Ahogy telt az idő elérkezett a bál, és egyben a telihold napja. Már szünet volt, így nem kellett órákra menniük.

Jenny szobatársai reggeli után egyből készülni kezdtek, így a lány átvonult a fiúkhoz. Remus a telihold miatt nagyon sápadtnak tűnt, az ágyán ült és olvasott. Sirius megpróbálta lenyugtatni Jamest, ami elég nehéz feladatnak tűnt, Peter pedig csak nézte őket.

- Hali, srácok, mizu?

- Jó hogy itt vagy, mert nem sokáig bírom még elviselni a testvéredet!

- James, ülj le, higgadj le! Minden rendben lesz! – próbálkozott a lány is, talán kicsit több sikerrel, mint barátja. Ez alatt a majdnem 17 év alatt megtanult hatni rá.

A délelőttöt a szobában beszélgetve töltötték, majd megebédeltek a Nagyteremben, és visszaindultak a hálókörletbe. A lépcsőn felfele Peter megcsúszott, és legurult a lépcsőn. James és Sirius egyből nevetni kezdtek, de Jenny egy-egy jól irányzott mozdulattal fejen vágta őket, és a pórul járt fiú után sietett, a többiekkel a nyomában.

- Peter, jól vagy? – kérdezte.

A fiú fájdalmasan nyögött. A többiek is odaértek, és megpróbálták felsegíteni, de a fiú nem tudott rendesen lábra állni. Közben kisebb tömeg gyűlt köréjük, és nevettek Peteren.

- Na, tünés, csak én nevethetem ki – zavart el mindenkit James.

Felsegítették a fiút, és Siriussal meg Jamessal az oldalán elindultak a gyengélkedőbe. Hosszas szenvedés után sikerült csak felérniük, és leültették Petert egy ágyra, hogy Madam Pomfrey megvizsgálhassa.

- Törések, zúzódások, ez pikk-pakk helyre hozható, de holnap reggelig itt kéne maradnia, nem tenne jót az esti bál.

- De Madam Pomfrey... - kezdte Remus.

- Nem vitatkozom, Mr. Lupin. Most menjenek, készüljenek a bálra – mondta a nő, majd jelentőségteljes pillantást küldött Remus felé.

A csapat csöndben tette meg az utat a szobájuk felé, amint viszont az ajtó becsukódott mögöttük, Remus egyből a többiek felé fordult.

- Nem. Nem hagyom, hogy kettesben összezárjatok vele teliholdkor. Az egy dolog, hogyha Peter is ott lett volna, de így esélytelen. Bármi baja eshet! Ezt nem vagyok hajlandó megengedni – tette karba a kezét.

- Nem lesz semmi baja, ne parázz! – nyugtatta Sirius. – Jenny tud vigyázni magára.

- Köszönöm, Sirius, pontosan.

- De félek, hogy bántani fogom! Meg egyébként is, Jenny megérdemelné, hogy ott legyen a bálban.

- Nem fogsz bántani, és úgyse mennék el, és egyébként, ha nem engednétek, akkor is elmennék, nem tudnátok mit csinálni.

Remus felsóhajtott.

- Jó, rendben, igazad van, bocsánat Jen, csak nem akarom, hogy bajod essen miattam. Köszönöm – mosolygott. Jenny fülig vörösödött, amit megpróbált leplezni. Nagyon jól estek neki a fiú szavai. „Nem" gondolta. „Nem tetszhet nekem Remus, ez képtelenség, Jennifer, hagyd abba, de azonnal!"

- Nincs mit, Remus. Tudod, hogy bármikor segítek. De srácok, James, kezdj készülni!

A délutánt készülődéssel töltötték. Mármint James és Sirius. Bár főleg James. Jenny és Remus csak asszisztáltak nekik hozzá. Mindkettő fiú fekete dísztalárt vett fel, James kb. 2 órát zuhanyozott, hajat mosott, fésülködött előtte.

Remus közben elindult a gyengélkedőre, és Jenny is átszaladt a szobájába felöltözni. A lányok javában készülődtek, sminkeltek, csinálták egymás haját, és versenyeztek a fürdőszobáért, így Jennynek esélye sem volt bejutni. A lányok készülődése rosszabb volt, mint Jamesé, ami azért nagy szó. A lány felkapott egy farmert, egy bakancsot, egy kardigánt és egy meleg kabátot. Épp indult volna kifelé, mikor Alice észrevette.

- Hova mész? – kérdezte.

- Csak kimegyek egy kicsit a parkba – mosolygott a lány. –Érezzétek jól magatokat a bálon.

Elköszönt, majd még visszament a fiúkhoz.

- Sok sikert fiúk! James – fordult komolyan a testvéréhez. – Bármint csinálsz, csak ne rontsd el! Ne bántsd meg Lilyt. És érezd jól magad – mosolygott, és megölelte őt.

- Kösz, Jen, vigyázok. És te is érezd jól magad. Itt a köpeny, vigyázz rá – nyújtotta át az anyagot.

- Sziasztok, srácok – intett vigyorogva. – És Sirius, figyelj Jamesre!

- Figyelek – nevetett az említett. – Szia, Jen.

A lány magára kapta a köpenyt (így egyedül nagyon kényelmesen elfért alatta), és elindult a Szellemszállás felé. Gyorsan szelte át a parkot, mert még téli kabátban is rettentően fázott. Mikor beért az alagútba levette, és eltette a láthatatlanná tévő köpenyt, és párduccá változva rohant végig rajta. Mikor odaért megkereste Remust, aki az egyik emeleti szobában ült, hátát a falnak támasztva.

- Szia – ült le mellé.

- Helló.

- Jól vagy?

- Ühüm, nagyjából. Még mindig bűntudatom van, mert miattam nem mész a bálba.

- Most bűntudatod van, vagy féltesz? – nevetett fel a lány.

- Talán mindkettő – mosolyodott el egy kicsit Remus is.

- Pedig nem kéne – nézett Jenny mélyen a szemébe.

- Nem érdemlem meg, hogy ennyi áldozatot hozzatok értem.

- Dehogynem, Remus, ne mondj ilyeneket!

- Ne is tagadd, hogy szívesebben lennél a bálban.

- Pedig tényleg nem – mondta halkan a lány, maga elé bámulva. – Úgyse mehetnék azzal, akivel szeretnék – suttogta meggondolatlanul.

- Miért, kivel szeretnél? – kérdezte Remus érdeklődve, előre dőlve, és megpróbálta elkapni a lány pillantását.

- Mindegy – rázta meg a fejét zavartan.

- Nekem elmondhatod, Jen.

- Nem fontos hagyjuk – motyogta a lány, már rég megbánva, hogy kicsúszott a száján az a mondat. Remus továbbra is az arcát fürkészte, mire a lány csak lesütötte a szemét, és kerülte a fiú tekintetét.

- Na, tudni szeretném ki csavarta így el Jennifer Potter fejét – mosolygott.

Jennynek már az is megfordult a fejében, hogy elmondja az igazat, de az tönkre tenné a barátságukat. De mi van, ha Remus is hasonlóan érez? Hisz nem kizárt. Miért ne lehetne? Egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Kár, hogy ilyen csak a mesékben létezik.

- Jen?

A lány felsóhajtott. - Te vagy az, Remus – suttogta.

Óvatosan felpillantott a fiúra, hogy lássa a reakcióját, de ez végül elmaradt, ugyanis a Hold ezt az időpontot választotta arra, hogy felkeljen.