Ezután még kétszer elolvastam a levelet, de még mindig sokkolt az új információ és a tudat, hogy ez mind valóság. Lopva megcsíptem magam, de a csípés fájt.

- Szóval igaz. – szólaltam meg végül Piton felé fordulva, aki úgyhiszem arra számított, hogy kérdések ezreivel fogom őt elárasztani, de erre a két szóra egyátalán nem.

- Ezek szerit a Roxfort és a varázsvilág... tényleg létezik.– mondtam csendesen, abban reménykedve hogyha hangosan is kimondon, akkor jobban elhiszem majd, de a szívem továbbra is hevesen vert. Piton egy pillanatig csodálkozva bámult rám.

- Maga már tudta? Honnan? – szegezte egyenesen rám szúrós tekintetét. Segítség kérőn apára pillantottam, aki ez alatt igyekezett összekapni magát.

- Khm... Nos... igen ismerjük a varázs világot. – felelte kitérően – De nem egészen úgy ahogyan itt a magunkfajta átlagos emberek ismernék... – folytatta volna, azonban én közbe vágtam.

- Milyen évet írunk? – Látszólag most már teljesen sikerült összezavarnunk Piton professzort, ami valószínüleg nem tetszhetett neki.

- 1994-et... – feleltefelelte végül kimérten – Miért, maguk szerint milyen évet írunk? – kérdezett vissza most már erős gyanakvással a hangjában.

- Hát 2020-at. – kotyogott bele öcsém is, de azonnal elhallgatott, mikor meglátta az én figyelmezteteő pillantásomat.

Feszült csönd állt be. Piton felváltva nézett hol apámra hol rám, majd végül rajtam állapodott meg a tekintete. Belenéztem az éjfekete szempárba és tudtam, hogy mi történik.

Visszagondoltam a Harry Potter könyvekre, a filmekre és a a bennük történő eseményekre. Természetesen nem tértem ki a részletekre, pláne miután a professzor 1994-et mondott, mert rögtön tudatosult bennem, hogy Harry ebben az évben kezdi meg a negyedik évét, így igyekeztem a mostani év történéseit is kiverni a fejemből.

Azonban nem ez jelentette számomra a legnagyobb kihívást. Hanem egy tetőtöl talpig feketébe öltözött padlón fekvő alak, akit lassacskán elhagyja az életerő egy sötét teremben körülötte vértócsával. Nem kérdés, hogy ki volt az az ember és miért akartam ezt még az előző gondolatomnál is jobban a fejemen kívül tudni. De végül is valahogy sikerülhetett, mert bár Piton arcára olyan ábrázat kúszott amit még a filmekben sem láttam soha, nem tanuskodott arról, hogy legilimencia közben bármi arra utalót látott vona.

- Maguk honnan jöttek? – kérdezte aztán. Apára néztem, mert nekem fogalmam sem volt róla mit kéne mondanom, de látszólag apa is hasonlóan volt a dologgal.

- Lehetne, hogy ezt Dumbledore professzor jelenlétében vitatjuk meg? – kérdeztem tétován, de a kérdés elég hülyén hangzott, főleg úgy, hogy elméletileg csak most kellett volna értesülnöm arról, hogy a varázsvilág létezik, erre én rögtön Dumbledorehoz szaladnék.

- Az nem olyan egyszerű mint ahogy azt gondolja Miss Treasure. Mint tudja Dumbledore professzor nagyon elfoglalt ember. Az irodájában tudják felkeresni őt.– válaszolt Piton kifejezéstelen arccal, de a hangja kezdte visszanyerni a már ismert kioktató, gúnyos stílusát. Látszólag ő hamarabb elfogadta a helyzetet mint mi.

- De mégis hogyan jutnánk el oda? Mi nem tudunk dehoppanálni! – néztem értetlenül a professzorra.

- Maguk nem. Én igen. – válaszolt nemtörődöm stílusba.

- És elvinne minket? Az öcsém ha jól tudom még nem dehoppanálhat. – vontam fel a szemöldökömet, magamban viszont nem akartam elhinni, hogy épp mostmost a nagy Piton professzorral kötekedek.

- Valóban. De tudtommal ön sincs még 17 Miss Treasure. – vágott vissza Piton.

- Az igaz, de tizenegy éves is elmúltam már – vetettem ellene. Persze apám előtt könnyű volt feleselni, de meg mertem volna esküdni, hogyha a Roxfortban lettünk volna, simán pont levonással büntetett volna ezért.

- Igen, ezt már én is akartam említeni. Judith hivatalosan ma 14 éves, így ha ez mind tényleg valós és tényleg... – itt apám egy pillanatra visszakozott, és látszott rajta, hogy nehezére esik kiejteni a szavakat. – ...felvételt nyert a Roxfortban, valószínüleg nem elsősként kéne kezdenie az iskolát. – fejezte be komolyan. Piton apámra nézett, majd vissza rám.

- Ezt majd Dumbledore-nál megvitatjuk. Jöjjön Treasure kisasszony.– mondta s már a kijárat felé vette az irányt, de a hangom megállította.

- Hogy? Mi? Én?! De milesz ap... – kezdtem, de ahogy megláttam apám tekintetét aki még, ha nem is annyira mint az elején, de még mindig az események hatása alatt állt, elharaptam a mondatot. Aligha számíthattam rá, hogy ezek után velem tart majd még Dumbledore-hoz is.

- Úgy gondolom Mr. Treasure nem szívesen hagyná itt az öccsét... egyedül. – jegyezte meg Piton és újra az ajtó felé indult.

- Igaza van. – bólintott apa gondterhelten.

- De én is menni akarok! – háborodott föl Zoli, de elég volt apának egy gyilkos pillantást vetnie rá, és duzzogva elhallgatott.

- Oké de mi lesz ha... – kezdtem volna újra akadékoskodni de apa oda sétált hozzám, a vállamra tette a kezét és a szemembe nézett.

- Menni fog. Dumbledore segíteni fog nekünk. –mondta komolyan – Meg hát...ez A Roxfort... – tette hozzá óvatosan elmosolyodva, minek hallatán én sem bírtam megállni és elvigyorodtam.

Alapba véve sosem voltam olyan egy túl bátor fajta és elő fordult, hogy nem éreztem magam készen valamire, de mikor apám kimondta ezeket a szavakat megnyugodtam egy kicsit, és emlékeztettem magam, hogy már nem vagyok kicsi, és tudok egyedül boldogulni. Ráadásul ahogy ő is mondta: várt az A Roxfort. Így valamicskét magabiztosabban indultam a professzor után.

Mikor kiléptem a ház küszöbén, mellé sétáltam és még láttam, hogy épp akkor teszi el a pálcát. Valószínüleg feltűnhetett neki, hogy megláttam a mozdulatát, mert még megjegyezte:

- Üzenetet küldtem előre az igazgatónak, hogy tudja mire számítson. – mondta és nem felejtett el utolsó szavaihoz még egy jelentőség teljes pillantást küldeni felém.

A professzor kinyújtotta a karját, én pedig miközben megfogtam imádkoztam, hogy ne hányjam el magamat a végén. Ekkor már éreztem azt a préselő érzést amit J.K. Rowling is a dehoppanálásról írt. Már a fulladás határán áltamáltam, mikor végre megszünt ez az érzés. Rögvest térdre rogytam és (hála imáimnak amit valószínüleg valaki meghallgathatott) nem hánytam el magamat.

- Szép teljesítmény Treasure kisasszony. – szólt oda Piton professzor enyhe fölénnyel a hangjában. De én (mikor már képes voltam lábra állni) ezt figyelmenkívül hagyva válaszoltam:

- Köszönöm. Bár azt hiszem lábon szívesebben fogok járni mint ezzel a módszerrel.

-Jöjjön. Dumbledore már várja. – felelte mogorván a professzor és gyors léptekkel elindult az iskola irányába. Egészen addig a pillanatig nem volt alkalmam szemügyre venni, hogy hova is kerültem, de akkor a szemem elé tárult. A Roxfort. A kastély hatalmas építménye, ahol már több millió varázsló és boszorkány növedék tanulta illetve még máig is újabbak jönnek és tanulják a varázslás csínyját-bínját. Ez az a hely ahol az ember mindig felfedez valami újatújat, és lehetetlen hogy egyszer se keveredjen kalandba.

- Miss Treasure lenne szives jönni?! Ne bámuljon mint borjú az új kapura! – riasztott fel Piton a gondolataimból.

- Elnézést – motyogtam elvörösödő fejjel és futó lépésben siettem a tanár után. Az út további részében Piton nem engedett nagyon sok nézelődést mondván: " Úgy is ide fog járni. Lesz éppen elég ideje  bámészkodni." És hát ugye Piton professzor nem is Piton professzor lett volna ha kihagyta volna ezeket az epés megjegyzéseket. De annyit sikerült megállapítanom, hogy baromi hosszú az út az igazgatóihoz. Ha nem lett volna a professzor két perc alatt simán elvesztem volna. Mikor aztán a lépcsőkhöz értünkértünk, valósággal halálra rémültem, mikor az egyik a tetején velünk megindult. Végül elértük a Dumbledore ajtaját örző szobort. Izgatott voltam, de egyben féltem is a előző eset után.

- Csokibéka. – hallottam elölről a jelszót, majd halk nyikorgással forogni, illeve emelkedni kezdtünk. Az elején kishíjján neki mentem Piton professzornakprofesszornak, de szerencsére volt időm megkapaszkodni.

- Ez tök olyan mint a Harry Potter és a Titkok Kamrája filmben – gondoltam teljesen beindítva a fantáziámat.

Közben meg már megérkeztünk Dumbledore ajtajába. A Piton kopogtatott, és mikor elhangzott egy rövid szabad, benyitott, majd engem előreengedve beléptünk a szobába. És igen. Ott ült a köralakú szobában az igazgatói székben maga Albus Dumbledore. Félhold alakú szemüvegében azzal a világos kék szemével amivel mindig is emberek vesélyéig hatolt. Kedélyesen mosolygott mikor meglátott minket.

- Á, jó estét Perselus! Ha üzeneted jól értelmeztem, akkor az ifjú hölgy nem lehet más mint Judith Treasure kisasszony.

- Jól értelmezte az üzenetet professzor úr. –mosolyodtam el a már ismert fenkölt beszéd modor hallatán.

- Nos ezesetben örvendek, hogy megismerhetlek és Isten hozott a Roxfortban, ahova reményeink szerint hamarosan te is járni fogsz.– mondta bíztatóan mosolyogva.

- Igazgató úr, feltételezem nem csak azt a részt olvasta mikor azt írtam, hogy Miss Treasurerel fogok visszatérni. – szólt közbe idegesen Piton professzor.

- Nem egyátalán nem Perselus. Tudni illik, korom ellenére sem halasztanék el egy ilyen kiváló levelet ha ráadásul fontos is.– válaszolt Dumbledore nyugodtan. Erre a gyomrom összerándult, és nem tudtam, hogyan is kéne hozzáfogni a témához. A két tanár rám nézett, én pedig zavartan belekezdtem a mondandómba.   

- Öhm... Dumbledore professzor. Attól tartok, hogy valami elképeztő dolog történt... – kezdtem, és sorra elmeséltem az elmúlt jó pár héten történt eseményeket, a tapasztalataimat illetve az ideköltözésünk ügyéről is esett pár szó.

- Tudja professzor úr, ezekben a dolgokban semmi kifogásolható nincs, csakhogy Treasure kisasszony már jóval előtte ismerte a varázsvilágot, valamint úgy sejtem olyan információk vannak a birtokában, amik igecsak veszélyesek lehetnek a varázsló társadalomra. – mondta az elbeszélésem végén Piton, és miközben ezt kimondta szúrós szemmel méregetett. Én lehajtottam a fejem, de amikor megszólaltam a hangom meglepően határozott volt.

- Piton professzornak igaza van. Tényleg tudok egyet és mást, és én szeretném ezt megmagyarázni. – néztem az igazgatóra aki egyenesen rám szegezte a lelkekig hatoló tekintetét, majd egy pillanat múlva komolyan bólintott.

- Hallgatom.  

- Amint azt már említettem, csak nemrég költöztünk ide. És ma ugye kiderült, hogy boszorkány vagyok. – kezdtem. – Az a helyzet, hogy korábban még nem tapasztaltam egyszer sem, hogy lenne bennem mágia míg a régi otthonunkban laktunk. Ez az egyik része a dolognak. A másik pedig, hogy odahaza... létzik egy könyv amit egy J.K. Rowling nevü írónő írt, aminek Harry Potter a címe. A történet Harry szemszögéből játszódik és rajta keresztül ismerjük meg a varázsvilágot. Hét kötetből áll. Az első a Harry Potter és a Bölcsek köve, utána jön a Harry Potter és a Titkok kamrája és ezen kívül van még az Azkabani fogoly, a Tűz serlege, a Főnix rendje a Félvér herceg és a Halál ereklyéi. Ezzel azt akarom mondani, hogy otthon ez a világ nekünk csak egy könyvben megírt mese volt... egészen idáig. És attól félek, hogy amikor mi ide költöztünk valamiféle világ vagy legalábbis dimenzió váltás történt. Mert Piton professzor azt mondta, hogy itt jelenleg 1994 van míg odahaza mi már 2020- at írunk. És ezáltal tudom a jövőt.- fejeztem be. Egy darabig feszült csönd uralkodott majd Dumbledore felált a székéről és járkálni kezdett fel-alá és közben egyfolytában motyogott valamit. Én és Piton professzor csak néztük és igyekeztünk nem zavarni az igazgatót.

- Az egész családod itt van mióta kiköltöztetek vagy maradt valaki még a régebbi lakhelyeteken?- kérdezte hirtelen Dumbledore amire én szabályosan összerezzentem.

- Öhm a régi otthonunkból ki költöztünk mindannyian de anyám nem jött ki velünk ide Angliába hanem Ausztriában maradt és most új állást keresett magának.- válaszoltam kínosan feszengve. Nem nagyon szerettem erről beszélni.

- Ezek szerint az anyja ott maradt? De hát miért? Egy anyára nem jellemző, hogy magára hagyja a férjét a gyerekeivel.- fordult felém az igazgató kérdőn.

- Tudja az úgy van, hogy a szüleim hét hónappal ezelőtt váltak el és engem és öcsémet apánkhoz ítéltek.- mondtam kicsit elszomorodva.-Azóta kiköltöztünk ide, egy jobb élet elkezdésének reményében. Tudja nehéz gyerekkorunk volt öcsémmel.- tettem hozzá magyarázat képpen. Dumbledore részvétül bólintott majd folytatta a járkálást. Ellenben Piton professzor, bár az arca nem rezdült a szemében halvány kíváncsiságot véltem felfedezni.

- Előszőr is meg kell tudnunk, hogy dimenzió váltás vagy egy teljes világ váltás történt- e amiben nem létezik a családjuk. Ehhez viszont tudnunk kell, hogy a szülei pontosan hol voltak ekkor illetve hány évesen.- folytatta most már hangosan a gondolat menetét az igazgató. 

- Azt hiszem ebben tudok segíteni. Apám ekkor még csak 17 éves volt és még otthon lakott Magyarországon a nagy szüleimmel Székesfehérváron, mivel eredetileg ott születtünk mindannyian és csak később költöztünk Ausztriába. Anyám szintén, csak ő nem 17 hanem csak 14 éves volt.

- Nagyszerű! Akkor már vannak bizonyos információk a birtokunkba, hogy elkezdhessünk nyomozni.- lelkesült fel Dumbledore professzor.

- Ó még valami professzor úr! Az apámat akkor még Kincs Attilának hívták anyámat pedig Kis Juditnak.-tettem hozzá gyorsan.

- Nos akkor ezzel megvolnánk. Megkérném Perselus hogy a nyár folyamán látogasson el ezekre a helyekre és tudakolódzon egy kicsit. Miss Treasure-t pedig arra kérem próbáljon meg kapcsolatba lépni az édesanyjával, hogy ezzel is meg bizonyosodjunk még fenn áll-e a kapcsolat a két dimenzió között. A nyár folyamán tájékoztatjuk a fejleményekről kisasszony de amíg nem találunk rá megoldást az év további részébe a Roxfort otthont nyújt önnek.- én megkönnyebbülten felsóhajtottam látva, hogy még sincs minden veszve és, hogy végül is van a dolgokra megoldás.