Jó pár napja, sőt, inkább hete volt már, hogy elhagytam azt a bizonyos gazdaságot, környéket ahol pár nap erejéig boldog voltam s úgy éreztem mintha megtaláltam volna nyugalmam forrását. Azóta egy kicsit megváltoztam. Másként látom a világot, az embereket, mindent. Ehhez mérten éltem, dolgoztam, tettem mindent. A körülöttem lévők nem tudom mit hittek, de igazából nem is érdekelt. Csak a fontosabb személyek gondolatai s szavai voltak fontosak. Az életem átformálását munkámnál kezdtem el, aztán így haladtam szépen lassan tovább minden mással is. Ahogy az idő telt úgy éreztem egyre elégedettebbnek magam. Na persze voltak elég merész és bosszantóan fájó pillanatok, de minden megérte ha a végén eljött az amit vártam s szerettem volna.
S tulajdonképpen mi is volt ez? Nos, időben rá fog jönni mindenki. De előtte hadd áruljak el valamit. Sosem, de tényleg soha, nem voltam beteg. Illetve egyszer, de az sem igazán betegség volt csak egy véletlenül bekövetkezett baleset melyben gipszben volt egy teljes hétig a bal lábam térdtől lefelé. Nos, ami a jelenlegi helyzetem jellemzi azt sem lehet betegségnek hívni, de még csak hasonlónak sem. Emellett teljesen véletlenül derült ez is ki. A bajom, jobban mondva a boldogságom egy átlagos, rutin egészségügyi vizsgálat közben derült ki. Hogy mi ez a nem is olyan baj dolog? Megmondom. Terhesség. Igen, nem normális egy férfinél, de nálam mégis hisz mint sejthető én sem vagyok teljesen normális férfi. Tudtam eme úgymond képességemről, de sosem hittem hogy bármi ilyen áldott következmény lehet majd belőle valamikor is. Talán egy jel volt ő és azért van most, hogy tudjam helyes az az út melyre léptem. Na és jöhetne itt a kérdés, hogy mihez kezdek majd és hogy az apuka vajon megtudja e hogy gyermeke lesz.
No igen, éppen ezért vagyok épp ott ahol és éppen azért vagyok úton ismét. Egy nagyobbacska hátizsák az utitársam melyet a taxis előzékenyen és igencsak kedvesen tesz helyettem a csomagtartóba. Valahogy merészelem azt hinni nem csak azért ilyen kedves velem mert tudja mennyi üti majd a markát az út végén. Hisz hosszú, nagyon hosszú út áll előttem melynek majd egy kis részét kénytelen leszek másként megoldani. De nem bánom így sem. A taxis valahogy őszintén kedvesnek tűnt, beszélgettem is vele az út alatt míg ő fuvarozott engem. Aztán is, mikor kitett a megfelelő helyen, akkor is kedves szavakkal vált el tőlem. A taxi után aztán egy kis ideig busszal folytattam utam. De persze eme utazás is véget ért mikor a megfelelő helyen jeleztem s le kellett szállnom.
Nos, onnantól csupán sétálnom kellett. Meleg volt és tekintve állapotom, ez igencsak megerőltetőnek bizonyult. De, és ez itt a lényeges, minden fáradalmat megért mikor megláttam a távolban az oly ismerős gazdaságot. Sőt, az még örömtelibb volt mikor a földek mellett vezető utamon megpillantottam pár ismerős alakot.
- Odanézzetek!
- Hahó kedves ismerős!
Kilátások, mosolyok fogadtak, ám a legszebb mégis az volt mikor az a mamlasz Ziu felpillantott, meglátott engem és mikor realizálta, hogy valóban én tartok feléjük eldobott mindent, majd elkezdett futni felém. Mintha csak félne, hogy ha nem elég gyors akkor eltűnök.
Miután elért engem felkapott, megpörgetett, végül jól megölelgetett, végül meg is csókolt engem, szarva rá, hogy látni fogják a többiek.
- Hiányoztál... - suttogta szinte ajkaimra melyeket alig akart elengedni.
- Te is hiányoztál nekem. - simítottam kicsit arcát és mosolyogtam is.
Azért is mert boldog voltam, hogy újra láthatom, hogy örül nekem s hogy úgy tűnik máris sejteni vél valamit. No igen, a hasam egy cseppet már érezhető, ezért ölelgetése közben érezhette ő is. Nem mondott semmit, csak letett, hogy aztán újra felkapjon amolyan menyasszony pózba, aztán se szó se beszéd elinduljon velem a házuk felé. Na akkor picit berezeltem, mert mi van ha nem fogadja olyan jól a dolgot mint mutatja illetve sejteni vélem. Ziu tehát elvitt a hazáig így, aztán abba be, azon belül is oda ahol fürdeni szoktak. Ott tett le csak és állt neki vad tempóban vetkőzni, hogy aztán sietősen menjen tusolni. Természetesen mindvégig engem figyelt. Én meg miért is ne alapon csatlakoztam hozzá. Nos, azt hiszem akkor okoztam cseppnyi sokkot neki mikor pucérra vetkőzve mentem közelebb s léptem be hozzá a tus alá. Ugyanis akkor látta meg elsőnek dudorodó hasam. Nem tudom akarta e vagy sem, de ahogy előtte voltam megfogtam kezét majd azt hasamra tettem.
- Hee Jun a neve az apukája után. - szabad kezemmel arcára simítottam - Nem akartam helyetted is dönteni és szerettem is volna, hogy tudj róla, de én sem tudtam hogy ő van míg egy hete el nem mentem orvoshoz. - el is mondtam neki az egész dolgot és csak remélhettem, hogy nem fog nagyon kiakadni. Csak arra nem számítottam amilyen reakciót ő produkált. Kezdetnek mikor feleszmélt a sokkból hevesen megcsókolt, majd össze-vissza puszilgatott, persze legtöbbször hasam érintve puszijaival, aztán sebtében mosdott, majd segített nekem is, végül csak egy törölközőt fogva körém vett ismét karjaiba s vitt szobájába. Ott aztán csak letett, hamar fekhelyét kerítette elő, aztán oda fektetett le engem, hogy aztán kibújtatva a törölközőből leplezetlenül merjen végig.
- Szóval... Tudom, hogy sosem mondtam el mi is a munkám és nem akartam, hogy esetlegesen a hírekből tudj meg mindent. - el akartam érni, hogy rám, szemeimbe nézzen s ez sikerült is - Modell vagyok, illetve csak voltam mert visszavonultam az állapotomra tekintettel meg mert amúgyis meg akartam már tenni. - megsimogatta hasam, meg is puszilta aztán szemeimbe nézett újra és láttam szólna, de én folytattam - Most már csak azt remélem, hogy nem utálsz nagyon amiért úgy elmentem és amiért így jövök vissza és, hogy hiszel nekem.
- Hiszek neked. - vágta rá azután rögtön miután megcsókolt engem - Hiszek hiszen attól a pillanattól fogva beléd estem ahogy megláttalak beköltözött lábbal a fiúk közt. - na ez volt az a pillanat mikor elérzékenyültem.
Eltelt így jó pár meghitt pillanat. Igazán nagyon boldog voltam akkor, s azután is. Jobbára akkortájt hatódtam meg úgy igazán. S csupán csak azért, mert míg Ayno keze által a táskám eltalált hozzám, addig Ziu felugrott, majd nadrágot kapva magára kiviharzott a szobából. Később tudtam meg, hogy agyon ölelgette a többieket nagy mosollyal arcán meg hogy utána kirohant az udvarra és ahogy erejéből kitellt úgy adta nagy hangin a világ, vagy legalábbis a környék, tudtára, hogy apa lesz. Na igen, ez utóbbit már én is hallottam, hisz elég hangos volt. Mikor aztán végzett és visszatért a házba, én is felöltöztem valami kényelmesbe.
- Mondd csak Seonghwa, igaz amit ez az ütődött üvöltözött odakint? - elsőként Ace volt aki fel merte tenni a kérdést.
- Igen. - egy kis félsz azért volt bennem. De mint kiderült ez is alaptalan volt.
- Tényleg? - Baron volt a legközelebb hozzám, de mikor bólintottam Ayno is közelebb került.
- És... Öhm... Hogyan? - eme kérdés is utóbbitól jött.
- Nekem is hihetetlen, de megesett és nem bánom. - egy kis mosoly kerül arcomra, főleg akkor mikor úgy tűnt egyikük sem veti meg az egész történést.
- És mióta? - Van volt kissé komolyabb talán mint a többiek.
- Egy hete tudtam meg csak. - és itt elmondtam neki, illetve nekik is azt amit nemrég Ziu-nak is.
- Megmutatod? - ez a felettébb meglepő kérés Jacob szájából hangzott el.
- Ne zaklassátok már. - Ziu is visszatért végre rendesen és odajött, ült mellém.
- Semmi baj. - simítottam kezére, aztán felálltam és felhúztam pólóm, éppen csak annyira, hogy láthatóvá váljon kis hasam.
- Hozzá érhetek? - Lou szájából hangzott el az egyik legmeghatóbb mondat. Bólintottam csak, ám ő mégsem jött oda azonnal, és aztán is olyan túl félősen ért hasamhoz. Aztán persze a többieknek is megengedtem a dolgot. Talán más ezt furcsállta volna, de én nem. Hisz ők egy család és Ziu gyermeke is közéjük fog tartozni.
- Piszok nagy szerencséd van öcsém. - mondta Lou Ziu-nak, holott ő volt a fiatalabb - El ne merd szúrni.
- Nem terveztem. - válaszolt is az említett.
- Akárhogy is, de gratulálunk. - Van volt az első aki ezt megtette, aztán persze a többiek is.
- Maradsz most már? - Lou kérdése meglepő volt.
- Ez nem kérdés. Jó hogy marad. -kontrázott rá Jacob.
- Ezt hadd döntse el ő. Jó? - Ziu szavaira a többiek kicsit elhallgattak.
- Igazad van. - Ayno-val egyetértett mindenki, kivétel nélkül.
- Szeretnék maradni. - mondtam úgy, hogy kihasználtam pillanatnyi hallgatásuk - Természetesen csak akkor ha... - és be sem tudtam fejezni, mert Ziu elhallgattatott egy csókkal.