Még mindig rosszul éreztem magam és nem tudtam elfeledni Harry Styles-t! A hervadt rózsát, amit a kezembe nyomott mielőtt eltűnt, egy könyvbe tettem; ott nyomtatom, ott szárítom, hogy legalább egy emlékem legyen ... Nem gondoltam, hogy eltűnik! De ki gondolta? Vártam én is kerek egy hétig a kávézóban, mint ő, de sajnos Harry, még a másik héten sem ment be, mint én nála. Ezt onnan tudom, hogy ugye reggelente bejárok kávéért, de elvitelre kérem és soha nem látom őt ott, azon a széken, amin ült mikor elváltunk. Egy ismerősöm rég ott dolgozik, és megkértem, hogy mindig figyelje, hogy ül-e egy különleges göndör hajú fiú arra a székre! De mindig nemleges választ kaptam a nap végén. Lassan meguntam várni, igazándiból már untam mindent! Untam rá várni, untam felidézni az arcát, és ha a televízióban a Harry nevet hallottam, fájdalmat éreztem és felszaladtam a szobámba. A húgom furcsállta, de anyu még jobban. Ő néha ilyenkor utánam is szaladt, de mivel minden alkalommal bezártam a szobám ajtaját, messzire nem ment. Mindig csak azt kérdezte: "Lisa, minden rendben?" . Válaszolni soha nem válaszoltam, főként, mert mindig egy párnába toltam az arcom és sírtam, bőgtem akár egy csecsemő, akitől elvették a kedvenc játékát! A könyvet, amiben a rózsát tartottam, a szekrényem legmélyére tettem és rengeteg holmival eltemettem, hogy még csak ki se látszódjon! Eldobni azért mégsem akartam, mert akármennyire ellent mondott az eszem, még mindig szerelmes voltam a fiúba; sőt, talán még csak most kezdtem az lenni. A húgom, Daisy nem szeret kérdezősködni, én pedig magamtól úgysem mondtam volna neki semmit! Az egyetlen a családban, akinek mindent tudni kell az anya, de ez természetes, hisz' ő is csak aggódik miattunk. Apáról meg ne is beszéljünk! Ő egyáltalán nem olyan, hogy beleszól a dolgunkba; úgy tesz mintha nem aggódna, de igen is érdekli, hogy mi van velünk. Legtöbbször anyától kap információkat. Én leginkább a naplómba írom bele a bajaimat. Mindent, ami történik velem egy különleges nap, azt leírom. Ha semmi érdekes és izgalmas nem történik, nem veszem elő. Szinte minden benne van: jó és rossz élmények egyaránt. Olyan helyen tartom, ahol rajtam kívül senki nem találhatja meg, és ha esetleg mégis, le van lakatolva a kulcs meg már tényleg elérhetetlen helyen van mások számára. Harry Styles úgy látszik nekem is csak álommá vált, mint a húgomnak. Tennem kéne érte, hogy láthassam, de nem tudom merre induljak és hogyan? Ő egy világhírű sztár! Hogyan találnám meg?

Este kimentem az utcára, sétálni volt kedvem. Egy aranyos kis fehér táska lógott a vállamról, egészen a combomig ért. Sok volt a sikátor, és még több az elhagyott lakás. Megdöbbentem, amikor egy erős szorítást éreztem a karomon, és a kéz lassan behúzott a sikátorba.

 - Harry? - Ijedtem meg, és hirtelen nem tudtam mást kinyögni.

 - Na persze! - Válaszolta a férfi.

Alacsony volt, közel sem magas, fekete haja alig látszott ki a sötét kapucnija alól, bajsza nem volt, de szakálla az igen! Nem hosszú volt, csak épphogy volt szőrzet az arcán. Csokoládébarna szeme elárult mindent, köztük azt, hogy ő nem akar rosszat. Amikor a szemembe nézett, valami különös érzés fogott el ... Félelem. Az alapján, hogy ilyen durván válaszolt arra, hogy ő- e Harry, valószínűleg ismerte és tudta kire gondolok. Talán látott minket a kávézóban! De sajnos visszaidézni azt, hogy ki volt ott, azt már nem tudom. Ott nem figyeltem arra kik vannak körülöttem, csak Harry-re. Szerettem őt, és bármennyire próbáltam elfelejteni, nem ment. Még mindig éreztem kötödést iránta, kizárva mindent és mindenkit.

 - Miért jöttél ide? Ez a hely itt nem neked való! Veszélyes! - Mondta aggódóan.

 - Elnézést, azt sem tudom ki vagy! Jogom van azt tenni, amihez éppen kedvem van.

 - Nem hallottad mit mondtam? Veszélyes ez a hely számodra! És azt, hogy ki vagyok, azt egyhamar nem fogod megtudni!

 - Figyelj, én ... - nem hagyta befejezni a mondatot.

 - Menj haza! - Kiabálta, amire én ismét összerezzentem. Lassan összeszedtem magam, egyet bólintottam és visszafele vettem az irányt, arra amerről jöttem. Hirtelen annyi tény ugrott a fejembe, hogy a szemeim le kellett csuknom pár percre. A bicska, ami az övére volt tűzve, miért volt nála? Meg is ölhetett volna, de nem tette! Ehelyett elküldött, és védeni próbált ... Nem tudom ki volt, de talán nem is akarom megtudni.