Talán Minho nem viccelt, mikor azt mondta, hogy "hozzatok valakit". Mivel ahogy Changbin és Jisung megérkeztek az ajtóhoz, ott egy ismeretlen csaj állt és összehúzott szemekkel méregette az érkezőket.

– Együtt jöttetek? – tette fel a berögzült kérdést a mindkettő számára unszimpatikus csaj.

Changbin a fiatalabbra nézett, mielőtt cselekedett volna. Jisung elveszett a fekete hajú látványában, és hirtelenjében fel sem fogta, hogy megragadta a csuklóját, majd maga mellé rántotta.

– Igen – szólt rekedtes hangján Changbin, de nem volt elég hihető, ezért Jisung félve egy kicsit, de a mellkasára helyezte a tenyerét, majd teli szájjal a lányra vigyorgott.

Beengedték őket.

– Soha többet ne merészelj a mellkasomhoz érni – sziszegte a főnök, amint beértek a buli közepébe.

– Bocsi – motyogta Jisung lehajtott fejjel. Changbin elengedte a csuklóját, és az oldalán keresztül egészen a hátáig simította a kezét.

– Keresd meg a barátaidat – mondta a sötét hajú, ahogy visszahúzta a karját maga mellé. – Megtalállak majd egy kicsivel később és hazaviszlek.

Aztán Changbin eltűnt, mintha soha nem is lett volna vele. Pedig még érezte a bizsergő érzést, melyet az érintése váltott ki belőle.

Jisung ismerős arcokat kezdett keresni a tömegben. De idővel áttért az outfitek vizsgálására, hátha úgy könnyebben kiszúrja az illetőket. A szeme megakadt egy szimpla szakadt farmer és póló kombón, így biztos volt benne, hogy a legjobb barátjára bukkant rá. Ő sem öltözött különbül.

– Jisungie! – ordította a narancssárga hajú illető boldogan. Jisung vigyorogva csapódott a mellkasának és erősen magához szorította.
Tudta jól, hogy Felix nem bírja túl jól a piát, így megkérte Jeongint meg a többieket, hogy figyeljenek rá.

Jisung nem akart ilyennel foglalkozni, csak egy valamit szeretett volna: inni.

Sok pohár után már azt sem vette észre, hogy melyik barátja van éppenséggel mellette. Fogta magát és kiszlalomozott a tánctérre, hogy eggyé olvadjon a hullámzó testekkel.

Ismeretlen, teljesen random emberek próbáltak hozzáérni és lerángatni onnan, hogy "nyugodtabb helyen" legyenek.

Mikor tele volt végre piával, egy ismerős arccal találta szemben magát.

– Oh, Changbinnie – vinnyogta a fiatalabb, ahogy közelebb tántorgott hozzá. A sötét hajú csak bámult rá, nagyot sóhajtott, majd a vállára szorította a kezét és elkezdte kivezetni.

– Engedj el – rázta le magáról az erősen szorító ujjakat.
Changbin csak megforgatta a szemét, engedelmeskedett neki. Az órájára pillantott, és megint csak egy óriási sóhajt eresztett ki.

– Csak másfél órája vagy itt, de már most atomrészeg vagy – mondta unottan, már hitetlenkednie se kellett. Túlságosan kiismerte az asszisztensét.

– Én akartam részeg lenni – morogta Jisung, és egy újabb poharat emelt a szájához. Changbin megragadta a csuklóját és megállította az ivászatban. – Mi van, talán mégiscsak van szíved?

Az idősebb összehúzott szemekkel meredt az előtte álló srácra. Aztán, mintha nem is hallotta volna a kérdést, arrébb lökte. – Menj. Mondtam, hogy nem akarok veled a bulin belül kapcsolatba kerülni. Később...

– Oké – válaszolta Jisung elhúzva a magánhangzókat, majd visszatáncolt a többiek közé.