibát pedig nem követheti el újra!

-Mason, figyelj én-

-Dipper!-kiabál mérgesen, mire a doktornő meghökkenve nézi őt, szemüvegét megigazítva magán.

-Persze, elnézést Dipper. Szóval, nem engedhetem meg, hogy visszamenj abba a kis városba. Nem hinném, hogy készen állsz rá. Tudom, azt hiszed ez ellened szól, de nem. Én... Nem akarom, hogy bajod essen. -mondja elszántan. Zafír zöld szemei határozottságot mutat, ám belül eléggé imbolyog. Lehet, hogy Dipper máshogy fogja végezni, mint előző páciense. Lehet, hogy ez lenne neki a legjobb lezárás, ha vissza menne oda. Akkor végre bevallaná magának, hogy nem léteznek szörnyek, hogy Billt is csak ő maga találta ki. A kérdés, hogy miért? Ha mindez tényleg csak hazugság, akkor ki lehet ez a Bill? Vajon... Mi történhetett abban a városban?

   Dipper lassan, komótosan ballag a macska köves utakon. Tekintete üres, önmaga árnyéka amióta csak visszatért otthonába. Már több éve, hogy eltelt a 12.nyár óta. Sok boldog emléket szerzett ott, ám Bill mindent tönkretett. Még csak nem is a majdnem világvégével. Nem, azzal csak megsebesítette, a végső szúrást az indulás előtti napon tette meg amikor először jelent meg álmában. Rettegett, senki sem tudott segíteni neki. Megtört, boldog emlékeit pedig rosszakká tette. Amikor a húgának segített, amikor a barátaival lógott, a Stannel és Fordal való boldog emlékeit is rossz, szomorúakká tette. Hogy miért, arra azóta sem kapott választ tőle. Csak kínozza. Majdnem minden éjjel kínozza álmában, s orra alá dörgöli, hogy mekkora vesztes, hogy semmit sem ér, hogy a családja el fogja hagyni őt.

Kezével a fejét fogja kétségbeesetten ahogy gondolatai közé furakszik a démon. Átveszi az irányítást a gondolatai felett. Maga előtt látja Mabel testét amint egy marionett bábként, holtan össze esik. Aztán váratlanul felbukkan Stan bácsi vigyorgó arca, ami szépen lassan, dühös grimaszba fordul át, s elhordja mindennek, végül ő is holtan összeesik. Végül jön Ford bácsi, aki csalódottan fordít neki hátat. Utána akar futni, de nem megy. Mi ez az egész?! Mi történik?

-Hahahaha srácok nézzétek! Itt a város dilinyósa!-Dipper nagy szemekkel fordul meg tengelye körül. A város nagymenőjével, Braddel találkozik tekintete, s csatlósaival. A náluk jóval alacsonyabb, és soványabb fiú összébb húzza magán kék mellényét, kék-fehér sapkáját pedig arcába húzza.-Na mi az, hol a kis démonod akiről mindig beszélsz?-kérdezi gúnyosan, majd megragadja a fiút a mellényénél, s a levegőbe emeli kicsit.-Mond, milyen érzés, hogy mindenki rád figyel? Hogy mindenki mennyire sajnál téged? Hogy kivételeznek veled az iskolában?-kérdezi mérgesen, egyre szorosabban markolva a ruha anyagot.

-Erheszh elh...-mondja -szinte már- köhögve Dipper, kezeivel pedig próbálja le szedni a fiú kezeit.

-Ohh, miért is eresszelek el? Mikor... Mikor...-morogja egyre dühösebben. Egyik kezével elengedi, ökölbe szorítja, majd arca felé lendíti. Dipper ijedten hunyja be szorosan szemeit, ám ütés helyett csak annyit érez, hogy Brad elengedi. Lassan, félve nyitja ki szemeit, majd annyit, lát, hogy Brad, -háta mögött a csatlósaival- ijedten tekintenek jobbra-balra, mintha keresnének valamit. -Mi a franc...?-kérdezi motyogva, fekete szemeiben pedig a rémület csillogása fut végig. Dipper is megijed, nem tudja mi történik.-Te... Tűnj el a közelemből!-kiabálja, majd "barátaival" együtt futásnak erednek. Dipper értetlenül néz utánuk, ám gondolkodási időt nem hagvya testvére bukkan fel.

-Dipper! Dipper, minden rendben? Messziről láttam, hogy pár srác beléd köt. Futottam ahogy tudtam de sajnos nem értem ide időben. Mond, mi történt?-kérdezi aggódva. Dipper beharapja alsó ajkát. Ha most elmondaná neki ami valójában történt -amit még ő maga sem ért- akkor azt elmondaná szüleinek, talán még a pszichológusának is, ami miatt még többet kellene járnia hozzá. Nem arról van szó, hogy ne lenne kedves a hölgy, mert nagyon is az, csak... Nem beszélhet neki arról a nyárról hiszen Gravity Falls lakóival együtt ő is megígérte, hogy lakat a száján, meg aztán ki hinné el azokat a dolgokat? A törpékről, vámpírokról, gnómokról, az idő utazásról, Időbabáról vagy... Billről.

-Ne aggódj Mabel.-mosolyodik el Dipper amennyire csak futja tőle, hogy megnyugtassa testvérét.-Minden rendben. A srácok csak... Nem is tudom... Talán látták rajtam, hogy nem vagyok jól. Éppen haza felé tartottam amikor megfájdult a fejem ők pedig... Nos, belém akartak kötni, de aztán dobták az ötletet.

-Értem.-mondja, megnyugodva sóhajtva egyet.-Akkor jó. Nos, menjünk hát haza.-mosolyog rá Mabel, majd megfogja a kezét. Dipper arcára egy szomorú mosoly szökik ahogy gondolataiba ismételten nem éppen valami boldog dolog fészkelődik. "Vajon meddig foghatom ezt a meleg kezet? Vajon... Meddig vagy képes megóvni őt...?"

Mabel mindig azon volt, hogy testvérére vigyázzon mióta ilyen állapotba került. Az ő felelőssége ha történik vele valami, így nagyon boldog volt, hogy nem történt vele semmi baj mikor azok a srácok megakarták verni őt. Általában elszokott menni vele pszichológushoz, ám sajnos volt egy kis gondja az iskolában így ez alkalommal kénytelen volt egyedül mennie, majd haza ami végül ne teljesült be, hiszen útközben találkoztak, ha lehet ezt így mondani. Mikor haza értek Dipper borzasztóan fáradtnak érezte magát, így húga támaszával a szobájába ment, majd ágyába dőlt. Mabel mellette maradt míg el nem aludt, s mikor meggyőződött róla, hogy tényleg alszik, le megy a földszintre, hogy szüleivel beszélhessen. Mikor még iskolában volt üzentek neki, hogy mikor haza ér, beszélgessenek egy kicsit, hogy mi legyen.

-Sziasztok.-köszön Mabel a szüleinek mosolyogva, amit ők is viszonoznak.

-Szia Mabel.-köszönnek szinte egyszerre. Eléjük sétál a nappali közepére, ahol ők a fotelben ülnek.

-Miről akartok beszélni?-kérdezi ezúttal már kicsit félénkebb hangnemben.

-Tudod, kicsim eddig nagyon elnéző voltam veletek szemben. Valami történt veletek Gravity Fallsba, azt is megértem, hogy nem akarjátok megszegni azt amit megígértetek.-mondja megértően Mabel édesanyja, miközben lassan fel áll, kezeit lánya vállára téve.-De kérlek, tegyél kivételt hiszen...-mielőtt befejezné mondatát a lépcső tetejére pillant aminek tetején az egyik szobában fia alszik -aki talán most is éppen rémálomtól szenved.-...Dipperről van szó, Mabel. Tudnom kell mi történt.-Mabel kétségbeesetten harapja be alsó ajkát, majd szorosan hunyja be szemeit. Szívébe mintha egy tört szúrtak volna, úgy érzi összefog roppanni. Annyira elakarja mondani nekik az igazságot, de akkor őt is bolondnak néznék, úgy pedig nem segíthet bátyján, ráadásul az városnak tett ígéretét is megszegné. Ő pedig arra lett tanítva, hogy az ígéreteket sosem szabad megszegni, legyen szó bármiről.

-Bocsáss meg anya, apa.-mondja, szemeibe pedig könnyek szöknek. Ajkai lassan formálják a szavakat.-De nem mondhatom el.-mondja, majd hátrébb lép anyjától. Ez alkalommal apja is fel áll, szigorúan nézve lányára.

-Mabel Pines, elég a titkolózásból. Itt az ideje elmondanod.-Mabel nagyot nyel, félve tekint fel apja szigorú, s mérges szemeibe.

-Nem.-mondja halkan, mire apja mérgesen felhorkan.

-Pont olyan makacs, mint Stan.-mondja, mire felesége elkuncogja magát. Lányára néz, majd lemondóan felsóhajt.

-Egy nap... Ígérd meg, hogy egy nap elmondod az igazságot azzal a nyárral kapcsolatban.-mondja reménykedve, s Mabel elé guggol. Jobb kezét elé téve, ökölbe teszi, kivéve kis ujját. A lány szemei kikerekednek.-Tegyünk kisujj esküt, jó?-Mabel nagy nehezen rá bólint, majd elmondja az eskü szövegét.

-Ígérem egy nap majd elmondom az igazságot a 12.nyarunkkal. Ha megszegem az esküt, szöget kell ennem.-mondja elmosolyodva. Anyja szorosan magához öleli, míg férje meghatódottan nézi őket. Ám Mabel aggódott, nem tudja, hogy valaha is képes lesz-e elmondani nekik az egészet....

Sziasztok! Húúúha ilyen hosszút sem írtam, 2200 kb, nem semmi. Remélem tetszett nektek új könyvem első része. Mindenkit figyelmeztetek, hogy ez egy boys love könyv, szóval aki másra számított és nem szereti az olyat akkor ne olvassa, ha nem keressen másik könyvet!

Még valami ezzel a résszel kapcsolatban! Az elején látható két dal amit Bill énekelt, az egyik a We'll meet again amit a sorozatban is énekelt. A másik pedig a Rém álom al Elm utcában című horrorból vettem, persze az első mondatát kicsit átalakítottam a név miatt, remélem valamennyire az is megteszi. (még a jövőben is szerepelni fog a dal)

Aki meg itt marad annak jó szórakozást, igyekszek sűrűn hozni részt, de természetesen nem akarok semmit sem összecsapni, meg aztán szeretném ha kb a fejezetek ugyanúgy meghaladnák a 2000 szót, ügyelve, hogy mindenki kapjon szerepet és a sztori össze is álljon stb stb stb...

Szóval nem tudom milyen gyakran tudok részt hozni de igyekezni fogok :D Addig is voteoljatok és kommentbe várom véleményeiteket!