Ötödik
Reggel, épphogy felkeltem, anya azzal a mondattal állt velem szembe, hogy:
- Menj el vásárolni!
Az igazat megvallva, semmi kedvem nem volt, sőt, igazából úgy éreztem, hogy vissza kell feküdnöm az ágyamba és ott lazítani egész nap. De sajnos anyuval nem lehet vitatkozni ... Eléggé ki tud borulni! Így hát gyorsan bementem a fürdőszobába, megmosdottam, fogat mostam és levettem magamról a hálóinget. Egy tiszta ruhát vettem ki a szekrényből, ami ráadásul citromsárga volt. Őszintén, először feketét akartam venni, de amikor kinéztem a függönyök közül, rájöttem, hogy észveszejtően süt a nap! Gyorsan lementem a lépcsőn, felhúztam az első utamba kerülő fekete szandált és kirohantam a házból. Futni volt kedvem, de nem volt miért sietnem, ezért csak nyugodtan, sétáltam a kisbolt felé. Előre mentem, mégis a főút másik oldalát bámultam. A sok embert néztem, akik közül néhányan szaladtak, néhányak futólépésben haladtak, de legtöbben csak sétáltak és élvezték a napsütést, ahogy én is tettem. Láttam pár fiút, akik megölelték a barátnőjüket ... minden ilyen pillanatban a szívem a torkomban dobogott a fájdalomtól, ezúttal nem az izgalomtól! Sajgott a fejem és néha-néha a szememből kicsordult a könny, bármennyire is vissza akartam tartani.
Bementem a boltba, és akkor ébredtem rá, hogy elég messze van a házunktól. Csak fejben méregettem, hogy körül-belül mennyi lehet a távolság a házunk és a legközelebbi bolt között. Sokra nem jutottam még így sem ... A matematika soha nem ment nekem, hogy kiszámoljam az ilyesmit, ráadásul most semmi kedvem nem volt hozzá! Kértem, majd kifizettem a kenyeret, mert sajnos egyebet nem kaptam, aszerint amit anya mondott: "Hozz valamit reggelire!" Szóval ha ez nem tetszik, jöjjön el ő! Meg sem voltam ébredve amikor rángatott, hogy menjek el a boltba! Amikor kezdtem lecsillapodni, újra az út másik felét néztem, miközben előre haladtam. Az én szerencsétlenségemnek köszönhetően eddig már bárminek vagy bárkinek neki mehettem volna ... De szerencsére nem! - Nevettem el magam. Most is láttam egy fiút és egy lányt ölelkezni, és mint az előbb, megakartam nézni az arcukat, de ettől függetlenül még szűköltem a fájdalomtól. Megláttam az arcát a fiúnak ... Hátulról még ismeretlennek tűnt! Hisz göndör fürtjei szanaszét álltak, amitől az arcán semmit nem lehetett látni. Napszemüvege csillogva verte vissza a napfényt, ami a fejére volt állítva. Észrevettem! Láttam az arcát! Úristen! Harry Styles! -Csaptam a fejemre. Láttam, hogy rám néz. Ledöbben öt másodpercre, majd megfordul és tovább megy.
- Harry! - Kiáltottam, de már nem hallotta. Vagy csak úgy tett, mintha nem hallaná.
Utána szaladni nem lett volna érdemes; láttam, hogy átöleli a lányt és együtt sétálnak végig a járdán a sok járó-kelő között. Egyszer pedig eltűntek! A rengeteg ember között már nem tudtam kivenni kettőjüket a tömegben. Fájdalmamban összeszorítottam a fogaimat, és próbáltam nem pislogni, hogy véletlenül se essen ki a könnyzuhatag, ami nagyon utat akar törni magának. Haza kell érnem, mert az úton nem kezdhetek bömbölni. Megigazítottam magam, vettem egy nagy levegőt, és úgy futottam hazáig, ahogy csak a lábaim bírták. A könnyek végigfolytak az arcomon, egyiket követte a másik, de hamar le is száradt a forró napsütés, és a velem szembejövő nyári szellő miatt. Ilyen rosszul még soha nem éreztem magam!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top