Judith szemszöge:

Miután át estem ezen az igen csak furára sikredett online beszélgetésen, a szó szoros értelmében estem be a Nagyterembe és az utolsó öt percben sikerült rekord sebességgel keresztül sprimtelni a padok, között (a Hollóhátasok még utánnam is fordultak) és még épphogy sikerült szednem magamnak egy kevés sült csirkét meg krumpli pürét, mielőtt a desszertek kerültek volna terítékre.

- Nem sietted el a dolgot.- jegyezte meg valaki mellőlem, az illető hangjából ítélve vigyorogva. Meglepődve fordultam az ismeretlen irányába és a Weasley ikreket pillantottam meg Lee Jordánnal kiegészülve. Úgy tűnik nagy rohanásban azt se néztem, hogy ki mellé ülök.

- Sétálni voltam.- feleltem tömören, két csirke falat között.

- És merre ha szabad kérdeznem?- kérdezte az egyik testvér, hirelen meg sem tudtam volna mondani melyik.

- Ott a tó körül.- vontam vállat. Evés közben nehezen tudok másra is koncentrálni.

- Legalább találkoztál az Óriáspolippal?- kérdezte George fülig érő szájjal.

- Nem, még nem volt szerencsém hozzá, inkább csak a fák között sétáltam. - feleltem elmosolyodva.

- Hát kedves Judith...

- ...ha már nem sikerült meggyőznünk...

- ...hogy egy legyél közülünk való...

- ...az a minimum...

-...hogy eljössz velünk...

-...megismerkedni Ő polipságával.- fejezte be az ikrek. Először azt se tudtam melyikre nézzek miközben beszéltek, és mivel látszott rajtam, hogy a sikerült bezavarniuk, így a két Weasley elég jól szórakozott az arc kifejezésemen.

- Nagyon vicces. Mást is az őrületbe kergettek ezzel a "befejezzük egymás mondatát" dologgal?- kérdeztem igyekezve a mosolyomat grimaszba folytani, kevés sikerrel.

- Majdnem.- felelte Fred.

- De ettől még nem szeretnek kevésbé.- tette hozzá George vidáman.

- Ami késik nem múlik...- morogtam a bajszom alatt, mire kaptam tőlük egy hosszú 'úúú'-zást.

- Most meg kéne riadnunk...- kezdte Fred.

-...de nem fogunk.- fejezte be George magabiztosan.

- Hiszek bennetek.- bólintottam nevetve.- Viszont az Óriás polippal tervezett randevút sajnos el kell napolnunk, mert ma Kastély túrám van, vasárnap pedig csatát vívok a házi áradat ellen.

- Hát az újjaknak nem árt hozzá szokni a rendszerhez. Mert innentől csak rosszabb lesz.- bólintott George felsőbb rendűen.

- Tapasztalatból mondjuk.- tette hozzá Fred nagy komolyan.

- Tudom, tudom, ti vagytok a nagy hősök, akik túlestek már minden megpróbáltatáson, akik teljesítették az RBF vizsgákat...

- Folytasd, csak!- bólogattak kihúzva magukat.

- Azt kihagytad, hogy nagyon sikeres jövő áll előttünk.- tette hozzá Fred vigyorogva.

- Elismerem, ténylege azok lesztek.- bólintottam elmosolyodva, mert tudtam, hogy tényleg így lesz.

- Na jól van mostmár hagyjatok békén, mert a végén éhen maradok amiért elterelitek a figyelmemet.- hessegettem el őket. Az ikrek kinevették, azután végülis elmentek másokat boldogítani. Az Arany triót viszont nem láttam sehol. Gondoltam biztos már végeztek az ebéddel és a klubhelyiségben várnak, hogy elinduljunk a körútra. És mivel nem szerettem volna túl sokáig egyedül ülni, így gyorsan bekapkodtam az utolsó falatokat és elindultam vissza a Griffendél toronyba, mert ha valami utat megjegyeztem, akkor az a Torony és a Nagyterem közötti hegymászás volt az.

Bár az előbb hegymászást említettem, valójában az elmúlt egy hét alatt, lassan de biztosan kezdtem hozzá edződni a sok lépcsőzéshez és már közel sem tűnt olyan izzasztónak mint első alkalommal.

Mikor elértem a Griffendél torony bejáratához mint mindíg, most sem tudtam elfolytani egy boldog mosolyt, mikor megálltam a Kövér Dáma előtt.

- Szervusz Judith, sokáig elvoltál ma délélelőtt.- köszöntött a Dáma viszonozva a mosolyomat.

- Üdv Kövér Dáma! Igen, sok dolgom volt most reggel.- feleltem bólintva.

- Annyi baj legyen. Csak mond ki a jelszót, s máris barátaid között lehetsz.- mondta vidáman.

- Lárifári.- biccentettem, és beléptem a klubhelyiségbe. Kivételesen nem sok diákot találtam ott így Harryéket viszonylag hamar megtaláltam egy sarokban. Azonban ahogy megpillantottam őket, úgy festett, hogy jelenleg nagyon vitatkoznak valamin magukközt. Ez egy kicsit elbizonytalanított abban, hogy oda menjek hozzájuk, de aztán végül is a döntést nem én hoztam meg, ugyanis Hermione épp meglátott engem, majd miután azt hiszem lezárták a vitát, kedvesen intett nekem, hogy menjek oda hozzájuk.

- Remélem nem zavarom meg a tanácskozást...- jegyeztem meg óvatosan elmosolyodva.

- Nem dehogy, már épp végeztünk.- felelte Hermione egy gyors pillantást vetve a fiúkra, akik csak bólogattak.

- Csak annyit akartam megkérdezni, hogy mikor induljon a túra? Hogy addigra készen álljak.- néztem végig a trión. Azok összenéztek, majd Harry szólalt meg.

- Akár már most is, ha neked megfelel.- mondta.

- Komolyan?- csillant fel a szemem.- Akkor lepakolok és indulhatunk.- mondtam, de mielőtt tettem volna akár egy lépést is, még eszembe jutott valami.

-Hozzak túlélő csomagot?- kérdeztem körbe, mire Harryék felnevettek.

- Nem, azt most nem kell.- rázta meg a fejét Hermione mosolyogva.

- De ha esetleg van nálad egy kis csokibéka, nem leszünk ellenére!- kiáltott utánam Ron.

***

Írói szemszög:

- Nos, azt már a legelején le kell szögeznünk, hogy nem minden helyiség marad ugyanazon a szinten, ugyanis a legtöbb minden nap máshol bukkan fel. Ezért van az, hogy gólyák akár hetek múltán is képesek eltévedni.- kezdte bevezetőnek Hermione, mintha csak egy előre betanult verset mondana.

- Ne is mond. Te Harry, emlékszel még amikor az első napokban olyan sokáig bolyongtunk, hogy egyszer elkéstünk McGalagony órájáról?- kérdezte Ron elvigyorodva.

- Hát nem volt valami szép tőled, hogy öregnek nevezted.- nevette el magát Harry.

- Ne már! Ha ez elsőbe volt, akkor mi történhetett az elmúlt két évben amíg nem voltam itt?- nézett a trióra Judith irígykedve.

A hármas lopva összenézett, azonban ez nem kerülte el a lány figyelmét aki szintén tisztában volt min mentek már keresztül. És min fognak még.

- Szóval beállhatok a gólyák közé kóvájogni.- jegyezte meg Judith keserűen.

- Tévedsz. Hermione kicsit úlzott amikor ezt mondta, mert van nem kevés olyan hely is ami például mindig ott van ahol lennie kell.- vetette ellene Harry.

- Komolyan? Hála az égnek!- kiáltott fel Judith megkönnyebbülten.- Esetleg kezdhetnénk azokkal?- tette hozzá óvatosan.

- Persze. A legokosabb, ha a pincétől felfelé haladunk.- javasolta Hermione, amire barátai egyöntetűen rábólintottak.

- A bájital tantermet nem nehéz megtalálni mert az mindig a pincében van.- mondta Ron miközben a földszint alá lépcsőztek.

- És a Nagyterem?- kíváncsiskodott Judith.

- Az is mindig a földszinten található.- biccentett Harry.

- Akár csak a Bejárati csarnok.- tette hozzá Hermione.

- Fú, hoznom kellett volna magammal spirál füzetet.- jegyezte meg Judith fejcsóválva.

- Ne aggódj, meg fogod jegyezni, nincs olyan sok "álló helyiség". A vándor osztálytermeket, meg lépcsőket! Na azokat tényleg le kell jegyezni.- mondta Ron határozottan.

- Ezt épp te mondod, aki még négy év után is képes eltévedni?- kérdezte Hermione irónikus mosollyal, amin Harry és Judith felnevetett.

- Mégis mi olyan mulatságos errefelé ha szabad megkérdeznem?- csendült hirtelen egy éles hang. A trió és Judith megborzongtak a már ismerős hideg hang hallatán, és hamarosan a gazdája is elő bukkant a sötétből.

- Elnézést professzor úr.- motyogta Hermione.

- Mit keresnek itt?- kérdezte ismét, már sokkal fenyegetőbben

- Megmutatjuk Judithnak a kastélyt.- felelte Ron a lány helyett is merészen. Piton felvonta a szemöldökét.

- És ennek mi köze a pincéhez?- kérdezte gúnyos éllel a hangjában.

- Annyi, hogy alulról vándorlunk fölfele.- hárított Judith nyugodtan.

- Nocsak...négyük közül végre van valaki aki gondolkozik is? Ez felettébb érdekes...- jegyezte meg csúfondárosan. Judith titokban megérintette a dühtől elvörösödött Hermione kezét, jelezve, hogy ne vegye magára.

- Ami pedig magát illeti Treasure...- fordult a lányhoz, mire az össze rezzent.- Jövőhét szerdán.- vetette oda, majd suhogó talárral távozott. A gyerekek egy pillanatig még hallgattak.

- Ti is észre vettétek?- kérdezte hirtelen Ron megdöbbenten.

- Hogy ugyanolyan bunkó mint azelőtt?- kérdezett vissza Harry.

- Nem. Jó persze az is, de észrevettétek, hogy most nem vont le tőlünk pontokat?- kérdezte Ron körbenézve, mire mindenkinek leeset.

- Tényleg!- képedt el Hermione.

- Ha így folytatjuk, kábé ezer év múlva még normálisan is bánhat velünt.- vélekedett Judith.

- Valahogy úgy.- bólintott Harry.

- No tehát, hol is tartottunk?- csapta össze Ron a tenyerét.

- Ott, hogy húzzunk innen mielőtt Piton meggondolná magát és vissza jön pontokat vonni.- mondta Judith.

- Akkor menjünk a földszintre.- bólintott Hermione.

- Ez kábé az egyetlen emelet ami sosem mozdul el a helyéről. Szóval ha kétségeid támadnának, melyik emeletre kell menned, ide mindig vissza térhetsz.- folytatta mikor már mind a négyen a bejárati csarnoknál álltak.

- Kösz Hermione.- mosolyodott el Judith.- De ugye Dumbledore szobája, meg a Griffendél torony sem szokott vándorolni?- kérdezte megriadva.

- Nem, az is mindig ott van ahol lennie kell.- nyugtatta meg Harry.

- Valójában nem a szobák okozzák az igazi kihívást, hanem a lépcsők.- mondta Ron grimaszolva.

- És nagyon sok lépcső van a Roxfortban, amit nem fogok tudni mindnek a mozgását bemagolni.- tette hozzá Judith.

- Ezt nem is lehet bemagolni.- rázta meg a fejét Harry.- Ki kell tapasztalni. Mi csak tippeket tudunk adni.- tette hozzá. A lány felsóhajtott.

- Rendben. Akkor adjatok tanácsokat, illetve akkor menet közben mondjátok, mi mikor merre van.- bólintott határozottan. Ígyhát neki mentek a Roxfortnak.

***

Később, mikor már minden emeletet, lépcsőt és folyosót bejártak, kifulladva álltak meg a Kövér Dáma előtt.

- Akkor, az 1-es terem hétfőnkénkt a második, vagy negyedik emeleten található, kedden az ötödik, szerdán ismét a másodikon, a Bűbájtan terem felváltva vagy az ötödik, vagy a harmadikon van, Átváltoztatástan három naponta vagy a hatodikon vagy a másodikon leledzik, Sötét varázslatok kivédése első vagy harmadik emelet, Csillagvizgáló marad, Rúnatan pedig a 12-es teremben van, ami vagy az elsőn szokott lenni, vagy a hatodikon.- foglalta össze Judith szuszogva neki dőlve a falnak.

- És honnan lehet rájönni arra, ha látsz egy egy ajtót, hogy az fal vagy sem?- kérdezte Hermione.

- Hogy nagyon szeretnek kitűnni az átlag ajtók közül, ezért sokkal újjabbnak mutatják magukat.- felelte Judith elmosolyodva.

- Jóságos ég, ti meg mit műveltetek?- nézett végig a Dáma riadtan a kifulladt társaságon.

- Kaptam egy körbevezető túrát a Roxfortban.- felelte Judith mielőtt Ron elintézte volna egy lárifárival.

Miután mind a négyen már egy-egy Griffendéles fotelben ültek még egy ideig nem szóltak egymáshoz, hisz nagyon kimerültek.

- Már csak a lépcsőkön kell megtanulnod közlekedni. - jegyezte meg Ron kis idő múltán vidáman.

- Most komolyan! Ha kétszer nem nyelt el egy lépcső fok akkor egyszer sem!- kiáltott föl Judith, mire mindannyian felnevettek. Jól érezték magukat a túra során, a lány rengeteg mindent tanult a triótól, és úgy érezte ismét egy kicsivel közelebb került hozzájuk.

- Ügyesen megjegyezted mi merre van.- dícsérte meg Hermione.

- Köszi. De nélkületek ez nem sikerült volna.- nézett végig a lány a hármason.

- Nincs mit.- biccentett Harry. Ezután csönd telepedett rájuk.

- Vajon érdemes megkérdezni őket? Hisz mostmár nincs okom velük maradni...- gonolta Judith bizonytalanul, de mintha csak kitalálták volna a gondolatát, Hermione hozzá tette.

- Persze, ettől függetlenül továbbra is szívesen segítünk neked, ha úgy adódik...

- Igen, igen, meg nem kell ezek után feltétlenül egyedül menned, azért veszélyes ám magányosan kószálni a kastélyban!- fűzte tovább Ron helyeselve, bár az érvei nem éppen meggyőzőek voltak.

- Ron ezzel azt akarja mondani...- kezdte Harry mosolyogva- hogy ezután is örülnénk, ha velünk tartanál.- mondta.

Judith egy pillanatig meg sem tudott szólalni. Végig nézett mindhármuk arcán. És mindegyiken ugyanúgy megegyező helyeslést látott. Alig hitte el ami akkor történik vele.

- Nos...- köszörülte meg a torkát körülményesen-...ha valóban ennyire bírjátok az elfuserált humoromat, meg a rossz memóriámat...akkor szíves örömest.- vont vállat, igyekezve úgy tenni mintha nem verné túl nagy dobra, holott nagyon is sokat jelentett számára.

***

Ezután nem meglepő ha azt mondom, hogy a hetek szinte majdhogynem elrepültek Judith fölött. Továbbra is Harry, Ron és Hermionéval járt az órákra, és bár nehéz anyagokat vettek, örök szenvedélye a varázslás után egy pillanatra sem apadt, így ha valami nem sikerült neki könnyen, akkor csak méginkább lázba jött, és addig nem is hagyta abba azt az egy varázslat gyakorlását, míg nem sikerült. Ezenkívül változatlanul folytak Pitonnal a külön órák.

Szegény lánynak néha hatalmas erőfeszítéseibe telt nem visszavágni a tánárnak, vagy a képébe mondani az igazat róla, de türte és igyekezett szó nélkül tenni amit a professzor úr mond neki. És nem utolsó sorban apjával való vasárnapi beszélgetések során is sikerült kiderítenie az igazat Mordon szemével kapcsolatban.

Rájött, hogy a mágikus szem ugyan képes átlátni a tárgyakon, azonban legilimenciára nem képes önmagában, hacsak az ifjabb Kupor korábban nem tanulta. Mindazonáltal Judithnak továbbra sem ártott vigyáznia az vele. A Beauxbatons és Drumstrang delegációjának érkezése pedig egyre csak közeledett. A lány már alig várta, hogy végre igazából is megpillanthassa a híres francia iskola óriás pegazusait, hatalmas hintójával, valamint a Drumstrangosok óriás hajóját.

Azonban akkor azt még nem tudta, hogy mindezek előtt életében újjabb éles kanyar következik, kitudja milyen hatást vonva maga után.

Igaz kicsit rövidebb lett mint általában, de remélem tetszett! :)
junattehar