Másnap reggel Jenny fáradtan ébredt. Mikor felpillantott, meglátta Remust, aki karjai között tartotta őt, és még mindig békésen aludt. Óvatosan, hogy fel ne keltse a fiút, oldalra fordult, hogy megnézze mennyi az idő. A falióra 7:45-öt mutatott. Nem csoda, hogy Remus még alszik. Jenny lassan, ügyelve arra, hogy nehogy felébressze őt kibújt a karjai közül. Szerencsére sikerrel járt, a fiú nyugodtan aludt tovább. Halkan elosont a ruhásszekrényéhez, és kiválasztotta aznapi ruháit, majd csöndben elosont a fürdőszobáig. Bent magára zárta az ajtót, és gyorsan lezuhanyozott. Felöltözött, kifésülte a haját, majd frissen indult el James szobája felé. Unatkozott, Remust viszont nem akarta felkelteni, így abban reménykedett, hogy a másik két fiú már ébren van. Természetesen csalódnia kellett. Tanácstalanul leült James székére, és várta, hátha felkelnek. Mikor percek után még mindig mélyen aludtak, úgy döntött felkelti őket.

- James – lépett oda a fiúhoz, és megrázta a vállát. Semmi. – Sirius – próbálkozott a másikójukkal, és őt is megrázta. A fiú mindössze morgott egyet álmában. – Ne már, srácok – sóhajtott a lány, majd felhúzta a rolót, hogy a napfény beáradjon a szobába. – James, Sirius – próbálkozott kicsit hangosabban, mire a fiúk is kinyitották szemüket. – Keljetek már fel! – szólt rájuk még utoljára.

- Mi a franc... - motyogta James, még mindig félálomban.

- Jennifer, neked meg mi bajod? – kérdezte Sirius mérgesen.

- Bocs, srácok, de muszáj beszélnem veletek – szabadkozott a lány.

- Mi ilyen fontos? – morgott James.

- Kicsit... eléggé összevesztem anyáékkal – kezdte Jenny. És szép lassan beszámolt az egészről.

- Komolyan? – ült fel James döbbenten. – Nem tudom elképzelni, hogy anyáék ilyet tennének. Azt hittem, örülni fognak.

- Én is – bólintott Jenny. – De úgy látszik, tévedtem.

- És akkor? – kérdezte Sirius.

- Akkor mi? – értetlenkedett a lány.

- Elköltözöl Holdsáppal?

- Persze, hogy elköltözöm – vágta rá Jenny. – Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak.

- Ez az én testvérem – vigyorgott James.

- Na jó, fiúk, köszönöm, hogy meghallgattatok, és bocsi, hogy felkeltettelek. Remussal elmegyünk megnézni a házat, este jövök. Ha anya kérdezi, nem érdekel a véleménye.

- Rendben – bólintottak mindketten.

- Jó szórakozást – mosolygott Sirius.

Jenny kiment a szobából, és visszament a sajátjába. Remus még mindig mélyen aludt.

- Hogy tud ennyit aludni? – morgolódott Jenny. Nem akart felkelteni őt, de minél hamarabb el akart tűnni a házból, mielőtt még szülei újra ki akarnák oktatni. Leült a székére, és pár percig csak nézte az alvó fiút. Végül, mikor már majdnem úgy döntött, hogy nem bírja tovább, és inkább felébreszti szegényt, a fiú mocorogni kezdett.

- Remus! – ugrott fel Jenny a székről vidáman. – Végre felkeltél. Indulhatunk?

- Mi van? – motyogta a fiú álmosan.

- Jó, bocsi – nevetett Jenny, és egy puszit nyomott Remus arcára. – Zuhanyozz le nyugodtan, itt megvárlak.

- Oké – motyogta álmosan a fiú. – Csak adj egy percet.

Fáradtan visszadőlt az ágyra, és újra behunyta a szemeit. Kicsi választotta el őt attól, hogy végleg visszaaludjon, de Jenny ezt megakadályozva megrázta a vállát. Remus kicsit még kómásan felült, és elbattyogott a fürdőszobába megmosakodni.

- Csak el ne aludj közben! – nevetett Jenny.

Leült az íróasztalához, és a kütyüjeit rendezgetve várta, hogy Remus végezzen. Már szinte rend lett az asztalon, mire a fiú visszaért.

- Na, végre – ugrott fel a lány. - Indulhatunk?

- Persze, felőlem – bólintott Remus, és a kezét nyújtotta Jenny felé. A lány megfogta a fiú kezét, és várakozó tekintettel pillantott rá. Remus megpördült a tengelye körül, és Jennyvel együtt eltűnt a szobából.

Mikor lábuk újra kemény földet ért, Jenny egy kis utcában találta magát. Előtte egy szép, emeletes téglával burkolt ház állt, fakerítéssel. A kerítés miatt csak az emeletet lehetett látni, bár azt is félig kitakarta egy hatalmas diófa. Remus a kapuhoz sétált, és megnyomta a csengőt. Hamarosan nyílt a kapu, és egy kedvesen kinéző, ősz hajú, idős nő nyitott ajtót.

- Miben segíthetek? – kérdezte barátságosan.

- Jó napot kívánok, én Remus Lupin vagyok, és jártam itt pár napja megnézni a házat.

- Ó, igen már emlékszem – bólintott az asszony mosolyogva, és összecsapta a kezeit.

- A ház még eladó, ugye? – érdeklődött tovább a fiú.

- Persze, ha akarjátok, nézzétek meg. A kisasszonnyal még nem találkoztam, ugye? Kicsit rossz már a memóriám...

- Nem, még nem találkoztunk – rázta a fejét Jenny. – Jennifer Potter – nyújtotta a kezét.

- Hilda Hartford – mutatkozott be mosolyogva. – Örülök, hogy megismertelek. Fáradjatok csak beljebb. Mindjárt főzök egy kis teát. Ugye szeretitek?

- Köszönjük szépen, de igazán nem szükséges fáradoznia.

- Ugyan, kedveskéim, ez nem fáradtság. Nézzetek csak körbe, ha bármi kérdésetek lenne, csak kérdezzetek nyugodtan.

Az asszony, miután betessékelte őket a kertbe, bezárta a kaput, és a konyhába sietett teát főzni. Jenny és Remus lassan nézelődve követték. Amint a kerítés már nem takarta ki, Jenny jobban szemügyre vehette a házat. A bejárat mellett kis fűszeres- zöldséges kert foglalt helyet, a szépen növő friss növényekkel. Ezután bementek a szép faajtón, és egy kis előtér szerűségben találták magukat. Itt helyet foglalt egy cipős szekrény, egy fogas, és egy esernyőtartó. Balra egy ajtó nyílt. Jenny benyitott, és egy kis fürdőszobában találta magát. Helyet foglalt benne egy WC, egy mosdó, szekrény és egy zuhanyzó is. Miután a lány mindent alaposan megnézett visszament az előszobába, hogy folytassa útját. A helyiség egybe volt nyitva a nappalival. Nagy, tágas tér volt, otthonosan berendezve. Egyből bal oldalt egy lépcső ment felfele. Túlsó végén egy ajtó vezetett a hátsókertbe, jobbra pedig egy újabb ajtó. Jenny a jobb oldalit választotta. A helyiségben, amibe belépett balra egy konyha rész volt található, jobbra meg egy ebédlőrész. Mrs. Hartford épp teát töltött bögrékbe, és rakta le az asztalra.

- Hogy tetszik a ház? – kérdezte mosolyogva. – Esetleg segíthetek valamiben? Van bármi kérdésetek?

- Nem, köszönjük, még körülnézünk – mondta Jenny olyan udvariasan, ahogy csak tudta, miközben körbenézett a konyhában. Ahelyiségből nyílt még egy kicsi kamra is, ami polcokkal volt körbevéve. 

- Rendben, addigra kész is lesz a tea – bólogatott az asszony, miközben mindhárman az emelet felé vették az irányt. – Már nagyon nehezen megyek fel a lépcsőn – magyarázta az asszony panaszosan. – Épp ezért szeretnénk eladni a házat. Pedig úgy szerettem... Az édesapám is itt nőtt fel. Csak hát a férjem és én is öregek vagyunk már. A fiamnak pedig már családja van máshol, bent Londonban. Nem kell nekünk ekkora ház. Mi is Londonba fogunk költözni, már meg is van a ház. Csak hát hiányozni fog a környék.

- Biztos az is nagyon jó lesz – vigasztalta Remus.

Közben felértek az emeletre. Az előtérből három ajtó nyílt: egy jobbra, egy balra, és egy szemben.

- Ez itt a fürdőszoba – nyitotta ki Mrs. Hartford a jobb oldali ajtót.

Jenny alaposan körbenézett. Ez a fürdőszoba nagyobb volt, mint a lenti, volt benne WC, mosdó, és egy nagy kád, meg persze szekrények.

Ezután a szemben lévő szobába mentek be.

- Ez volt a fiam szobája – magyarázta az asszony. – De már rég elköltözött. Van két fia. Tündéri kis gyerekek. Az egyik 17, a másik 14 éves. Olyan nagyok már...

Jenny körbenézett a szobába. Nagy volt, és a sok ablakon keresztül rengeteg fény jött be. Látszott rajta, hogy sok éve nem lakják kevés személyes holmi volt benn, e látszott, hogy rendesen fenntartják az állapotát, egyetlen porszem nem volt látható.

Ez után lassan tovább mentek a harmadik helyiségbe.

- Ez pedig a mi szobánk – mutatott körbe az asszony.

Ez a helyiség is tágas volt, középen egy franciaágy, körülötte szekrények, és egy varrógép. Ide viszont már kevesebb fény szivárgott be, nem volt annyi ablaka.

Ezek után visszasétáltak a földszintre, és kimentek a kertbe. A kertet a házzal egy terasz kötötte össze. Az udvar tele volt gyümölcsfákkal, amik beárnyékolták majdnem az egészet. Egész nagy volt, még egy sütögető hely is volt, kövekkel körbe véve. A kertből egy pince is nyílt a ház alá, ami polcokkal volt körbevéve.

Mikor körbejárták az egész házat, visszamentek a konyhába, és leültek teázni.

- És, mi a véleményetek? – kérdezte az asszony belekortyolva az italába.

Jenny és Remus összenéztek. A lánynak nagyon tetszett a ház, de előbb szeretett volna beszélni Remussal.

- Beszélhetünk először kettesben – kérdezte Remus, ugyanarra gondolva, mint barátnője.

- Persze, semmi akadálya – bólogatott Mrs. Hartford.

Remus és Jenny felálltak, és kimentek a teraszra.

- Na, mit gondolsz – kíváncsiskodott Remus.

- Nagyon tetszik – vigyorgott Jenny.

- Akkor jó, mert nekem is – mosolygott a fiú.

- Akkor? – nézett rá a lány. – Megvesszük?

- Meg – bólintott Remus, és megölelte a lányt.

- Jaj, ez annyira jó – motyogta Jenny.

- Tudom – bólintott Remus. – Akkor... menjünk be, és beszéljünk Mrs. Hartforddal.

Visszamentek a konyhába, és leültek az asztalhoz.

- Azt hiszem, érdekelne minket a ház – kezdte Remus. – Beszéljük meg a részleteket.

Itt is van a következő fejezet, és nagyon büszke vagyok, mert elég hosszúra sikerült. Lehet kicsit belementem a részletekbe, de fontosnak tartottam leírni a ház helyiségeit. Remélem tetszett, kíváncsian várom a véleményeteket!

Itt láthatjátok a ház alaprajzát, azok a fura bigyók khm... ajtók akarnak lenni