-Itt van amit lekértél az apád ügyéről Corinne, minden benne van. - tette le asztalomra az FBI aktáját Mendes ügynök.
Értetlenül néztem az előttem heverő papírkupacra, majd beugrott, Archer ügynök felajánlotta, hogy az FBI forrásait is felhasználhatom nyomozásomhoz, de nem gondoltam volna, a tegnapiak után van bőr a képén elém tolni az aktát. 
-Maga volt? - emeltem tekintetem a mellettem álló Archer ügynökre.
Pulzusom felszökött az egekbe, rettentően mérges voltam rá és az érzelmeimre, amiért hagytam magam befolyásolni és elhittem, hogy tényleg akart segíteni. Ehelyett meggyalázott, most pedig orrom alá dugta egész életem legfájdalmasabb pillanatát, feltépve az összes sebet, amelyet nagy nehezen begyógyítottam.

-Igen, szívesen. - harapott bele almájába, majd asztalának székét kihúzta, és leült mellém, mintha mi se történt volna.
Tengerkék szemei először engem, majd az új aktát vizslatták, szinte kérlelve, hogy kinyissam, de nekem esze ágában sincsen. Türelmetlenül kinyújtotta kezét, el szerette volna olvasni, de rácsaptam kézfejére.

-Van pofája elém tolni ezt? - emeltem fel indulatosan az aktát, majd lecsaptam az asztalra.
Dühöm, kezdett szomorúsággá formálódni. Fátyolos tekintettel pillantottam az asztalon heverő papírtömegre, melynek elején nagybetűkkel apukám neve volt feltűzve. Ujjaim végigfuttattam az ismerős betűkön és lehunytam szememet.

-Tegnap láttam magát az aktatároló helységében, amint egy régi aktát bújt, gondolom az apjáét, hacsak én nem vagyok ennyire hatással magára, hogy miattam kezd el újra foglalkozni az üggyel. Maga sose hagyta abba a nyomozást, ezt mindenki tudja, úgyhogy ne hitegessen engem, inkább fogadja el segítségemet. - köszörülte meg a torkát.
El sem hittem, amit mondott, teljesen lesokkolt, képes ilyeneket mondani nekem, azok után, amikkel megbántott.

-Menjen a picsába, de komolyan. - csaptam le újra az aktát az asztalra és felálltam székemből.
A férfi is így tett.
-Nem érti, nem akarom beleásni magam, nem vagyok készen, egyszerűen nem bírnék újra végigmenni ugyanazokon a lépcsőkön. Maga csak tudja, hisz rossz nyomozó vagyok, aki képtelen a saját apja ügyet megfejteni, mi? - fakadtam ki.
Legördült egy könnycsepp arcomon, szinte felmarva bőrömet. A férfi szája elnyílt, nem tudom azért mert ilyen hangnemben beszéltem vele, vagy mert realizálta szavainak súlyát.

-Én..

-Mi én? Maga sosem veszi észre, ha megbánt valakit, nem engedi az a bazi nagy férfi egója, hogy realizálja, mennyire megbántja a másikat. - léptem hozzá egy lépéssel közelebb.

-Én nem tudtam, hogy így érez.

-Hogy éreznék azok után, hogy életem legfájdalmasabb pontjának fájdalmára, rátett még egy lapáttal? Én is tudom, hogy nem kapták még el, de nem kellene magának is emlékeztetnie rá, minden reggel ezzel kelek és este ezzel fekszem. - kiabáltam.

-Bocsánatot kérek. - suttogta.

-Ide kevés egy bocsánat, maga is tudja. -
forgattam meg könnyes szememet.

-Én tényleg sajnálom, nem szerettem volna nehezebbé tenni az alapból nehéz helyzetet.

-Persze.
A férfi közelebb lépett hozzám, felvezette hideg kezeit a nyakamra és tenyerével közre fogta arcomat, kérlelve rá nézzek, de én csak nyakában lógó jelvényét tudtam bámulni.

Csalódtam, rohadt nagyot.

-Ha megbocsát örülök, ha nem megbékélek vele, de kérem, vessen rá egy pillantást, komolyan mondom. - suttogta.
Óvatosan kezembe csúsztatta az aktát. Szememet megforgatva rápillantottam a papírtömegre, majd kezeimre, amelyek szüntelenül remegtek
mióta feljött apukám ügye. A férfi megkérdezésem nélkül felbontotta a gondosan lezárt aktát és kezembe nyomott egy kék pendriveot.
-Ezt biztosan nem láthatta így. - bökött fejével a tárgyra és bekapcsolta számítógépem.
Megnyitotta a lejátszót, amelyen a gyilkosság helyszíne volt egy éles és jól látható szemszögből, amelyet eddig nem láthattam.
-Szabad? - vezette ujját az enter gombra.

-Mióta kér engedély?  - nyomtam le a gombot.
Elindult a videó. Apa egyedül sétált hazafelé a járdán, amikor egy gyalogos elhaladt mellette, hátrafordult és aljasan fejbe lőtte. Egy soha nem látott szögből mutatta a helyszínt, jól kirajzolódott az elkövető termete, ruházata és gyűrűje, amit eddig csak homályos térfigyelőkanerán láthattunk egy teljesen más szögből.

Egy ezüst, halálfejes gyűrű.

Újra lejátszódott a felvétel, de mielőtt újból lelőtte volna apámat az elkövető, az ügynök kezével eltakarta a képernyőt, megállította a videót és kivette gépemből a pendriveot.

Elég volt egyszer is látni.

-Én tényleg rettenetesen sajnálom, de csak magából szeretném kihozni a legjobbat. - csúsztatta vissza az aprócska tárgyat az akta tartalma közé.
Elbambultam a számítógépem képernyőén, nem mertem és tudtam leemelni onnan szememet, túlságosan is féltem a férfire nézni, szembesültem volna lealacsonyító pillantásával, amelyet minden egyes alkalommal megkapok, mikor rám néz.

Nem mindig, de sokszor.

-Azzal, hogy azt mondja rossz nyomozó vagyok?

-Jó, így kimondva tényleg szánalmas, de garantálom, nem fog többet megismétlődni. - vezette ujjait a számítógépem egerén pihenő kezemre.
Megéreztem hűvös kezét meleg bőrömön, ujjai rögtön elkezdtek felmelegedni, amint összeértek. Pulzusom megemelkedett, tudtam nem kellene kimondanom azt, amit ki szeretnék, mert sokkal súlyosabb az a dolog, amit kimondott, de egyszerűen képtelen voltam mérges lenni rá. Elhúztam kezemet és felnéztem a férfire.

-Szaván fogom, de tudja, még egy ilyen és többet nem számít rám. - húztam oldalra számat.

-Elhiheti, nem lesz több ilyen, a jobb horga förtelmesen fájdalmas. - simított végig arccsontján, amelyen halványan látszott tenyerem pirossága.
Számhoz kaptam, másik kezemmel pedig óvatosan megérintettem vöröslő bőrét. Kezemet belehelyeztem a tegnap okozott sérülésébe, amely tökéletes lenyomatot hagyott tenyeremről. Figyeltem reakcióját, amint ujjaimmal végigfuttatom vöröslő sérülését arccsontján. Száját enyhén elnyitotta, de tekintetét nem vette le rólam, igézően kék szemei mélyen arcomat vizslatták.
-Jó, elég. - vette le kezemet arcáról és az ölembe ejtette.

-Mégis hogy képzelitek, hogy más nyomozással foglalkoztok, miközben a chicagói gyilkos kint gyilkol? - kérdezte indulatosan David.
A férfi mögöttünk állt, arca riadt volt és ideges, kezét oldalára tette, és fejét rázta. Hirtelen hangnemétől nem is tudtam semmit szólni, reagálni, ilyen indulatosan sosem szólt még hozzám. Gyűrött ingje szorosan tapadt felsőtestére, nyakában lógó jelvénye fényesen csillogott, meglepően naprakész volt a kinézete, jobb mint a megszokott.

-De hisz nincs fejlemény az ügyben. Addig míg nem lesz új, tudunk ezzel foglalkozni, nem? - kérdezte az ügynök.
Kihúzta maga alól a széket, és felállt amint David megcsóválta a fejét. Megigazította FBI feliratú pólóját bicepszén, fejét lassan felemelve pedig a rendőrkapitányra vezette tekintetét. Kezét keresztbefonta és kihúzva méregette a férfit, aki elégedetlen pillantásokkal bámulta az előtte tornyosuló ügynököt.

Kettő mérhetetlen nagy egó összetűzésének a szagát érzem.

-Engem ne félemlítsen meg Archer ügynök, nem vagyok az ellenség, de ha továbbra is ezzel az üggyel foglalkoztok, amely hozzáteszem időpocsékolás, mindkettőtöket felfüggesztem! Kint egy sorozatgyilkos ólálkodik szabadon, aki minden pillanatban a következő áldozatát keresi, ne most foglalkozzatok már ezzel kérlek. - nyújtotta ki kezét, várva, hogy az aktát oda adjam neki.

-De most az FBI- nak vannak új forrásai, nyomai, most el lehet indulni valamerre. - cikázott tekintetem a kapitány kettő szeme között.
Szememet lesütöttem és az aktára vezettem, tudtam hamarosan oda kell adnom főnökömnek, végtére is igaza van, nem lehet mind a kettő ügyet ugyanolyan lelkesedéssel végezni.

-Ha végre elkaptuk Bugsyt én magam is segítek a nyomozásban, de most csak hátráltatva lesztek ha párhuzamban kettő ügyön dolgoztok. Corinne, te is tudod, döglött akta, egy pár nyom nem fog elvezetni a gyilkoshoz, de ha így lesz, az ügy után foglalkozhattok vele, megígérem. - vette le asztalomról az aktát és elvitte magával az irodába, otthagyva minket a nagy semmivel.

Gátol abban, hogy azt keressem, amit évek óta szeretnék, de megértem, csak jót akar nekem.

x

-Ugye tudja, hogy ezért bajba kerülhetünk? - csuktam be a kocsiajtót magam mögött.
Sietős léptekkel felrohantunk a kapitányság lépcsőjén, egyenesen David irodájába. Este 11 óra van, mi pedig elhatároztunk, hogy kilopjuk az aktát a kapitány fiókjából és hazahozzuk. Fejjel intettünk a portásnak, majd eltűntünk az irodába, még a rolót is lehúztuk, nehogy valaki meglásson minket miben is settenkedünk.
Belehuppantam David székébe és kihúztam az összes fiókot, de hiába nem találtam semmit.
-Nem találom a pendriveot, se az aktát. - suttogtam, majd felemelkedtem az asztaltól.
A férfi a könyves szekrényét vizslatta, de poron és könyveken kívül semmi érdemlegeset nem talált.
Kinyitottam én is az egyik szekrény ajtaját, amelyeken kis csecse becséi kaptak helyet, gyerekeiről fényképek, kedvenc kitüntetései és egy kupa, amelyet tőlem kapott születésnapjára. Elmosolyodtam és kezembe vettem az aranykupát, megforgattam, sok emlék jutott eszembe, vicces poénok és nevetések.

-Ezt nézze. - bökött meg vállamnál fogva az ügynök.
Kezembe nyomott egy üres képkeretet, de nem értettem miért is fontos. Megfordítottam, hátha a hátuljára van írva valami, de semmi, üres volt. Megforgattam szememet és unottan a férfire tekintettem, nem szeretem ha valaki az időmet húzza és semmibe vesz, ilyen felesleges dolgokkal traktál.

-Na mit csináljak ezzel? - helyeztem le a tárgyat a többi fényképkeret mellé, de az ügynök rögtön magához vette.
Értetlenül bámultam a reakciójára, ő pedig engem.

-Ez egy képkeret, tudja. Egy képkeretbe fotó kell, amibe véletlenül pont beleillhet az az eldugott fotó a farmnál, amelyet nem tudott megvizsgálni. A mérete megfelel a porban hagyott nyoma alapján. - mutatott bele a keretbe.
Mellkasom előtt összefontam karomat, lealacsonyítóan vizslattam a férfit, majd kihúztam újra az összes fiókot, keresve egy fotót, amellyel el tudom vetni ezt a bolond összeesküvés elméletét, amelyet kiagyalt.

-Uram, nem gondolja komolyan, hát ne nevettessen már. Nem látja képkeretében milyen fotók vannak? A családja, maga meg mer ilyet állítani, nekem ilyen feltételezéseket ne mondjon, meg ne forduljon mégegyszer a fejében. - ráncolt szemöldökkel vizslattam a férfit, majd kezem közé akadt egy fotó.
Egy tájkép, egy tóról. A nap elvakítja az arcokat a távolban, de kivehető 4 ember, akik egy halász székben ülnek és beszélgetnek.
-Na tessék, itt egy tájkép, megfelel a méret is, ez a hiányzó darab. - adtam kezébe a képet, hogy a férfi is megvizsgálja.
Láttam, amint arcvonásai meglágyulnak, pontosan tudja, hogy tévedett.

-Jó, igaza van. Én csak annyira akarom, hogy valami nyom legyen, hogy mindenben már a mögöttes tartalmat keresem, még ott is, ahol nincsen. - nyújtotta vissza a fényképet, amelyet visszadugtam a fiók mélyére.
-Nyissa meg kérem az FBI rendszerét, lekérem újra az aktát. - nyitotta fel David asztalán heverő laptopját.
Bepötyögtem a weboldalt, majd átadtam helyemet a férfinek. Szemével láttam amint fel alá keresi az információkat, majd összeráncolja a szemöldökét és értetlenül rám néz.

-Nem tudom újra kikérni az FBI aktáját, letörölték őket. - mutatott David gépének képernyőjére, amelyen hatalmas betűn villogtak, az akta törölve lett.
Megforgattam a szememet és unottan a férfire tekintettem, aki indulatosan böngészte a képernyőt.

-Bámulatos, megérte ide jönnünk látja? Majd feloldatom Daviddel, miután vége az ügynek. - ültem fel az asztalra a laptop mellé.
Reménytelen tekintettel a férfire néztem, aki az FBI honlapját frissítgetve próbálta betöltetni az aktát, de hiába, semmi nem változott.

-Nem lefagyasztva lett, hanem letörölve. Sose fogja azokat az adatokat megnézni újra, amiket lekértem a rendszerből. - zárta be a böngészőt, ügyelve, hogy előtte kitörölje az előzményeket, majd indulatosan behajtotta a laptopot.

-Majd elkérem Davidtől az aktát, amelyet elvett, de kérem menjünk már, teljesen felesleges itt lennünk. - ugrottam le az asztalról, leporolva nadrágomat, majd kitártan az iroda ajtaját, kérlelve a férfit induljunk már ki rajta.
De ő még mindig a székben ült, forgolódott jobbra és balra, megtámasztva könyökét a könyöklőn. Előre bámult, ujjaival állát dörzsölgetve, nem érdekelte, hogy sürgetem.

Ajtócsapódás.

Összerezzentünk mindketten. Óvatosan becsuktam az ajtót, majd kikukucskáltam a redőny rései között, hiszen pont az jött, akinek az irodájában állunk és kémkedünk, David. Ujjaim végigfuttattam kócos hajamon, keresve a kiutat ebből a botrányos helyzetből, de csak egy valami jutott eszembe, be kell bújni az rendőrfőnök asztala alá. Intettem a férfinek, aki rögtön értette mire gondolok, kitolta feneke alól a széket, lebukott az íróasztal alá, helyet hagyva nekem is. Futva megkerültem a széket, leguggoltam és beestem a férfi mellé, aki mutatóujját szájához emelten jelezte, hangos vagyok. Lábaim behúztam magam alá, kezemmel átkaroltam térdemet és vártam, hogy bejöjjön.

Parketta nyikorgás, majd kilincs lenyomás hangja hallatszódott. Benyitott az irodájába.

A férfi elsétált az asztala elé, valamit felnyitott és egy hangos ajtócsapódás után kiviharzott a helységből. Nem mertem megmozdulni, bennem volt, mi van ha visszajön még valamiért? Visszarántottam az ügynököt is, aki abban a pillanatban fel akart állni, mikor meghallotta távolodni a lépteket.
-Corinne, itt ülünk percek óta, biztosan elment. - mászott ki négykézláb az asztal alól.
Feltérdelt először, megbizonyosodva, hogy nincs itt senki, majd halkan feltápászkodott. Leporolta poros nadrágját, kinyújtotta kezét és óvatosan felhúzott engem is.

x

-Jó reggelt.

-Jó reggelt.

-Nem tesz jót. - ültem le a férfi mellé a kapitányság lépcsőjére, aki a reggeli órákban már cigarettázik.
A hajnali napfény aranyra változtatta szemének színét, az a jól ismert tengerkék színű írisze, most a napfény színeiben pompázott, almácskáin a megvilágított napfény csillogott. Sugarai megvilágítottak mindent, minden narancssárga színben csillogott, libabőrt okozva csupasz karomon. A férfit nem zavarta jelenlétem, ugyanolyan gátlástalanul dohányzott tovább, mintha itt sem lettem volna. Tekintete az elhaladó forgalmat pásztázta, táskás szemei arról árulkodtak, nem aludt sokat az éjszaka, ahogy én sem. Felhúztam térdemet, majd átkaroltam és a férfit bámulva próbáltam megérteni, miért is dohányoznak az emberek. 

-Ne üljön le, mert hideg a beton és felfázik. - emelte aranyló tekintetét rám.
A napfény végigcikázott hajtincsein, megvilágítva arcbőrét. Megforgattam a szememet, mérhetetlenül zavar, ha dolgokon problémázik, legfőképpen, ha az én dolgom az. Szemét nem vette le rólam, addig engem nézett, míg meg nem szólalt újra.
-Corinne. - mondta komoran a nevemet,
már szinte sugallt, hogy álljak fel.
Megráztam fejemet.

-Most akkor mit csináljak, álljak egy helybe maga mellett, míg ön ül fenekén? - kacagtam egy jóízűt, hunyorítva a vakító napfénytől.
Államat megtámasztottam térdeimen, ekkor fordítottam fejemet a férfi irányába, aki ajkai közé fogta cigarettáját, kibújt bőrkabátjából és átnyújtotta.

-Üljön rá erre.

-Vegyem fel? - értetlenkedve néztem ruhadarabjára, amelyet kezében lóbált.
Amint megszólaltam, meggyújtott dohányát szájához emelte és egy erős mozdulattal beleszívott, majd állkapcsát megfeszítve felemelte fejét kifújni a füstöt. Végigvezettem tetovált nyakán szememet, megfigyeltem minden apró izmot amely megfeszült minden egyes alkalommal mikor megmozdul.

-Most mondtam üljön rá. - fújta rám a füstöt miközben ajkával szavakat formált.
Kezemmel elhessegettem arcomból a fojtogató szürke kellemetlenséget, mégha a férfi mentolos és parfümös jegyeit is magába foglalta.

-Ad egy szálat? - néztem rá a férfire, majd elvettem kezéből kabátját.
Óvatosan leterítettem a földre és ráhelyeztem hátsómat. Az ügynök oldalra fordította a fejét, értetlenül vizslatva arcomat, hátha meggondolom magamat, de kinyújtva kezemet, jeleztem biztos vagyok döntésembe.

-Kér egy szálat, egy szál cigit? Na azt nem kap, mert maga nem dohányzik és nem is fog.  - lebegtette meg mosolyogva kezében füstölgő cigarettáját.
Ahogy megrázta fejét, aranyló hajtincsei leomlottak, belelógva szemébe. Tekintetem levezettem nadrágzsebébe, kidudorodott egy doboz, gondolom egy csomag cigaretta. Kezemet kinyújtottam és ujjammal megnyomtam az aprócska tárgyat, mely elfért zsebében.

-Nem, de attól még jól esne egy szál. - bökdöstem folyamatosan a zsebében dudorodó csomagot.
Kérlelve pillantottam a férfire, de ő rá sem hederített, kifújta a füstöt és újra beleszívott.

-Nem, mert rászokik. - rázta meg a fejét.

x

-Kell egy fuvar? - lépett mellém az ügynök.
A kapitányság lépcsőjének korlátjára könyököltem, néztem a naplementét, amelyet tökéletesen lehetett látni ebből a szögből. Jobbomra tekintettem, a férfi szintén a napot bámulta, amely épp ekkor lépett be a horizont alá, nem okozva több melegséget arcomon.

-Igen, megköszönném. - mosolyogtam, megindulva a férfivel autója felé.

-Tudja, amióta magával van elfoglalva, kevesebbet gyilkol. - kötötte be magát.
Jobb kezével megtámasztotta magát ülésem fejtámláján, kitolatott a parkolóból. Tetovált kezén izmai megfeszültek, koncentráltan figyelte a visszapillantó tükröt, ügyelve ne menjen neki semminek.

-Igen, én is észrevettem, de egy pillanatig sem bánom.

Archer ügynök eltekerte a kormányt, és gázt adott. Borostás arcát megdörzsölte, gondterhelt tekintetét pedig rám emelte, de én elkaptam fejemet, az útra szegeztem.

-Mióta nem gyilkolt? 3 vagy 4 napja?

-3. - mosolyogtam a férfire, de ő a visszapillantó tükröt figyelte.
Izmai megfeszültek, erősebben markolt rá a kormányra, ujjai már elfehéredtek, olyan erősen szorította. Megfeszítette állkapcsát, éreztem az autó húzásán, hogy nagyobb gázt adott, indulatosabbam kezdett el vezetni. Gondoltam csak felidegesítettem, mert haza kell vinnie, amely egy aprócska kitérő neki, de mikor lehúzta az ablakot, hogy megigazítsa a visszapillantó türköt, tudtam más a baja.
-Mi az?

-Lehet követnek minket. - igazította meg ülésének dőlésének szögét, hogy tökéletes rálátása legyen az autóra, amely szorosan mögöttünk jött.
Belenézett újra a tükörbe, összeráncolt szemöldökkel pedig lejjebb csúszott ülésében, kezével jelezve tegyem ugyanezt. Zsebéből kihalászta telefonját, összekapcsolta autójának képernyőjével az eszközt és Mendes ügynököt tárcsázta.

-Biztos? - kérdeztem, de nem válaszolt.

-Archer ügynök vagyok, le szeretném kérdezni a KUU - 455 - JUI kocsi rendszámát. - mondta a telefonba, miközben újabb gázt adott.
Óvatosan hátrapillantottam, egy fekete SUV autó tapadt ránk, lekövetve kocsink minden egyes mozdulatát.
-Egy kölcsönzött autó az. - mondta Mendes ügynök a vonal másik végében.
Aggódva a vezető férfire tekintettem, aki jobbról előzte az előttünk haladó autót, hátha lemaradnak a mögöttünk, de ők is ugyanígy tettek.
-Nem látja, hogy ki vezeti? - hajtotta le a férfi a napellenzőt, hogy azon a kis türkön hátra lássak, de vakító lámpájának fénye nem engedett belátást a szélvédő mögé.

-Nem.

-Lefordulok jobbra, ha oda is utánunk jön, tényleg követ minket. - indexelt ki a jobb sávba, majd áthajtva a piros lámpán ráfordult a főútra.
Mindketten egyszerre fordultunk hátra, kíváncsian, hogy a kocsi merre tart.

Jobbra indexelt.

Közelebb volt hozzánk, mint ezelőtt, ha Archer ügynök gázt adott, az üldöző megismételve mozdulatát, lekövetett mindent, amint csináltunk. Próbált lefordulni a kis utcákba, azonban mögöttünk nem tágítottak, ugyanolyan jó sofőr vezette azt a járművet, mint az ügynök. Minden kereszteződésben ráfogtam a kapaszkodóra, a férfi mellettem már
driftelve vette be a kanyarokat, próbálva nekünk időt nyerni, de semmi.

-Erősítés? - túrtam kócos hajamat fülem mögé. Ijedten a férfire néztem, aki minden erejét megpróbálva próbálta csapdába csalni az üldözőt de hiába, képzett sofőr volt a másik volán mögött is.

-Mendes ügynök hoz, de mire ideérnek, mindegy lesz. - húzta be a kéziféket, tökéletesen átdriftelve a kanyaron.
Ragyogó szemekkel figyeltem a férfi agresszív vezetési stílusát, majd hátratekintettem az autóra, aki ugyanilyen stílussal kanyarodott be, nem tágítva semerre.

Lövés.

Ránk lőttek.

A golyó közöttünk hasított el, betörve a szélvédőt, amely apró szilánkokra hullott mindenfele. Egyszerre buktunk le a férfivel, mintha ki tudnánk védeni a szilánkokat, de a golyó gyorsaságával nem tudunk bírni, már rég szilánk borított mindent, mikor mi csak feleszméltünk mi is történt és eltakartuk arcunkat.

-Vegye át a kormányt! - kiáltott egy hatalmasat a férfi.
Bólintottam és minden ellenkezés nélkül kikötöttem magam és átfogtam
a kormányra. A betörött szélvédőn átlátni kihívás volt, megnehezítette az alapból meleg helyzetet.
Az ügynök elővette fegyverét, lehúzta az ablakot és kihajolt rajta, leadott egy lövést az autóra. Hallottam, ahogyan a golyó átszakította a szélvédőt, de nem sérült meg senki, még mindig a nyomunkban volt. Archer ügynök visszahajolt csupán, hogy újra megnyomja a gázt ne lassuljunk le annyira, hogy megálljunk, majd egy újabb lövést adott le. Egy kézzel fogtam a kormányt, ügyelve ne az árokba kössünk ki, de amint egy nagyobb kanyar elé néztünk, a férfi visszavette a stafétabotot.

Egy golyó hasított el köztünk, kitörve a maradék szélvédőt is.

Mostmár tényleg mindent apró üvegszilánkok borítottak, megvágták az arcomat, kezeimet, lábamat, az ügynök is megsérült. Ijedten egymásra pillantottunk, de nem volt idő a sajnálkozásra, még le kellett ráznunk valakit.
-Ide figyeljen, amikor mondom, kapaszkodjon meg, akkor kapaszkodjon meg! - törölte le véres verejtékét homlokáról és a műszerfalra mutatott.
A férfi jobbra és balra tekintett, megbizonyosodott róla, hogy minden biztonságos, majd kiáltott egy hatalmasat.
-Most! - fékezte állóra az autót.
A mögöttünk lévő jármű teljes erővel belénk rohant, hatalmasat lökve a miénken. Kinyílt a légzsák, megvédve minket a súlyosabb sérüléstől.
Kellett egy pillanat, míg realizáltam mi is történt, frontálisan belénk jöttek. Lassan kinyitottam szememet és megböktem a mellettem ülő férfit, aki remélhetőleg életben van.

Fegyverét készenlétben tartotta a kézifék mellett, kinyitotta az ajtót, és elbújva mögé, lövéseket adott le a sofőrre, aki ekkor futott be az egyik sikátorba.
-Eltűnt és nem láttam az arcát, kapucni volt rajta, de sántított. - egyenesedett fel.
Az ügynök sóhajtott egyet megkönnyebbülten, leporolta üvegszilánkos ruháját és megtámaszkodott a kocsin. Bekukucskált a kitört ablaküvegen, aggódó pillantásaival végigmérte testemet, reményteli mosolyával pedig próbálta enyhíteni a helyzet okozta félelmet. Átsántikált az anyósülés oldalára, végig támaszkodva az autó vázán, várva, hogy kiszálljak, de fejemet megráztam.

-Jól van? fonta ijedt tekintetét enyémbe.
Bólintottam.

-Beragadt az övem. - próbáltam lenyomni a kioldó gombot, de megrongálódott, teljesen eldeformálódott, nem engedte kioldani a fém csatlakozót.
Ráncigáltam és téptem, de még mindig be volt szorulva. Vettem egy mély levegőt, kézfejemmel letöröltem a lecsorgó véres verejtéket homlokomról, majd egy szánalmas mosollyal az ügynökre néztem.

-Megengedi? - hajolt be az ablakon, várva jelzésemre.
Amint megkapta, kinyitotta az ajtót, behajolt az autóba és áthajolt előttem, megvizsgálva a beszorult kioldó szerkezetet. Fejemet belefúrtam az ülés támaszába, próbálva nem rá fújni meleg levegőmet a férfi arcára, aki összeráncolt szemöldökkel próbálta kioldani övemet. Fűszeres parfümje cigarettafüsttel keveredve egy olyan elegyet adott, amely teljesen megbabonázott. Nyakában lógó jelvénye folyamatosan lengett előre és hátra, de ő csak az övvel foglalkozott. Sóhajtott egyet, egyik tenyerét két lábam között megtámasztotta, másikkal lenyomta utoljára a gombot, de még mindig nem mozdult meg. Megköszörülte a torkát és felegyenesedett, magával húzva addiktív illatát.
-Ki tud bújni alatta? - emelte meg a feszes övet, mely testemnek volt feszülve.

-Megpróbálom.
Lejjebb kúsztam az ülésbe, próbálva kifordulni az öv alól és legguggoltam a lábtérbe. Fejemet átbújtattam a feszes övön, utána következetek végtagjaim, először a kezem, majd a lábaim és végül teljesen megszabadultam az anyag fojtó közelségétől. A férfi erős kezei benyúltak hónaljam alá és kihúztak a légzsák alól az üvegszilánkos talajra.

-Nem látta ki volt? - egyenesedtem ki, megtámaszkodva az autó vázában.
Üvegszilánkos ruhámat egy határozott mozdulattal leporolta az előttem guggoló férfi, végigsimítva combomon és térdeimen, majd karomon is. Láthatólag összeszedettebb volt, mint én.

-Nem. - egyenesedett ki.
Fejemet visszafordítottam a baleset helyszínére, végigpillantottam a rommá tört járműveken, az üvegszilánkos aszfalton, próbálva keresni az elmenekült sofőrt a sikátorban, de csupán egy kutyát láttam elfutni a járdán. Szakadt nadrágja zsebéből előhalászta mobiltelefonját, tárcsázva Mendes ügynököt, megérdeklődve merre is vannak már, és hogy küldjön egy helyszínelő csoportot meg egy mentőt a helyszínre.
Elténferegtem az út szélére és leültem a járdára. Bámultam magam elé, bámultam a vért, a sebeimet, bámultam az összetört autókat és a kocsi mellett álló férfit, aki ugyanolyan képpel vizslatott engem, mint én őt, ijedten.

-Megjöttek. - mutatott a kereszteződés felé, ahol szirénázó rendőr és mentőautók világítottak pirosan és kéken, gyorsan közeledve felénk.
Megkönnyebbülten felsóhajtottunk. A férfi közelebb sietett hozzám, egy mosoly kíséretében kinyújtotta kezét és felhúzott. Aprót mosolyogva felnéztem tengerkék szemeibe, majd intettem Marynek, aki fejét vesztve egyenesen felénk rohant.

ARCHER ÜGYNÖK SZEMSZÖGE

Sajog a fejem, lüktet a sebhelyem, de csak arra tudok gondolni, hogy a mellettem ülő lány biztosan rendben legyen.

Aggódó tekintetem végigvezettem törékeny testén, kócos haja egész arcát betakarta, véres kezei szüntelenül remegtek.

Megpróbáltam megóvni, de nem sikerült.

Ugyanazt élte át mint az apja, rálőttek.

Megpróbálom átvenni az összes fájdalmát, szomorúságát, pedig nem vagyok empatikus ember, de érte megpróbálok az lenni. Kezemet combján pihenő kezére helyeztem, azonnal kapcsolódva a lánnyal, de hamar elhúzta, biztos helytelennek érezte. A mentős ápolóra pillantott, ignorálva érintésem, aki fejével a mentőautó nyitott csomagtárolójához vezette, beragasztotta felszakadt szemöldökét.

Aggódásomat a velem foglalkozó ápoló is észrevette, mosolyogva bámulta, amint a lányt bámulom.

-Nyugodjon meg uram, rendben van a lány csupán felületi sérülései vannak, ahogyan magának is, rendben lesz. - suttogta a fülembe a mentős.

Tudta mit kell mondani.

Fellélegeztem.