Világom, melyet eddig szűknek éreztem, most hirtelen oly' csábítónak tűnt. Visszavágytam, de számomra a mindenség csupán egy ketreccé zsugorodott, engem is magába zárva.

Az ember türelme az apállyal fogyott, maradékát a szél hordta el, s én behunyt szemmel, némán tűrtem. Mintha valaki más kuporgott volna a sarokban, önmagába kapaszkodva, figyelve az embert, ahogy magasba emeli kegyetlenségének utolsó lángját.

Fáklyát ragadott, s zengő kacajjal dobta ketrecembe. A tűz szétfutott, s én nem menekülhettem.

Perzselő melege végigfutott az ujjaimon, fel a karomon, az egész testemen, majd elveszett bennem. Fájdalom helyett parázsló forróság öntött el.

Kántálásuk visszhangzott bennem, visszaverődve koponyám faláról, mint hullám a part szikláiról.

"Szörnyeteg! Undorító! Félelmetes!"

"Ha nem engedelmeskedik, öljük meg!"

"Kínzást neki, hozzatok még tüzet!"

Ketrecem sarkában reszkettem, míg körülöttem minden csak zengett, s ekkor valami megrepedt bennem.