Jisung félt, szinte mindene remegett. A feje sajgott a másnaposság miatt, alig tudta rendesen összekapni magát.

Nem válaszolt az üzenetekre, s még Changbint sem hívta vissza.
Az utcára kiérve rohanni kezdett, s az irodáig meg sem állt. Hamar besietett az ajtón, és hívta a liftet.

A legnagyobb problémával nem számolt. Changbin az emeleten, a lift előtt várta, hogy az asszisztense megérkezzen.

– Szörnyen sajnálom, uram – motyogta az orra alatt Jisung, amint szembetalálta magát a főnökével. Kilépett a liftből, és megtorpant, úgy bámult az előtte lévőre.

– Ne merészelj rám nézni – sziszegte mérgesen Changbin. Összefonta a karjait a mellkasán.

– Sajnálom – mondta Jisung újra, de most elkapta a tekintetét a sötét hajúról és a földet kezdte bámulni.

Kérlek, ne üss meg; kérlek, ne üss meg; kérlek, ne üss meg.

Ismételte magában szüntelenül, miközben ijedten összehúzta magát.

– Ezt nem tudom el hinni – kezdte el az idősebb a monológot már eleve idegesen – legutóbbi esetnél is az orrodra kötöttem, hogy szedd össze magad. Aztán baszdmeg, megint itt vagyunk! Gyerekesen viselkedsz és nem foglalkozol azzal, amit a főnököd mond! Felelőtlen vagy! – ordította kikelve magából, és hevesen gesztikulálva közelebb lépett egy kicsivel a világos hajúhoz.

Jisung összeszorította a szemét. Nagyot nyelt, nem állt készen az ütésre, hiszen így is fájt a feje. Nem akarta elviselni tovább a fájdalmat, de hát jöjjön, aminek jönnie kell.

– Nem akarom hallani a kifogásaidat, hogy már megint miért késtél ilyen sokat – folytatta hangosan. – Használhatatlan vagy, és nem is tudom, hogy miért vettelek fel. Miért adtam neked ennyire sok lehetőséget? Reméltem, hogy legalább összeszeded magad egy kicsit... de nem, baszki, még mindig szemtelen és idegesítő vagy a fejfájásaid miatt!

Jisung hátrálni kezdett, ahogy meglátta Changbin vörös fejét. Ijesztő volt, miközben kiabált. Az erek kidagadtak a nyakán és erősen szorította össze az öklét.

– Nem bírom ezt elviselni – ordította megint –, ez hihetetlen! Végeztem veled, Jisung, végleg.

És igen, benne volt a mondatában Jisung neve, mely miatt a fiatal reszketni kezdett.

– Én nagyon sajnálom – mondta Jisung még mindig hátrálva. Azonban megbotlott a lábaiban, és nekiesett a falnak.

– Nem érdekel. Csak... baszki-

Jisung beverte a fejét, és elvesztette az eszméletét.