Chanyeol pov.

Reggel a nap sugarai ébresztettek. Egyenesen az arcomba világított, ami miatt kénytelen voltam felébredni. Kómás fejemet megemeltem és nagyra nyílt a szemem az elém tárulkozó látvány miatt. Baekhyun feküdt mellettem. Egy ideig az arcát fürkésztem, majd megpróbáltam felkelteni, mivel rájöttem, hogy ma már iskola van.
-Baekkie! Ébresztő! -lökdöstem meg finoman.  
-Nyeh -adott ki furcsa hangokat.
-Máskor bezzeg te nyaggatsz, ha nem kelek fel.
-Jólvan. Felkeltem, látod? -ül fel az ágyban és elkezd ásítozni. -Most fáj a hátsóm és ez miattad van. -mondja nevetve, de szinte azonnal el is pirult.
-Ha ilyeneket mondasz, nem csak a hátsód fog fájni.
Baekhyun most már úgy nézett ki mint egy paradicsom. Rózsaszín arcára adtam egy puszit. Észrevettem, hogy sokkal vidámabb lett, ami az én hangulatomon is dobott egy kicsit. 

Egy kis idő elteltével bementünk a suliba. A diákok össze-vissza rohangáltak. Beletelt pár percbe, hogy odaérjünk a termünkhöz.
Baek leült a helyére, majd én is csatlakoztam. Ahogy helyetfoglaltam, már meg is jelent az a személy, akire most nagyon nem vagyok kíváncsi. Megint megjelent az az idegesítő csaj.
Ő foglalta el a helyemet első nap is. Utána viszont nem láttam, de most megint ittvan, aminek nem igazán örülök.

Hosszasan fürkészte Baekhyunt, ami valahogy igen gyanúsnak tűnt. Amikor látta, hogy egy nem túl barátságos grimasszal az arcomon bámulom, csak annyit tett, hogy egy gonosz mosolyt villantott felém, majd otthagyott minket.

-Mi a baj? -néz rám Baekhyun. Feltűnt neki, hogy ideges lettem. Nem akarom, hogy ilyen kicsinyes dolgok miatt furcsán nézzen rám.
-Semmi. -mondom szinte alig hallhatóan. -Gyere! -fogom meg csuklóját, majd kirángatom a teremből.
-Hova megyünk? -kérdezi kíváncsian.
-Majd meglátod.

Baekhyun pov.    

Nem tudom hogy Chanyeol hova akar vinni, de nagyon érdekelne.
-Van még pár percünk -kezdett bele -vegyünk valami kaját a büféből. Én még úgy sem reggeliztem és majd kilyukad a gyomrom.

Ezen csak nevetni tudtam, hisz ennyi idő alatt nekem is feltűnt, hogy Chanyeol mennyire szeret enni. Ha meg éhes és nem kap enni, akkor meg általában kitör nála a világháború.
Leérve a büfébe, Chan a zsebébe nyúlva kapart össze egy kis pénzt, amiből aztán vett egy szendvicset.
-Te kérsz valamit? -kérdezte mosolyogva.
Csak megráztam a fejem.
Reggelente nem nagyon szoktam éhes lenni.
Már indultam volna visszafelé, amikor Chanyeol még ügyködött valamivel a pultnál. Amikor odaért mellém, a kezembe nyomott egy nyalókát. Elmosolyodtam és csak vidáman bambultam. Tudja, hogy mennyire szeretem a nyalókát és képes volt emiatt beszerezni egyet.
Nem mondtam semmit, csak csendben maradtam és gyorsan körbenéztem. Senki nem volt a láthatáron, ezért közelebb mentem Chanyeolhoz és egy puszit nyomtam a szájára, amitől egy kicsit elpirult.

Rohangálni kezdtünk a folyosón. Gyorsan kellett szednem a lábaimat, mivel Chan elkezdett kergetni. Már majdnem utolért, mire orraesett.
Hangosan felnevetett a saját szerencsétlenségén.
-Jól vagy? -kérdeztem egy kicsit aggódóan, mire én is lezúdultam a földre.
-Megvagy! -kiáltott fel, majd egy gyors mozdulattal közelebb húzott és megcsókolt. Ajkai az egyémen kalandoztak egy ideig, majd sajnos megszakítottam ezt a gyönyörű pillanatot.
-Megijesztettél. Azt hittem tényleg bajodesett.
-Igazság szerint...
-Mi az?
-Igazság szerint eléggé fáj a bokám, szóval lehet, hogy fel kéne mennem az orvosiba.
-Ezt előbb is mondhattad volna Chanyeol. -néztem rá aggódóan. Hihetetlen, hogy néha mennyire nem veszi komolyan a dolgokat.
-Nézd a jó oldalát... Legalább nem kell tesiznem. -nevetett fel.

Valahogy sikerült felsegítenem. Elbotorkáltunk a lépcsőig, majd kitalálta, hogy vigyem fel a hátamon.
-Gyere. -szóltam neki, majd a nyakamba csimpaszkodott. Óvatosan elindultam vele felfelé a lépcsőn.
Fejét a vállamra hajtotta, orrát pedig a nyakamba fúrta.
-Olyan jó illatod van. -mondta, amire nem tudtam válaszolni, csak egy nagyot nyeltem.
Mikor felértem az első emeletre, Chan egy nagy puffanással leérkezett a földre.

Az ajtót belöktem, majd a doki furcsálló nézésével találtam szembe magam. Mikor meglátta, hogy Chanyeol sántít, egyből odasietett hozzánk.
Nem maradtam sokáig. Kint várakoztam az ajtó előtt és azon tűnődtem, hogy most már biztos nem fogok visszaérni időben a következő órára.

Pár perc elteltével már nyílt is az ajtó. Chan bokája be volt kötve. Aggódom érte.
-Mit mondott az orvos?
-Azt, hogy pár hét és rendbejön. Csak nem szabad megeröltetnem.

Azt hittem nagyobb lesz a baj. Minden esetre gondoskodni akarok róla. Nem szeretném, hogy nagyobb baja legyen, így még jobban oda fogok figyelni rá.
-Nem is tudod milyen fontos vagy nekem... -suttogtam halkan, majd közelebb léptem és szorosan átöleltem, mire ő csak egy meglepődött arckifejezéssel reagált. Mire visszanéztem rá, már boldogan mosolygott.
-Te is fontos vagy nekem Baekhyun.