Judith szemszöge:

– Hé Judith kelj fel! Mindjárt nyolc óra! Már az első napodon el akarsz késni? – kiabált rám valaki mire én úgy megijedtem, hogy elsőre azt sem tudtam hol vagyok.

– Oké, fent vagyok fent vagyok! – ültem fel rémülten.

– Épp ideje volt – bólintott Hermione és...

– Na várjunk csak... Hermione?! Szóval a tegnapit mégsem álmodtam?! – gondoltam megrökönyödve.

– Minden rendben Judith? – kérdezte Ginny az arcomat fürkészve. – Az előbb olyan rémült képet vágtál.

– Nincs semmi bajom... csak nem szoktam hozzá az ilyen hangos keltéshez – próbáltam magyarázkodni, de elég felszínesre sikeredett. – De légyszi lányok, inkább beállítok magamnak egy ébresztő órát a telefonomon csak ne keltsetek így.- fogtam könyörgőre a dolgot.

– Mi az a telefon? – kérdezte Parvati aki már felöltözve az ajtóban állt és épp indulni készült.

– Mugli tárgy – legyintettem. – Csak épp ez nem vezetékes.

– A Roxfortban senki sem tud telefont használni, mert a kastély el van varázsolva, hogy semmilyen mugli eszköz ne működjön – mondta Hermione tárgyilatosan.

– Ezt majd még megoldom valahogy... – motyogtam az orrom alatt, majd észbekapva kipattantam az ágyból és ahogy a kezem bírta gyorsan megmosakodtam, felkapkodtam a tegnap kikészített ruháimat és Hermione után siettem aki már a klubhelyiségben várt Harryvel és Ronnal.

– Mi tartott ilyen sokáig? Éhen halok és már csak alig tíz percünk van – zsémbelődött Ron.

 – Neked is jó reggelt – köszöntem karba tett kézzel. 

– Mehetünk reggelizni? – kérdezte Harry közénk állva, ezzel jelképesen megelőzve egy konfliktust, és mind a portré felé indultunk.

– Ron mindig ilyen szokott lenni? – kérdeztem halkan Harryt és Hermionét az előttünk gyorsléptekkel haladó Ronra mutatva.

– Nem, de ha evésről van szó akkor képes. Nem mintha tegnap nem ilyen lett volna – jegyezte meg Harry. Közben megérkeztünk a nagyteremhez és még az utolsó öt-hat percben még mind a négyen benyomtunk két pirítóst aztán megjelent McGalagony, hogy kiossza mindenkinek az órarendjét. Ám amikor rám került a sor nem csak az órarendemet kaptam meg.

– Miss Treasure tekintettel arra, hogy ön új az iskolában Dumbledore megkért, hogy adjam át: az órák után szeretné ha felkeresné, hogy megbeszéljék a részleteket – mondta szigorúan össze vonva a szemöldökét.

– Rendben – bólintottam komolyan mert ezután a reggeli eset után bennem ugyancsak felvetődtek  bizonyos kérdések. Miután elment a tekintetem az órarendemre siklott. Hétfőn: 8:10-től 10:10-ig gyógynövénytan hugrabugosokkal, 10:20-től 12:10-ig legendás lények gondozása a mardekárosokkal és délután az általam még felvett tantárgy. Ami persze az én esetemben üresen állt. Ugyanis eszemben sem volt jóslástanra járni, még úgy sem, hogy én tényleg tudom a jövőt.

– Nézzétek már, Judithnak csak két órája van aztán délután meg lazulhat – mondta Ron irígykedve aki anélkül, hogy észrevettem volna bele pislantott az én órarendembe.

– Nem lesz mindig üres mert például kedden, szerdán és csütörtökön délután még rúna tanra is megyek – ráztam meg a fejemet.

– Jössz rúnatanra? – kérdezte Hermione felvillanyozódva aki épp a kávéját iszogatta. (Előtte pedig benyomott négy lekváros pirítóst.)

– Igen, megyek – feleltem elmosolyodva.

– Na de vajon mit akarhat tőled Dumbledore? – kérdezte elgondolkozva Ron.

– Ne adj Isten talán meg akarja velem beszélni a részleteket? – kérdeztem vissza irónikusan.

– Jó de azon belül – legyintett Ron.

– Majd kiderül – vontam vállat, de igazából sejtettem, hogy milyen témákban is akar majd Dumbledore velem szót váltani.

– Na de most már igyekezzünk mert már csak pár perc és kezdődik a gyógynövénytan – állt fel Hermione és táskáját felkapva rohanni kezdett ki a nagyteremből. Mi hárman pedig mit volt mit tennünk követtük a lányt. Először kimentünk a tölgyfa ajtón, utána pedig balra tartva a parkon át az üvegházak felé vettük az irányt. 

– Phu – fújtam ki magamat egy idő után amikor már majdnem ott voltunk. – Ha minden nap csak ennyit kéne mennem/futnom akkor legalább a kastélyba beszerelnének egy liftet.

– Nekem sem lenne ellenemre – jegyezte meg Harry pirosló arccal mikor oda értünk.

– Jó reggelt negyedikesek! – üdvözölt bennünket Bimba professzor kedélyesen mi pedig kórusban elmondtunk egy jó reggelt professzor-t. Még épphogy időben odaértünk.

– A mai napon a furunkulával fogunk megismerkedni, ismertebb nevén bubógumó. Ezek a példányok megérettek a lefejésre és az lesz a dolgotok, hogy szépen kinyomjátok a gennyeiket.

– A micsodáikat? – kérdezte a Griffendélesek közül valaki.

– A gennyeket Finnigan – pillantott a diákjára Bimba professzor indulatosan.

– Hát az tény, hogy nem valami bizalom gerjesztő – suttogtam Harryéknek elhúzva a számat a földből 90° fokosan égnek meredő nyálkás növényt fixírozva.

– Egyet értek – mondta Ron. De sajnos nem volt más választásunk, kaptunk a tanárnőtől egy üvegcsét és abba kellett nekiállnunk megfejni azokat a csúfságokat.

– Sosem gondoltam volna, hogy rögtön az első órámon a Roxfortban ilyen cuccokat kell majd kinyomnom – motyogtam magamnak grimaszolva.

– Lesz még rosszabb is – mondta Hermione. – Úgy hallottam hatodikban a Venomous Tentacula-t fogjuk venni amiről köztudott, hogy a harapása mérgező, csápos és emellett tüskéi is vannak.

– Köszi, ezzel most mindannyiunkat megnyugtattál – válaszolt Ron helyettem is. A lány erre felhúzta az orrát de nem szólt semmit. Az óra végeztével a két ház negyedik osztálya szétvált és míg a hugrabugosok a kastélyba mentek addig mi Harryékkel Hagridhoz indultunk Legendás Lények gondozására. A félóriás már ott várt bennünket és mosolyogva köszöntött minket mikor oda értünk. 

– No lám csak! Ha nem tévedek te vagy az új griffendéles igaz? – fordult felém mikor megpillantott engem is Harryék mellett.

– Igen, örvendek tanár úr. A nevem Judith Treasure – nyújtottam kezet a vadőrnek, amit ő lelkesen (lehet a tanár úr megszólításra) elfogadott, de a lapát kezeivel akkorát rázott rajta, hogy azt hittem letörik. Mellette ott állt Agyar is a kutyája aki teljes koncentrációval a mellette árválkodó ládákat figyelte éberen. Ahogy közelebb mentem hozzá a ládákból hangos pukkanásokat és a méhekhez hasonló zizegést hallottam belőlük.

– Remélem nem méhek – gondoltam félve.

– Na, már csak bevárjuk a  mardekárosokat aztán kezdhetünk – mondta Hagrid buzgón. – A mai órán megismerhetitek a Durrfarkú szurcsókok.

– Mit mondtál? – kérdezett vissza Ron. De a válasz hamarabb jött mint gondolta. A lányok közül többen is szörnyülködve hőköltek hátra a már említett lények láttán.

– Nemrég keltek ki – tette hozzá Hagrid büszkén. – Ti fogjátok felnevelni őket. Ez lesz az idei feladatotok.- mondta ki Hagrid a végzetes mondatot.

– Már csak ez hiányzott – gondoltam fásultan.

– Pont erre vágytam genny fejés után – dörmögte Seamus is. Hagrid első feladatunknak azt adta ki, hogy tudjuk meg mi az amit megtesznek a szurcsókok. Így hát kínálgatni kezdtük őket, de legszívesebben inkább elszaladtam volna előlük. Próbáltam úgy feléjük nyújtani az eledeleket amiket a vadőr ki rakott, hogy ha lehet ne érjek hozzájuk mert még emlékeztem a könyvből arra, hogy a farkuk fel tud robbanni. Sejtésemet az is alá támasztotta, hogy tíz perc után az egyik Griffendéles diák méghozzá Dean Tomas fájdalmasan felkiáltott. Ezt követően kiderült, hogy nem csak, hogy égetnek, de csípnek és még harapnak is egyszerre amit Malfoy nem is halasztott el megjegyezni.

– Attól még, hogy külsőre nem valami bizalom gerjesztőek lehetnek még hasznosak – szóltam le a fiút élesen.

– Így van, a sárkány vér is varázserejű gyógyszer mégse nevel az ember sárkányt a kertjében.- tette hozzá Hermione határozottan. Ez azért jól esett, hogy kiállt értem és Hagridért. Na persze ez a kijelentése tudtam, hogy enyhe utalás volt a három évvel korábbi Norbert esetre amin lopva még én is elmosolyodtam. Később miközben a kastély felé baktattunk Harry és én érdeklődve hallgattuk Ron és Hermione eszmecseréjét a szurcsókokról. Viszont mikor elérkezett a vacsora nem tudta elkerülni a figyelmemet az amint Hermione gyakorlatilag úgy tömte magába az ételt mintha már egy hete nem evett volna. Ron még meg is jegyezte:

– Ez az új fegyvered a manójogokért vívott harcban? Tüntetően halálra eszed magad? – kérdezte.

– Nem – felelt a lány röviden. – Csak még bemegyek a könyvtárba – tette hozzá. Ron ezen teljesen kiakadt, de Hermione ezt figyelmen kívül hagyva állt fel a helyéről. Ám mielőtt még elrohanhatott volna utána kiáltottam.

– Várj Hermione, én is jövök! – pattantam fel  ültemből és követtem a lányt.

– Nem tudtam, hogy te is szereted a könyvtárat – jegyezte meg Hermione csodálkozva.

– Viccelsz? Imádom a könyveket! – mondtam nevetve. – Gondoltam ha már arra mész, akkor én is vennék ki magamnak valami olvasnivalót – tettem hozzá vidáman.

– Ez szerintem egy nagyon bölcs gondolat. Bár csak gyakrabban lehetne részem ilyenben – jegyezte meg Hermione a végére szarkaztikusan megforgatva a szemét.

– Hát, még lehet, nem igaz? – kérdeztem vissza enyhe mosollyal.

– De igen – hagyta rá a lány.

 Az út további részében megkérdeztem Hermionét milyen könyveket ajánlana ő pedig véget nem érően sorolni kezdte az érdekesebbnél érdekesebb könyveket. Amikor viszont a könyvtárhoz értünk mindössze csak egy könyvnek a címe maradt meg: A Roxfort története. Ahogy benyitottunk rögvest megéreztem a régi könyvek kissé áporodott illatát. Majd mikor körülnéztem elállt a lélegzetem. Hatalmas polcok rengeteg könyvvel. Kényelmes székek, az asztalokon kislámpák és olyan csend volt mindenütt amilyen egy osztályteremben sosem volt. Nyugalom, és kényelem. Ez az amivel le tudnám írni a kicsit sötét de a lámpák fényével barátságossá tett helyiséket. Ahogy beléptünk Hermione azonnal eltűnt a könyvek rengetegébe én pedig találomra szintén elindultam egy sorban. Rengeteg érdekes könyv gerincet láttam már de valahogy sehogysem találtam meg a Roxfort történetét hiába mentem már vagy a harmadik kört. Aztán támadt egy ötletem. Nem voltam benne biztos, hogy sikerül de egy próbálkozást megért. Előhúztam a pálcámat amit eddig még egyszer sem használtam és elsuttogtam egy varázslatot.

– Invito Roxfort története – Nem hittem volna, hogy elsőre sikerül de valahonnan a fejem fölül halk mozgást hallottam és a szomszédos sorból egy könyv repült egyenesen felém. Ha nem kapom el akkor minden bizonnyal agyon ütött volna.

–Júj vigyázni kell ezzel a varázslással... – gondoltam óvatosan. Ugyanakkor egészen ledöbbentett a gondolat, hogy eddig most először használtam a varázspálcámat és már elsőre, nem másodikra elsőre sikerül egy negyedikes bűbájt egyedül végre hajtanom. Végülis aztán leültem Hermione mellé akinek mindkét oldalán már hatalmas könyv kupacok meredtek az égnek. Ahogy sorban elolvastam a címüket levonhattam azt a következtetést, hogy mind a házimanókról és a történelemről szól. Tisztában voltam Hermione mire is készül de inkább hagytam, had tegye azt amit jónak lát. Elvégre ha úgy vesszük én adtam neki az ötletet miszerint legyen kreatív.

– Na miket vettél ki? – kérdezte fel sem nézve a könyveiből.

– A Roxfort történetét – válaszoltam – De ahogy elnézem nem fogok egyhamar végezni vele – tettem hozzá a vaskos kötetet fixszírozva.

– Ha jól tudom neked most nem lesz órád. Kihasználhatod az alkalmat és neki kezdhetsz – tanácsolta a lány én pedig ezt megfogadva bele kezdtem. 

Mit ne mondjak tény, hogy nagyon érdekes volt. Csupa olyan dolgokat írtak benne amikről én nem tudtam. Szó szerint le volt írva a kastély belsejének elemzésénél, hogy melyik ajtó mikor hova vezet és, hogy milyen rejtett járatok találhatóak ott. Elolvastam a Titkok Kamrájáról szóló legendát, a kastély keletkezését... Majd egyszer csak megakadt a szemem egy szónál. A Szükség Szobájánál. Tudtam, hogy ez a szoba aként jelenik meg amire szükségünk van így elhatároztam, hogy a hétvégi körbevezetés után mindenképp fel fogom keresni. Idő közben Hermione elment számisztikára én pedig magamra maradtam. Egy óra elteltével végül felálltam és oda ballagtam a könyvtáros nőhöz, Madam Ckvikker-hez szólni, hogy kikölcsönözném a könyvet, amit ő ugyan morogva de megengedett. Már közeledett a vacsora így elindultam megkeresni Harryéket akiket a nagyterem előtt találtam meg. Még épp hallottam amint Ron keserűen azt mondja Hermionénak " háromszoros hurrá Vector professzornak" mikor megjelent Malfoy nagy sebbel-lobbal egy újságot lobogtatva a kezében ami minden bizonnyal a Reggeli Próféta volt.

– Hé Weasley, írnak az apádról! – kiabált úgy hogy mindenki még a folyosó másik végéből is hallhassa. Erre mind a négyen megfordultunk és kénytelen kellett végig hallgatnom egy egész cikket amit Draco volt oly kedves és felolvasott nekünk közben el nem felejtve pár csípős megjegyzést hozzátenni. A végére szegény Ron már piroslott a dühtől és teljesen megtudtam érteni mert én sem örültem volna ha ócsárolnák a családomat.

– Fordulj fel Malfoy – vetettem oda a srácnak. Majd már épp azon voltam, hogy elhúzok a triótval onnan mikor utánnam szólt.

– Na és mi a helyzet a te anyáddal Treasure? Ő legalább jár kondizni? – folytatta Malfoy kajánul, mintha meg se hallotta volna az előbbit. Erre a fejembe szökött a vér az arcom pedig eltorzult a dühtől.

– A saját anyáddal foglalkozz Malfoy – vágott vissza Harry helyettem is míg Hermione és én azon voltunk, hogy lefogjuk a felbőszült Ront aki már neki esett volna Malfoynak. Harry és Draco meg váltottak pár gyűlölködő mondatot ám mikor folytatni akartuk volna utunkat egy átok suhant el Harry és mellettem. Harryvel szinkronban rántottuk ki a pálcánkat ám mikor készültünk volna Malfoyt elátkozni (én úgy, hogy egy átkot sem tanultam még) a helyén már csak egy görényt pillantottunk meg.

Írói szemszög:

– Ne is álmodj róla fiacskám! – recsegte Mordon aki épp a márvány lépcsőről igyekezett lefelé kivont pálcával, eszelős tekintettel. Judith hirtelen kényelmetlenül érezte magát és igyekezett minél inkább a háttérbe szorulni. Ám a sors máshogy akarta ugyanis a professzor egyenesen felé és Harry felé közeledett.

– Eltalálta valamelyikőtöket? – kérdezte reszelős hangon mire mindkettő csak a fejét rázta.

– Ne érj hozzá! – rivallt rá Crakra Mordon aki épp a görény után nyúlt. A professzor most feléjük vette az irányt és nem látszott túl kíméletesnek.

– Adok én neked másokat hátba támadni!- mondta Malfoyra szegezve a pálcáját és lebegtetni kezdte majd a padlóra vissza ejteni közben nem felejtve el néhány kedves szóval megtoldani a mondandóját – Te gerinctelen, alattomos, gyáva, sehonnai...

– Mordon professzor mondja mit művel? – termett ott hirtelen McGalagony professzor egy csapat diákkal a háta mögött.

– Tanítok – mondta félvállról a professzor folytatva amit elkezdett.

– Az egy diák?! – kérdezte a tanárnő megrökönyödve.

– Nem inkább görénynek mondanám – válaszolta Mordon figyelmen kívül hagyva kollégája döbbentségét. Ám ezt látva McGalagony professzor pálcáját Malfoyra emelve intett egyet és a görény helyén ismét csak a nagyképű Malfoy állt. Jobban mondva feküdt ám amikor tekintete Mordonra esett rémülten hátrált pár lépést.

– Ha ezt elmondom apámnak... – kezdte volna a már ismert régi nótát ám a professzor közbe vágott.

– Még fenyegetsz, még fenyegetsz?! – kiáltott rá élesen majd már üldözőbe vette volna ha közben McGalagony figyelmeztető hangja meg nem állítja. 

– Professzor! – ezt hallva végülis sikerült megállítania félőrült munka társát de ő még azért a megfenyített mardekáros után szólt:

– Olyanokat is mesélhetnék neked apádról, hogy még a te zsíros hajad is égnek állna!

– Alastor! – szólt rá a tanárnő immáron másodszor ám annál határozottabban – Diákokat nem fenyítünk átváltoztatással. Dumbledore professzor nem mondta még önnek?

– Lehet, hogy már említette – jegyezte meg Mordon kicsit csendesebben a fele irányuló pálca láttán.

– Akkor kérem jól vésse az eszébe kolega – szólt rá McGalagony indulatosan majd intve a diákjainak tovább álltak.

– Huh, ez azért nem volt semmi – jegyezte meg Judith kicsit nyugtalan, mikor már mind a négyen az asztalnál ültek.

– Hát igen, elég csúnyán elbánt Malfoyjal – értett egyet vele Hermione.

– Hiába egy nyugállományba vonult auror szerintem ez azért mégis csak túlzás volt – folytatta a Judith töprengve.

– Judith! – méltatlankodott Ron. – Ne rontsd el életem legszebb pillanatát.

– Ahj ugyan már! – legyintett Judith türelmetlenül. – Szerintem igenis lehetett volna kicsit visszafogottabb.

– Ezt pont te mondod, mikor tegnap te nevezted őt görénynek? – replikázott Ron.

– Te is tudod, hogy nem gondoltam komolyan – rótta meg Judith. Majd hamarosan megint tanúi lehettek annak amint Hermione rekord sebességgel megvacsorázik majd ismét a könyvtárba indul.

– Már másodszor csinálja ezt a mai napon – csóválta a fejét Harry. – Különben te nem tudod mi olyan fontos neki ott a könyvtárban? – kérdezte Judithot aki abban a pillanatban nem tudta mit kéne felelnie.

– Biztos meg van az oka – vont vállat aztán. Később csatlakozott hozzájuk Fred és George is akik szintén nagy lelkesedéssel kezdtek áradozni új Sötét Varázslatok Kivédése tanárukról.

 – Na jó most már nekem is mennem kell, Dumbledore már biztosan vár – állt fel Judith nem sokkal később.

– Elkísérjünk? – kérdezte Harry.

 – Nem, nagyjából már tudom merre kell menni – válaszolt Judith könnyedén és egy rövid köszönés után ismét csak elindult ki-ki a saját útjára.

Íme a következő fejezet. Remélem tetszett, illetve ha elnyerik a tetszéseteket a munkáim akkor megemlíteném a még csak pár hónapja elkezdett, de annál gyorsabban frissülő Karib tenger kalózos könyvemet, a címe: Szerelem a tengeren (Norrington.ff). Ha érdekel benneteket a téma vessetek rá egy pillantást. Nagyon köszönöm. :)

junattehar