- YoonGi szemszöge -

Őszintén megvallva semmi kedvem nem volt elmenni korcsolyázni pont Miraeval, épp ezért sokáig gondolkoztam azon, hogy mit is tegyek. Körülöttem a fiúk arról beszélgettek, hogy hova menjenek el szórakozni a mai szabadnapunkon én pedig a fülembe bedugtam a fülesemet és teljes hangerőn hallgattam a zenét, hogy valamilyen úton-módon, de eltereljem a gondolataimat. Már öt perce el kellet volna indulnom, hogy időben odaérjek a parkhoz mégsem keltem fel az ágyamról. Jobban érdekelt a fehér plafon, amin valamilyen rejtélyes módon kóla folt díszelgett. Lehet még egy régebbi szórakozásunk miatt került oda nem tudtam pontosan, de ez miért is érdekelt engem ennyire ? Idegesen ültem fel az ágyamban és kirántottam a fülemből a hülye fülhallgatómat, majd a szekrényemből kirángattam valami használható pólót és nadrágot és sietve felvettem magamra. Még gyorsan átfésültem a hajamat és mindent magamra véve szó nélkül kirohantam az ajtón. Siettem, veszettül siettem és azt se tudtam pontosan, hogy miért is. Ennyire találkozni akartam azzal az idegesítő lánnyal ? Vagy más oka lett volna ? Fogalmam sem volt róla, de amikor a plafont bámulva megláttam lelki szemeim előtt, ahogy az óra előtt fagyoskodott és még mindig az utat nézte hátha előbukkanok valahonnan, szörnyű bűntudatom lett. Az egész szívem belesajdult és mivel én nagyon ritkán éreztem ilyet, főleg valaki olyan miatt, aki nem a rajongónk volt, így cselekedtem. Életemben nem futottam ennyit lány miatt ez részben azért volt mert nem tartottam fontosnak, hogy egy miatt is fussak, másrészt pedig nem hittem abban, hogy ezzel bármit is elérhetek. Soha nem hittem olyanban, mint igaz szerelem vagy elvárások nélküli kapcsolat. Az eddigi kapcsolataim soha ne végződtek fényesen épp ezért elment a kedvem minden romantikától. Aztán most jött ez a lány, aki mindent felbolygatott körülöttem; legfőképp az érzéseimet.

Mikor megérkeztem kemény tíz perc késéssel, senki sem állt a nagy óra alatt. Meg is lepett, hisz Mirae egy ilyen találkozóról csak nem késett volna. Ráadásul ő ajánlotta. Kezdtem tartani attól, hogy valami baj történt, mivel nem tudtam a telefonszámát, így még csak hívni sem tudtam. Ahhoz meg nem volt merszem, hogy elkérjem Hobitól, pedig ő biztos tudta. Sóhajtva várakoztam még öt percet, majd ezt megunva elsétáltam a korcsolyapálya felé, hogy leellenőrizzem mennyien voltak. Az emberek csak úgy tolongtak a hatalmas pályán, viszont a nagysága miatt egészen eloszlott a tömeg. Utáltam ha sok ember volt körülöttem, így viszonylag megnyugtatott a tény, hogy nem egymás hegyén-hátán korcsolyáztak az emberek. Sálamat feljebb húzva mentem vissza a találkozó helyre és állapítottam meg, hogy már fél órája elmúlt a találkozó és még mindig nem láttam a lányt. Én hülye abba bele se gondoltam, hogy az óra másik felénél ácsorgott. Pedig ez volt a helyzet. Kezdett egy kicsit zavarni, hogy ennyit késett, amit még belőle se néztem volna ki. Ezért tétován megkerültem az órát és meg is pillantottam a vacogó lányt. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje várakozhatott, de ebben a felszerelésben nem is csodáltam, hogy fázott. Bár nagyokat pislogva néztem végig rajta, ugyanis csodák-csodájára ki volt engedve a haja, ami igazán jól állt neki. Még egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni és azt se érzékeltem, hogy voltak egyáltalán körülöttünk emberek. Csak ő volt és én, egymás előtt állva, és míg ő nem vett észre addig én tökéletesen láttam. A fejemben ezernyi szerelmes dalszöveg futott át, ami miatt hihetetlenül elfintorodtam. Ez nem én voltam, és mégis ez az idegesítő lány ilyen hatással lett rám. Pedig soha nem gondoltam volna, hogy egyszer pont ő vált ki belőlem ilyen érzéseket. Magamnak sem mertem bevallani, de mostanában többet figyeltem rá, többet kérdezősködtem róla Hobitól, még ha emiatt ő furcsán is nézett rám. Arról nem is beszélve, hogy egy rakatszor felrémlett előttem a mosolygós arca. Szerettem volna többször látni ezt az arcát, az én társaságomban viszont valamiért vagy bosszúsan vagy sértetten, esetleg szomorúan bámult rám, amit utáltam. Talán magamat utáltam a legjobban, hogy miattam vált mindig ilyenné. Lassan kezdett újra elindulni a világ körülöttünk épp ezért eszméltem rá, hogy majd szétfagyott előttem szerencsétlen lány, így gyorsan elé siettem és ráterítettem a vállára a kabátomat. ugyan ezek után szinte visszasírtam a meleg ruhadarabot, de legalább ő nem fázott.

Mikor a kezénél fogva kezdtem magam után húzni a jégen ugyan abba is belegondoltam, hogy az is előfordulhatott volna, hogy újra elzakózunk a talajon, de ez sem érdekelt, mivel ezzel az egy tettemmel képes voltam zavarba hozni. Ezt nagyon szerettem Miraeban, hogy minden érzelem meglátszott az arcán hiába akarta azokat oly' kétségbeesetten elrejteni előlem. Hisz hasonlóan hozzá, én is jó emberismerő voltam és ezt nagyon jól tudta. Ezekbe belegondolva pedig csak egyre vörösebbé vált az arca, míg már rám sem mert nézni. Ezen minduntalan elmosolyodtam, de neki nem mutattam. Nem akartam, hogy tudja, érzéseket váltott ki belőlem bármilyen tette is. Bár való igaz, hogy elnevettem magamat, amit még soha nem csináltam előtte, így biztos meg is lepte. Elég volt neki ennyi mára. Semmi kedvem nem volt neki akár csak egyszer is megmutatni, hogy igenis kezdtem megkedvelni. Mert erről volt szó; rohadtul kezdtem megkedvelni.

Nem is néztem az időt, ami olyan gyorsan is telt - főleg vele - csak arra eszméltem fel, hogy kezdtünk egyre kevesebben lenni és az idő is még jobban lehűlt, ha ez egyáltalán még lehetséges lehetett. A hó egy ideje pedig elállt, viszont mikor újra rákezdett már kevésbé volt olyan élvezetes, mint az elején. Nagy szélvihar is keletkezett, ami miatt rögtön Miraet kezdtem vizslatni, mivel még melegebb harisnyában is biztos baromira fázhatott. Össze-össze koccanó fogai is erről adtak tanúbizonyságot, így kezénél fogva rángattam le a pályáról és próbáltam látni is közben valamit a folyton az arcomat ostromozó hópelyhek ellenére is.

- Meg vagy ? - sandítottam hátra miközben a metró felé siettünk. Mirae csak lassan bólintott és még megszorította a kezemet. Hirtelenjében nagyon furcsa lett és elképzelésem sem volt róla, hogy miért is. Nem is érdekelte, hogy bárki felismerhet, gátlástalanul közelebb húzódott hozzám és szorosan mellettem sétált az aluljáróban, miközben szigorúan a földet nézte. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem őt, majd hirtelen eszembe jutott, hogy jegyet kellett volna vennem. Megtorpanva egy kicsit arrébb mentem ki a tömegből és Miraet egy automata mellé állítottam. - Te maradj itt szépen, én gyorsan veszek egy jegyet - parancsoltam rá mélyen a szemébe nézve, mire csak bizonytalanul bólintott, de kezemet még mindig nem engedte el. - Ne szórakozz már. Elmegyek és vissza is jövök. Nem foglak itt hagyni, azért annyira még én sem vagyok seggfej - állítottam és mégsem eresztett. Ez egy kicsit már kezdett idegesíteni, így szépen lehámoztam magamról kis kezét és megfogtam vállát, majd közelebb hajoltam hozzá, ami miatt éreztem, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. - Mindjárt visszajövök - mondtam és hátat fordítva neki ott hagytam. Szinte át kellett verekednem magamat a tömegen, de vagy tizenöt perc várakozás után tudtam venni két rohadt jegyet. Meg kellett érte harcolnom, de mindenesetre meg lett. Kabátom zsebébe gyömöszölve siettem vissza az automata mellé, ahol nagy meglepetésemre nem volt ott Mirae. Össze-vissza forogtam, mint egy nem normális ezzel több ember lábára rá is tapostam, de nem láttam meg az ismerős alacsony termetű lányt. Idegesen túrtam a hajamba és álltam lábujjhegyre mégsem akadtam rá. Elindultam a mi metrónk irányába hátha ott rálelek, de tévedtem. Úgy tűnt el, mint a kámfor, nyomtalanul és igen gyorsan. Először az jutott eszembe, hogy vagy megviccelt vagy szimplán megunt, így itt hagyott, de aztán rájöttem, hogy ő nem ilyen ember volt. Hirtelen ötlettől vezérelve visszaindultam a jegyautomatához, ahol harcolnom kellett a sajátomért és a gyanúm be is igazolódott. Ott állt nem messze tőle és már ilyen távolságból is kiszúrtam, hogy könnyes volt a szeme és rettentően fehér az arca. Sóhajtva megindultam felé és csuklóját megragadva elrántottam más emberek útjából. Ijedten rezzent össze, mikor nekiesett mellkasomnak, de mikor felnézve engem pillantott meg szemeiből kigördültek könnycseppjei és fejét kabátomba fúrta. Már attól tartottam, hogy nem kap levegőt, mégis csak a dühömet tettem szóvá. Mert miért ne ?

- Mi a francért mászkáltál te el ? Ennyire el akartál veszni ? Teljesen meghibbantál ? - akadtam ki és vállánál fogva próbáltam eltolni magamtól, de nem hagyta. Kezével szorosan kapaszkodott derekamba és zokogása közepette kezdett el magyarázkodni.

- Azth mondhtad, hogyh hamarh vissza jösszhhh - nyögte ki nagy nehezen. - Utálomh a tömeghet - szorított még jobban magához, mire levegőmet kifújva emeltem fel a kezemet és simogattam meg a fejét.

- Jól van na. Csak ne sírj. Utálom a síró nőket - motyogtam, de mint aki meg se hallott folytatta vagy tíz percen keresztül. Eközben többen is meg-meg bámultak minket, de mivel kicsit sem kedvesen néztem vissza rájuk, így rögtön folytatták útjukat, mintha mi sem történt volna. Én pedig türelmesen és csöndben hallgattam Mirae halk sírdogálását, ami megint az én hibám volt...

Végül taxival kellett hazavitetnem a lányt, aki még el is aludt az út alatt, így hátamra kapva cipeltem fel a lakásához és nagy nehezen kikerestem a táskájából a kulcsát, majd kinyitva az ajtaját lábammal belöktem és megkerestem a szobáját. Nem kellett sokáig keresgélnem, mivel a nappaliból nyíló első szoba a hálója volt, így odasétáltam a rózsaszín huzatos ágyához és óvatosan lefektettem rá. Szeméből kisöpörtem a haját és leszedtem a fejéről a sapkáját, majd a sáljától és sapkájától is megszabadítottam és azokkal kisétáltam a bejárathoz, hogy szépen felakaszthassam őket. Eközben írtam Jinnek egy üzenetet, hogy későn érek haza és belépve a nappalival egybekötött konyhába keresgéltem valami tea után. Azt tudtam, hogy imádta a fekete teát, de ebben a helyzetben valami menta ízesítésű jobb lett volna, amit nagy szerencsémre találtam is. Elég sok időm elment azzal, hogy rájöttem mégis hogyan lehetett a vízforralót bekapcsolni, majd jött az újabb rejtély a bögrék hollétéről. Már minden polcot átkutattam és természetesen pont a legutolsóban akadtam rá. Levettem az elsőt, amit láttam és belerakva a filtert már rá is öntöttem a forró vizet. Miután ezt a teafőzést elintéztem visszamentem Miraehoz, aki egyenlőre még aludt és közben gyakran forgolódott. Úgy gondoltam, hogy valami rossz álma lehetett, ezért közelebb léptem és lehajolva megérintettem az arcát, hogy felkeltsem, ami sikerült is, bár majdnem lerántott magához az ágyba. Szemei hirtelen pattantak ki és kezét felemelve megragadta a pulcsimat, amivel közelebb húzott magához, így majdnem lesmároltam őt. Kezemmel még épp idejében tartottam meg magamat a feje mellett és nagyot nyeltem mikor megéreztem leheletét a számon. Ezt a felébresztést nem egészen így képzeltem. Csendben bámultam világos barna szemeit és hiába próbáltam bármit is mondani, egy hang sem jött ki a torkomon. Így végig nézve rajta valamiért eluralkodott a vágy rajtam, hogy valóban megcsókoljam, ezért arcára helyezve kezemet közelebb húzódtam és elmosolyodtam, ahogy szorosan lehunyta szemét, majd én is követve tettét már csak pár centi választott el ajkaitól, amikor is megszólalt a telefonja, ezzel teljesen elrontva az egészet. Bár ez engem miért is zaklatott fel ennyire ? Idegesen hajoltam el tőle és néztem ahogy zavartan felvette az éjjelijén heverő telefont és a szemét lehunyva beleszólt.

- Szia Hobi - köszönt halkan és a név hallatán csak megforgattam a szememet. Persze, hogy ő is a legjobbkor tudott minket megzavarni.

- Kerestél. Bocsánat, hogy nem vettem fel, csak épp videóztam az ARMYknak. Mit szerettél volna ? - hallottam ki a vonal túlsófeléről, mire halkan felmorrantam és elindultam a nappali felé.

Kidobtam a hülye filtert a kukába és a bejárat felé indultam azzal a céllal, hogy elhagyjam a lakást. Mégis mit gondoltam ? Komolyan meg akartam csókolni ? Én Miraet ? Ch, teljesen meghülyültem... Hangos léptekkel közeledett felém és mielőtt mentem volna ki az ajtón utánam szólt.

- YoonGi ! Kérlek várj ! - állt meg mögöttem nagyokat lélegezve és vöröslő fejjel megfogta a kezemet. - Kérlek áruld el, hogy miért vagy velem ilyen. Egyszer utálsz, máskor azt látom, hogy kedvelsz. Teljesen összezavarsz - fordította el a fejét zavarában és a parkettát kezdte el kémlelni. Őszintén meglepett a kirohanása. Azt hittem majd nagy magyarázkodásba kezd Hobival kapcsolatban. Lehet valóban nem jött be neki ? Még hogy én zavartam össze őt... Ha tudta volna, hogy nekem mennyire változtak miatta az érzéseim. Tiszta vihar tombolt bennem és féltem, hogy egyszer kitörök. Ami ránézve nem lett volna a legszerencsésebb...

- Már nem utállak - szólaltam meg egy kis gondolkodás után, ami miatt újra felém kapta a fejét és egyre jobban kikerekedtek szemei.

- Te akkor...

- Nem tudom mit érzek - vágtam közbe. - Viszont van egy módja, hogy rájöjjek - hajoltam le hozzá és megint csak gondolkodás nélkül övéire tapasztottam ajkaimat. Mostanában annyiszor nem használtam az agyamat, hogy az valami hihetetlen. Mintha nem is én lettem volna. Az viszont engem is meglepett, hogy mennyire is melegítette fel a mellkasomat. Ilyet csak a nők mondtak és mégis én is átéltem. Teljesen megváltoztatott ez az idegesítő lány; Yoon Mirae.

- Yoon Mirae szemszöge -

Amikor aznap a korcsolyázás után lehajolt és megcsókolt, azt hittem, hogy a szívem menten kiugrik a helyéről és azon nyomban elájulok. Ehelyett viszont apró tűzijátékok robbantak a mellkasomban ezzel minden egyes alkalommal felmelegítve az egész arcomat. A legfurcsább az egészben viszont az volt, hogy ezek után szó nélkül ki is viharzott a lakásomból kételyek között hagyva engem. Egy jó darabig pislogás nélkül bámultam a bejáratot és próbáltam feldolgozni a történteket és mindig ott lyukadtam ki, hogy egy bárgyú mosoly költözött ajkaimra. Akkor még nem is sejtettem, hogy nem lesz minden ilyen egyszerű a továbbiakban.

Már csak pár nap volt karácsonyig és mindenki szorgosan dolgozott a különböző fotózások elintézésén és koncerteken, esetleg partikon. Ezen forgatagban én is részt vettem és szinte ki sem láttam a munkából. YoonGit épp ezért csak néha láttam viszont akkor mindig volt valaki a közelében így még csak meg se tudtam vele beszélni a dolgokat. Pedig már igazán vágytam rá, mivel fogalmam sem volt, hogy mi van. A csók után én rájöttem, hogy valóban beleszerettem, bár én magam sem tudtam pontosan, hogy mikor. Lehet ez valami karácsonyi ajándék volt a számomra és ha tényleg akkor szerettem volna, ha ezt senki sem veszi el tőlem.

- Mirae hívd már fel a fiúk szokásos éttermét, hogy lefoglaljad egy estére - adott át nekem egy telefonszámot Byul, mire csak kérdőn néztem rá. Mégis miért kellett volna az egészet lefoglalnom ? - Ne nézz így rám. Elvileg ott lesz a dolgozókkal együtt egy ilyen évzáró parti - vonta meg a vállát és újra belemélyült az előtte lévő papírok tanulmányozásába. Én rögtön felvillanyozódtam a hírtől és boldogan foglaltam le az éttermet pont karácsony estére, ugyanis az volt mindenkinek szabad. Már előre örültem, hogy végre normálisan el tudhattam beszélgetni YoonGival anélkül, hogy bárki is furcsán nézett volna ránk. A mosolyom túlságosan is árulkodó volt, ugyanis Byul krákogva nézett fel a szerződésből és a fejét megtámasztva az asztalon nézett rám várakozóan. - Mesélj. Mi tesz téged mostanában ilyen elvarázsolttá ?

- Khm... Semmi - legyintettem, de Byul szemforgatását látva intettem neki, hogy hajoljon közelebb és lehalkítva a hangomat belekezdtem a mesélésbe. Mindent elmondtam neki a randiról töviről-hegyire, semmit ki nem hagyva és a vége annyira meglepte, hogy elképedve próbálta meg feldolgozni a hallott információt.

- Megcsókolt téged ? Úristen... Várj - akadt meg és összeráncolt szemöldökkel elgondolkozott. - Tehát akkor vagy másfél hete nem is beszéltetek a dologról ? Nem lehet, hogy csak szívat ? - kérdezte gyanakvóan, mire rögtön fájdalom nyílalt a szívembe és elhallgatva néztem magam elé. Valóban azt tette volna ? Egy kicsit sem jelentett neki semmit sem az a csók ? Nem, ő nem ilyen ember volt, és én bíztam benne, amit meg is osztottam Byullal. - Csak nehogy ez a túlzott bizalom legyen a veszted - vágta rá és újra az előtte heverő papírokba mélyedt, én pedig felállva elmentem megkeresni a főnökömet, hogy beszéljek vele az étteremről, de közben egyáltalán nem is itt jártam. Én tényleg bíztam benne, csak reméltem, hogy nem hiába...

Olyan gyorsan teltek a napok karácsonyig, hogy szinte észre sem vettem, de már a kivilágított épület előtt várakoztam a többiekre, hogy együtt bemehessünk, miközben minduntalan azok a szavak jártak a fejemben, amit YoonGinak készültem mondani.

- Miiiii ! - szaladt felém a túloldalról egy ismerős alak és kitárva a karomat már vártam, hogy megérkezzen. Amint elém ért rögtön megfogta a derekamat és felemelt a levegőbe, ami miatt halkan felsikkantottam.

- Tegyél le - ütöttem a vállára mosolyogva, mire rögtön le is rakott és levéve a sapkámat a fejemről, összeborzolta a hajamat.

- Olyan jó végre egy kicsit pihenni - sóhajtotta és átkarolva a vállamat elkezdett az étterembe sétálni. Én eközben óvatosan hátranéztem és azonnal ki is szúrtam a többi tag mögött kullogó YoonGit, aki kicsit sem boldogan nézett minket, majd mikor meglátta, hogy figyeltem elkapta a fejét rólam. Meglepetten fordultam előre és próbáltam meg megérteni a viselkedését, de egyszerűen nem ment. Utáltam, amikor így viselkedett, mert még csak az arckifejezéséből sem tudtam olvasni. Belépve az étterembe helyet foglaltunk a hosszú megterített asztalnál és mindenki máris az étlapot kezdte el böngészni valami finom étel után. Nekem YoonGi arca láttán valamiért elment az étvágyam és még Byul jobb kedvre derítésének próbálkozása felém, sem tett jobbat. Lehet csak én reagáltam túl a dolgokat, lehet, hogy valóban volt valami gondja. Ez viszont nem sokkal az evés után ki is derült. Megláttam, hogy egyedül sétált ki kezében egy pohár sörrel az erkélyre, így gyorsan felálltam és utánaosontam.

- YoonGi - szólítottam meg bátortalanul, mire meg felém sem fordulva morgott valamit válaszul és neki támaszkodott a korlátnak. Sóhajtva a válasza miatt közelebb mentem egészen mellé és felnéztem rá. A szeme olyan sötét volt, mint az ég, így semmit sem tudtam kiolvasni belőle; az érzéseit meg pláne nem. - Régóta szerettem volna beszélni veled - kezdtem bele halkan, de félbeszakított.

- Mégis miről ? - kortyolt bele az italába, de még mindig nem nézett rám. Szóval haragudott valami miatt.

- Kettőnkről - vágtam rá habozás nélkül, mivel valóban erről volt szó, Ha már ő nem kezdeményezett, akkor muszáj volt nekem.

- Akkor nincs miről beszélnünk - válaszolta, amibe belesajdult a szívem. Byulnak igaza lett volna ?

- Ezt meg hogy érted ?

- Úgy, hogy nincs olyan, hogy mi - fordult felém bosszúsan és tisztán kivehető volt a harag a szemeiben. Csak tudtam volna, mit tettem. - Közlöm veled, hogy nem most jöttem le a falvédőről és nem fogom vállalni egy harmadik kerék szerepét egy kapcsolatban - zárta le a beszélgetésünket és újra a kivilágított város felé fordult. Ugyan szörnyen fáztam, de ebben a pillanatban annyira feldühített ez az értetlen viselkedése, hogy a vér is a fejembe szállt és mielőtt belekortyolhatott volna újra a sörébe, kivettem a kezéből és egy húzásra megittam a pohár tartalmát. Ő csak kikerekedett szemekkel nézett rám, de ezt figyelmen kívül hagyva trappoltam vissza az étterembe és közben azon gondolkoztam, hogy én menyire is utáltam a sört. Ez viszont nem akadályozott meg abban, hogy ezen kívül még öt pohárral megigyak az est folyamán. A többire már nem is emlékeztem.

Azt tisztán éreztem, hogy túlságosan is jó kedvem volt a másik percben viszont legszívesebben vagy ordibáltam volna valakivel, vagy sírtam volna. Ezt Byul egy darabig egész jól tűrte aztán átadott szerencsétlen HoSeoknak, aki leült mellém az étterem bejáratához és a hátamra terített egy kabátot.

- Minden rendben Mi ? - kérdezte bizonytalanul, mire felé kaptam a fejemet és megböktem a mellkasát.

- Nem ! - emeltem fel a hangomat és közel hajoltam hozzá. - Nincsen semmi sem rendben. Hogy lehet az, hogy ti férfiak ilyen érzéketlenek vagytok ? Hm ? - ütöttem most meg ököllel a karját és újra előre fordultam.

- Ezt meg hogy érted ? Csak nem YoonGi hyung csinált valamit ?

- Ne is említsd a nevét - raktam szájára mutatóujjamat, amiről felrémlett, ahogy aznap éjszaka megcsókolt. - Képes volt megcsókolni, aztán ilyen csúnyán bánt velem - csúszott le lassan magam mellé a karom és idegesen megtöröltem a szememet. - Akkora egy szemétláda ! - üvöltöttem fel kínomban, mire nyílt is a kijárati ajtó, de nem volt semmi kedvem hátranézni.

- Azt hiszem rólad van szó - szólalt meg Hobi és felállva mellőlem egyedül is hagyott. Emiatt idegesen talpra álltam, ami nem volt olyan jó ötlet, mivel jócskán megszédültem tőle és majdnem felbuktam a saját lábamban, de még épp időben megtámaszkodtam valamin; azaz valakin.

- Hát már te is itt hagysz ? - háborodtam volna fel, de ekkor felnéztem és találkozott a tekintetem egy gyönyörű szép sötét barna szempárral. - Most csak álmodom vagy valóban te vagy az ? -szólaltam meg halkan és lassan felemelve a kezemet megérintetem hófehér arcát, de mivel nem vállt köddé, így bebizonyosodott a gyanúm, miszerint ő volt az. - Hívtalak és már jöttél is - mosolyodtam el bárgyún és lábujjhegyre állva a meglepett tekintetét figyelmen kívül hagyva érintette ajkamat az övéhez.

- Te mégis mennyit ittál ? - tolt el magától, ami miatt szomorúan elmosolyodtam.

- Hát te komolyan nem azt érzed, amit én ? - ütöttem mellkasomra, mire féloldalasan elmosolyodott.

- Miért ? Te mégis mit érzel ?

- Tűzijátékot a mellkasomban - mutogattam újra oda, mire mosolya az eddigieknél is szélesebb lett és közelebb hajolva hozzám mélyen belenézett a szemembe, majd halkan megszólalt.

- És ez mit jelent ?

- Szeretlek - válaszoltam, mire halkan felnevetett és mielőtt azt a kis távolságot is megszüntette volna köztünk még utoljára megszólalt.

- Helyes válasz... - majd ajkait lassan enyémekhez nyomta és ezzel jobban elvarázsolt, mint az alkohol. Valóban belé estem, de úgy, hogy ezen még Hobi sem tudott változtatni és szintén nem is bántam. Ha ilyen érzés volt az igaz szerelem, akkor örültem, hogy ez volt a karácsonyi ajándékom. Ráadásul pont egy olyan emberrel szerettünk egymásba, aki még csak nem is hitt az ilyen nyálas dolgokban. Csak mende mondáknak tartotta, pedig ő is része lehetett egy ilyennek. Még ha nehezen is vallotta be magának, és legfőképp nekem. Ilyenek ezek az érzések. Teljesen váratlanul jönnek és legtöbbször valaki olyan felé, akinél biztosak vagyunk, hogy lehetetlen lenne. Épp ezért kell jól körülnéznünk és biztosra mennünk abban, hogy nem e szerelem az, ami éppen bennünk van. Mert ha igen, akkor nem szabad elszalasztani az esélyünket, mivel valami olyanban lehet részünk, ami felejthetetlen és egy életre megmarad.

Sziasztok^^

Egy nap késéssel és jó későn, de megjöttem az utolsó részekkel. Remélem élveztétek mindkét történetet és valamennyire karácsonyi hangulatot varázsolt nektek :) Minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt és ne feledjétek, mindig nézzetek jól körbe, hátha ott van a közeletekben egy YoonGi :D