19.
Csak néztem, ahogy a ragyogás cikázva fut végig a karomon, átszőve mindenem. Éreztem, ahogy ereje bennem lüktet, hogy minden lélegzetvétellel orkán támad. Felegyenesedtem, tekintetem az égre szegeztem, mely nem volt többé elérhetetlen. Láthatatlan láncaim, melyek eddig a földhöz szegeztek, elpattantak, s végre nem volt, mi visszatartson.
Előre nyújtottam kezemet, megragadtam a körülöttem tomboló szelet. A zabolázatlan, vad forgatag akaratom előtt fejet hajtott, s ujjaim között engedelmesen tekergett. Lépcsőt emeltem hát belőle, s az ébredő vihar hátán, villámokkal kísérve másztam meg az eget.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top