Chanyeol kezei pihentek a derekamon. Felkavaró, de egyben jó érzés volt. Megpördültem és a szemébe néztem. Ez tarthatott vagy két másodpercig, mert a tekintete bizonytalanságot váltott ki belőlem, ezért inkább kibújtam a kezei közül és megfordulva az ajtó felé vettem az irányt.

-Én most vissza megyek a koliba. -a hangom kissé remegett, ami szintén csak a bizonytalan és visszahúzódó énemet mutatta.
-Várj! -kiáltott utánam. -Veled megyek. -mondta határozottan, majd elém került és keze a kilincsre talált. Ismét ő nyitott elöttem ajtót, ami igazából jól esett. Látszik, hogy nagyon figyelmes.

Az utcára kiérve már sokkal jobban éreztem magam. Megszűnt a hangzavar. A felsőmet is visszakaptam. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyenen agyaljak, de úgy érzem, hogy jobb lesz most inkább a csendes kis koliba visszamenni. Már csak az aggaszt egy kicsit, hogy az egész üres, viszont én és Chanyeol ott leszünk. Nem tudom eldönteni, hogy mit akar.

Chanyeol pov.

Eldöntöttem, hogy mit akarok, viszont erről Baeknek is tudnia kéne. El kell mondanom neki.

-Beszélnünk kell. -dünnyögtem. Láttam rajta, hogy kezd egy kicsit idegeskedni.
Nyeltem egy nagyot, majd folytattam.
-Ma szakított velem a barátnőm.
Baek egyből megállt, majd felém fordult. Látszott, hogy ez sokkolta egy kicsit, de szerintem most már rá is jöhetett, hogy miért viselkedem ilyen "furcsán".
-De miért? -kérdezte félénken.
-Megcsalt.
-De...
-Figyelj Beakhyun. Azt akarom, hogy tudd, fontos vagy a számomra. A volt barátnőm megcsalt, igen. Nekem meg ez természetesen fel sem tűnt. Ahogy az sem, hogy... -itt elakadtam. Hogy mondjam meg neki?

Inkább elindultam, mert már csak két lépésnyire volt a kolesz. Ezzel is próbáltam egy kis időt nyerni, de nem volt jó semmire.
-Folytasd! -utasított. Határozottság volt a hangjában.
-Nem tűnt fel, hogy te sokkal odaadóbb, kedvesebb, megbízhatóbb és figyelmesebb vagy mint mások. Rádöbbentem, hogy nem szabad elengednem téged. Veled mindig jobban érzem magam. Ezért is volt, hogy úgy közeledtem hozzád.

Baekhyun arcát néztem. Nem láthattam sokáig, ugyan is beléptünk a kapun. Felérve a szobánkba, villanyt kapcsolt. Csak ekkor vettem észre, hogy elpirult. Rózsaszínes arcát takargatta. Amikor már egy kicsit össze szedte magát, elmúlt a pirosság. Szemeiből nem tudtam kiolvasni, hogy mire is gondolhat most.

-Tudod... -kezdett bele halkan. -Én is hasonlóan érzek. Egyszer felszabadultan, máskor pedig feszengve érzem magam, amikor veled vagyok. És nekem erre szükségem van, ahogy rád is.

Sziasztok! 💖
Tudom, hogy rövidke lett ez a rész, de nem volt sok időm írni. Azért most próbálom összeszedni magam, szóval hamarosan jön a kövi rész.
Remélem még mindig jó a sztori és tetszik nektek. Az eddigi kommenteket és vote-okat pedig szeretném megköszönni, ugyan is nekem ez nagy segítség. 💖
Pusszancs 😘