Judith szemszöge:

Hát meg kell, hogy mondjam nem volt minden feszültség mentes az apával való beszélgetés. Az elején nagyon sokáig hallgattunk. Én a végén már azt hittem, hogy apa haragszik rám mert én vagyok az oka amiért kikerültünk a saját világunkból és kerültünk egy olyanba ahol mi vagy azok a helyek amiket ismertünk egyátalán nem léteznek. Ő viszont nem szólt semmit csak maga elé meredt.

- Nagyon mérges vagy rám?- kérdeztem egy idő után folytott hangon. Ő erre felém kapta a fejét és meglepődve pillantott rám.

- Ugyan miért lennék...? Ó nem a te hibád. Ez egy bonyolult dolog következménye.- eszmélt fel hirtelen mikor látta, hogy rosszul érzem emiatt magamat.

- De ha kiderül, hogy ez a jövendölés vagy mi igaz? Akkor mihez kezdünk? Akkor már nem mondhatod azt, hogy ez nem az én hibám.

- Judith... ne edd magadat ezen. Próbáld meg kiverni a fejedből egy időre és koncentrálj a jó dolgokra.- karolt át apám megnyugtatóan amitől nekem is kicsit jobb lett a kedvem. Jó érzés volt látni, hogy az apukám milyen kedves és segítőkész. Rá mindíg számíthattam.

- Igen.- sóhajtottam fel fáradtan elmosolyodva.- Koncentráljunk a jó dolgokra. Megyek a Roxfortba tanulni! És ezért el kell mennünk legkésőbb holnap beszerezni a tanszereket az Abszol útra mert utána rögtön öt nap múlva kezdődik az iskola!- kiáltottam fel hirtelen boldogan és mintha egy villanyt kapcsoltak volna fel bennem úgy kezdtem el izgatottan körtáncot járni mint egy kisgyerek apám körül és csak úgy záporozott belőlem a sok mondani való.

- Úristen vajon hova fognak beosztani?! És át kell majd mennünk a 9 és 3/4. vágányhoz vezető falon! Az elsősökkel mehetek majd a csónakba? Vagy majd a én is fiákerekben fogok utazni amiket thresztálok húznak? Végre megkóstolhatom az igazi csoki békát, és apa ott lesz Harry és Ron és Hermióne és Ginny és...- és még folytattam volna az áradozást végestelen végül de apa nevetve közbeszólt.

- Elég, elég Judith tudom, hogy most iszonyú izgatott vagy meg minden de ez már túlságosan is sok pozitivítás. Lassíts egy kicsit mert a végén megárt neked még mielőtt elkezdődne a tanév.- mondta nevetve mire végül is leszálltam a fölre és eszembe juttattam, hogy nemrég múltam 14 éves tehát úgy is kéne viselkednem.

- Oké, oké... de el tudod ezt hinni! A világ amit mindígis imádtam és ahol a mindennél jobban lenni szerettem volna most létezik, és én ott fogok élni! Ráadásul mivel tudom a jövőt képes lehetek megváltoztatni azt...

- Nana ezt inkább hagyjuk. Nem szeretném ha belleártanád magad az olyan dolgokba amelyek nem tartoznak ránk. Mos, hogy ide kerültünk vigyáznunk kell kiben bízunk meg, és ha kitudódik a származásunk akkor garantált, hogy később Voldemort célpontjaivá fogunk válni a tudásunk miatt.- nézett apa komolyan a szemembe.

- Tudom apa, mégis mit gondoltál majd a beosztásnál felmegyek a pódiura és azt kiáltom: Hölgyeim és uraim én egy másik dimenzióból jövök, ahol ez a világ csak mese ezért tudom a jövőt úgyhogy jöhettek hozzám kérdezősködni? Ennyire azért nem vagyok ostoba.- tettem karba a kezemet.- Különben,- folytattam.- Dumbledore már az elején megkért arra, hogy ezt tartsuk titokban bármi történjék is úgyhogy aligha akarnék ellen szegülni neki. Apa bólintott

- Várjunk arról nem esett szó, hogy hogyan jutunk el az Abszol útra!- csapott belém hirtelen a felismerés. Apa felém fordult. Egy ideig csak meredtünk egymásra.

- És akkor most mi lesz?- kérdezte nagysokára Apa tanácstalanul.

- Hát...-kezdtem bizonytalanul.- Reméljük, hogy Dumbledore nem felejtette el ezt a kis apróságot...-mondtam, mivel más nem jutott az eszembe.- És ha ez így van, bármiben fogadok, hogy az igazgató utasítására megint Pitont fogják kiküldeni.- tettem hozzá elmosolyodva.

- Hát nem tudom. Ezek után nem hiszem, hogy még képes lesz még ezt is vállalni.- töprengett Apa.

- Ha Dumledore ezt parancsolja neki akkor aligha hiszem, hogy lesz más választása. De Zolival addig mi lesz? Ha erre sem visszük magunkal akkor a végén megtagad minket mint családját. Meg hát mindíg is szeretett volna igazi varázspálcát látni.

- Ahogy te is.- tette hozzá apa egy olyan "ne-csinálj-úgy-mintha-neked-ehhez-semmi-közöd-sem-lenne" pillantás kíséretében.

- Igen, ahogy én is.- bólintottam. Ebben a pillanatban egy bagoly repült be a nyitott ablakon és egyenesen a fejem fölött suhant el miközben rám pottyantot egy levelet.

- Áu!- kommentáltam a madár előbbi húzását. Az tett egy kört a szobában majd tova szállt volna ha nem szólok utánna.

- Várj! Szeretnénk választ vissza küldeni!- erre a bagoly ismét tett egy kőrt majd megadóan leszállt az egyik szék karfájára. Kénytelen kellve felvettem a levelet a földről.

- Azért valami kevésbé alacsonyabb helyre is dobhattad volna le az üzenetet.- jegyeztem meg a madár felé pillantva kicsit zsémbesen amit ő egy felháborodott huhogással viszonzott.- De hisz ez nem is Dumbledore-tól jött!- néztem csodálkozva a címzésre.

- Hát kitől?- lepődött meg apa is.

- Azt hiszem...- kezdtem bizonytalanul miközben bontogatni kezdtem a pecsétet. A kézírást valahol már láttam, de külsőre nem voltam biztos benne, hogy ezt az küldte akit én sejtettem.

- Ahha! Piton professzortól jött! Ich bin stolz auf mich**.- mosolyodtam el az aláírás láttán.

- Nocsak. Mit ír? -lépett hozzám apa érdeklődve.

- Khm, khm. Tisztelt Treasure család.- kezdtem felolvasni költőien feltolva a nem létező szemüvegemet az orromon.- Dumbledore megkért, hogy holnap kísérjem el önöket az Abszol útra. Miss Treasure ott megkapja a Roxfort által finanszírozott zsebpénzét, amiből megveheti a szügséges tankönyveket és miegymást. Pontban 11. órakor várom önöket Londonban a Charing Cross Roadon ahol megmutatom a bejáratot és útánna útba igazítom önöket. Javaslom a muglik által használt kocsival jöjjenek, hogy megkíméljék magukat a későbbiekben a gyalog túrától. Üdv: Perselus Piton prof.-fejeztem be a felolvasást.

- Hát most sem spórolta ki az epés megjegyzéseit.- jegyeztem meg félperces szünet után fejcsóválva.

- De legalább előre szólt és nem az utolsó pillanatban említette meg, hogy autóval menjünk amikor már hatalmas csomagokkal vagyunk megrakodva és azt sem tudjuk mit csináljunk velük.- érvelt apa.

- Ez igaz.- hagytam rá.- De akkor szolnunk kéne a szomszédoknak, hogy készítsék össze holnap tíz-re Zolit mert innen kb még jócskán egy óra az út mire beérünk Londonba.- tanácsoltam apának. Így hát ő felhívta a szomszédokat a vezetékes telefonon, (mivel itt még nem nagyon használtak az emberek vezeték nélüli mobilt, mégkevésbé okos telefont) én pedig csendben hallgattam .

Írói szemszög:

- Az mondták, hogy 10- kor már nem lesznek otthon mert mennek dolgozni, ezért hét órára megyek át érte.- fordult Attila fáradtan lányához.

- Az jó. Reméljük nem lesz durcás öcsi mert füstbe ment a két napig ott alvós buli. Bár akkor megint kelhetsz korán.- tette hozzá Judith cinkos mosollyal.

- Ha még hozzá teszel ilyen kedves szavakat akkor téged küldelek át hozzájuk.- szólt rá figyelmeztetően édesapja.

- Oké, oké! Különben öcsivel minden rendben?- kérdezte Judith terelve a témát.

 - Naná. A szomszédok állítása szerint az öcséd egyenesen testvéri bajtársságot fogadott a kis Johnnal.- mosolyodott el az apuka. John a szomszédaik gyereke volt és az első napokban átjöttek Treasurék-hoz megismerkedni amikoris Zoltán szoros baráti kapcsolatba került a vele egyidőssel.

- Hát még nagy szerencse, hogy egy iskolába fognak járni, máskülönben hogy tudnának egymás nélkül élni.- tette hozzá a lány kuncogva miközben egy papírt halászott elő egy közeli íróasztalból.

- Na és neked mikor lesznek barátaid?- tette fel a jó kérdést Attilla. Judith egy pillanatra megállt a mozdulatban és bár apja ezt nem láthatta az arca elkomorodott.

- Ha a Roxfortban leszek szerzek magamnak barátokat. Vagy legalábbis... megpróbálok.- mondta kicsit komolyabb hangon.

- Judith ez nem csak neked olyan nehéz. De azt tanácsolom, ha a Roxfortba mész, légy nyitott az emberek felé és ne te várd meg míg oda jönnek hozzád.- ajánlotta Attila kedvesen.

- Rendben.- fordult Judith apukája irányába megkönnyebbülten elmosolyodva.- Szóval milyen választ fogalmazzunk meg a mi drága jó Piton professzorunknak?- kérdezte végül Judith felelkesülve mert idő közben teljesen megfeledkeztek a bagoly jelenlétéről aki most hevesen csapkodta a szárnyait jelezve, hogy mostmár nem lenne ellenére, ha elengednék.

- Mit szólnál egy kis német nyelv leckéhez?- ötletelt Attila.

- Ez szuper! Akkor figyu így kezdem.- kapott fel egy tollat a lánya.

- Sehr Geehrte Piton professor!- írta Judith lelkesen.- Köszönjük a felhívását ami az utazás módját illeti, valamint, hogy van olyan kedves és még az Abszol útra is elkísér minket. Amennyiben a levelet nem értelmeztük félre, holnap 11- kor találkozzunk a megbeszélt helyen. Illetve ha nem bánja ezúttal az ifjabb Mr. Treasuret is magunkal hoznánk.

Freundliche Grüße: Miss und Mr. Treasure.

Ui.: Reméljük nem okoz magának gondot ha néhány szavunkat németül fogalmaztuk meg.- tette le a lány a tollat miközben nagylelküen apjának nyújtotta ellenőrzés képpen.

- Remekül megfogalmazott.- olvasta át Attila elismerően.

- A te ötleted volt.- nevetett fel Judith majd gyorsan a bagolyhoz sietett, hogy rákösse a levelet. Ezt követően a madár boldogan repült ki végre oly sok várakozás után az ablakon. - Na, már csak a holnapot kell kivárnunk. Nem mintha a mai nap nem lett volna már így is eléggé fullextrás.- jegyezte meg Judith.

- Egyet értek.- bólintott Attila.

Azonban a lány még így sem volt képes elaludni aznap. Egyre többször és jobban foglalkoztatni kezdte a kérdés: Mi van ha tényleg ő ez a világ járó, vagy kicsoda?

- Na és ha világ járó is vagyok ,akkor vajon olyan világokba leszek vagy vagyok képes el kerülni amiket ismerek? Valószínüleg, hisz most is egy olyan világba vagyok aminek a történetét már kívülről fújom. De vajon milyen világok lennének azok amibe el tudnék menni?- Judithban csak gyülemlett és gyülemlett a sok kérdés azon az éjszakán. De a álmatlanságának az oka nem csak ez volt, mert bár leginkább ez kötötte le a legtöbb figyelmét, belül majd szétvetette az öröm ha a holnap akárcsak egy pillanatra is eszébe jutott. Aztán valahol hajnali kettő tájában végülis nyugovóra tért.

Másnap azonban már hat órakor kidobta az ágy és mivel nem akarta előbb felkelteni édesapját mint szügséges jobhíjján rajzolással igyekezett elütni az időt. Aztán amikor végzett a rajzával hirtelen bevillant a lista. Gyorsan elő kotorta az éjjeli szekrényéből. És mintha annyira különleges lett volna figyelmesen olvasni kezdte. 

ROXFORT

 Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

 Egyenruha

 Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:

 1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete); 

2. Egyszerű hegyes süveg (fekete) mindennapi használatra; 

3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (sárkánybőr vagy hasonló);

 4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal)

 A tanuló minden ruhadarabján köteles feltüntetni a nevét!

 Tankönyvek:

 Minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:

 Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon

 Bircsók, Bathilda: A mágia története

 Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet

 Ripsropsky, Emeric: Az átváltoztatásról kezdőknek

 Spora, Phyllida: Ezer bűvös fű és gomba

 Mixel, Arsenius: Ismerkedés a varázsitalokkal 

Salmander, Göthe: Legendás álltatok és megfigyelésük

 Reskesh, Quentin: A sötét erők.

 Önvédelmi kalauz Egyéb felszerelési tárgyak:

 1 db varázspálca

 1 db üst (ón, II. méret)

 1 készlet üveg- vagy kristályfiola

 1 db teleszkóp 

1 db rézmérleg

valamint a mostani évre való tekintettel egy dísztalár

- Épp mint Harry listája- mosolyodott el halkan Judith. Bár egy egyszerű boszorkánynak vagy varázslónak ez valószínüleg nem okozott volna olyan hatalmas örömöt az ő korában de akkor Judith mégis esküt tett, hogy amint beszerezte a könyveit máris neki lát belőle tanulni. Ha mást nem akkor a Bűbájtanból. Mindíg is az meg a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy volt számára a leg izgatóbb. Ám mire felocsúdott a gondolataiból (amik idő közben inkább álmodozásba csaptak át) már alig volt pár perc a hét óráig. Ekkor léptekre lett figyelmes amik az alsó szintről származhattak.

- Ezek szerint apa felébredt.- gondolta majd ő is lesietett a földszintre. Apja egy kissé meglepődött amikor ilyen korán meglátta lányát de biztos volt benne, hogy a sok izgalom miatt nem tudott tovább aludni. Ígyhát együtt mentek át a kis Zoliért aki már javában kész volt. Majd hazaérve ismertették vele is az aznapi ütem tervet. Mikor meghallotta, hogy az Abszol útra mennek ő is akárcsak Judith majd kiugrott a bőréből és sikongatott boldogan.

- Egyébként,- kezdte miután nagy nehezen kiörömködte magát,- Johnnal próbáltam beszélni erről az egész Harry Potter mese dologról, de ő csak kinevetett és azt mondta, hogy ilyen mese nem létezik.

- Mert itt sajnos nem is létezik. Ahogy mi sem. Sem a családunk elődjei.- mondtam kissé elszomorodva.

- Ezt most inkább hagyjuk. Reggeliztél már?- vágott bele lánya szavába Attila. Mint kiderült akárcsak Judith és apja, Zoli épp úgy nem evett aznap mint a többiek, így hát haza érve az elkövetkező másfél órát a reggelizésnek és miegymásnak szentelték. Pontosan tíz órára végeztek a tevékenységeikkel majd az kocsijukkal elindultak a megbeszélt helyre. A professzor mintha csak előre tudta volna ott várta a családot ahol épp leparkoltak.

- Üdvözlöm ismét önöket.- köszöntötte őket de az arcáról inkább a szöges ellentétét lehetett leolvasni. Judith tudta, hogy Piton most bárhol máshol lenne csak ne kéne minden nap kísérgetnie őket. Egy részről megértette hisz jogos volt, de másfelől egyátalán nem foglalkozott vele, mert abban a percben másra sem tudott gondolni mint, hogy élőben látni fogja az Abszol utat. A család kiszállt a járműből majd igyekezve tartani Piton tempóját, sebes léptekkel indultak a Foltozott Üst bejáratához. Szerencsére nem kellett sokat gyalogolniuk mert alig pár méter választotta el őket a céltól. Judith ezidő alatt árgus szemekkel leste az utcákat és a boltokat amik mellett sorban el haladtak. Nem akart szem elöl téveszteni egyetlen mozzanatot sem, hisz ahogy a könyvben is már olvasta, számított rá, hogy a Foltozott Üst nem fog neki azonnal feltűnni mert még sohasem járt benne. Épp ezért igyekezett odafigyelni a környezetére és egybe arra ha esetleg mégsem találná meg, ne ütközzön a professzorba aki mögött ment. Végül pár perc után Piton megállt és egy pontra mutatott.

- Ez itt a Foltozott Üst.- szólt semleges hangszínnel.

A család egy pillanatig rámeredt arra a pontra.

- Az írónőnek megint csak igaza volt. A fogadót tényleg nem veszi észre senki aki nem tudja, hogy hol van.- gondolta Judith elismerően bólintva. Piton egyenesen oda vágtatott nyomában Attilával és gyermekeivel. Ezután a professzor  nem épp jóindulatúan belökte az ajtót. A bent ülők egy pillanatra felnéztek majd folytatták a további tevékenységüket.

Judith szemszöge:

És akkor elém tárult. Belépést nyertem a varázslók világának egy részébe ahova én is tartozni fogok. Sebesen körbe pillantottam mert Piton nem kímélt minket még ezen a rövid szakaszon sem. Apa és Zoli épp olyan csillogó szemekkel néztek körbe mint én magam. Ráadásul ők még csak nem is képesek varázslatra amiért irígykedett is már öcsém, de én reménykedem benne, hogy ha bennem van mágia akkor neki is lesz. Nem nézelődtünk sokáig mert Piton már jócskán elhúzott tőlünk, de szerencsére még épp láttuk amint kimegy egy mellék ajtón, így rögvest utánna iramodtunk. Ahogy kiléptünk kukákkal találtuk magukat szembe amik két oldalon húzódtak utat nyitva egy falhoz ahol a professzor türelmetlenül várt minket.

- Ezt az igazgató küldi.- nyomott a kezembe egy kissebb zsák varázsló pénzt morogva.

- Köszönjük a segítséget professzor, maga nélkül nem boldogultunk volna.- köszöntem gyorsan remélve, hogy ezzel enyhítem Piton aznapi rossz kedvét aminek az okozója nyilván valóan mi voltunk. Erre a professzor szája sarkában gúnyos mosoly jelent meg.

- Szívesen. A Roxfortban viszont látjuk egymást Miss Treasure. Mr. Treasure.- biccentett apa felé majd vissza felé vette az irányt. Én már épp vissza fordultam a falhoz és akkor...

- Várjunk és ezek után, hogy fogunk be jutni?!

Sziasztok!

 Íme a következő fejezet, elnézést az egy hónapos csúszásért de nagyon sok a tanulni való és a sok teszt, teszt hátán. Meg hát most egy másik könyvet is elkezdtem ami ugyan csak sok időt elvett. Hamarosan jön a kövi rész!

junattehar

Ui:. Ha valaki nem tudna németül annak a fejezet végére kibírom a jelentését mert lehet, hogy a történetben elő fognak fordulni.

** Büszke vagyok magamra.

Ill. A levélnél az első tisztelt Piton professzort a másik baráti üdvözlettel akar jelenteni.