Fél hétkor Chan és Jisung együtt állítottak be a buli ajtajába. Az ausztrál fiú karja a fiatalabb nyakában nyugodott, így sétáltak egyre csak beljebb és beljebb az emberek közé.

A zene hangos volt és dübörgött. Alig lehetett érteni egymás szavát, ahhoz konkrétan a másik aurájába kellett hajolni, és úgy ordítani a fülébe.

– Chan! – próbálta meg túlordítani a hangzavart Jisung, ami kisebb-nagyobb sikerrel jött össze, hiszen az idősebb kíváncsian vizsgálta az arcát. – Gyorsan megkeresem Changbint.

Mozdult volna, de Chan csak védelmezően magához rántotta és rázni kezdte a fejét. – Ne! Maradj velem.

– Gyors leszek, csak köszönni akarok neki – mosolygott rá Jisung. Kibújt a karja alól és keresni kezdte a főnökét.

Végül megtalálta az egyik eldugott folyosón, a fal mellett ácsorogva.

– Szia, hyung! – mosolygott rá Jisung, ahogy közelebb lépett hozzá.

A sötét hajú végigvezette rajta a tekintetét, mielőtt a szemébe bámult volna. Jisung a szokásos szakadt farmer és pár számmal nagyobb pulcsi kombót viselte. Aranyos volt benne, mint általában úgy mindenben. Changbin imádta a lábait nézni a szakadt farmerben, így hát az arcára öntudatlanul került egy mosoly.

– Szia! – köszönt ő is, majd a szájához emelte az eddig kezében szorongatott üveget, és kortyolt egy nagyot a piából.

– Jól nézel ki – dicsérte meg Jisung a talpig feketében lévő srácot. Az ing feszült rajta, az öv és a különböző láncok a nadrágon kiemelték az alakját.

– Akárcsak te – húzta széles mosolyra a száját Changbin. A fiatal háta mögé bámult, és automatikusan mozdult a karja Jisung csípőjéhez, hogy maga mellé húzza.

Elzúgott mellettük egy részeg csávó, aki a világos hajúnak ütközött volna, ha a főnök nem cselekszik időben.

– Hol van Chan? – kérdezte, ahogy leengedte maga mellé a karját. A homloka ráncokba szaladt, mert eszébe jutott, hogy Jisung nem is vele jött, és a ma esti bulin nincs túl sok közük egymáshoz.

– Talán szerez magának egy italt – vont vállat Jisung nem törődöm stílusban –, csak köszönni akartam.

– Hát... szia – nevetett Changbin. Jisung ritkán hallotta a főnökét nevetni, így meglepte a hangja. Nagyot nyelt mielőtt cselekedett volna, s még háromszori átgondolás után sem tántorodott vissza a tervétől; kikapta az idősebb kezéből az üveget és belekortyolt.

Az arcára egyből, szinte az összes undor kiült. – Ewww ez mégis mi a szar?

– Csak sör – röhögte ki Changbin a grimaszoló arcú Jisungot. Hiába, a fiú arcán megjelenő fájdalom – amit a sör keserű íze okozott – elég indok volt ahhoz, hogy visszafordíthatatlan nevetésbe kezdjen.

– Egek! Meg kell keressem a saját cukros italjaimat – kuncogott Jisung megrázva a fejét. Gondolkodás nélkül Changbinhoz hajolt és egy apró puszit lehelt az arcára. Az idősebbre vigyorgott, majd intett egyet, végül sarkon fordult és elment.

A lesokkolódott fiú remegve kapta az ujjait ahhoz a részhez, amelyet az imént Jisung ajkai érintettek.

Nem akarta felfogni, hogy a pár perce történt dolog valóság. Lehetetlennek tartotta, hogy Jisung telt, rózsaszín és puha ajkai az arcához érjenek. Meg kellett ráznia a fejét, hogy összeszedje magát.
Ahogyan Changbin észhez tért, végzett is az első sörével. Úgy gondolta, hogy ideje lenne áttérjen a vízre. Sosem volt oda az alkoholért, nem szeretett részeg lenni.

A falnak támaszkodva nézte a tánctéren ringatózó testeket, miközben a gondolataiba merülve kortyolta a folyadékot. Nem tudta kiverni a fejéből Jisung ártatlannak tűnő, mégis nagy, megmagyarázhatatlan érzelmeket keltő cselekedetét.

Átsétált az egész helyiségen, hogy a túloldalról nézhesse az embereket. Az egymáshoz simuló emberektől kirázta a hideg. Utált táncolni.

Kiszúrta a pink pulcsit, aztán az órájára pillantott, ami hajnali kettő órát mutatott.

Jisung egyedül táncolt, nevetett és a kezében valami ismeretlen eredetű folyadékkal megtöltött pohár volt.

Changbin közelebb ment hozzá, és az arcához hajolt. – Részeg vagy?

– Nem. Csak kettőt ittam – nevetett az idősebb arcába. Józan volt, csak egy kicsit zúgott a feje a piától és a zenétől.

Az ütemre mozgott, és az apró kezei megtalálták Changbin vállát. Táncba invitálta a másikat, de ő csak mosolygott és mozdulatlanul nézte a fiatal boldog arcát.

Changbin kezéből kizuhant a vizes üveg.

Gyengéden nyúlt Jisung derekához, és hagyta, hogy közvetlen előtte táncoljon.

– Gyerünk, hyung! Táncolj velem – ordította vigyorogva a fiatal. Azonban az idősebb nem táncolt, hiszen nem tudta abbahagyni a bámulást. Az ajkai bámulását.

Túlságosan meg akarta csókolni. Okok nélkül. Baj lenne, ha megtenné?

– Hol van a barátod? – kérdezte Changbin, ahogy közelebb húzta magához a vékony testet.

– Nem a barátom! Csak néhány randin voltunk eddig, de nem vagyunk együtt. Nem tudom, hogy merre van – vont vállat Jisung nemtörődöm stílusban.

Tehát, ha megcsókolja, akkor az nem lenne megcsalás...? Jisung elfogadná?

Pár másodperccel később azon kapta magát, hogy még közelebb vonja magához Jisungot – ha ilyen lehetséges –, és már együtt, egymáshoz préselődve mozgott a testük. A fiatal rámosolygott, az egyik karját a vállára tette, a másikkal pedig a nyakát cirógatta.

Baszki.

Changbin ajkai hamar keresték meg Jisungét. Nem foglalkozott semmivel, csak megcsókolta. A világos hajú egyik énje meglepődött, és mérhetetlenül zavarban volt, mert erre egyáltalán nem számított. Azonban a józan esze azt sugallta, hogy menjen bele.

Changbin puha ajkaira hümmögött, és viszonozta a csókot.

Az idősebb keze most a derekát ragadta meg és még közelebb húzta magához, konkrétan eggyé olvadtak. Changbin puha ajkai majdhogynem éhesek voltak. Követelőzve nyalta Jisung alsóajkát, néha-néha még a fogai közé kapta és harapdálni kezdte.

A fiatal azt gondolta, hogy menten el fogja veszíteni a fejét, ha az idősebb így folytatja. Óvatosan elnyitotta az ajkait, és hagyta, hogy a nyelveik őrült táncba kezdjenek.

Jisung belemosolygott a csókba, hagyta, hogy az ajkaik együtt mozogjanak. Az ujjait a sötét fürtökbe túrta, és húzogatni kezdte azokat.

Pár perccel később a háta a hideg falnak csapódott. Changbin teste teljesen nekipréselte.

Heves lihegések közepette váltak el egymástól, hogy elegendő oxigént juttassanak a szervezetükbe.

– Nos – motyogta Jisung a harapásoktól felduzzadt, vörös ajkakkal –, ez most más volt.