- Yoon Mirae szemszöge -

Nem tudtam pontosan, hogy miért is hívtam el magammal YoonGit. Igaz, hogy köszönetet akartam neki mondani, mégis mintha valami más is vezérelt volna. Ahogy teltek a napok úgy férkőzött mindig a gondolataimba és hiába próbálkoztam kiverni őt a fejemből esélytelen volt már csak ezen gondolkoznom is. Majdnem minden nap láttam, így nehezen ment, hogy elvonjam róla a figyelmemet. Ugyan még mindig egy bunkó ember volt, mégis mióta segített nekem és olyan szemekkel nézett rám, képtelen voltam kiverni a fejemből. Az is előfordult, hogy önszántamból leültem a laptopom elé és BTS videó klipeket néztem és ahányszor csak Suga jelent meg, leállítottam, és az ő arcát bámultam. Lassan kezdtem olyan lenni, mint egy rossz fangirl, akinek másra sem volt ideje, minthogy a kedvencét bámulja naphosszat a gépe előtt. Nekem volt vagy ezer féle munkám, mégsem tudtam nem időt szakítani rá. Byulnak még csak nem is mertem említeni, mivel ő egyenesen utálta a fiút és biztos voltam benne, hogy szívleállást kapott volna, hogyha elmondtam volna neki, hogy kezdtem érdeklődni YoonGi iránt. Mert tulajdonképpen erről volt szó. Kíváncsi voltam, hogy mi volt a morcos álarca mögött, mert nem hiába szerették annyian. Bár eddig nekem nem igazán mutatta a szép oldalát mégis láttam rajta, hogy néha bánta azt, amit nekem mondott. Ez minden egyes alkalommal jól esett a szívemnek és nem hagyott nyugodni. Így kezdődött decemberben, hogy kezdtem megszeretni. Épp ezért hívtam el korcsolyázni és örömömet kimutatva ugrottam szinte a nyakába, hogy beleegyezett. Pedig már kezdtem feladni, mikor olyan gyorsan visszautasított.

- Mit vennél fel egy közös korcsolyázásra egy fiúval ? - kérdeztem az előttem lévő fekete teát kavargatva és néztem az ablakon kibámuló Byulra. Munka után eldöntöttük, hogy beugrunk egy kávézóba beszélgetni, ami már vagy egy órája tartott és csak most jutottam el odáig, hogy megkérdezzem erről a dologról.

- Szóval egy randira ? - kortyolt egyet a kávéjából visszafojtott mosollyal.

- Mi ? Nem, dehogy. Ez csak egy kis kiruccanás egy munkatárssal - magyarázkodtam, mivel mindennek mondtam volna, csak randinak nem. Mi csak szimplán ismerősök voltunk és semmi több. Még a barát kifejezés is túl sok lett volna.

- Munkatárssal ? Mégis melyik munkatársunkkal akarnál te randizni ? - pislogott nagyokat és meglepettségében majdnem visszaköpte az italát.

- Már mondtam, hogy nem randi - szögeztem le még egyszer sóhajtva. - Szimplán csak megköszönök neki valamit...

- Megköszönsz neki valamit ? - gondolkozott el hirtelen Byul és a felismeréstől résnyire nyitott ajkakkal hajolt át az asztal fölött és megragadva a vállamat mélyen a szemembe nézett. - Te azzal a szemétládával randizol ? Nem adtad még fel, hogy megköszönd neki a segítségét ? Azért nem tett akkora nagy dolgot...

- De akkor is... Mindenki megérdemli a második esélyt - álltam ki YoonGi mellett, bár magam sem értettem, hogy miért voltam ilyen makacs. Eddig egyáltalán nem zavart, ha így beszélt róla.

- Az olyanok, mint ők, biztos, hogy nem. De te pontosan hány esélyt is adtál neki ? Vagy tizet ? Randiznál inkább HoSeokkal, de hogy vele... - akadt ki teljesen, de az utolsó mondata teljesen lesokkolt és még az ajánlata is zavarba hozott. Szerettem Hobit, de mint csak barátot és ezt Byul nagyon jól tudta.

- Miért hozod fel HoSeokot ? Jól tudod, hogy csak barátok vagyunk.

- Még - állította visszaülve a helyére és sejtelmesen rám mosolygott.

- Nem is tetszem Hobinak, ami az én részemről is így van...

- Honnan veszed, hogy nem jössz be neki ? Mirae, te olyan vak vagy néha, hogy azon sem csodálkoznék, ha esetleg ez még nem tűnt fel neked - tette karba a kezét és már előre féltem attól, amit mondani készült. Hisz egyáltalán nem volt igaza...

- Nem is akarom hallani - fojtottam belé a szót és kiittam a teám végét, majd gyors öltözésbe kezdtem.

- Most itt hagysz ? - tette szívére a kezét és szomorúan felém nézett. Csak mosolyogva megráztam a fejemet és a sálamat feltekerve a nyakam köré kérlelően ránéztem.

- Gyere el velem nézni valami ruhát. Kérlek - tettem még hozzá és, hogy nyomatékosítsam kérésemet hosszú szempilláim rebegtetésébe kezdtem és bevetettem a legaranyosabb nézésemet, ami Byult mindig meghatotta és nagyon úgy tűnt, hogy YoonGit is. Már megint ő...

- Nem lehet neked nemet mondani - állt fel ő is, de ujját felemelve rázta meg előttem fenyegetően és bele kezdett a szentbeszédébe. - De ha megbánt, akkor ott fogom kezdeni a kinyírását, ahol fiúnak a legjobban fájhat - figyelmeztetett és nagyot nyelve bólintottam és szentül állítottam, hogy ilyen nem lesz. Bár YoonGit és az érdekes természetét figyelembe véve, lehet nem kellett volna ilyen bizton állítanom ezt.

Szöul egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában kötöttünk ki, ahol a közeledő ünnepet figyelembe véve rengetegen tolongtak egymás hegyén-hátán, ami rendkívül zavaró volt a számomra és már belépve a nagy épületbe kezdtem rosszul érezni magamat. A fejem rettentően lüktetett és hányingerem is volt, de megpróbáltam Byulba kapaszkodni és túlélni ezt a pár órát, amit itt töltöttünk, hogy találjunk valami tökéletes ruhát az első igazi randimra. Ezt állította legalábbis Byul, pedig nem ez volt az első randim, de inkább nem lomboztam le szegényt. Barátnőm jó sok ruhaboltba berángatott és ugyanígy ki is a szörnyű kínálat vagy éppen a túlságosan is magas árak miatt. Én csak követtem, mint egy kutya és megpróbáltam nem össze esni vagy éppen mutatni, hogy rosszul voltam, bár Byul nagyon jól tudta épp ezért megpróbált védeni az emberektől, amiért nagyon hálás voltam. Az ő jelenléte egy kis erőt adott nekem, így kibírtam azt a kis időt, amit ebben az embertömegben töltöttem. Sok-sok keresgélés után megtaláltuk azt, amit kerestünk és bár én sokáig tiltakoztam ellene végül Byul rábeszélt, hogy igenis jól állt nekem. A próbafülke tükrében jobban szemügyre vettem magamat és nem egészen értettem egyet Byullal, miszerint úgy festettem, mint egy angyal. Egy fehér kötött pulcsi, egy sötét kék szoknya és egy szintén fehér harisnyát vittünk el a boltból, amit legszívesebben ott hagytam volna. Imádtam az ilyen lányos ruhákat, mégis valamiért úgy éreztem, hogy nem állt jól rajtam. Egy kicsit tartottam miatta YoonGi véleményétől, ha volt egyáltalán.

Elérkezett a várva várt nap és torkomban apró gombóccal és szörnyen dobogó szívvel álltam meg az egész alakos tükröm előtt és bújtam bele a ruhámba. Hajamat két copfba fontam, ami most egyáltalán nem illett ehhez a ruhához, így számat elhúzva szettem szét a fonatot és fésültem át ujjaimmal begöndörödött fekete váll alá érő hajamat. A frufrumat is eligazgattam és remegő kezekkel töröltem enyhén izzadt tenyeremet a szoknyámba, majd mindent bepakolva a fehér táskámba felöltöztem és útnak indultam. Még időben voltam, így nagyban örültem, hogy végre nem kések el, amikor is a táskámban kutakodva nem találtam a bérletemet. Idegesen behúztam a cipzárt és futásnak eredtem a lakás felé. Újra kinyitottam az ajtómat és miután megtaláltam a bérletemet ismét bezártam, majd olyan gyors sprintelésbe kezdtem, hogy még a levegőm is beszorult közben. A buszt pont lekéstem pedig még a piroson is átfutottam, aminek köszönhetően majdnem elütött egy kocsi. A szívem szinte már a torkomban dobogott és az órámat lesve egyre jobban kétségbe estem, mivel most már tényleg késésben voltam. YoonGi telefonszáma sem volt meg és hiába hívtam HoSeokot ő nem vette fel. Toporzékolva vártam a buszra, ami tizenöt perc után végre meg is érkezett. Ezután még szállhattam át metróra is és mivel az is pont az orrom előtt ment el, így kemény húsz perc késéssel értem a találkozóhelyünkhöz. Ami a park bejáratánál lévő nagy óra volt, de elé futva már sehol sem láttam YoonGit. A tengelyemen is körbeforogtam, de nem volt sehol sem, így nagyokat szipogva hívtam fel újra Hobit, de még mindig elfoglalt lehetett, mert nem vette fel. Egy ideig várakoztam, de egyre jobban kezdtem fázni és a fogaim is össze-össze koccantak. A szemem is bekönnyezett és arcomon lefolyt egy könnycsepp miközben magamat már mindennek elmondtam, amiért ilyen szerencsétlen voltam. Tehettem volna egy lépést afelé, hogy összebarátkozzak YoonGival erre ezt is elszúrtam. Hogy lehettem ilyen szerencsétlen ? Kézfejemmel idegesen letöröltem könnyeimet, mire hirtelen megéreztem hátamon egy kabátot. Ijedten kaptam oldalra a fejemet és találtam szembe magamat egy sötét barna szempárral, ami már túlságosan is közelről fürkészte arcomat. Fején egy fekete kötött sapka volt, ami alól még így is kikandikált fekete haja és arca előtt egy szintén fekete maszkot és sálat viselt, de ennek ellenére is tudtam, hogy ő volt az.

- Te még itt vagy ? - kérdeztem halkan, de nem mertem elhajolni tőle, mivel féltem, hogy elrontom a pillanatot.

- Kénytelen voltam várni rád, ha nem akartam, hogy egész éjszaka itt fagyoskodj rám várva - mondta összeszűkített szemekkel, amikből tudtam, hogy haragudott rám. Ennyi késés után én is ilyen arcot vágtam volna. Na jó, talán nem, de mindenestre aggódtam volna érte.

- Sajnálom - suttogtam lesütött szemmel és már nem mertem rá nézni sem. Fejemet is elfordítottam tőle és csöndben figyeltem a szállingózó hópelyheket. Hópelyheket ? - Esik a hó - mosolyodtam el hirtelen és el is felejtve az előbbit kinyújtottam a kezemet és hagytam, hogy egymás után olvadjon el rajta a hó. A télnek talán a legjobb része a hóesés volt, bár csak akkor, hogyha szép fehéren megmaradt a fákon és járdákon. Mert letaposva már sokat vesztett a szépségéből, ráadásul csúszósabbá is vált.

- Ilyen gyorsan túl léptél az előbbin ? Hihetetlen vagy - morgolódott mellettem Suga, mire csak vidáman felé fordultam és megfogva a kezét kihúztam zsebéből és felemeltem, hogy beleessenek a hópelyhek.

- Ugye milyen szép ? - néztem rá egy lépést téve afelé, hogy túllépjünk az előbbin, mire csak sóhajtva bólintott egyet és kihúzva kezét az enyémből újra zsebre rakta azt és felemelve a fejét az eget kezdte el kémlelni. Látszott szemein, hogy őt is ugyanúgy felvidította a hó látványa mégsem akarta kimutatni. Biztos az én jelenlétem zavarta ennyire... Végig nézve rajta jöttem rá, hogy egy szál kardigánban volt, majd ijedten a vállamhoz kaptam, amin megéreztem egy kabátot; az ő kabátját. Rögtön le is vettem magamról és felé nyújtottam.

- Miért vagy ilyen felelőtlen ? - ráztam meg a fejemet aggódva. - Azonnal vedd vissza. Nem is értem, hogy miért vetted le - magyaráztam indulatosan és nagyon zavart, hogy ennyire nem figyelt magára. Lehet, hogy néha én is ilyen voltam, de YoonGi soha nem tett eddig ilyet, főleg nem velem.

- Vajon ki miatt... - nézett végig rajtam felvont szemöldökkel és ugyan most már nem vacogtam, de néhány perccel ezelőtt valóban jól jött a meleg kabátja.

- Köszönöm - kaptam el a fejemet és megvártam, amíg visszavette magára és körbeforogva azon kezdtem el gondolkozni, hogy pontosan merre is volt a korcsolyapálya, de torkát megköszörülve a megfelelő irányba mutatott. Erre csak zavartan felnevettem a semmin és megindultam nyomomban YoonGival. Féltem, hogy annyira megharagudott rám, hogy emiatt egyedül hagy, de ahányszor csak fél szemmel hátrapillantottam ő mindig ott bandukolt mögöttem engem nézve. Nem tudtam pontosan, hogy végig engem figyelt-e vagy csak akkor, amikor én hátranéztem mindenesetre furcsa volt, hogy ilyenkor pont rajtam volt a tekintete.

Már messziről kiszúrtam a hatalmas korcsolyapályát és vidáman hátrafutottam YoonGihoz és vadul a karácsonyi zenétől és nevetésektől hangos irányba mutattam.

- Nézd, nézd. Mindjárt ott vagyunk - mondtam szinte visszafojtott lélegzettel és arcom valószínűleg elég vicces látvány lehetett, ugyanis YoonGi halk nevetésbe kezdett mellettem, ami miatt megszeppenve néztem rá. - Valami rosszat mondtam ? - kérdeztem félve, mire csak megrázta a fejét és a pálya felé kezdet el tolni. Elmosolyodva hagytam, hogy vezessen és egyre izgatottabb lettem, ahogy közeledtünk a célunk felé. Már nem is emlékeztem, hogy mikor voltam utoljára korcsolyázni, de mindig is imádtam, ahogy siklottam a jégen és vidáman mutogattam a szüleimnek a különböző mozdulataimat. Erre az emlékre szomorúan elmosolyodtam és hirtelen nem is hallottam YoonGi felém intézett kérdését.

- Mirae, hányas a lábad ? Mirae ! Föld hívja Miraet... Hé ! - fogta meg az arcomat kicsit sem meleg kezével, ami miatt kirázott a hideg. - Figyeljél rám te lány, ha hozzád beszélek - csípett bele az arcomba, ami miatt halkan felszisszentem.

- Figyelek, figyelek - nyöszörögtem és közben kezét ütögettem.

- Már ideje volt - mondta rosszallóan és az előttünk ácsorgó vigyorgó nőre bökött. - Megkérdezte, hogy hányas a lábad, mivel úgy keres neked korcsolyát, úgyhogy válaszolj szépen, mivel nem szeretném feltartani a sort - engedte el végre az arcomat és azt fogdosva fordultam a fiatal nő felé és szólaltam meg zavartan.

- Harminchatos - válaszoltam, mire YoonGiból azonnal kipukkadt a nevetés és úgy nézett felém, miközben a nő elment keresni nekem egy korcsolyát.

- Komolyan akkora lábad, mint egy gyereknek ? - vigyorgott valószínűleg még mindig, mivel ugyan a száját nem láttam a maszkja és sálja miatt, de a szeme nagyon is mosolygott.

- Olyan gonosz vagy - akadtam ki és sértetten elvettem a felém nyújtott fehér korcsolyát, majd a még mindig vidám YoonGival a nyomomban kerestem egy szabad padot, ahol felvehettem a lábbelit. Dühösen kötöttem be a korcsolyámat és a túlságosan is jó kedvű, engem fürkésző fiút figyelmen kívül hagyva álltam fel és mentem volna a pályához, amikor is hirtelen elveszítettem az egyensúlyomat és majdnem hátraestem, de egy erős kar körém fonódott és visszaállított eredeti helyzetembe. Azonnal zavarba jöttem és a torkomban dobogó szívemet hallgatva néztem magam elé és vártam, hogy YoonGi is végezzen. Miután felállt is megindult előttem halkan követtem és kezdtem egyre jobban kínosan érezni magamat. Egy csomó mindennel sikerült leégetnem magamat előtte egy napon belül. Nem ez volt az én napom, de tényleg...

Egyensúlyomat megtartva léptem le a jégre és megkapaszkodva a palánkban magamban elszámoltam háromig és megfogadtam, hogy elengedem a biztonságot nyújtó dolgot, de mégsem sikerült. Újra neki kezdtem a számolásnak és már elhatároztam magamat, de mégis visszahúzódtam a palánkhoz és a mellettem elsuhanó embereket figyeltem, én mégsem mertem megmozdulni. YoonGi is már a második körét rótta, amikor megállt mellettem és érdeklődve a kezemre nézett, amivel görcsösen kapaszkodtam a palánkba.

- Te mégis mit csinálsz ? - vonta fel fél szemöldökét, mire bátortalanul elmosolyodtam.

- Felkészülök - válaszoltam a szemébe nézve, majd újra az előttem korcsolyázókat figyeltem. Olyan jól szórakoztak...

- Mire ? Várj, nem is akarom hallani - tette fel a kezét és a pálya másik feléhez bökött a fejével. - Inkább csak annyit kérdezek, hogy meddig fog ez még tartani ? Ez a bizonyos "felkészülés" - rajzolt macskakörmöt a levegőbe és közelebb jőve a kezemhez nyúlt, ami miatt ijedten rántottam el és csúszott ki hirtelen a talaj a lábam alól. Próbáltam megkapaszkodni valamiben, ami szerencsétlen YoonGi lett, aki fel se fogta még mi történt, de már velem együtt a földön kötött ki. - Áucs - morogta a vállamba és tudtam, hogy miért mondta ezt. Nem csak, hogy elesett, de még meg is védett attól, hogy én megsérüljek, így ráestem a karjára, ami még biztosan fájt neki, még ha majdnem két hete is történt az eset. - Ha most eltörtem a kezem, akkor az a te szerencsétlenkedésed miatt van... - támaszkodott meg a fejem mellett és hirtelen elhallgatott. - Te sírsz ? Miért sírsz ? Megütötted magadat ? - kelte fel rólam aggódva és kezemet megragadva segített felállni. Gyorsan megráztam a fejemet, ami miatt értetlenül emelte fel a kezét és törölte le a könnyeimet. - Akkor mégis miért sírsz ? - sóhajtott fel és két kezével körbefogta a derekamat, hogy ne essek el. Emiatt azonnal gyorsabb lett a szívverésem és éreztem, ahogy a fejembe szállt a vér és egyre vörösebb lett. A válaszomat is rögtön elfelejtettem és zavartan kaptam el a tekintetemet, hogy ne kelljen a szemeibe néznem, amik szintén nem segítettek abban, hogy kevésbé legyek zavarban.

- Öhm...csak...csak...aggódtam, hogy miattam még a kezedet is eltöröd - töröltem meg a szememet és nagyokat szipogva kutattam a zsebemben zsebkendő után, de hiába kerestem nem találtam. Bizonytalanul YoonGira pillantottam, aki nagyot sóhajtva egyik kezével elengedett és ő is kutakodni kezdett zsepi után, amit nagy nehezen meg is talált és kihajtogatva az orromhoz nyomta. – Köszönöm - pislogtam rá és megkönnyebbülten fújtam ki az orromat és próbáltam meg nem az előttem ácsorgóra figyelni. Ebben a percben annyi minden miatt hozott zavarba, hogy még csak rá se mertem nézni, mert féltem, hogy minden érzelmet kiolvas a szemeimből.

- Mehetünk ? - kérdezte türelmetlenül és megfogva a kezemet húzni kezdett maga után.

- Ne ! - estem kétségbe és kaptam volna a palánk után, de rögtön elrántott tőle, ami miatt a mellkasának csapódtam és egyre hevesebben dobogó szívvel néztem fel rá. Ő szintén engem figyelt és fülemhez hajolva belesuttogott.

- Csak bízz bennem. Nem hagylak elesni - ígérte és összekulcsolva kezeinket elindult velem előre. Megpróbált mindenkit kikerülni és olyan lassan ment, hogy hozzátudjak szokni a jéghez. Már tényleg nagyon régen korcsolyáztam, így már meg sem lepett, hogy ennyit szerencsétlenkedtem. Neki mégis volt elég türelme hozzám és vezetett a nagy tömegben, ami egy kicsit kezdett zavarni. Megpróbáltam csak rá koncentrálni, ami sikerült is és emiatt elgondolkoztam azon, hogy valóban Min YoonGi volt-e az a személy, aki a kezemet fogva húzott a jégen, körülöttünk vidám nevetésekkel és karácsonyi dalokkal, amik halkan szóltak a hangszórókból. A gyönyörű színes kivilágításról már nem is beszélve, ami beragyogott mindent és ténylegesen karácsonyi hangulatot varázsolt a romantikusról nem is beszélve. Aztán itt volt a hó, ami még mindig lassan szállingózott és az embereket néha-néha megállásra késztette, hogy gyönyörködhessenek benne. Itt voltunk mi ketten ennek a forgatagnak a közepén és egyáltalán nem bántam meg, hogy elhívtam, mivel így egyre több oldalát ismerhettem meg és emiatt egyre jobban szerethettem meg. Ki gondolta volna, hogy egyszer pont vele korcsolyázok kézen fogva és hallgatom, ahogy arról magyaráz hogyan is kellene egyedül is megtartanom az egyensúlyomat ? Én biztos nem és szerintem ő sem.

Sziasztok^^

Visszajöttem élve és megfázva. Tegnap olyan szinten rosszul voltam, hogy semmi erőm nem volt írni, de mivel mára egy kicsit jobban lettem, így hoztam is nektek az új részt^^ Emellett viszont közölnöm kell egy szomorú hírt is. Sajnos mégsem fogom megírni a Jines sztorit... Ezen nagyon sokat gondolkoztam, de végül erre a döntésre jutottam. Sajnálom, hogy az ígéretem ellenére is ezt teszem, de annyi minden volt mostanában, hogy nem maradt időm az írásra. A YoonGis sztorit is holnap befejezem, tehát pont karácsony napján hozom a két befejező részt, amivel remélem, hogy kiengesztelhetlek titeket. Na meg az egyéb meglepetéseimmel a két futó sztorimnál ;) Mindenesetre már csak 1 nap van karácsonyig~