Ahogy hazaértem, ledobtam a kenyeret a pultra és felszaladtam a szobámba. Bezártam az ajtót, kétszer kulcsra és konkrétan a hajam téptem. Ezt elcsesztem. Elmulasztottam, hogy megismerhessem és talán együtt legyünk... Talán elmulasztottam egy főnyereményt pedig ott volt az orrom előtt hetekig, rám várva. Ledobtam magam az ágyra és sírni kezdtem. Ismételten a párnába temettem a fejem, ez kezd a szokásommá válni. Jobban belenyomtam a fejem és most már sikítottam is. Anyu közben dörömbölt az ajtón, hogy nyissam ki és mondjam el mi történt. Soha! Nem érdemlitek meg, hogy tudjátok, egyikőtök sem. Elegem van belőletek. 

 - Menj innen! - Kiabáltam ki a szüntelen zokogásom közben, amit persze észre is vett. 

 - Miért sírsz? Mi történt, drágám? - Üti tovább az ajtót. 

 - Fejezd már be és menj innen! 

Abbahagyta. Végre. Végre nem dörömböl és csend van. Sírhatok tovább nyugodtan. Így telt el a nap hátralevő része. 

Reggel amikor felébredtem, magamra kaptam egy fekete combig érő ruhát és leakasztottam a fogasról azt a kalapot, amit még a dédnagymamám tervezett. Temetésre szoktam ezekben járni, tisztára úgy nézek ki, mintha gyászolnék. És mi van, ha gyászolok? Talán gyászolok. 
 Az eső erősen zuhog, így nem hülyeség feketét felvenni. Kiosontam a házból, sétálnom kellett, ki kellett szellőztetnem a fejem. Azon a járdán indultam el, ahol tegnap megláttam Harryt. Nem tudom miért, de reménykedtem, hogy ma is ott lesz. E gondolatok közben egyszer csak arra eszméltem, hogy a földön feküdtem, nagyon beütöttem a derekam. Te jó ég, nekimentem valakinek. 

 - Sajnálom, az én hibám volt - nyújtotta a kezét az előttem álló férfi, megfogtam és sikerült talpra állnom. A kalapom miatt eddig nem sokat láttam, így levettem, hogy megnézhessem őt és ledermedtem. 

 - Harry? - Nem tudtam, hogy örülnöm kellett volna vagy sírnom. 

 - Ó, hát te vagy az? - Hirtelen elengedte a kezem. 

 - Szeretném megmagyarázni ami történt! 

 - Valóban azt hiszed meg tudod tenni? - Förmedt rám. 

 - Nem, igazából nem tudom. Csak ezt láttam helyesnek Harry, de már tudom, hogy tévedtem. Szeretném, ha megismerkednénk. Lisa vagyok egyébként... - Hallatszott a hangomon, hogy ideges voltam, nem tudtam leplezni, pedig szerettem volna. Annyira reméltem, hogy ez a kis szöveg elég lesz. Csodálkoztam, amikor az előttem álló fiú szája mosolyra húzódott. 

 - De ha már késő, akkor megértem, hiszen sokat várattalak és amúgy is láttalak tegnap azzal a lánnyal szóval gondolom már nem akarsz semmit tőlem. - Istenem, miért nem tudom befogni a szám? 

 - Tegnap? Milyen lánnyal láttál? - Kérdezte kíváncsian. 

 - Hát itt álltatok pontosan és megöleltétek egymást. - Felnevetett. 

 - Ő az unokatestvérem volt, éppen elbúcsúztunk. Visszautazott Amerikába. 

Hirtelen borzasztóan hülyének éreztem magam. Harry belenyúlt a zsebébe, kivett valamit és az enyémbe nyomta. 

 - Valójában, vártam, hogy találkozzunk. Csak otthon nézd meg - továbbra is mosolygott, olyan angyali. Elment, én pedig sarkon fordultam vissza egyenesen haza, ahol az ajtón ahogy beléptem, egy ideges anyával és unott Daisyvel találtam szemben magam. Szépen, vigyorogva kikerültem őket és felmentem a szobába. Sajnos most elfelejtettem bezárni, így anya egyből utánam is jött. 

 - Elmondanád mi folyik itt? 

 - Mire gondolsz? - Néztem fel rá az ágyamból. 

 - Hát lássuk csak. Tegnap zokogtál, ma meg egy vihar közepén kiosonsz és vigyorogva hazatérsz. Mi történik veled? 

 - Megszokhattad volna már. Most pedig elmehetsz - mosolygok rá és az ajtó fele intek. Őszintén szólva én is tudom, hogy bunkón viselkedek anyával, de hát ezt érdemli. Érdekes módon most már kéne tudnia mi történik az életemmel, de eddig le se szart. Szóval pontosan így fogom folytatni ezt a viselkedést. Közben elengedtem az eddig szorított papírt, amin az állt: "Hívj fel holnap, el kéne mennünk valahova!" alatta pedig egy aranyos kis telefonszám.

Mosollyal az arcomon aludtam el ezek után. 

~ Másnap 

 Homályosan emlékszem a tegnapi napra, a túlzott öröm miatt. Talán soha nem voltam még annyira boldog, mint akkor és talán ezért nem emlékszem tisztán. Ez a reggel furcsán indult. Ritka az ilyen, hogy így kell felkelnem, hogy Angie hív. Amikor magamhoz emeltem, megdöbbenve láttam, hogy öt nem fogadott hívásom van, és mind tőle. Érdekes! Hogy nem vettem észre? Gyorsan felvettem és ahhoz képest elég hamar lezavartuk a beszélgetést; elakart hívni a parkba, a barátjával mennek sétálni egy kicsit. Próbáltam nem elvihogni az egészet, mert fulladoztam az örömtől, de azt mondtam: "Mára van programom." Angie mindig is megértő volt, szóval nem haragudott meg rám szerencsére. Mivel már felébredtem, eszem ágában sem volt visszaaludni, inkább bementem a fürdőszobába és megmosakodtam közvetlen azután, hogy fogat mostam. Nem akartam már most, reggel korán felhívni Harry-t, ezért csak leültem az ágyamra és gondolkodtam; nem volt kedvem lemenni a földszintre. Mint mindig, természetesen most is cikáztak a gondolatok a fejemben! Hol erről, hol arról, hol kérdés és hol egyértelmű válasz. Mi lett volna, ha nem megyek el Harry-hez? Talán soha többé nem láttam volna? Ez egy nagyon megfontolandó kérdés, amire pontos választ vár az ember, de én ezt saját magamnak sem tudtam megválaszolni. Egy óráig ültem az ágyam szélén, mire vettem a bátorságot és lementem anyához a konyhába. Csodáltam, hogy nem támadott le azzal, hogy hol voltam tegnap, pedig biztos érdekelte. Mivel már fél egy, gondoltam felhívom Harry-t miután megnézem a kedvenc műsorom a televízióban. Fél óra szokott lenni, tehát nagyon úgysem késnék el a hívással. Egy órakor felhívom őt!

Nagyon lassan, de eltelt a fél óra, számomra azért mégsem unalmasan, mert mindig belemerülök a filmbe, teljesen átélem. Ezt szeretem én! Minden olvasnivalóban, minden filmben, mindenben azt akarom, hogy az író, avagy rendező, úgy írja meg a dolgokat, hogy mindenki átélhesse, a főszereplővel együtt. A szomorú részeken sírni, a boldog részeken mosolyogni, a vicces részeken eszméletlenül nevetni és egy kissé zavaró résznél mérgesnek lenni! Felmentem a szobámba és előkaptam a mobilomat a táskámból és lassan, figyelmesen beírtam a számokat, amik gondosan voltak a papírlapra írva.

- Haló? Lisa vagyok! - Vigyorodtam el.

- Szia Lisa, örülök, hogy felhívtál - csengett az ismerős hang, amitől kirázott a hideg.

- Természetes dolog. Nos, valaki adott nekem egy papírt, amin ez a telefonszám volt, és mellé még azt is odaírta a csúnya kézírásával, hogy menjünk el ma valahová - nevettem. 

Csodálatos volt hallani az ő nevetését is. Egyszerűen beleborzongtam. 

- Azt nem írta, hogy szerinte hová menjetek?

- Nem, de szerintem mehetnénk valamiféle étterembe ... Az igen romantikus lenne első randevúnak, szóval tökéletes! Nem így van? - Mondtam vidáman.

- Valószínűleg ő is erre gondolt! Ismerek egy nagyon jó éttermet, este hét órakor érted megyek, rendben? - Hagyta abba a viccelődést.

- Várlak! - Nyomtam ki a telefont.