Nem gondoltam volna, hogy újra látom Archer ügynököt Amievel, és újra bedőlök hülye szavainak, de ahogy nekitámaszkodva állok az italpultnál várva a felesemre, nem tudom róluk levenni a szememet. A lány feltűnően közel ül hozzá, mosolyogva beletúr kócos hajába, simogatja karját és felsőtestét. A férfi fekete inget visel, mely kiemeli kidolgozott testét, nem csoda a lány is teljesen oda van érte, hisz ki ne lenne? Bambán a maga előtt heverő üvegpohárral játszadozik, forgatja jobbra és balra, nem érdekelve tartalma mindenhova folyik az asztalon. Akármennyire próbálkozott Amie, ő annál jobban ellenállt, lehámozta kezeit magáról és arrébb tolta a székét, de ő valahogyan mindig visszaédesgette magát.

Egy pillanatra összetalálkozott tekintetünk.

A férfi végigvezette tekintetét egész testemen, végigmért tetőtől talpig, megerősítette azt a gondolatomat, hogy más ruhába kellett volna jönnöm. Zavarba ejtő tekintete nem vándorolt le rólam, rövidnek éreztem tapadós fekete ruhámat, próbáltam lejjebb húzni combomon, de nem sikerült, nem volt elasztikus az anyaga. Remegő kezeimmel fülem mögé túrtam kósza hajtincsemet, tudtam néz, majd nagy levegőt véve újra a férfire emeltem tekintetem. Hosszadalmasan elidőzött arcom vonulatain, majd mikor észrevette megkérdőjelező tekintetemet, megrázta a fejét, mintha rendezni akarta volna gondolatait és lelökte magáról a lányt, aki azóta beleült az ölébe.

Elfordultam, elkap az émelygés ha rájuk nézek.

Vettem egy nagy levegőt, elvettem a pincér kezéből poharamat, majd egybe lehúztam tartalmát. Jobbomra és balomra tekintettem, keresve Mary barátnőmet, aki teljesen felszívódott, itt hagyott engem egyedül a bár kellős közepén. Intettem a pincérnek, hogy töltsön még egyet, amikor egy meleg tenyeret éreztem meg csupasz hátamon.

Nem kellett hátrafordulnom, tudtam ő az, túlságosan is jól ismerem, ahogyan testem reagál érintésére.

Libabőr terített be, jéghideg hátamon meleg ujjai olyan érzést éreztettek, amelyet ezelőtt sosem éreztem. Megszokott parfümje újra orromba szökött, megkérdőjelezve összes létező gondolatomat. Behunytam szememet, tudtam ha vele szembe fordulok, nagy esély lesz, hogy nem fogok tudni ellenállni, hogy ne tegyem meg, amit meg akarok tenni, de nem kellene megtennem.

Meg akarom csókolni.

Beharaptam számat és elléptem tőle egy lépést, ekkor mertem csak felemelni fejemet, összefonni vele tekintetem.

-Szia. - ült le a mellém az üres székre.
Minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magam és ne lélegezzek ilyen hevesen, feltűnhet a férfinek is, magyarázkodni meg nem akarok.
-Fázol? - érintette meg karomat, amelyen még mindig felállt a szőr.
Megráztam a fejemet, de még mindig nem emeltem fel a tekintetemet, magam elé bámultam, várva hogy legurítsam torkomon az alkoholt, elfojtva a gondolatokat és érzelmeket, amelyeket a férfi okozott.
-Vedd fel. - állt fel az ügynök, levette zakóját, majd vállamra terítette.
Egy pillanatra értetlenül néztem rá, de sikerült egy épkézláb mondatot kifacsarnom magamból és nem úgy tenni, mintha a férfi puszta jelenléte megbabonázna. Márpedig mindenki tudja, így volt.

-Nem kellett volna, de köszönöm szépen. - mosolyogtam rá, majd belebújtattam kezeimet zakójának ujjaiba.
Bólintott. Levezette kezemre tekintetét és elmosolyodott. A meleg anyag, selyemként siklott csupasz bőrömön, zakója gallérján újra megéreztem parfümjét, amit mióta először megéreztem, nem tudtam elfelejteni. A pincér elém tolt egy újabb teli pohár felest, én pedig lehúztam, minden ellenvetés nélkül.
-Ugh. - szorítottam össze a szememet.
Az alkohol szétmarta a torkomat, de most ez érdekelt a legkevésbé, el akartam felejteni amit érzek, el akartam felejteni az arcát, a hangját és az érintését, mert el kellett.

Nem azért, mert el is akartam, muszáj.

-Min mosolyogsz? - emeltem tekintetem a férfire, aki fülig érő szájjal engem figyelt.
Fekete ingjének gallérját megigazította, vele együtt kikapcsolta az első kettő gombot, hagyva, hogy ezüst nyaklánca megvillanjon a fényben. Szemem akaratlanul levándorolt mellkasára, megvizsgálva ékszerét.

-Rajtad. - dörzsölte meg kezével szája szélét.
Megfogta székem támláját és közelebb húzta magához. Ledöbbent arccal bámultam, mennyire közel is voltam hozzá. Megköszörülte torkát, majd a pultra helyezte kezét, pontosan úgy, hogy kézfejünk összeérjen.
-Egy martinit. - intett a bártendernek, majd megtámasztotta állát a másik kezén.
Oldalra fordította fejét, kék szemével mosolyogva arcomat kémlelte, újra zavarba hozva engem.

-Rajtam? - vezettem fel tekintetem szemébe lógó hajtincsére, amely hozzátartozott megszokott külsejéhez.
Bólintott.

-Szép ruha. - vezette ujjait csupasz combomra, óvatosan megérintve bőrömet.
Azonnal megpróbáltam lejjebb húzni aprócska ruhámat, amit magam se tudom miért vettem fel, de nem sikerült. Az ügynök vigyorogva figyelte szerencsétlenkedésem, majd egy apró kacagás után belekortyolt martinijába, amit a pincér gondosan elkészített.
-Ne fáradj vele. - érintette meg kezemet, rendületlenül próbáltam lejjebb húzni aprócska ruhámat.

-Hagyj, inkább hívj meg egy italra. - húztam fel szemöldökömet, kérdően várva a férfi reakciójára.
Vártam, hogy meglepődjön, vagy éppen elmosolyodjon, de ő rezgéstelen arccal intett a pincérnek rendelve nekem egy felest.

-Tudja, már rég meghívtalak volna magát, de...

-Miért nem tetted? - húzódtam most én közelebb hozzám.
Kezeimet két combjára helyeztem, megtámasztva magam és mélyen a szemébe nézve lábamat átlibbentettem a szék másik oldalára, így teljesen a férfivel szemben tudtam ülni. Megköszörülte a torkát, és levezette tekintetét lábán pihenő tenyeremre, amely olyan természetesnek bizonyult.

-Miért nem tettem? - kérdezett vissza.
Egy hirtelen mozdulattal megfogta a bárszék kettő oldalát és a lába közé húzta, még közelebb magához, egy percet sem töltött el anélkül, hogy ne viszonozná közeledésemet.

Mellkasunk összeért.

Az arca csupán centikre volt az enyémtől, de cseppet sem zavart, mélységesen az alkohol hatása alatt voltam, azt csinálhattam volna vele amit szerettem volna, viszont volt bennem annyi ellenállás, hogy nem tettem.

Pedig mennyire is akartam!

Kezemet felvezettem mellkasára, ujjaimmal megsimítva hasát, nyakát és ingje alatt lógó ezüst nyakláncát. Arcomat nekitámasztottam arcának, hagytam, hogy közelsége újra melegséggel töltsön el. Erős karjait levezette derekamra, belemarkolt csupasz bőrömbe és még közelebb húzott magához. Két kezemmel átfogtam a férfi nyakát, számat füléhez emeltem, és belesuttogtam.

-Azt mondtad kedvelsz. - leheltem.
Számat nekiérintettem füléhez, hagytam, hogy magával ragadjon közelsége, amelyre oly rég óta vártam.

-Kedvellek is. - simított egy tincset a fülem mögé.
Megráztam a fejemet, magam sem hittem el mit csinálok. Egy hirtelen mozdulattal a férfi fenekem alá nyúlt, megemelt a székről, egyenesen ölébe ültetett. Mostmár nem kellett aggódnom, hogy túl sokat mutat a ruhám, tudtam már a bugyim is kilátszik, de ebben a pillanatban ez most a legkevésbé sem érdekelt.

Csak őt akartam.

-Tudom. - válaszoltam.
Ujjaimat felvezettem nyakára, egyenesen a tarkójához, beletúrtam a hajába, hagytam, hogy ellazuljon érintésemtől. Míg szemét csukva tartotta, alaposan szemügyre vettem arcát, hosszú fekete szempillái voltak, szája mosolyra állt, arcán pedig több napos borotva ült, szexivé téve az alapjáratban túl szexi ügynököt.

-Tudod? - kérdezett vissza.
Két tenyerével közre fogta az arcomat, most én lazultam el érintése alatt. Hüvelykujjával kör körös mozdulatokat írt le almácskáimon, rákényszerítve, hogy becsukjam a szememet. Ujjával megsimította alsó ajkamat, majd megcirógatta nyakamat, libabőrre kényszerítve egész testemet. Lábamat a férfi köré kulcsoltam, nekitámaszkodtam mellkasának, majd megöleltem őt. Vettem egy mély levegőt, beszívtam fűszeres parfümjét, és fejemet izmos vállára hajtottam. Kezével benyúlt zakója alá, megsimítva csupasz hátamat, közelebb vonva magához.
-Nem jössz táncolni? - emelt le óvatosan öléből.
Összekulcsolta kezét az enyémmel és a táncparkett felé irányított. Egy határozott pörgés után szorosan magához húzott. Testünk egymásra simult, erős kezeivel csupasz hátamat simogatta, másikkal kezemet tartotta. Lágy tekintetét felváltotta a hideg és rideg arckifejezés, elengedte kezemet, levezette tekintetét és ujjait ruhám aljára, próbálva lejjebb húzni, de hiába az anyag nem nyúlt tovább.
-Nem tudom lejjebb húzni. - engedte el a derekamat is, mostmár két kézzel próbálva az anyagot megfeszíteni.
Mosolyogva figyeltem próbálkozásait, amint koncentrált tekintetével minden erejével azon volt, még egy centit kierőszakoljon az ellenálló anyagból. Egyik szemöldökömet felvontam, ellenálltam a mosolygásomnak, pedig nagyon is tetszett, hogy velem foglalkozik. Ujjai ahogy csupasz combomhoz értek, kirázott tőle hideg.
-Ne nézz így rám, eddig nem zavart, hogy rövid, de most a táncparkett közepén vagyunk, ahol mindenki más is látja milyen rövid és kirívó ruhát vettél fel. Na igen, miért is? - hajolt fülemhez.
Rám kacsintott, majd fejem felé hajolva magához húzott.

-Talán zavar? - húztam fel kérdőn újra szemöldökömet.
A férfi lehajolt, újra megpróbálta lejjebb húzni az anyagot, de reménytelen. Hangosat sóhajtott, rohadtul zavarja.
-Menjünk ki levegőzni. - böktem fejemmel a bár bejárata felé, ahol Mary és Kevin nyalták egymást a lépcsőn ülve.

Hoppá.

Egyszerre nevettünk fel, majd fejünket megcsóválva elindultunk feléjük, tudtuk mind a ketten le fogják tagadni ami történt. Az ügynök egy aprót mosolygott, karját megemelve jelezte, karoljak belé, boldogan bicepszére vezettem kezemet.

-Ti? Itt? - lökte le magáról Mary Kevint, aki ekkor törölte le magáról a lány rúzsát.
A barátnőm kínos mosollyal az arcán próbált normális képben feltüntetni magát, de kaján vigyora leleplezte érzéseit, Kevin pedig maga elé bámult, teljesen az események hatása alatt volt.
-Ti? - kérdezett vissza mégegyszer, ekkor látta, hogy a férfibe voltam karolva, aki másik kezével a derekamat támasztotta.
Ujjaival fel alá simogatta oldalamat, melegsége átütött ruhám anyagán, teljesen megbolondította az érzéseimet.

-Mi? - kérdeztünk vissza egyszerre a férfivel.

Elmosolyodtunk.

-Mi van veletek? Valami más, mások vagytok, nagyon mások. - kelt fel összeráncolt szemöldökkel a lány.
Mellém lépett és arrébb húzott az ügynöktől, egyenesen be vissza a bárba. Tudtam milyen kérdéseket fog hozzám szegezni és azt is tudtam, szembe kell néznem mindennel, végtére is a legjobb barátnőm, előtte nem kellene semmit se eltitkolnom.

-Hova mész? - lépett utánam az ügynök, elkapva karomat.
Tekintetével arcomat vizsgálta, várva a válaszomra, de én szótlanul Maryre pillantottam, aki már a bár székén ült és próbált megsürgetni.
-Lányos csevely, pletykák férfiakról, tudod, a szokásos. - nevettem gyengéden, majd megérintve a férfi kezét egy mosoly után a lány felé siettem.
Hátrafordultam, hogy egy utolsó pillantást vethessek az ügynökre, igéző kék szemével, ő is távolodó alakomat figyelte, de mikor meglátta, hogy rajta kaptam pillantását, megrázta a fejét és zavartan elfordult Kevin felé, végigtapogatva zsebeit, cigije után kutatva.

-Corinne, mégis mi a fene? - kért ki egy adag felest a lány, majd elém tolva várta, hogy lehúzzam az alkoholt, amit engedelmesen meg is tettem.
Olyan sok dogot csináltam és gondoltam ma, amit az alkohol miatt, józanul nem tettem volna meg. Ez a nagy harci helyzet az ügynökkel is, sosem volt ennyire gyengéd és kedves velem, benne is van már elegendő mennyiségű alkohol, pontosan annyi, hogy a holnapi következmények ne forduljanak meg a fejében. Végtére is, elég ezen holnap rágódni, ugye?

-Semmi, beszélgettünk. - köhécseltem, ahogyan az alkohol marta a torkomat.
Intettem a bár tendernek, kérünk még egyet, ezt a kérdést így, nem tudom megválaszolni, innom kell.

-Beszélgettetek? Miközben az ölében ültél? -
húzta fel szemöldökét a lány.
Kérdése hallatán majdnem az orromba ment fel az ital, torkom helyett. Pislognom kellett egy párszor, hogy élesen lássak, de még ez sem segített, ugyanolyan homályosan láttam mindent. Egy pillanatra el is felejtettem a kérdését, de mikor újra emlékezetembe hasított, éreztem ahogyan almácskáimat elönti a pír.

-Mi? Kik látták még? - temettem tenyerembe vöröslő arcomat.
Oldalra fordítottam a fejemet és kitekintettem az ügynökökre, akik egy szál cigaretta közben a bár előtti lépcsőn nevetgéltek. Archer ügynök nekitámaszkodva állt a lépcső korlátjának, fekete ingjén még egy gomb ki volt gombolva, haja pedig kócosan csücsült feje tetején. Mintha megérezte volna hogy nézem, rögtön felém fordította fejét és miután kifújta a füstöt a szájából, egy apró mosolygott.

-Mindenki Corinne, mindenki. - érintette meg kezemet a lány, visszazökkentve kis problémánkhoz.
Mindenki látta intim közelségünket, mindenki a kapitányságról, a baráti társaságomból és mindenki más a bárban. Miért is történt meg mindez, én nem akartam, idáig fajuljon a dolog, de megtörtént.
-Tetszik? - váltott komolyra tekintete.
Ijedten a lányra tekintettem, aki mikor komoly, összeráncolja szemöldökét, most is ezt tette.

-Mi? - vakartam meg tartómat, majd lehúztam még egy felest.
Féltem kimondani mit érzek, mert akkor szembesülnöm kellene vele és ez megrémít. Nem azzal volt a probléma, hogy nem tetszik, sajnos már rég megtetszett. Nem az első pillanattól fogva, mikor megláttam a kapitányságon és kezet fogtunk, akkor csak elkönyveltem, hogy helyes férfi, de milyen bunkó és arrogáns. Így ment ez jó pár hétig, de még hónapig is, amíg nem fedte fel az igazi énjét. Minden akkor kezdődött, mikor utánam rohant a sajtótájékoztató közben és visszarántott magához ne induljak meg a sikátorba egyedül. Aggódó tekintettel végigmérte a testemet, sérüléseket keresve. Arckifejezése kiismerhetetlen volt, de szemében láttam, ahogyan rám néz, aggódott. Összeráncolt szemöldökkel lihegett, mert olyan gyorsan utol akart érni, törődött velem, mégha nem is akarta kimondani, de én láttam rajta.

x

...fegyveremet magam elé emeltem és elkezdtem rohanni az alak felé, de egy erős kéz nem engedett utána, pontosabban Archer ügynök, aki egy határozott mozdulattal maga elé fordított.

-Maga meg mit képzel, teljesen egyedül utána ered? - lihegte Archer ügynök.
Hirtelen mozdulatától mellkasának estem, két tenyeremmel próbáltam megtartani egyensúlyomat izmos felsőtestén, de a férfit nem érdekelte, még mindig a karomat szorította, másik kezével pedig arcomhoz ért, kérlelve, hogy tekintetemet mostmár rá emeljem, a sikátor helyett. Ujjaival óvatosan elfordította maga felé l fejemet, mikor belátta, túl sokkos állapotban vagyok, hogy önszántamból rá merjek nézni és el merjem emelni tekintetemet a sötét sikátorról.

-Igen. - lihegtem.
Tekintetemet lesütöttem, még mindig nem mertem rápillantani, inkább a kezeimet figyelmet, amelyek még mindig a felsőtestén pihentek. Sóhajtottam egy nagyot, megpróbálva leemelni tenyeremet a férfiről, de ekkor ráfogott kezeimre és felhúzott szemöldökkel kérdőre vont.

-Nézzen rám. - suttogta.
Tekintetem még mindig zavartan cikázott össze vissza, de amint a férfi levezette kezeit ujjaimra és óvatosan megcirógatta őket, végre valahára ránéztem.
-Maga normális? - fújta ki hosszasan levegőjét, majd a földön heverő fegyveremért nyúlt, amelyet óvatosan kezembe adott, majd sajátját is visszahelyezte tokjába.
Tekintete az érkező rendőrök felé szökött, akik ekkor érkeztek meg és vártak az ügynök utasítására. A férfi kézjelekkel elinformálta a nyomozókat és Mendes ügynököt a sikátor felé, utasítva, eredjenek az alak után. Egy pillanatig még őket figyelte amint eltűnnek a sötétségben, majd újra nekem szentelte összes figyelmét.
-Álljon mögém. - tolt kezeivel teste mögé, mikor meglátta Mendes ügynök kétségbeesett arcát, aki az előttem álló ügynök felé sietett.

-Itt volt, láttam, én láttam őt. Nem voltam elég gyors, ha korábban észreveszem, ha nem állok meg és tovább futok, vagy ha előbb, előbb észreveszem, talá... - szorítottam meg újra ujjait, amelyet azóta fogtam, mióta fegyveremet visszaadta.
Tekintetem találkozott a férfiével, aki válla felett bámult vissza rám. Lélegzetem felgyorsult, mert tudtam, hogy elrontottam, elcsesztem, ez volt az egyetlen esélyem arra, hogy elkapjam, az egyetlen esély arra, hogy megakadályozzam a következő gyilkosságot.

-Ne, ne beszéljen hülyeségeket, az is csoda, hogy észrevette őt. - vágott szavamba a férfi, majd velem szembe fordult.
Összeráncolt szemöldökkel cikázott tekintete egész arcomon, várva, hogy megszólaljak.

-De..

-Nincsen de! Hiszen meg is sérülhetett volna, így is a frászt hozta rám..., ránk, mikor megindult a tömegbe, azt sem tudtam hova ment, csak rohantam maga után az ismeretlenbe, nehogy baja..., baj legyen. - mutatott a riporterek felé, akik értetlenül bámultak, próbálva megfejteni mi is történt az előbb.
A férfi közelebb hajolt hozzám miközben megdorgált, felemelte a hangját, ezzel az összes szempárt ránk szegeződött. Amint meglátta mit tett, kihúzta magát, megigazította felgyűrődött ingjét és megindult a riporterek felé.

Ekkor éreztem meg a pillangókat, ez volt az a pillanat, mikor megtudtam, hogy tetszik.
Mint mondtam, a kimondással van hatalmas problémám, nem a ténnyel, hogy nem tetszik, mert tetszik, nagyon is. Hiszen hangosan sosem mondtam ki senkinek, csupán magamban beszéltem meg az érzelmeimet, elkönyveltem milyen jól néz ki, milyen helyes,
jó illatú, de azt is megjegyeztem, hogy mennyire kegyetlen, önző és bunkó is tud lenni, könnyen megbántva engem. De ez minden vele jár, ha szereted az első részt, márpedig én szeretem, akkor a másodikkal is együtt kell érned, mert ez vele jár.

Ilyen ő.

-Tetszik? - kérdezte meg újra.

-Igen. - vágtam pultra az üres üvegpoharat.
Megrémültem, kimondtam hangosan amit érzek, innen már nem tudom se letagadni, se visszaszívni, mostmár valós és megtörtént.
Nem tudok majd elmenekülni ha rossz lesz éppen,  ha nem úgy sül el ahogy akarom, nem tudok elbújni a csigaházamban, amelyben csak én tudtam az érzelmeimről, mostmár feltört a felszín alól és ténylegesen valóságosan itt van.

Halálra rémít.

Lassan elfordítottam a fejem Hendrix irányába, aki gesztikulált mozdulatokkal hangosan nevetett Kevinnel, természetesen cigijével az ujjai közt. Barátnőm hatalmas szemekkel engem meredt, tudtam mit gondol, csupán nem mondja ki, nem akarja, tudja úgyis tudom.

-Kérlek, ne rontsátok el holnap, ne tegyetek úgy mintha meg sem történt volna ez az éjszaka, beszéljétek meg. - simította meg Mary a férfi zakója alatt csupasz hátamat.
Bólintottam.

-Hazamegyek. - hallottam meg egy ismerős hangot, Hendrix.
Megköszörülte a torkát, várva, hogy felé forduljak. Megpördültem a bárszéken és felvettem vele a szemkontaktust próbálva megfejteni mire gondol, de ő komor arckifejezéssel bámult rám.

Öleljem meg elköszönésképpen, vagy pusziljam meg? Egyszerűen intsek neki, mintha mi se történt volna, vagy hagyjam ahogy kisétál az ajtón?

Tétlenkedésem minden bizonnyal kiült az arcomra, elégedetlenül vizslatta a férfi arcomat, mintha éppen a legnagyobb bűnt követtem volna el, ő pedig végignézte azt.

-Szép estét! - mosolygott gyöngéden, kizökkentve gondolataikból.
Hirtelen rávezettem tekintetem, zavartan egy aprót bólintott, majd megtörve velem a szemkontaktust megindult a bejárat felé. Néztem, ahogyan lesétál a lépcsőn és eltűnik távolodó alakja, ekkor rádöbbentem, el kellett volna tőle köszönnöm.

Valahogyan.

-Menj már utána! - lökött le a székről Mary, utasítva a férfi után.
Sajgó lábaimmal Hendrix után eredtem, aki ekkor szállt be a taxiba. Lerohantam a lépcsőn és megálltam mosolyogva a kocsi előtt, intve a taxi sofőrnek, hogy álljon meg.

Meg akarom csókolni, meg akarom neki mutatni, mit érzek.

Lejjebb hajoltam és bekukucskáltam a taxi ablakán, jobban szemügyre véve a hátsó ülést, mikor észrevettem, az ügynök nincs egyedül. A férfi keze Amie combján csücsült, ugyanúgy, ahogy órákkal korábban az enyémen. Hendrix végigfuttatta kezét a lány testén, megállt a nyakánál és hosszasan megcsókolta.

Felegyenesedtem, de nem tudtam arrébb állni, csak bámultam előre mozdulatlanul, a taxi tetején világító feliratot vizslatva. Arcomon még mindig ott csücsült az a mosoly, de koránt sem volt igazi, a taxi pedig még mindig előttem állt, Hendrix még mindig Amiet csókolta, én pedig mint egy bolond megvezetett, még mindig azt várta, hogy a férfi kiszáll az autóból, kitalál egy marha nagy hazugságot, készségesen elhiszem, hevesen bólogatok és megcsókolom.

Ezt szerettem volna ha történik, de a világ kegyetlen, nem rózsaszín ködben élünk, én pedig nem vagyok marha, aki ezek után képes még hinni neki.

Hendrix komor arccal letekerte az ablakot, észrevett. Észrevette, ahogyan sokkolódó arccal őket bámulom, földbegyökerezett lábbal állok mellettük és csak nézem őket, mint egy bolond. 

Egy bolond voltam, aki minden édes szavának hitt.

Döbbenten elnyitotta a száját, egy pillanatig csak meredt rám. Ki szeretett volna szállni, ki is nyitotta az ajtót, de egy erős mozdulattal rácsuktam azt, intve a taxisnak induljon, az pedig elhajtott, otthagyva engem.

Tudtam vissza fog jönni, meg akarja majd beszélni, ezért leintettem a következő taxit és hazafelé vettem az irányt. Kiszálltam a házam előtt, végigvonszoltam magam a járdán, fel a lépcsőkön, majd úgy ahogy voltam a túl rövid ruhában és magas sakrúban bebújtam a kutyusom mellé és álomba zuhantam.

HENDRIX SZEMSZÖGE

-Hazafelé? - támasztotta meg a taxi ajtaját Amie.
Vigyorogva figyelte, amint lebeszélem a sofőrrel a lakcímemet és bólintva elköszöntem tőle, de mielőtt be tudtam volna szállni az autóba, megfogta a karomat, megakadályozva, hogy megtegyem. Egy pillanatra azt hittem Corinne az, hiszen előszőr csak a magassarkú kopogását hallottam, de amint felismertem Amie hangját, lefagyott a mosoly az arcomról.

El kellett volna köszönnöm tőle. Normálisan.

Őszintén szólva, berezeltem tőle, mélységesen, mint egy kisfiú, aki álmai asszonya előtt dadog, és össze - vissza hebeg habog, mélységesen összecsináltam magam, amikor megfordult abban a bárszékben, hogy felém forduljon, és mégegyszer betojtam, mikor rám mosolygott én pedig faarccal bámultam őt, mert annyira zavarba hozott jelenléte. Lépni akartam, de ehelyett elköszöntem tőlük szóban és hatalmas léptekkel kisiettem a bárból, zaklatott gondolataimmal együtt.

-Igen. - válaszoltam a lánynak.
Kezemet végigfuttattam hajamon, és intettem Amienek, szálljon be a taxi másik oldalán. Végtére is, majdnem szomszédok vagyunk, egy taxi nem árthat egyikünknek sem. Sóhajtottam egy nagyot és nekitámasztottam fejemet az ablaknak, elcsesztem. A mellettem ülő lány közelebb csúszott hozzám, kezünk összeért. Rákulcsolta ujjait enyémekre, de én elhúzódtam tőle, lelökve magamról ezt a piócát, ő nem tágított, megcsókolt.
-Én ezt nem akarom. - suttogtam kettő csók között, mikor realizáltam, nem vagyunk együtt.

Ez nem a múlt, hanem a jelen, a jövőt pedig marha módon hagytam köszönés nélkül meglépni.

Testemmel az ajtó felé fordultam és letekertem az ablakot kitekintve az ablakon. Baszki.

Corinne végignézte, amint csókolózok Amievel.

Azok után amit mondtam neki, ahogy viselkedtem vele és ahogyan elpofáztam neki százszor, hogy Amie és köztem nincs semmi, nekem ő kell, most mindez egy hazugságnak tűnik.

Egy szempillantás alatt romba dőlt minden, romba dőlt a bizalma felém, a barátsága és az a kis kapcsolat, amelyet felépítettünk. A lány zaklatottan visszatalpalta az autó ajtaját, ki szerettem volna szállni beszélni vele, megmagyarázni mindent és megcsókolni, de ő nem akart semmit. Intett a taxisnak induljunk. Fejemet beletemettem tenyerembe és egy erőset ütöttem az anyós ülés háttámlájába, elcsesztem.

De még rendbe hozhatom.

-Állj. - kiáltottam egy hatalmasat.
A sofőr legsatufékezett és kérdően hátra nézett rám, majd az összezavarodott lányra, aki nem értette mi történt. Kicsatoltam a biztonsági övemet kiszálltam az autóból, visszasprinteltem a bár elé, de Corinne már nem volt ott.
-Hol van? - lihegtem.
Kérdeztem Marytől, aki Kevinnel az oldalán lépett ki a bárból. Tekintetem össze vissza cikázott haverom és a lány között, teljesen idiótának érzem magam, minden az én hibám.
-Hol van? - suttogtam.