Toga száján egy szó sem bírt kijönni, szemei elkerekedtek a rémülettől. Sejthette már mindenki, hogy mi következik ezek után... Már éppen kiadtam volna a parancsot a támadásra, amikor... Hirtelen gumi súrlódását hallottam a közeli autópálya szakasz betonján, majd egy piros párbajmotor lendült a levegőbe, átívelve a korlátot, és a több mint hét méternyi légteret. Visszafogott lélegzettel, döbbenten figyeltem, ahogy a levegőben száll, s végül a párbaj körgyűrűben landol, alig pár méterre mögöttem. Meg sem ingott, amikor földet ért, mintha mindennaposak lennének számára az efféle extrém mutatványok, majd felgyorsítva hamar besorolt mellém. Éreztem, hogy ha nem cselekszem, talán sohasem fogok, így...

– Hajnal! Támadd a Harci Sakálját! Most...

– NE! – kiáltotta a mellettem haladó motoros, Fudo Yusei. – Add fel! – szólított fel szigorúan, de egyben aggodalmasan.

– Hogyan? – vontam fel a szemöldököm. Yusei tekintete megszilárdult, ám az enyém szintúgy. – Nem! – makacsoltam meg magam.

– A sárkányod! – magyarázta szenvedélyes, komoly hangon. – Valami nincs rendben vele! Nézz csak fel az égre! – Vonakodva bár, de megtettem. A dörgés egyre nőtt, s a szikrázó felhők immár maguk is lilába hajlottak. – Azt hiszem, ezt te csinálod!

– Valóban? – kérdeztem gúnyosan, de nem reagálta le.

– Ha folytatod a támadást, komoly sérüléseket is okozhatsz neki – erősködött.

– Úgy gondolod? – húztam tovább, s talán egy pillanatra el is hitte, hogy valóban érdekel a véleménye.

– Violet Witch, vagy akárhogy is hívnak! A sárkányod veszélyesebb, mint gondolod! – jelentette ki.

– Nem. Veszélyesebb, mint Te gondolod! – javítottam ki pimaszul, arcomon baljós mosollyal.

– Le kell állítani ezt a párbajt, mielőtt túl késő lesz! – erősködött Yusei, bár láttam rajta, hogy már kezdi kapizsgálni, hogy mindeddig csak gúnyolódtam vele, és cseppet sem vettem őt komolyan.

– Ó, sajnálom – öltöttem magamra egy álszerény arckifejezést –, de már így is túl késő.

– Nem, még nem az! Figyelj, most még abbahagyhatod! – magyarázta teljes meggyőződéssel, mint aki segíteni óhajt. Aggodalmas, mégis szigorú kék tekintetének majdnem sikerült is megingatnia, de nem hagytam neki. Tisztán láttam a célt magam előtt, a cél pedig...

– Már akkor túl késő volt, amikor ez a seggfej – Yusei felszisszent e kifejezésre. –, és a seggfej bandája ártott azoknak az embereknek!

– És cserébe te... sokkal rosszabbat készülsz vele tenni?! Violet, te jobb vagy ennél!

– A teljes gúnynevem a Violet Witch – javítottam ki –, de ha ennyire nehéz kimondani, hívj akkor Violetnek!

– Violet – sóhajtotta. – A rendőrség már itt van! – bökött a minket a közelben futó autópályáról követő számos rendőr kocsi, motor, sőt, a levegőben keringő helikopterek felé. A nagy égzengéstől szinte észre sem vettem. Talán látta rajtam, hogy kissé azért meglepődtem, így felbátorodva folytatta. – Túl sok van a rovásodon, és már nincs hová menekülnöd. Add fel a párbajt, add fel magad, és...!

– És ígéred, hogy igazságos tárgyalást kapok? – kérdeztem gúnyosan.

– Nos... igen! Ne ronts tovább a helyzeten!

– És mégis... ki vagy te, hogy eljátszod itt a rendőrség képviseletét? – kérdeztem. Bár pontosan tudtam, ki ő, azért úgy tettem, mintha nem így lenne. Talán ekkor kevésbé lesz egyértelmű, hogy híres turbópárbajozó vagyok én is, aki valószínűleg felismerné legnagyobb riválisát.

– Fudo Yusei vagyok, Neo Domino City... Nos – Itt láttam, hogy kissé elbizonytalanodott, ami mosolyt csalt az arcomra. – A város védelmezője voltam régen, és mivel a szükség megkívánja, ezúttal is vállalom ezt a szerepet – jelentette ki hősiesen.

– Ne és kitől kellene védelmezned a várost? Tőlem? – ingattam a fejemet színpadiasságán. Sejtettem, hogy általában nem ilyen drámai, és talán én hozom ki ezt belőle. – Ha nem volna egyértelmű, én pont a rosszfiúkat üldözöm, ahogyan te is! – közöltem. – Tulajdonképpen... – Ravasz fény csillant a szememben. – Egy hajóban evezünk, Fudo Yusei!

– Tévedsz! Ha ilyen eszközöket alkalmazol, ha bántasz másokat, te sem vagy jobb azoknál, akiket megbüntetni szándékozol!

– Én csak igazságot szolgáltatok!

– Ennek nem ez a módja!

– Mondja ezt a város ex-védelmezője!

– Violet! Add fel! ...Kérlek! – váltott enyhén hangnemet. – Ennek nem lehet jó vége. Válaszd a helyes utat...!

– Mondok én neked valamit, Fudo Yusei – feleltem végül, némi nehézséggel a szívemben. De nem tehettem mást, végig kellett csinálnom! Amytriáért, a küldetésünkért...! – Egy út van csak, mégpedig a káosz útja! Hajnal! Eleget szórakoztunk! Támadj végre!

– NE! – üvöltötte Yusei kétségbe esve, és odakiáltott a nem sokkal előttünk haladó Togának, aki már teljesen értetlenül állt ehhez az egészhez. – Menekülj!

– Hova?! – üvöltött vissza Toga. – Mindenfelé rendőrök...!

– Csak menj! – erősködött Yusei, célozva arra, hogy még a börtön is csábítóbb annál, ami most következik. Toga végül hitt neki, és gyorsítva megpróbált kitörni a körgyűrűből, de én is gyorsítottam, és a nyomába eredtem. – Violet! Elég! – ért utol Yusei, tekintete szinte szikrát hányt, arcán indulat tükröződött. Ennyit a finomabb stílusról... – Nem akartam eddig elmenni – közölte feszülten –, de...

Fogalmam sem volt, mégis hogy készül megszakítani az elindított támadásomat, ám akkor megtette. Motorját az enyémnek nyomva leszorított a pálya szélére, majd amikor már alig pár centire voltam a faltól, átnyúlt a párbajmotorom kijelzőjére. Sebesen bepötyögött valamit, és megszakította a párbajt, minta én adtam volna fel. Esélyem sem volt megállítani, olyan gyorsan és gyakorlottan vitte véghez tervét.

„Párbaj vége! Violet Witch feladta, Toga győzött!" – jelent meg a képernyőn.

– Mégis hogy merészelted?! – förmedtem felháborodva Yusei-re.

– Vége van, Violet, add fel végre! – parancsolt rám Fudo. – Ha önként megadod magad...

– Tévedsz!

– Hogyan?

– Nincs vége!

– Dehogynem!

– Nézz mögénk! – javasoltam. Yusei meglepődve vette észre, hogy a Hófarkasom és a Katicám még most is követnek minket, s egyre jobban felzárkóznak.

– MI A...?!

– Most az égre! – folytattam kevélyen. Fudo szinte eltátotta a száját a teljes életnagyságú sárkányom láttára, aki szárnyaival néha le-ledöntött egy-egy útjába akadó lámpaoszlopot. – Boszorkánynak gúnyolnak, rémlik? – mosolyodtam el elégedetten.

– Volt már dolgom pszicho párbajozóval, akit szintén boszorkánynak csúfoltak! – jegyezte meg Yusei. – De az ő szörnyei is eltűntek, ha véget ért a párbaj... – méltatlankodott. – Úgy véltem, talán a tieid is...

– Én nem Ő vagyok! – jelentettem ki idegesen, majd összenéztem Hajnallal. Toga már készült átugratni az autópályára.

– Ne tedd ezt! – kérte Yusei, újból valamivel visszafogottabban. – Hidd el, nem éri meg! – győzködött volna, miközben próbált még jobban leszorítani. Lila motorom széle már érintkezett a fallal és sercegve hányta a szikrákat, de Yusei még erősebben nekem feszült, nyilván, hogy végül megállítson. Itt lett elegem. Felmordultam, majd Lyconra pillantottam. A farkasom ekkor hirtelen hátulról letarolta Yusei-t, aki így felborult párbajmotorjával, majd pörögve csapódott a falnak. – Violet! – kiáltotta némi fájdalommal hangjában, de én képtelen voltam leállni, és továbbhajtottam.

Megszabadultam, ám lelkemre váratlan súly rakódott a balesetét látva. Mégsem állhattam meg, még nem. Megszokott vérszomj lett úrrá rajtam már a gyorsított szinkró megkezdése óta. Toga átugratott, de Hajnal a levegőben, a két pálya közötti térben csapott le rá. Szemei zölden világítottak, akár az enyémek, amikor lefékeztem. Az ég hatalmasat dörrent, a felhők lilán izzottak. Szilajul néztem, ahogy Togát és motorját lila villámok érik el, majd tehetetlenül több emeletnyit zuhan a magasan futó körgyűrűk alatt, az óceán szintjén futó utakra zuhanva.

*

Pár perccel korábban...

A feszültség növekedett, odafent a vöröseslilába hajló fellegek között levendulaszínű villámok cikáztak, miközben az ég megállás nélkül morajlott. Yusei legnagyobb erőbedobásával próbálta meggyőzni Violetet, hogy adja fel a harcot, ám hiába. Ennek nagyon rossz vége lesz! – gondolta aggodalmasan, majd amikor a lány azért is elindította a támadást, végső elhatározásra jutott.

– Menekülj! – kiáltotta Togának, aki már azt sem tudta, hol áll a feje. – Csak menj! – ordította, majd felzárkózott Violet mellé. Nincs más megoldás! – tisztázta magában. Ennek működnie kell! – Nem akartam eddig elmenni – közölte a boszorkánnyal feszülten –, de...

Yusei sohasem volt az erőszak híve, de ez kivételes esetnek számított, a katasztrófát próbálta megakadályozni. Motorját a lányénak nyomva leszorította a pálya szélére, majd amikor Violet D-Wheelje már alig pár centire voltam a faltól, átnyúlt a párbajmotorja kijelzőjére. Sebesen bepötyögött valamit, és megszakította a párbajt, minta a lány maga adta volna fel a játékot. Violetnek esélye sem volt megállítani, olyan gyorsan és gyakorlottan vitte véghez tervét.

„Párbaj vége! Violet Witch feladta, Toga győzött!" – jelent meg a képernyőn.

– Mégis hogy merészelted?! – förmedt felháborodva Yusei-re Violet.

– Vége van, Violet, add fel végre! – parancsolt a lányra Fudo, s lelkében némi megkönnyebbülést érzett. – Ha önként megadod magad... - Ám a megkönnyebbülés hiú ábrándnak bizonyult, miután rövid vitájuk következményeként a lány megkérte, hogy nézzen hátra. Yusei meglepődve vette észre, hogy a boszorkány Hófarkasa és a Katicája még most is követik őket, s egyre jobban felzárkóznak. Nem lehet... Hogyan?! – sóhajtott fel magában, majd hangot is adott kétségeinek.

– MI A...?!

– Most az égre! – folytatta a lány kevélyen. Fudo szinte eltátotta a száját a teljes életnagyságú Lila Sárkány láttára, aki szárnyaival néha le-ledöntött egy-egy útjába akadó lámpaoszlopot. – Boszorkánynak gúnyolnak, rémlik? – mosolyodott el elégedetten a lány.

– Volt már dolgom pszicho párbajozóval, akit szintén boszorkánynak csúfoltak! – jegyezte meg Yusei, józansága megmaradt töredékeibe kapaszkodva. – De az ő szörnyei is eltűntek, ha véget ért a párbaj... – méltatlankodott. – Úgy véltem, talán a tieid is...

– Én nem Ő vagyok! – jelentette ki a lány, szinte már idegesen, majd összenézett a sárkányával.

Már megint ez – gondolta Yusei. Mintha ő és a szörnyei valamiféle telepatikus úton kommunikálnának. Akár csak Luna és az ő párbajszellemei. Csak Violet szörnyei valós testtel is rendelkeznek. Ekkor látta, hogy Toga már készült átugratni az autópályára, mégis gyomrában tovább növekedett a görcsös érzés. Sejtette, hogy valami nagyon rossz fog történni, ha nem akadályozza meg valahogyan. De hogyan?

– Ne tedd ezt! – kérte Yusei a lányt, valamivel visszafogottabban. – Hidd el, nem éri meg! – győzködte volna, miközben próbálta még jobban leszorítani.

Lila motorja széle már érintkezett a fallal és sercegve hányta a szikrákat, de Yusei még erősebben neki feszült, azt remélve, hogy így megállásra késztetheti. És akkor talán a szörnyei is.... Ám a boszorkány szemében ekkor baljós, zöld fény csillant. Yusei karján újra felizzott a Karmazsin Sárkány jele, s érezte, a lánynak itt lett elege. Felmordult, majd a farkasára pillantott. Fudón hirtelen rémesen rossz érzés uralkodott el, mintha valaki a lelkét szorította volna sakkba. Érezte, hogy valami szörnyű dolog közeleg.

Ez nem lesz jó – sóhajtotta Yusei, s majdhogynem abban a pillanatban egy medvenagyságú bundás lény letarolta hátulról. A Hófarkas teljes erejéből nekiugrott, majd amikor átgördült felette, karmaival még durván a hátába vágott. A piros párbajmotor felborult a lendülettől, és Yusei fájdalmas súrlódás és pörgés közepette csapódott a falnak, ám utolsó erejével még a lány után kiáltott. – Violet! – ordította némi fájdalommal rekedt hangjában, de a lány mintha rá se rántott volna, és továbbhajtott.

Mégis... amikor már minden elveszni látszott, és látása is elhomályosult, Yusei a megbánás és sajnálat halvány foszlányát vélte felfedezni Violet távolodó arcán.

A világ elhomályosult, s Yusei a falnak dőlve, vérző halántékkal, már csak foltokban látva kísérte figyelemmel a történteket. A lila égbolt egy utolsót zendült, majd hatalmas durranással a Lila Sárkány intenzív lila villámokat küldött az éppen levegőbe emelkedő Toga felé.

NE! – kiáltott fel magában fájdalmasan Yusei, miközben a robbanás hangjai felé is elértek. Ne! – nyögte. Elszúrtam... - gondolta mély megbánással. Ha már az elején leállítom a párbajt... Cserben hagytam Ushiót és mindenki mást... Violet...

Yusei nagyot sóhajtott, a fájdalom és szédülés egyre inkább követelte magának éberségét, ám az eszméletvesztés határán egy pirosló folt jelent meg a szemei előtt, ami egyértelműen valami pozitívnak a jelenlétével társult. Hirtelen meleg, nyugtató energia töltötte el testét, ami mind fizikai, mind lelki fájdalmán enyhített kicsit. Amikor kitisztult látása rájött, hogy a boszorkány szinte ember nagyságú Varázslatos Katicabogara lebeg előtte, s a lény arcán mintha biztató mosoly bujkálna.

– Te? – döbbent meg Yusei, majd a mellkasába markoló fájdalomtól köhögni kezdett. Valószínűleg belső sérüléseim vannak – gondolta kedvetlenül. Ám ekkor a Katicabogár közelebb repült hozzá, szinte elállva a teljes kilátást, és hat vékonyka, fekete lábával lágyan megérintette a vállát és karjait. Yusei csodálkozva nézett fel a tisztán pozitív energiát sugárzó lényre.

– Sajnálom – csendült a fejében valami felfoghatatlan módon a Katica hangja, ami leginkább egy ártatlan kislány hangjára emlékeztette Yusei-t. – Ő – nézett el az újonnan keletkezett szakadék szélén a távolba révedő lila hajú lány felé. – Ő nem így akarta. Soha sem akart igazán ártani neked. De ő... - mondta a Katica szomorkásan... - egyre inkább a káoszba olvad...

Yusei kissé értetlenül próbálta felfogni a hallottakat, ám mielőtt még válaszolhatott volna a lénynek, a Katica lágy csókot lehelt a homlokára, miközben ő maga piros és rózsaszín csillámokra esett szét. A szertehulló energiadarabok hatására melegség öntötte el testét, ami kis mértékben a lelkéig is elért. Yusei érezte, hogy minden sérülése felszívódik, a fájdalom elhalványul, elméje kitisztul. Újult erővel állt lábra mikor már az utolsó pirosló csillámok hulltak a földre, és vette tudomásul, hogy mind ruházata, mind szeretett párbajmotorja meg lett javítva.

Violet, mégis mi folyik itt?! – nézett el a saját pusztítását szemlélő lány felé, miközben felállította motorját, és a nyeregbe ült. A Lila Sárkány hatalmas rombolást végzett, ezzel minden közelben lévőt veszélybe sodorva. Az autópályán haladók könnyedén lezuhanhattak volna, a robbanás bárkiben kárt tehetett volna, Toga már bizonyára halott, mégis... Amikor a Katicád megmentett, olyan csodálatos érzés töltött el, amivel egy gyűlöletbe süllyedt szív egyetlen párbajszörnyet sem ruházhat fel!

Violet! Már értem! – sóhajtotta Yusei vegyes érzelmekkel, és motorját pár méterrel a lány mögött leparkolva lassan elindult felé. Te nem vagy teljesen gonosz, de tökéletesen jó sem. Látom, hogy szeretnél igazságos lenni, de amit tettél, az így is megbocsáthatatlan. Sajnálom, de nincs más választásom – határozta el nehéz szívvel. Ezúttal túl messzire mentél!

*

Megtettem, igazságot szolgáltattam, bosszút álltam rajta, mégis... Mint máskor, most sem jött el a várt boldogság és elégedettség. Máskor elvoltam a semleges megnyugvással, de most... éles késként marcangolta a lelkemet a bűntudat. A helikopterek egyre közelebb gyűltek körém, és egy rendőr kihangosítva valami begyakorolt szöveget mondott a megadásról, de nem tudott érdekelni. Felnéztem a már csupán halványan szikrázó égre, majd Hajnalra, amint pár szárnycsapással odébb löki a helikoptereket. Lycon ezalatt a közeledő földi járművek útját állta el. Nekem mégis egyetlen személy körül forogtak a gondolataim: Yusei – sóhajtottam.

Már fogalmam sem volt, miért volt olyan fontos a számomra, hogy ártsak Togának. Eleget kapott már, és az embereivel együtt a rendőrök bizonyára hűvösre tették volna. Én mégis a temetőbe küldtem, ráadásul Yusei szeme láttára, akinek szintén ártottam. Ha én vagyok a jófiú, akkor miért... miért érzem magam ekkora szörnyetegnek? A pusztításra néztem, amit Hajnal támadása okozott. Konkrétan egy két teherautónyi szakasz hiányzott mind a párbaj körgyűrű előttem lévő, mind az autópálya szomszédos részéből, és egy nagy sor jármű már fel is torlódott az utóbbin a szakadék széleinél.

Mindenkit veszélybe sodortam, amikor csak igazságot szerettem volna szolgáltatni! – gondoltam keservesen. Mit műveltem?!

– Kész szerencse, hogy még egyikük sem zuhant le! – célzott mellettem váratlanul egy ismerős, neheztelő hang a sérült autópálya szakadékához feltorlódott járművekre.

– Yusei?! – kiáltottam döbbenten. Ahhoz képest, hogy elesett a motorral, nem tűntek komolynak a sérülései. Arca bal oldalán némi vér folyt a sisakja alól, ruházata jobb oldala kissé megkopott, ahogyan a motorja váza is, s utóbbi, a D-Wheelje kissé füstölt. Nem vallottam volna be hirtelen örömömet, de a megkönnyebbüléstől kisimuló arcom és felcsillanó szemeim mindent elárultak. – Azt hittem, hogy te...

– Hogy engem is elintéztél? – kérdezte szemrehányóan. Pedig nem, nem akartam bántani, csak...

– De hiszen... Úgy tűnt, hogy komolyabban... – mentegetőztem, majd feltűnt valami. – Hé, hol van Katica?! – lepődtem meg, amikor harmadik szörnyemet nem láttam sehol. Hajnal felettünk lebegett, Lycon előttünk állt, de a Varázslatos Katicabogár...

– Talán még te sem vagy biztos abban, hogy mik a céljaid – jelentette ki Fudo, s hangjában a szigorúság mellet váratlan megértés csengett, amit nem tudtam mire vélni, de azért jól esett. Megdörzsölte motorja szélét, s látszott, hogy csupán por volt rajta, de sérülés nem. Ezután levette sisakját, majd leporolta ruháit. Szintén csak por volt rajtuk, a seb, amiből pedig a vér szivárgott, már nem volt ott. Azonnal megértettem, hogy mi történt.

– Katica...! Akaratlanul is a segítségedre küldhettem, miután Lycont rád uszítottam!

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kati sohasem kedvelt igazán – fordult hozzám Lycon. – Most pedig persze, hogy tönkreteszi a munkámat!

– Lycon, elég! – mordultam rá.

– Jól van, ne engem hibáztass!

Megráztam a fejem. Igaza volt, ez csakis az én hibám...

– Beszélsz a szörnyeiddel – állapította meg Yusei, majd arca újra elkomorult. – Ez nem változtat a tényen, hogy le vagy tartóztatva! A szörnyeid talán feltartják a zsarukat, de nálam már a legelejétől itt volt ez! – Hirtelen megragadta a bal csuklómat, majd szabad kezével zsebéből egy bilincset rántott elő, amit ügyesen a csuklómra zárt, majd hozzá csatolta a jobb kezemet is. Elhűlve néztem a szemeibe, hátam mögött összebilincselt kezekkel.

– Szóval most már zsaru is vagy?!

– Csak kisegítek – közölte szárazon, majd vállaimat megragadva elvezetett a motoromtól, egyenesen a Lycon mögött álló rendőrök felé terelve.

– Eressz el! – szólítottam fel. Bár azt meg kell hagyni, hogy azt, miközben olyan szorosan tartott, hogy izmos mellkasa hátulról szinte az oldalamnak feszült, kicsikét élveztem.

– Tüntesd el végre a szörnyeidet! – szólított fel cserébe.

– Tényleg nem félsz, hogy ellenetek is bevetem őket? – kérdeztem magabiztosan, hisz tudtam, igazából nem vagyok fogoly.

– Ha valóban igazságosztónak tartod magad, akkor nem tennéd – mondta, mintha már olyan jól kiismert volna.

– Lyconnal is megtámadtalak.

– És azonnal megbántad! – közölte jelentőségteljesen.

– Igaz. De ezt még megtehetem! – jelentettem ki végül, majd összenéztem a szörnyeimmel. Lycon kék és fehér, Hajnal a lila minden árnyalatából álló csillámokra estek szét, s maradványaik annyira erősen ragyogtak, hogy tíz másodpercre teljesen elvakították a rendőröket, s valamennyire Yusei-t is. Kiszabadítottam magam a karjai közül, majd varázserőmmel széttörtem a bilincset, aminek darabjai így a földre hulltak, ám én ekkor már rohantam is a motorom felé.

– Violet! – kiáltott utánam Yusei szigorúan, s egyben meglepetten. Ezek után már számíthattál volna egy újabb trükkre! – vontam vállat.

– Még találkozunk! – kiáltottam neki vissza a nyeregből, majd teljes gázzal elindultam homlokegyenest a szakadék felé.

– Állj! Meg fogsz halni! – aggodalmaskodott Yusei, ám én makacsul eltűntem Hajnal lehulló csillámainak függönyében. Amit Yusei nem vett észre, hogy Hajnal erejének utolsó foszlányaival rendbe hozta az utakat, és immár sem a párbajgyűrűn, se az autópályán nem tátongott rés. Kihajtottam a párbaj ringből, majd az autópályán Satellite felé vettem az irányt. Az engem követő rendőröket itt már könnyedén leráztam.

Úgy hallottam, hogy Satellite manapság nyugodt külvárosként funkcionál, s úgy döntöttem, ott húzom meg magam, amíg a rendőrség kissé lenyugszik. Csak egy valami nem stimmelt. Yusei. Éreztem, hogy a nyomomba fog eredni, ha nem is most, akkor legközelebb. Most még sikerült elmenekülnöm, mint Violet Witch, de... Yuzuki Violetnek még találkozója van Fudo Yusei-jal. Már csak az a kérdés hogy mikor és hogyan, továbbá, hogy vajon felismer-e majd. Akárhogy is legyen, az éjjel hátralévő részében jobb lesz, ha meghúzom magam!

*

Yusei kissé meghökkenve nézett a sebesen elhajtó Lila Boszorkány után. Az egy dolog, hogy a szörnyeit használta figyelemelterelésnek... Elmés és hatásos, azt meg kell hagyni – gondolta. De ahogy valami lila ragyogással kísérve széttörte azt a bilincset...! Tisztára, mint egy sci-fiben! Jacknek igaza volt, valóban veszélyes erővel rendelkezik... akár ő Yuzuki Violet, akár csupán valaki, aki lemásolta Yuzuki stratégiáját és szörnyeit. Nemsokára kiderül, érzem – nézett le karján a jelre, minek ragyogása lassan elhalványult.

– Neo Domino védőszentjének isteni erejére, ezt komolyan nem hiszem el! – lépett Yusei mellé idegesen Ushio. – Már rajta volt a bilincs, mégis hogy szökhetett meg?! – vonta kérdőre a fiút.

– Varázslattal – felelte tőle szokatlan könnyedséggel Fudo.

– Micsoda?! – fortyogott Ushio. – Olyasmi nem létezik! Másrészt... miért nem mész már utána?! – méltatlankodott.

Yusei nem válaszolt rögtön, hanem tekintetét a magasba emelte. Lassan lecsendesült a vihar, a felhők messzire úsztak, az óceán felől érkező szél megenyhült. Már nem cikáztak lila villámok a fejük felett. A megtisztuló éjjeli égbolton felütötték fejüket a vidáman csillámló csillagok, s a horizont felett épp most kelt fel a Hold vékony sarlója.

– Kitisztult az ég – jelentette ki Fudo újult nyugalommal.

– Tessék?! – hüledezett Ushio. – Az NDPD eddigi legveszélyesebb ellenfele egyszerűen elszelel az egész rendőrség elől, és te pedig az időjárásról kezdesz fecsegni?! Yusei, fiam, mennyire verted be a fejedet az előbb? – vonta fel a férfi a szemöldökét, majd a fiú tarkóját fogva kék tekintetébe fúrta az övét.

– Ami azt illeti, elég erősen... – kezdte Yusei, de mielőtt befejezhette volna, Ushio aggodalmasan a szavába vágott.

– Nem szédülsz? Jobb lenne, ha egy orvos is megnézne!

– Nem szükséges, teljesen jól vagyok!

– Elég nagyot estél!

– Már nem számít.

– Hogyhogy nem számít...?!

– Ushio! Mára elmúlt a veszély! – jelentette ki Yusei teljes meggyőződéssel. – A káosz lecsillapodott, a saját testemben érzem... a nyugalmat, ami szétáradt Violetben, miután azt a támadást végrehajtotta. Mára ennyi volt, nem fog újra támadni.

– Mégis hogy lehetsz ebben olyan biztos?!

– Csak bízz bennem!

– Bíztam benned, Yusei, de a Boszorkány téged is megtévesztett.

– Talán így volt, és ezt mélységesen sajnálom – vegyült némi megbánás a fiú hangjába.

– Az a lány egy szörnyeteg, Yusei! Nem hagyhatjuk szabadon kószálni!

– Ezzel nem értek teljesen egyet!

– Nem-e?!

– Tévedsz, Ushio! – közölte Yusei mély meggyőződéssel. – Nem szörnyeteg, pusztán... ellentmondásos. De gondolj bele! Nézd! – mutatott az autópálya felé. – Szinte azonnal rendbe hozta a pusztítás, amit okozott, s végső soron én sem maradtam összetörve.

– Ez igaz, de...

– Szerintem ő olyasvalaki, aki talán gyakran hibázik, de legtöbbször képes rádöbbenni a hibáira és kijavítani őket. Az egyetlen igazi bűn, amit ma elkövetett, az a Toga elleni támadás volt.

– Még szép, hogy az! A mentők épp most értek a helyszínre, és kétszer élesztették újra Momomiyát – magyarázta Ushio. – Ez tisztán gyilkossági kísérletnek számít. Akár ártatlan ember Momomiya Toga, akár veszélyes bűnöző, nekünk egy sorozatgyilkossal van dolgunk, Yusei, ezt meg kell értened! Violet Witch már legalább négy hozzá hasonló bandavezérrel végzett csak Neo Dominóban! Ez így...

– Ez így nem mehet tovább, én is jól tudom! – sóhajtotta Yusei. – Ushio! Tudom, hogy ma hibáztam, de kérlek, adj még egy esélyt! Violet veszélyes ellenfél, de nem reménytelen eset. Viszont hihetetlenül lobbanékony és sokszor kiszámíthatatlan. Félek, hogy ha tovább üldözitek, sokan megsérülhetnek!

– Éppen ez a gond! El kell fognunk, mielőtt...! – idegeskedett Ushio, de Yusei határozottan a szemébe nézett, miközben megérintette a vállát.

– Ushio! Engedd, hogy én kapjam el, hogy én keressem meg őt! – kérte Fudo szenvedélyesen. – Most hétvége lesz, és utána kiveszek pár nap szabadságot. Adj egy hetet, hogy a nyomára akadjak, és addig te és az embereid engedjétek el ezt az ügyet!

– Yusei – csóválta meg a fejét Ushio, lenézve az alsó utakra, amik egykén egy mentőautó száguldott el erősen szirénázva, az, amelyik Togát vitte a kórházba. – Lehetetlent kérsz – nézett a fiúra a fejét csóválva.

– Egy hét! És ha addig nem oldódik meg a helyzet, újra tiétek az ügy! Kérlek! Tudom, hogy ma cserbenhagytalak, de esküszöm, nem fordul elő többé!

– Nem mondanám, hogy cserbenhagytál volna – sóhajtotta a rendőrtiszt. – Hiszen így is rengeteget kockáztattál értünk...

– Csak bízz bennem, most utoljára!

– Mindig bízni fogok benned! – közölte Ushio mély meggyőződéssel. – Fudo Yusei! Az NDPD nevében ezennel megbízlak Violet Witch előkerítésével és megállításával! Egy heted van a feladatra!

– Ushio – felelte Yusei, miközben arcára hála és melegség ült ki, szemében elszántság csillogott. – Köszönöm!

Yusei felpattant piros párbajmotorjára, s tekintetével már az öböl túloldalán fekvő Satellite fényeit pásztázta végig. Már indulni készült, amikor Ushio még utána kiáltott.

– Yusei!

– Igen? – fordult vissza, miközben piros sisakjának pántját kapcsolta be.

– Vigyázz magadra, fiam! Ravasz lány ez, ne hagyd, hogy játszadozzon az érzéseiddel!

Yusei rövid időre elgondolkodott, majd elmosolyodva nézett barátjára.

– Nem fogom – bólintott, és legördülve a körgyűrűről az autópályán keresztül régi otthona, Satellite felé vette az irányt.

Violet... Mik a céljaid? – tűnődött magában. Csak azért jöttél Neo Dominóba, hogy bűnözőket büntethess meg? ...Miért érzem úgy, hogy ez csak töredéke annak, ami készülődőben van?

Nagy levegőt vett, és a sebességkorlát alsó határáig gyorsított. Legjobb lesz, ha megtalálom, mielőtt valami őrültséget tenne! Ekkor hirtelen a Varázslatos Katicabogár képe jelent meg elméjében, amint kedvesen mosolyog rá, majd a Katica megsemmisült, piros csillámai helyét egy dühös Lila Sárkány vette át, aki intenzív lila villámokat küldött felé. Yusei ösztönösen feje elé kapta jobb karját, s kicsit megingott a motor egyensúlya is, ám akkor ráeszmélt, hogy mindez a jelenet csupán a fejében játszódott le.

Fény és sötétség, öröm és harag, jóság és kegyetlenség... mindez megtalálható a káosz erejében – állapította meg. De hogy lehet legyőzni azt, ami szó szerint mindent magába foglal? Hogy vehető fel a verseny a káosz erejével? ...Idővel muszáj lesz kitalálnom!