A tavaszi Nap fényesen ragyogott az autópálya felett, miközben sugarai aranyló csillámokként táncot jártak az öböl kék hullámain. Lágy szellő kavargott a levegőben, néhány bárányfelhőt terelgetve az égen. Száguldás közben Yusei-nek hirtelen eszébe jutott az üzenet, amit előző nap a barátainak küldött. Keresett egy parkolót a közelben, és leállítva a motort megkereste a beérkezett videó üzeneteket. Négy üzenet is jött, így hát némi bizonytalansággal a gyomrában kezdte a legelsővel, amit Jack küldött.

– Yuu-sei! – dörrent a szőke párbajozó mély hangja. – El sem hiszem, hogy kiment a fejemből...! Talán a sokk miatt – vakarta meg az állát, majd megkomolyodva folytatta. – Amikor azzal az átkozott boszorkánnyal harcoltam, végig izzott a karomon a jel, mintha újra megjelent volna. De miután vesztettem... Veszettem... Milyen fura ezt kimondani... Na, de a lényeg, hogy a jel egyszerűen eltűnt, mintha soha nem is jött volna vissza. Nem értem ezt az egészet... Az a Yuzuki Violet csinálta?! Miért jelent meg majd tűnt el?! Yusei, mi folyik itt?! – kiabálta Jack idegesen. – Yusei! Mondd, hogy nem kezdtél párbajba azzal az őrült csajjal!

– Nos, ez... érdekes volt – sóhajtotta Yusei. Ráadásul... ha Jacknél a Yuzukival folytatott párbaj alatt jelent meg a jel, nálam pedig a Lila Boszorkány közelében, akkor... De Jack jele harc közben jelent meg és el is tűnt annak befejeztével, az enyém meg... Talán mégsem egybeesés?

– Hé, Yusei! Itt Crow! – nyitotta meg az újabb üzenetet. Crow angolul beszélt, csapattársaira tekintettel, mivel Sherry francia, Stefano pedig olasz volt, az angol pedig a közös nyelvük.

– És Sherry – lépett Crow mellé egy szőke hajú ismerős.

– E Stefano Boticelli! – csatlakozott hozzájuk egy olasz pasas.

– Most, hogy így mondod... – kezdte Crow. – Nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget – nézett össze csapattársaival –, de amikor Yuzuki Violet kihívott minket arra a párbajra, újra megjelent rajtam a jel. Viszont a párbaj végén el is tűnt, mintha elpárolgott volna. Van ennek valami jelentősége? – kérdezte a többieket.

– Non posso saperlo – vont vállat Stefano. (Fogalmam sincs.)

– Nekem sem – tette hozzá Sherry. – De azt meg kell hagyni, hogy volt valami rejtélyes annak a lánynak a jelenlétében. Amikor megidézte azokat a farkasokat, végigfutott a hideg a hátamon.

– Fogalmunk sincs, mi folyik Neo Dominóban – mondta Crow. – De az, hogy a te jeled nem tűnt el, csakis valami bajnak a közeledtét jelentheti. Legalábbis... eddig mindig akkor jelent meg a jel, amikor gonosz erők gyülekeztek.

– Gonosz erők? – vonta fel a szemöldökét Sherry. – Mióta vagy te ilyen drámai?

– Drammatico? Non riesco a capire – értetlenkedett Stefano. (Drámai? Nem értem.) – Színházba megyünk? – váltott végre angolra.

– Mindenesetre, szólj, ha kiderítesz valamit – fejezte be Crow a beszélgetést.

– Felettébb érdekes – gondolkodott el Yusei. Crow és Jack is visszakapták egy időre a jelet, amíg Yuzukival harcoltak. De lehet, hogy... bizonyos szemszögből nézve inkább újra elveszítették azt! Mit akar ez jelenteni?

– Hey, Yusei! – jelent meg a képernyőn két világoszöld hajú tinédzser, akik egyszerre köszöntötték vidám mosollyal. – Épp most kaptuk meg az üzeneted! – Yusei látta, hogy a felvételen Londonban nappal van, ám mivel ott kilenc órával korábban van, így úgy tűnt, hogy az ikrek már az este folyamán megnézték az üzenetét.

– Érdekes, hogy a jelről kérdeztél minket – folytatta Leo egyedül.

– Mert nemrég megjelent rajtunk is, de csak egy rövid időre – magyarázta Luna. – Egy Yuzuki Violet nevű turbópárbajozó, akiről korábban is említést tettünk...

– Nem csak EGY turbópárbajozó! Hanem A Yuzuki Violet! – helyesbített Leo szenvedélyesen. – Nagy rajongója vagyok, mióta csak elkezdett versenyezni! – lelkesedett a fiú, majd hirtelen eszébe jutott valami. – Persze, nem olyan nagy rajongója, mint neked, Yusei! – kiabálta a kamerába. – Terád nézek fel a legjobban! És egy nap majd olyan...

– Már megint ez – sóhajtotta Luna homlokán pihentetve kezét, majd keményen az öccsére nézett. – Leo, hagyd már abba! Senkit sem érdekel, hogy kiért rajongasz éppen!

– De Yusei-t igenis érdekli!

– Nem érdekli!

A két testvér egymásra mordult, majd némi farkasszemezés után nagyot sóhajtva nézek vissza a kamerába.

– Yusei bizonyára nem örülne, ha veszekedni látna minket – sóhajtotta Leo.

– Mégpedig látni fogja a felvételt! – jegyezte meg Luna.

– Akkor csináljunk újat!

– Nekem nincs időm! Órára kell mennem!

– Tényleg, nekem is! Fejezzük be gyorsan! – nézett motiválóan nővérére Leo.

– Rendben – bólintott Luna egyetértően. – Szóval... megjelent rajtunk a jel, amikor elkezdődött a párbaj Yuzukival – magyarázta. – Mintha egy időre a Karmazsin Sárkány ereje visszatért volna belénk, és az Ősi Tündérsárkány szerint is pontosan ez történt...

– A sárkányaink szerint Yuzukiban is ősi erő lakozik, és ez aktiválta bennünk a Karmazsin Sárkány erejének utolsó darabját – tette hozzá Leo.

– Viszont ennek ellenére elég simán mentek a dolgok – jegyezte meg Luna. – Amikor korábban efféle erők jelentkeztek játék közben, meglehetősen eldurvultak a dolgok.

– Ja, kissé unalmas volt a párbaj – vágta rá Leo váll rántva.

– Csak azért mondod ezt, mert veszítettél! – ripakodott rá Luna. – Szerintem izgalmas volt – fordul vissza a kamerához. – Yuzuki megérti a Szellemeket, épp úgy, ahogy én – mosolygott Luna. – A párbajszörnyei pedig nagyon aranyosak.

– Nem aranyosak, hanem menők! – ellenkezett Leo. – De unalmasak – tette hozzá gyorsan.

– Újra – sóhajtotta Luna. – Attól, hogy unalmasnak nevezed Yuzuki szörnyeit, még nem lesz kevésbé megalázó a vereséged!

– A vereségÜNK! – helyesbített Leo.

– Igaz, de én nem bánom. Jó játék volt, sőt, vicces. A szörnyeink végig társalogtak egymással!

– Kár, hogy én a sárkányainkon kívül egyiket sem értettem.

– Hm – nevette el magát Luna, majd megkomolyodott. – Amit nem értettem, hogy a párbaj végén, miután vesztettünk, a jel lassan elhalványodott rajtunk... mintha a Karmazsin Sárkány erejének utolsó foszlánya is elhagyott volna minket...

– Ja, fura volt, hisz már egyszer eltűnt a jel, most meg újra... – biccentette a fejét tanácstalanul oldalra Leo.

– Mindenesetre, az Ősi Tündérsárkány szerint volt valami Yuzukiban, valami... nagyon intenzív és kaotikus! Szerinte Yuzuki visszafogta magát a párbajunk alatt, szerinte, ha akart volna, nagyon durván bánthatott volna minket!

– De nem bántott! – mondta Leo hű rajongóhoz illően. – Yuzuki Violet, a játékok királynője, nem tenne ilyet!

– Most már királynő is? – vonta fel a szemöldökét Luna.

– Ha már Angliában vagyunk, használjuk a szót!

– Végül is... Azt viszont nem tudom, rajtad miért jelent meg a jel. Hallottuk, hogy Yuzuki Neo Dominóban van, de ti még nem párbajoztatok, ugye? Akkor biztos valami más van a dologban...

– Azért vigyázz magadra, Yusei! – kérte Leo, és Luna egyetértően bólintott. – Most mennünk kell! Bye!

– Bye!

– Valami intenzív és kaotikus... – ismételte Yusei. Egyre inkább kezdek hinni abban, hogy a Lila Boszorkány és Yuzuki Violet ugyanaz a személy. Mondjuk a többieknél csak a párbaj alatt jelent meg a jel, nálam pedig már a Boszorkány jelenlétében is, de... Mennyi az esélye, hogy egy lila hajú lány, aki lila párbajmotoron száguldozik, kiűzi a Karmazsin Sárkány maradék erejét is a barátaimból, miközben egy másik hasonló lány felébreszti ezt az erőt bennem? És hogy ennek a lánynak az ereje... Nos, Yuzuki párbajai során még egyszer sem figyeltek meg lila vihart, mint én az elmúlt nap, de a Lila Sárkány... elég ritka lap, nem birtokolhatja akárki! Mindenesetre... egy üzenet még hátra van!

– Hé, Yusei! – jelent meg a képernyőn egy ismerős lány meleg, barna tekintete. Akiza fehér köpenyt viselt, bordó haja pedig már elég hosszúra nőtt, és kezdett hullámos lenni. – Érdekes, hogy hívtál, mert nemrég rajtam is megmutatkozott a jel, akkor, amikor a Yuzuki Violet nevű turbópárbajozó megjelent a kampuszon, és kihívott párbajra. Nem sok időm volt a vizsgák miatt, így visszautasítottam, de addig járt a nyomomban, míg végül beadtam a derekam. Egek, az a csaj kitartó, az biztos! Képzeld, még a tesi öltözőbe is elkísért, majd csak úgy beállt hozzánk röplabdázni, óra után meg jött velem zuhanyozni... Khm, az egy másik történtet. Amikor viszont az anatómia laborba is be akart jönni, tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Elfogadtam a kihívását, másnap pedig megküzdöttünk a közeli párbaj ringben. Képzeld, Yuzuki is pszicho párbajozó! Elég keményen egymásnak estünk, mint két vadmacska – sóhajtotta Aki némi önkritikával. – Titokban azért élveztem, hogy újra használhattam az erőmet. Egyszerű párbajozókkal szemben már nem igazán használom, mert félek, hogy bántanám őket, de Yuzuki... vele szemben nem kellett visszafognom magam! Végül mégis vesztettem, ahogy múltkor említettem. Ami érdekesebb, hogy harc közben megjelent rajtam a Karmazsin Sárkány jele, ami utána eltűnt. Eddig ezt nem mondtam, mert nem tartottam fontosnak, de így, hogy rákérdeztél... Nem tudom, Yusei... Visszagondolva volt valami Yuzukiban, valami megfoghatatlan, valami... más. Nem éreztem ilyet még egy pszicho párbajozónál sem. Ő veszélyes, Yusei, veszélyesebb, mint bárki gondolná! Ha akarta volna, jól elláthatta volna a bajom. Mégis... megelégedett a győzelemmel. Viszont fogalmam sincs, rajtad miért jelent meg a jel. Yuzuki talán Neo Dominóban van? Párbajra hívott? Most megyek, tanulnom kell, de még beszélünk. Minden jót! – köszönt el Aki, és a videó véget ért.

– Ennyi. Vége! – jutott döntésre Yusei. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Yuzuki és a Lila Boszorkány egy és ugyan az a személy! Már csak egyvalamit nem értek... – ingatta a fejét, majd visszavette sisakját, és kihajtott az öböl felett a belvárosba vezető autópályára.

A többieken párbaj közben jelent meg a jel, és annak végeztével el is tűnt róluk. Rajtam már korábban megjelent, és még mindig itt van – nézett le karjára, amin egy pillanatra felizzott a jel, s így a kabát ellenére is láthatta azt. Mintha csak ő maga aktiválta volna... Hogyan? – döbbent meg a dolgon. Ah, mindegy – sóhajtotta. Csak nem értem. Miért űzi ki a Karmazsin Sárkány erejét a többiekből Yuzuki? Vajon akarattal vagy akaratlanul teszi? És miért jött Neo Dominóba? Bűnözőket üldözni? Vajon velem is van célja? – kérdezte magától, amit hamar meg is válaszolt. Bizonyára – emlékezett vissza a lány tekintetére, amikor elhajtott a Momentum Központ előtt, majd amikor elbúcsúzott az autópályán.

Mire elérte a város határát, már csak két dolog foglalkoztatta. Vajon elmondja-e a rendőrségnek sejtését, miszerint Yuzuki Violet a Lila Boszorkány, akit keresnek, vagy sem? Végül arra jutott, hogy először inkább ő maga jár a dolog végére, végül is, ez volt az egyezségük Ushióval. Yuzuki... Violet Witch... Vajon mik a céljaid velem? Mire kellek? Mire kellettek a barátaim? Ezeket végiggondolva hirtelen egy lila foltot pillantott meg a távolban. Közelebb hajtva észrevette, hogy egy lila-fehér öltözéket viselő lány egy lila párbajmotoron, levendula színű hajjal száguld a várossal párhuzamos irányban, a tengerpartra vezető autópálya szakaszon.

Ő lesz az! – kiáltott fel magában Yusei, s a legközelebbi átkötő szakaszhoz érve irányt változtatott és a lány után gördült. Egyre sebesebben haladva megpróbált felzárkózni, de amikor úgy tűnt, a lány észrevette, minduntalan gyorsított, rövidebb időre lerázva őt. Emellett a lány folyton sávot változtatott, átlépte a sebességkorlátot, és mindig más és más pályaszakaszra tért át, irányát olyan gyakran változtatva, mint az áprilisi időjárás. Yusei a végén kezdte úgy érezni, hogy a lány menekül előle, miközben csak teszik a nagyra nyúlt köröket az öböl felett húzódó sztrádán.

Mi lesz már? – sóhajtotta magában Yusei, s egy egyenesebb szakaszon végül elhatározta magát. Környezetére fokozottan figyelve ő is túllépte a sebességkorlátot, miközben megpróbálta végre utolérni a lányt. Egyre jobban felzárkózott, amikor... A lila motor váratlan fordulatot tett jobbra, ő pedig tehetetlenségében tovább sodródott előre. Ám amint tudott, tett egy száznyolcvan fokos fordulatot, majd a lány után eredt, aki végül elismerően tekintett hátra. Egy kis idő múlva, mintha a lila motor lassított is volna, s így már pillanatokon belül utolérte.

– Versenyezzünk! – kiáltotta a lány kihívóan, mikor Yusei végre hallótávolságon belülre került. Jelenleg nem viselt maszkot, csupán lila-fehér sisakja takarta el arca egy részét.

– Az autópályán?! – kiáltott vissza Yusei rosszallóan.

– Mi van? Csak nem beijedtél? – kérdezett vissza Violet gúnyolódva, zöld szemei nagyon emlékeztették Yuseit a tegnapi lány szemeire. Biztos ő az – gondolta. Úgy érezte, muszáj többet megtudnia róla, de még előtte...

– Nem biztonságos! – ellenkezett Yusei, egyre közelebb kerülve hozzá.

– Igen? Milyen gyorsan is mész most? – vigyorodott el pimaszul a lány. Yusei a kijelzőjére pillantott.

– Túl gyorsan! – ingatta a fejét. – Lassítsunk le! – javasolta.

– Én aztán nem! Na, versenyzünk, vagy lekopsz? – emelte meg az állát a lány kevélyen.

– Elég pimasz vagy! – rótta fel a fiú. Mégis, volt valami Violetben, ami kifejezetten vonzotta őt. Valami rejtélyes és izgalmas.

– Te meg unalmas!

– Unalmas?! – csillant fel Yusei szeme a hirtelen rátörő bizonyítási vágy hatására. Tudta, hogy talán gyerekes dolog erre reagálnia, mégis... – Tudok egy forgalmon kívül helyezett autópálya szakaszt a közelben! – jelentette ki. – Pár éve új ágat építettek helyette, lerövidítették az utat, így a régi, kanyargósabb szakasz mostanra egyfajta holtágnak számít.

– Holtág? Mint egy folyó feleslegessé vált része szabályozás után? – érdeklődte a lány.

– Pontosan – bólintott Yusei. – Így is hívják, Déli Holtág. Elvileg tilos a használata, de rengetegen mennek oda gyorsasági versenyeket rendezni vagy egyszerűen csak bandázni. A rendőrség úgy van vele, hogy inkább egy elhagyatott autópálya szakaszon lézengjenek, mint a forgalmas sztrádán – magyarázta. Érezte, hogy felkeltette a lány érdeklődését, amit elégedetten nyugtázott magában.

– Hm, érdekes. A legális illegális versenypálya. Nos, legyen – egyezett bele Violet. – Akkor! Verseny a Holtágig!

– Micsoda?! – hökkent meg Yusei.

– Csak viccelek! – nevette el magát Violet, majd tovább lassított, hogy végre egy vonalba kerüljenek a fiúval. – Mutasd az utat! – kérte Yusei-t. – Egy hete járom a várost és környékét, de ilyen lezárt autópálya szakasszal még nem találkoztam.

– Rendben – bólintott a fiú. – Valóban nem egyszerű rátalálni, mert a Holtág az új autópálya alatt húzódik és egy igen forgalmas körgyűrű rendszerről kell lehajtani, hogy odajussunk. Legegyszerűbb, ha a dél-keleti kijáratot keressük meg – javasolta Yusei. – Kövess! – kérte a lányt, majd kissé kielőzve besorolt elé a sávban.

– Csak utánad, Piroska! – mosolyogta a lány.

– Tudod, nevem is van ám! – jegyezte meg Yusei, de nem igazán sértődött meg a becenéven.

– Feltételeztem – nevetett tovább Violet.

– Ez jó lesz... – sóhajtott Yusei szarkasztikusan, és tovább vezette a lányt.

*

https://youtu.be/7CdEfL-XrSk

Aznap korábban...

Szikrázó napsütésre keltem, a motel ablakából kinézve mosolyt csalt az arcomra a házak felett látszó vakítóan kék ég, s az enyhe szellő, ami az utcákon lengedezett. Mivel rendőr járműveket nem láttam sehol, úgy döntöttem, ideje visszatérni Neo Dominóba. Yusei azt ígérte rendőrtiszt barátjának, hogy elfog engem, talán ezért nem követnek engem, őrá bízták a dolgot. Milyen fura egy város, hogy turbópárbajozókra bízzák az igazságszolgáltatást. Bár, ha így belegondolok, én is ugyanezt teszem...

Elég későn sikerült felkelnem, és még elugrottam egy közeli szendvicsbárba reggelizni, azaz ebédelni. Amikor elhagytam Satellite, már délután volt. Ragyogóan szép idő volt, így egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy keresek egy kijáratot a sztrádáról város szélén, és kiülök a tengerpartra nézni a hullámokat. Már innen, az autópályáról is gyönyörű a tenger, ahogy a napfény táncot jár fodrozódó felszínén, de persze semmi sem fogható ahhoz, amikor mindezt a langyos homokban ülve láthatom.

Be kell, valljam, kissé eltévedtem. A város és a külváros között egyszerű az út, de ha valahol máshol szeretnék lehajtani... Nagyjából kiismertem már magam az autópályán, a bonyolult körgyűrű rendszer most mégis egy labirintusnak tűnt. Már harmadszor fordultam be ugyanannál a körforgalomnál a várossal párhuzamos irányba, amikor valamiért ismerős, s erőteljes érzés fogott el. Solaris erejét éreztem meg a közelben, ahogy tegnap, párbaj közben is, s éreztem, ahogy szemeim felvillannak egy pillanatra.

Yusei! – kiáltottam fel magamban. Oldalra pillantottam, és felfedeztem őt a távolban. Összetalálkozott a tekintetünk. Éreztem, hogy megpróbál majd utolérni, s azonnal mókás ötlet jutott az eszembe. Gyorsítottam, és egyre sebesebben törtem előre. Ha el akarsz kapni, dolgozz is meg érte! – vigyorogtam.

– Yuzuki! Értem én, hogy szeretsz szórakozni – szólalt meg mellettem Katica szelleme –, de túlléped a sebességkorlátot. Ez veszélyes dolog!

Hátrapillantottam. Yusei egyre jobban felzárkózott, de egy bizonyos távolság mindig maradt közöttünk, mivel ő a korláton belül tartotta a sebességét.

– Kezdesz pont úgy hangzani, mint ő! – böktem gúnyosan a piros párbajmotoron ülő felé.

– Talán igaza van – felelte Katica.

– Szerintem meg nem! – jelent meg Lycon szelleme is. – A káosz gyermekére nem vonatkoznak a közlekedési szabályok! – bizonygatta a farkas.

– Nos... – mondtam kissé elbizonytalanodva. Már nem tudtam, melyikükkel kellene egyetértenem.

Hosszú percekig kergetőztünk Yusei-jal, igazi macska-egér játékot űzve az autópályán, amit nagyon élveztem. Idővel azonban megjelent mellettem Quillbolt Hedgehog szelleme.

– Hé, Yuzuki! – köszöntött a sün.

– Hé, Quill! Jól eltávolodtál a gazdádtól – jegyeztem meg Yusei-re pillantva, aki még mindig messze volt, bár... Láttam, hogy egyre jobban felgyorsít. – Nahát, ő is átlépi a határt? – vigyorodtam el, miközben a többi Szellemet is megláttam a motorja mellett.

– Pont ez az! Yuzuki, most már lassíts le, kérlek! Nem tetszik, hogy a főnök miattad szegi meg a szabályokat!

– Hm, talán nem érek annyit? – kérdeztem vigyorogva. Quill ekkor segítséget várva Katicára pillantott.

– Légyszi, légyszi, légyszi! – könyörgött a piros bogárka.

– Jó, legyen – sóhajtottam beletörődve.

– Azért ne add olyan könnyen! – jegyezte meg Lycon ravaszul.

– Mire gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.

– Kövess! – javasolta a farkas, s hirtelen bekanyarodott jobbra, én pedig egy éles kanyarral követtem őt. Láttam, ahogy Yusei-nek már nincs ideje hasonlóan tenni, így tovább sodródik egyenesen.

– Na, ezt most miért kellett?! – bosszankodott Quill.

– Yuzuki! – vonta össze szemöldökét Katica.

– Ugyan srácok, nem értitek a viccet? – nevettem, majd elismerően figyeltem, ahogy Yusei játszi könnyedséggel tesz egy száznyolcvan fokos fordulatot, majd újra utánam ered. – Egyébként is, kíváncsi voltam, hogy kezeli a helyzetet.

– A főnök mostanra szinte összenőtt a párbajmotorjával – jelentette ki Quill. – Próbálkozhatsz, de ha motorozásról van szó, végül ő fog nyerni!

– Azt még meglátjuk! – könyveltem el, mialatt új, ravasz ötlet ötlött a fejembe. Kissé lelassítottam, hogy Yusei könnyebben beérjen.

– Nem tetszik ez nekem... – sóhajtotta Kati.

– Ugyan! Jó lesz! – vigyorogtam, majd hátrapillantottam.

Yusei végre hallótávolságon belülre ért. Bemutatkozhattunk volna, mint motorosok egymásnak, de valójában már úgy is tudtuk, ki a másik, úgyhogy ez ráért. Komoly, mégis érdeklődő tekintetében láttam, hogy már ő is leleplezte a titkomat. Látszott rajta, hogy elege van már a kergetőzésből, de én azért dobtam még rá egy lapáttal.

– Versenyezzünk! – kiáltottam kihívóan. Láttam, hogy arcán azonnal nemtetszés jelent meg.

– Az autópályán?! – kiáltott vissza rosszallóan.

– Mi van? Csak nem beijedtél? – kérdeztem gúnyolódva. Ő mégsem vette magára, hanem arcomat kezdte fürkészni. Jelenleg nem viseltem maszkot, így többet láthatott belőlem.

– Nem biztonságos! – ellenkezett Yusei, egyre közelebb kerülve hozzám. Kék szemeiben szigorúság ült.

– Igen? Milyen gyorsan is mész most? – vigyorodtam el pimaszul. Yusei a kijelzőjére pillantott.

– Túl gyorsan! – ingatta a fejét. – Lassítsunk le! – javasolta.

– Én aztán nem – emeltem meg az állam kevélyen. – Na, versenyzünk, vagy lekopsz?

– Elég pimasz vagy! – rótta fel nekem. Mit ne mondjak, végül is jogos megjegyzés volt.

– Te meg unalmas! – szóltam vissza mégis.

– Unalmas?! – csillant fel Yusei szeme hirtelen. Nahát, mégis él benne a versenyszellem? – Tudok egy forgalmon kívül helyezett autópálya szakaszt a közelben! – jelentette ki. – Pár éve új ágat építettek helyette, lerövidítették az utat, így a régi, kanyargósabb szakasz mostanra egyfajta holtágnak számít.

– Holtág? – Érdekesen hangzott. – Mint egy folyó feleslegessé vált része szabályozás után?

– Pontosan – bólintott Yusei. – Így is hívják, Déli Holtág. Elvileg tilos a használata, de rengetegen mennek oda gyorsasági versenyeket rendezni vagy egyszerűen csak bandázni. – Nem tudtam megállni, a hangja most, hogy a szigorúság kiveszett belőle, egyszerűen elvarázsolt. Szinte öröm volt hallgatni a magyarázatát. – A rendőrség úgy van vele, hogy inkább egy elhagyatott autópálya szakaszon lézengjenek, mint a forgalmas sztrádán – fejezte be.

– Hm, érdekes. A legális illegális versenypálya. Nos, legyen – egyeztem bele végül, csak hogy e képen is közelebb kerülhessek hozzá. Egyszerűen... kíváncsivá tett. Tovább szerettem volna hallgatni őt, többet szerettem volna megtudni róla, ahogy ő is rólam. – Akkor... Verseny a Holtágig! – kiáltottam vigyorogva.

– Micsoda?! – hökkent meg Yusei. Elkaptam!

– Csak viccelek! – nevettem el magam, majd tovább lassítottam, hogy végre egy vonalba kerüljünk. – Mutasd az utat! – kértem. – Egy hete járom a várost és környékét, de ilyen lezárt autópálya szakasszal még nem találkoztam.

– Rendben – bólintott. Határozottsággal vegyes barátságossága még inkább arra ösztönzött, hogy több időt töltsek vele. – Valóban nem egyszerű rátalálni, mert a Holtág az új autópálya alatt húzódik és egy igen forgalmas körgyűrű rendszerről kell lehajtani, hogy odajussunk. Legegyszerűbb, ha a dél-keleti kijáratot keressük meg – mondta Yusei. – Kövess! – kérte, én pedig örömmel bólintottam, miközben kissé kielőzve besorolt elém a sávban.

– Csak utánad, Piroska! – mosolyogtam viccelődve. Nem tudtam kihagyni.

– Tudod, nevem is van ám! – jegyezte meg Yusei, de szerencsére igazán sértődött meg a becenéven.

– Feltételeztem – nevettem tovább.

– Ez jó lesz... – sóhajtott Yusei szarkasztikusan, és tovább vezetett. Talán... kissé lefárasztottam.

Szigorúan a korlát alsó határa közelében tartva a sebességet haladtunk a körgyűrűn, miközben bárányfelhők kúsztak az égre. Fél szemmel végig Yusei-t tartottam szemmel. Élvezet volt nézni, ahogy vezet, miközben legkedvesebb szörnyei szellemként játszadoznak körülötte, ahogy az enyémek mellettem. Katica és Quillbolt kissé lemaradva fogtak újabb társalgásba, mialatt Spot Runnerrel kergetőzött. Igazán filmbe illő jelenet volt. Közben a három hófarkas és a három robot is kissé közelebb került egymáshoz, és szinte egy falkaként vettek körbe engem és Yusei-t.

Fura, hogy Yusei ebből semmit sem érzékel – gondoltam. Pedig benne igazán erős a Karmazsin Sárkány ereje. Úgy látszik, egy ősi sárkány ereje nem feltétlenül ruházz fel különleges képességekkel. Mégis... az erő, amit Yusei közelében éreztem... mintha nem csupán Solaristól származott volna. A lelkéből szinte sugárzott a fény, ami aurájában is megmutatkozott. Talán... neki is van valamiféle saját ereje... Csak még nem fedezte ezt fel... Talán ha megpróbálom előcsalogatni, akkor...

– Állj le, kislány! – sorolt be mellém Speed Warrior. – Amikor legutóbb kihívásnak állítottad elébe a főnököt, majdnem bele is halt abba! – emlékeztetett jelentőségteljesen.

– Nem olyasmire gondoltam – sóhajtottam. – De ha már itt vagytok – folytattam. – Megfigyeltetek valaha valamit, ami bizonyíték lehet arra, hogy Yusei-nek is különleges ereje van?

– Pontosan mire célzol? – kérdezte Junk Synchron.

– Már így is a fejemben vájkáltok, nem? – kérdeztem vissza jelentőségteljesen.

– Csak Speedy, mert unatkozott – felelte Junk Warrior.

– Yuzuki olyasmikre gondol, mint a saját ereje. Szörnyek valós megidézése, a Szellemek megértése... – sorolta Speed.

– Nos, ha képes lenne hallani minket, akkor nyilvánvalóan nem veled társalognánk most, hanem vele – monda Synchron.

– Milyen kedves – sóhajtottam.

– Plusz mi ma hajnalig sohasem kaptunk testet – futott oda mellén Runner. – Csillagport néha megidézte fizikai testben, de csak akkor, ha az ellenség is így tett a saját szörnyeivel.

– És olyankor mindig a Nagy Sárkány erejét használta – magyarázta Junk Warrior.

– Semmi más? – érdeklődtem. – Mondjuk... telekinézis?

– Nada – sóhajtotta Synchron. – Nem tudom, miért erőlteted...

– Ti talán nem érzitek? Csak úgy sugárzik az erő belőle!

– A Vörös Sárkény ereje – magyarázta Speed.

– Azt jól tudom – vágtam a szavába. – De... talán Solaris nem hiába választotta őt és a többieket!

– Hogy érted ezt? – csodálkozott Junk Warrior.

– Nos, Akiza pszicho párbajozó, ami valójában az én varázserőm egy gyengébbik szintje. Luna látja a Szellemeket, ez is egyfajta varázserő, Leo pedig kezd hasonló képességeket mutatni. Jack... hogy is mondjam... van egy bizonyos kapcsolata egy démonnal, akit sokat Ördögnek neveznek.

– Az Ördög tényleg létezik? – hüledezett Runner eléggé megijedve.

– Valójában az Ördög nevezetű démon is csak egy Szellem a ti világotokból. Viszont, neki olyan hatalmas az ereje, hogy a történelem során néha önmagát is sikerült megidéznie erre a világra, ahol szövetséget kötött bizonyos emberekkel. Jack ezeknek az embereknek a leszármazottja – magyaráztam.

– Jó sokat tudsz – jegyezte meg Junk Synchron. – Bár, ezeket Yusei is tudja már.

– Viszont ott van Crow és Yusei, akik elsőre kivételnek számítanak. Nos, lehet, hogy nekik nincs képességük, de... Crow talán szintén látja a Szellemeket, ám ő csak a sajátjait, ezért nem is hangoztatja. Mikor párbajoztunk, tisztán éreztem, hogy kommunikál velük, különleges kapcsolata van a Madárlényekkel.

– Ez elképzelhető – értett egyet Junk Warrior. – Nekünk is feltűnt hasonló korábban.

– Ezek után Yusei-nek is kell, hogy legyen valami képessége. Talán csak nem fedezte még fel – állapítottam meg.

– Arra nem gondoltál, hogy neki talán nincs rá szüksége? – ugrott mellém Quillbolt. – A főnöknek eddig mindig sikerült boldogulnia mindenféle varázslat nélkül is. Ha lenne is képessége, hasznosabbnak tartaná a logikus gondolkodást és mérnöki készségeit.

– Meg persze a barátaiba és önmagába vetett hitet – tette hozzá Katica.

– Ó, szóval most már ennyire jól ismered? – néztem szörnyemre.

– Quill mondott pár dolgot Yuseiról – felelte Kati.

– Katica pedig rólad – mosolyodott el ravaszul Quill.

– Mégis micsodát?! – kiáltottam fel most a valóságban is, amire Yusei is felfigyelt, és döbbenten nézett hátra, de hirtelen csak egy valami érdekelt. – Quill, mégis mit tudtál meg?!

– Te meg kihez beszélsz? – sorolt be mellém Yusei, miközben komoly tekintetét az enyémbe fúrta. – Ki az a Quill?

– Nos, ő... – kezdtem magyarázkodni.

– Tudod, menet közben telefonálni balesetveszélyes, elterelheti a figyelmedet az útról! – oktatott ki. – Jól vezetek, de még én is megállok, ha videó hívást kell fogadnom!

– Kicsit füllentett – közölte most a sün vigyorogva. – Azért néha ő sem áll meg.

– Valóban? – mosolyodtam el. – Quill szerint te sem tartod ám mindig ehhez magad.

– Yuzuki, ne! Megijeszted! – figyelmeztetett Quill.

– Előbb utóbb úgyis megtudja – feleltem. Yusei egyre értetlenebbül bámult rám.

– Violet, mi folyik itt?! Még egyszer kérdezem: Ki az a Quill?

– Ó, hát semmi nem rémlik?

– Kellene valaminek?

– Quillbolt Hedgehog, a te párbajszörnyed! Éppen titkokat oszt meg rólad az én egyik szörnyemnek! – közöltem a legnagyobb természetességgel.

– Ah, értem... – nevette el magát Yusei. – Csak ugratsz!

– Ugyan! – sóhajtottam. – Itt vannak mind, a szörnyeink Szellemei.

– Hogyan? – Yusei döbbenten előkereste kártyái közül a sündisznó lapját, és vetett rá egy pillantást. – Quillbolt... Szelleme?

– Ühm – bólintottam, majd lezártnak éreztem a témát. – Hé, milyen messze vagyunk?

– Még fél kilométer, és jön a lehajtó – felelte. – De tényleg a Szellemekhez...

– Add meg a motorod azonosítóját, hogy felvehessük a kapcsolatot! – vágtam a szavába.

– Rendben – felelte végül beletörődve, és immár küldhettünk a párbajmotoron keresztül üzeneteket egymásnak. A mobilomról már korábban letöltöttem a képeket, így már csak el kellett küldenem neki, hogy jól meglepjem. – Ha odaértünk, küldök pár képet! – vigyorogtam.

– Képet miről? – csodálkozott. – Küldheted most is...

– Legjobb lesz, ha megállunk. A végén még kisodródsz a döbbenettől.

– Ahogy gondolod – sóhajtotta végül, mintha nem teljesen tartana épeszűnek, majd újra elém hajtott és tovább vezetett.

Lefordultunk jobbra, majd csigavonalban haladva lefelé végül egy korláttal és fémkerítéssel lezárt útszakasz tűnt fel mellettünk, ami korábbi pályák alatt húzódott. A Holtág ezen szakaszával egy ideig párhuzamosan haladt a mi utunk, viszont a mi oldalunk pár száz méteren belül véget ért, és csak az óceán hullámzott mögötte.

– Át kell ugratnunk, hogy a Holtágba jussunk, vagy az óceánba hajtunk! – jelent meg most a képernyőn Yusei feje. Már kiabálnunk sem kellet, most, hogy kapcsolatban álltunk.

– Nekem nem gond – vontam vállat. – De el is tüntethetem innen a kerítést.

– Az a városi önkormányzat tulajdona – ellenkezett Yusei. – Próbáljuk meg a lehető legkevesebb kárt okozni!

– Ha ragaszkodsz hozzá – sóhajtottam.

– Kövess! – kérte Yusei, majd kissé oldalra húzódott, ahol a távolban egy ugratót véltem felfedezni a korlát közelében. – Még az egyik banda hozta ide a rámpát, hogy könnyebb legyen bejutni – magyarázta.

Gyorsított, majd alig húsz méterrel az óceán előtt felhajtott a rámpára, majd átugratott a kerítés felett. Követtem a példáját, és mivel én nála is magasabbra szálltam, az ugrásom is hosszabb lett, s végül előtte értem földet. Kissé meginogtam, de nem estem el. A kerekeink tovább pörögtek a közelgő kanyarban. Ahol az autópálya mellékága véget ért, a Holtág elkanyarodott, mi pedig hamar egy kiszélesedett leállósávhoz érkeztünk, amit páran pihenőhelynek használtak. Néhány motoros támaszkodott a betonkorlátra és nézte a hullámokat, a tengerszinttől itt már alig két méterre lehettünk.

– Szép ugrás volt – jegyezte meg Yusei, amikor mi is leálltunk egy szabad helyre, közel a korláthoz.

– Kösz. A tiéd is – feleltem mosolyogva.

– Viszont a landoláson még dolgoznod kell – tette hozzá komolyabb hangon. – Földet éréskor kissé megingott az egyensúlyod – magyarázta, miközben levette sisakját. Fekete hajába szinte azonnal belekapott az óceáni szél, szexin eljátszadozva a tincsekkel. Mégsem tudtam elsiklani a tény felett, hogy most épp kioktat engem. – Lehet, hogy az volt a gond, hogy szükségszerűtlenül magasra ugrattál. Felesleges volt így felvágni... és kockázatos!

– Befejezted a kioktatásomat, Tökéletes-sama? – prüszköltem gúnyosan.

– Csak segíteni szeretnék. Ha így folytatod, könnyen balesetet...

– Te csak ne mondd meg nekem a tutit! – mordultam fel.

– Remek! Máris veszekednek! – sóhajtotta Quillbolt szarkasztikusan.

– Á-á – ingatta a fejét Katica.

– Ne szóljatok bele! – ripakodtam rájuk.

– Kihez beszélsz...? – kérdezte volna Yusei, de ezúttal hamar leesett neki. – A Szellemekhez, igaz?

– Igaz – bólintottam. – Na, érdekelnek azok képek? – néztem fel ravaszul kék szemeibe, amik még szebben csillogtak így, sisak nélkül a nappali fényben. Ha túl sokáig nézek beléjük, talán a végén még el is veszek...

– Küld el őket! – zökkentett ki Yusei elmélkedésemből.

– Csak hogy tisztázzuk, Yusei az enyém! – morcoskodott mellettem Runner.

– Te csak egy rózsaszín csirke vagy – válaszoltam pimaszul.

– Nem is igaz! – ellenkezett. – Vagy mégis?! Nem ér! Idézz csak meg újra, és akkor úgy fenéken csíplek, hogy...!

– Szerintem ezzel csak arra veszed rá, hogy ne idézzen meg – állapította meg Speed.

– Á, néha azt kívánom, bár ne is hallanálak titeket! – sóhajtottam.

– Most már kezd enyhén idegesíteni ez a dolog! – jegyezte meg Yusei kissé türelmetlenül. – Mert elvileg velem folytatsz párbeszédet, de néha meg valaki máshoz szólsz... Nem vagyok az efféle társalgáshoz szokva!

– Nyugi, lerázom őket! – mondtam. – Srácok, verseny a Holtágon! Ki ér vissza hamarabb?

– De olcsó ez a trükk – sóhajtott Junk Synchron. Ő volt az egyetlen, mert a többiek, az én szörnyeim és Yusei lényei is, elsuhantak a távolba. Végül a narancssárga fickó nagyot sóhajtott és ő is így tett. Mély levegőt vettem, miközben utánuk néztem.

– Ezt most nem értem... Elmentek? – csodálkozott Yusei.

– Egy időre – vontam vállat. – Hé, most jut eszembe...

– Micsoda?

– Milyen udvariatlan is vagyok. Hiszen még hivatalosan be sem mutatkoztunk egymásnak! – Levettem a sisakomat, s kissé megráztam hosszú hajamat, amivel Yusei-éhez hasonlóan eljátszadozott a sós szél.

– Valóban – ismerte el Yusei, és közelebb lépett hozzám. Kicsit magasabb volt nálam, de csak most tűnt fel, hogy ruházata alatt ott domborodik szálkás izomzata. Ösztönösen hátradobtam a hajamat, és mélyen a szemébe néztem, miközben lila kesztyűbe bújtatott jobbomat felé nyújtottam.

– Hatsune Yuzuki – mutatkoztam be mosolyogva. – Örülök, hogy megismerhettelek! – Yusei komoly arckifejezéssel elfogadta a gesztust, és barna kesztyűjén keresztül megszorította a kezemet. Fogása erős és határozott volt, mégis valahol gyengédnek is éreztem.

– Hatsune...? – ismételte, miközben ő is a az enyémbe fúrta tekintetét. – Azt hittem...

– Hatsune Yuzuki a születési nevem. Úgy véltem, te méltó vagy rá, hogy ezt megosszam veled – mosolyodtam el sejtelmesen, miközben még mindig a kezemet fogta. – A Yuzuki Violet az úgymond... médianevem.

– Á, értem – enyhült meg. – Fudo Yusei – mondta saját nevét. – Csak ez az egy név, születésem óta.

– Ez pont elég – mosolyogtam tovább. Egyetértően bólintottunk, majd végül elengedte a kezemet.

Megj.: Yuzukit valahogy így képzelem el, csak zöld szemekkel meg motoros ruhában :)