Jisung unottan, talán még egy kis györccsel is a gyomrában álldogált az előszobában. A lábával szinte megállás nélkül körözött a padlón, miközben várta, hogy Changbin megérkezzen. Hiába, hogy az idősebb mindig pontos volt, mégis szüntelenül várta, és leste, hátha késik pár percet. Azonban ma is, akárcsak az eddigi alkalmakkor, időben érkezett. És bár írt, hogy itt van a ház lőtt, még azért is kiszállt a kocsiból, hogy az ajtóhoz sétálhasson.

Pár másodperccel az üzenet érkezése után már kopogtattak is az ajtón. Jisung óriási vigyorral az arcán lépett közelebb, hogy a kilincsre csimpaszkodva kitárhassa az ajtót.

Érezte magán Changbin pillantását, ahogy tetőtől talpig végigmérte azelőtt, hogy visszamosolygott volna rá.

– Várj-! Te... miért vagy úgy kiöltözve, mintha business-man lennél? Ez csak egy egyszerű barátod egyszerű partija, nem? – kérdezte Jisung meglepetten, picit el is nevette magát, hiszen az ő öltözetéhez képest Changbin túlságosan elegáns volt.

– Mi vagyunk a legidősebbek, valahogy példát kell mutatni – kacsintott rá Changbin nevetve. Tény és való, hogy legidősebb résztvevő lévén ő mindig kiöltözik, hogy a fiatalok lássák benne a sok évnyi tapasztalatot. Néha napján még Hyunjint is rá tudja venni az ilyesfajta öltözködésre, de nem mindig hatnak rá a szavai.

– Nem akarok menni – visszakozott hamar Jisung, és hátrálni kezdett az előszobában. Olyan gyorsan gondolta meg magát, hogy még maga sem fogta fel; lassan már addig tolatott a szobában, mígnem nekipréselődött a konyha ajtajának.

– Gyerünk, Baba – szólt Changbin kedvesen, olyannyira lágy hangon, hogy el lehetett volna olvadni tőle. Lassan, nagyon óvatosan nyúlt Jisung karja után, ahogy közelebb lépett hozzá, mert félt, hogy bármelyik percben eltűnhet. – Mi a baj?

– Én szakadt farmert húztam, az nem gáz? – kérdezte lehajtott fejjel a fiatalabb, miközben a szája szélét rágta, annyira ideges volt.

– Hogy a viharba lenne ez gáz? – nevetett hitetlenkedve a sötét hajú. Ujjai végre elérték Jisung karját, így magához ránthatta a fiatalt. – Jók benne a lábaid... Meg amúgy is- én szeretem az ízlésed.

A világos hajú elbújtatta az arcát az idősebb kockás zakójába. Érezte, hogy az arca igencsak vörössé változott, kénytelen volt elbújni, nehogy lássa Changbin.

– Jó, menjünk – adta be a derekát végül Jisung, és hagyta, hogy kivezessék az ajtón, egészen a kocsiig.

– Vacsora? – érdeklődött a sötét hajú görcsbe rándult gyomorral, ahogy beült a vezetői ülésbe. Nagyon szerette volna elvinni végre valahová Jisungot, és rettegett az elutasítástól, mindezek ellenére megértette volna, ha nemet mond.

– Oké, már amúgyis majd' éhen halok – bólintott a fiatal izgatottan. Az útról elkapta a pillantását, és inkább Changbinra bámult, aki megint kicsit remegett vezetés közben.

Nem akarta megkérdezni, mert tudta, hogy akkor kizökkentené a helyzetéből, és akkor lehet, hogy rosszabb lenne. Pedig nagyon kíváncsi volt már arra, hogy mégis miért ilyen feszült, mikor a sofőr szerepét tölti be.

Egy kevésbé ismert étteremhez vezetett Changbin, aminek a parkolójába – furcsa mód – bizonytalanul állította le az autót.

– Binnie – szólította meg lágyan Jisung, és az apró tenyerét a sebváltón tétlenkedő kezére helyezte. – Minden rendben?

– I-igen, persze – szedte össze magát végül Changbin, hogy a világos hajúra vezesse tekintetét. – Biztos nem... nem baj, hogy elhoztalak vacsorázni?

– Már megbeszéltük, hogy ez csak egy vacsora. Veled pedig bármikor örömmel mennék vacsorázni – mosolygott rá gyengéden Jisung, és hagyta, hogy Changbin összekulcsolja a kezüket.

Pár végtelennek tűnő perc után – amit meglepő módon egymás bámulásával töltöttek –, végre kikászálódtak a kocsiból. A hideg miatt az idősebb átkarolta Jisung vállát, és erősen magához vonta.

Bent az étteremben eligazították őket a lefoglalt asztalhoz.

Jisung már meg sem lepődött, gondolta, hogy a főnöke ennyire elő fog készülni.

Vacsora közben elvegyültek olyan témákban, ami meglepően könnyed volt mindkettejük számára. Jisung gyakran kérdezősködött Changbin jelenlegi barátairól, leginkább Woojinról.

– Amióta a céget vezetem, Woojin hyung mellettem van. Ha nem segítene összeállítani a zenéket a különböző showkra, akkor tuti, hogy tönkre menne az egész, szóval uh én... – akadt el egy pillanatra, mert a vándorló tekintete találkozott Jisungével.

– Folytasd, kíváncsi vagyok – mosolyodott el a fiatal, az asztalra könyökölt és az állát a tenyerébe helyezte, hogy úgy tudja majd csillogó szemekkel figyelni Changbint.

– Hálás vagyok neki. Ahogy a többieknek is, akik mellettem álltak a baleset után – halkult el Changbin a monológ végére. – És a te barátaid?

– Huh, hát Minho hyung a legidősebb. Nagyon-nagyon sokat segített, mikor az a hülye fejfájás-front volt nálam, tudod, amit utálsz – nevette el magát kínosan Jisung. Visszagondolva a történtekre, már igencsak szánalmasnak vélte a fejfájás-dolgot, de annyira szánalmasnak, hogy már röhejes.

– Ne haragudj, hogy rosszul bántam veled – mondta szomorúan, elhaló, megbánástól csöpögő hanggal a sötét hajú, mire Jisung még jobban nevetni kezdett.

– Nincs baj, uram – kacsintott rá, mire Changbin megkönnyebbülten felsóhajtott és csatlakozott a másikhoz: nevetni kezdett.

A kellemesen eltelt vacsora után mondhatni kéz a kézben megindultak Hyunjin híres nyaralójához, ahol zömében a felejthetetlen partikat szoktak tartani.

A ház óriási volt.

Ahogy kiszálltak a kocsiból, és elindultak a bejárathoz vezető apró, köves úton, Jisung csak ámulni tudott, pedig mélyen legbelül sejtette, hogy Changbinnak szintúgy pénzes barátai vannak.

Megszámlálhatatlan mennyiségű emberrel volt tele, akik ordítottak és sört adagoltak magukba.

Changbin keze a fiatal válla mögött habozott, nem merte ráhelyezni. Félt, hogy valamit elront, pedig eddig annyira jól alakul az estéjük.
A konyhában megtalálták a számukra megfelelő italt: Jisung az édes koktélok egyikét vette magához, míg Changbin a megszokott sört kezdte el szorongatni.

A sötét hajú sosem fejezi be az első sört, csak elkezdi, és következő sosem kerül a kezébe. Egész éjjel csak egyet fog a görcsben álló ujjai közt, miközben attól retteg, hogy Jisung kámforrá válik.

——
hi!
bár még bőven hiatuson vagyok/leszek, mégis ki akarom/akartam ezt tenni, hogy legalább ez a történet adjon némi erőt/energiát/szerencsét!
holnap vizsgázom... úgy érzem, hogy meg fogok bukni (lol, pedig még az érettségi is sikerült), szóval ne lepődjetek meg, ha a későbbiekben nem fogtok majd hallani rólam!!!:((ha netán bekövetkezik, az azért lesz, mert megbuktam😭)
ja, és még valami: kb 30-35 rész van vissza a történetből!:)

WISH ME LUCK!!!¡¡!4

(megbuktam egyébként, de  már fél éve sikerült a pótvizsga!LOL hogy telik az idő :D)