A korlátra támaszkodva álltam és a hömpölygő Dunát néztem. Ma vagyok utoljára itt. Ma életemben először elhagyom az országot. Ráadásul repülővel!!! Még soha nem utaztam repülővel és az igazat megvalva kissé parázom tőle. Mi van ha lezuhan a gép? Mi van ha meghalok? A kezembe támasztottam az álam és az előttem elhúzó jachtot figyeltem. Nagy volt, elegáns és csilivili. Biztos valami pénzes pacáknak a hajója. Ahogy figyeltem a hajót egyszer csak valami kiugrott a vízből. Hitetlenkedve dörzsöltem meg a szemem. Jól láttam amit láttam? Az tényleg egy sellő volt? Hát már azok is léteznek? Ekkor újra kiugrott a vízből sokkal közelebb hozzám és mintha integetett volna. Pislogva sandítottam körbe majd vissza intettem, de ő addigra újra a habok között volt.
-Sellők -hallottam magam mellett egy dallamos női hangot. Ledermedtem és oldalra kaptam a fejem. Hiszen rajtam van az álcázó rúna. Akkor mégis, hogy... -Gondolom most azon gondolkodol, hogyhogy látlak -nevetett fel. -Tündér vagyok aranyom, pontosabban a New Yorki tündérek királynője -nézett rám. A torkomra fagyott a szó. Nick azt mondta, hogy senkivel se álljak szóba legfőképp a tündérekkel ne. Kukán bámultam a nőre. A haja hosszú és skarlátvörös volt, a szemei pedig tiszta kékek akár az üveg. Megborzongtam ahogy az enyémbe fúrta a szemeit. -Azt rebesgetik, hogy te vagy Emma Carastairs -csevegett tovább és a tekintete megvillant.
-Evelin vagyok -suttogtam vékony hangon.
-Drágám a név csak egy név -kuncogott fel. -Jöjj velem és harcolj mellettünk -invitált éles szemekkel.
-Köszönöm felség az ajánlatot, de attól tartok nem élhetek vele -hárítottam el liftező gyomorral. A királynő tekintete megkeményedett és a keze ökölbe szorult.
-Mit tudnak neked a Nephilimek nyújtani? Hiszen harcolni se tanítottak meg, csak kolonc vagy a nyakukon -sziszegte mire meghátráltam. A szavai pofon csapásként értek és a szemem könnybe lábadt. A királyné arcvonásai kisimultak és vissza tért a barátságos mosoly az arcára. -Ugyanmár Evelin. A lelked mélyén te is tudod ezt. Mellettem sokra vihetnéd, uralkodhatnál az egész világon. Nem lenne több fájdalom, busszút állhatnál azokon akik bántottak. Gondold át, a kapuim mindig nyitva állnak előtted. Közeleg a háború ifjú árnyvadász és örülnék ha a harcban a mi oldalunkon állnál -lépett közel hozzám és egy csókot lehelt a homlokomra aztán eltűnt. Egyik pillanatról a másikra.

A kezemet tördelve ültem egy padon és Nicket vártam. Olyan régen elment! Mi tart neki ilyen sokáig? Ekkor hallottam, hogy valaki fütyürészve közeledik felém mire oldalra néztem. Nick az. Hála a magasságosnak! Fel akartam pattani és hozzá szaladva a karjaiba vetni magam, mindent elmondani, de nem akartam elrontani a jó kedvét. Így hát továbbra is ülve maradtam és mosolyt varázsolva az arcomra vártam, hogy ide érjen hozzám.
-Itt is vagyok. Remélem nem várattalak meg nagyon. Sok volt az ember -ült le mellém.
-És neked ez akadály? -szaladt fel a szemöldököm. Nick elvigyorodott majd a zsebébe nyúlt és elővett egy díszdobozt. Tudjátok olyat amiben az eljegyzési gyűrű szokott lapulni.
-Nézd csak meg -adta a kezembe.
-Csak nem megkéred a kezem? -viccelődtem mire elnevette magát.
-Majd egyszer arra is sor kerül -borzolta meg a hajam. -Anyának vettem a szülinapjára -tette hozzá.
-Nem tudtam, hogy ti ilyen ajándékozós fajták vagytok -jegyeztem meg miközbe felnyitottam a dobozka tetejét és elált a lélegzetem. A dobozban egy nyaklánc lapult és egy angyal szárny medál függött rajta. Nem volt túl csicsás, de pont az egyszerűsége tette ennyire lélegzet elállítóvá. -Ez..ez meseszép -suttogtam elhaló hangon és az ujjamal megérintettem a medált.
-Szerinted tetszik majd anyának? -kérdezte.
-Imádni fogja, le merném fogadni -jelentettem ki felnézve és vissza adtam neki. -Jót választottál -mosolyogtam rá aztán a homlokomra csaptam.
-Mi az? -meredt rám Nick aggódva.
-Nem állíthatok be ajándék nélkül. Vennem kell valamit anyukádnak, sőt szerintem az egész családodnak -pattantam fel a hajamba túrva.
-Szó sem lehet róla -pattant fel ő is ellenkezve.
-De nem állíthatok be üres kézzel -néztem rá.
-Hozod magadat az tökéletesen elég -jelentette ki. Ránéztem aztán lesütöttem a szemem. El kéne neki mondanom, benne megbízok! De nem bírtam megtenni helyette odaléptem hozzá és a derekát átölelve a mellkasának döntöttem a fejem.
-Nyugtass meg, hogy nem tartasz koloncnak -suttogtam amikor átölelt.
-Hát ezt meg honnan vetted? -lepődött meg aztán gyengéden megsimította a hajam. -Dehogy vagy kolonc, barátok vagyunk nem emlékszel? -fogta két keze közé az arcom és rámmosolygott.
-De igen -mosolyodtam el én is és elöntött a nyugalom. Ha más annak is tart, Nick mindig mellettem lesz, hisz megigérte. -Képzeld láttam egy sellőt -ujságoltam vidáman.
-Tényleg? -nézett rám tettett csodálkozással.
-Ne gonoszkodj -csaptam a karjára. -Tudom, hogy neked ez minden napi dolog, de nekem nem -csóváltam meg a fejem. -Tudod hol láttam én sellőt? -vontam fel a szemöldököm.
-Na hol? -mosolyodott el és összefonta maga előtt a kezét.
-A Tv-be. Pontosabban a H2o-ban -bólogattam.
-Gőzöm sincs, hogy mi az, de biztos -hagyta rám aztán elindultunk vissza a kocsihoz ami a közelbe parkolt.
-Ne már, hogy nem ismered -pislogtam rá elképedve aztán hosszasan elkezdtem ecsetelni, hogy miről szól a sorozat. Nick látványosan unta, de hagyta had fecsegjek.

Amikor megláttam a Mekis táblát a gyomrom hangosan kordult egyet.
-Ne már, hogy éhes vagy. Most reggeliztünk -nevette el magát Nick.
-Fejlődő szervezet vagyok. Ráadásul ma vagyok Magyarországon utoljára. Ugye bemegyünk? -pislogtam rá.
-Be akarsz? -mosolygott rám mire bólintottam. -Akkor irány a Meki -sorolt be Nick a másik sorba majd bekanyarodtunk a Meki parkolójába.
-Köszi -vigyorogtam rá aztán kiszálltam a kocsiból.
-Héé tedd láthatóvá magad -kapta el a karom majd behúzott egy fa mögé és a karomhoz érintette az irónját. -Kész -engedte el a kezem aztán a saját karjára is rá rajzolta. Egymás mellett lépkedve indultunk meg a Meki felé. Az ajtón belépve rögtön megcsapott a sült krumpli illata, mire a nyál össze futott a számba.
-Mit kérsz? -érdeklődött.
-A szokásosat -válaszoltam aztán felmentem az emeletre. Miközbe Nickre várakoztam nevetés csapta meg a fülem. A vér megfagyott az ereimben és éreztem, hogy lesápadok. Ez a nevetés, ez a nevetés tisztára olyan mint Rolié. Az asztal szélét markolásztam és a fejemre húztam a kapucnit. Egész testemben remegtem, de nem mertem hátra fordulni. A rettegés kővé dermesztett. Hosszú percek után Nick megjelent a lépcsőn és amint észrevette az arckifejezésem rögtön megszaporázta a lépteit.
-Evi mi a baj? -ült le mellém mire remegő ajkakkal ránéztem.
-Roli itt van -suttogtam mire kiegyenesedett és komor arcal körbe nézett.
-Nem, nincs itt -simította meg az arcom gyengéden. Ekkor viszont újra hallottam a nevetését.
-Te is hallottad ezt a nevetést? -ragadtam meg a kezét.
-Igen hallottam, nyugi nem képzelődsz. Egy kövér srác röhögött. Nincs itt az a féreg -nyugtatott meg.
-Biztos? -pislogtam nagyokat.
-Hazudtam én neked valaha is? -kérdezte elmosolyodva. A szemébe néztem és késztetést éreztem, hogy mindent elmondjak neki a tündér királynővel kapcsolatban.
-Nem vagyis nem tudom -ráncoltam össze a homlokom mire megborzolta a hajam.

Mikor vissza értünk az intézetbe a könyvtárba vonultunk, hogy egy utolsót filmezzünk.
-Karolin beszélhetnék? -léptem mellé mire bólintott aztán felállt és követett ki a könyvtárból.
-Na mi a helyzet? -érdeklődött mosolyogva.
-Hát....találkoztam ma valakivel amikor Nick elment valamit elintézni -kezdtem bele.
-A sellőre gondolsz? Azt már Nick elmondta -vigyorodott el.
-Nem, nem a sellőre hanem a...a New Yorki tündérek királynőjével -néztem rá.
-Micsoda? -kerekedett ki a szeme én pedig elmondtam neki az egészet. -Édes Istenem -suttogta a falnak dőlve. -Nicknek elmondtad? -rebbent rám a tekintete.
-Nem, nem akartam elrontani a jókedvét -ráztam meg a fejem.
-De Evi ez így nem jó. Muszály neki elmondanod -jelentette ki. -Hallgass rám ha a tündérek királynője személyesen keresett fel akkor nagy veszélyben vagy. Muszály Nicknek tudnia -jelentette ki határozottan.
-Kérlek Karolin. Nem tudhatja meg, már így is úgy érzi, hogy meg kell védenie -túrtam bele a hajamba.
-Rendben én nem szólok neki -biccentett mire hálásan megöleltem. -De ettől függetlenül tudnia kell róla -tolt el magától. -Evi ennek a fele sem tréfa -nézett mélyen a szemembe.
-Nem akarom, hogy azt hidje gyenge vagyok -suttogtam.
-Ha rájön nagyon meg fog rád haragudni -figyelmeztetett mire halkan felsóhajtottam.
-Gyertek már -nézett ki az ajtón Nick.
-Megyünk már -válaszoltuk Karolinnal egyszerre. A Fuck you tanárurat kezdtük el nézni, az első részét.

A bőröndömet magam után húzva mentem le az előcsarnokba.
-Köszönöm a vendég látást -mosolyogtam félszegen Balogh úrra.
-Gyere bármikor gyermekem -mosolygott vissza rám és megpaskolta a karom.
-Szia Mia -öleltem meg szorosan a kislányt.
-Hiányozni fogsz -suttogta majd előhúzott egy papírt a zsebéből. -Ezt neked rajzoltam -nyújtotta át mosolyogva mire elvettem tőle és széthajtogattam. Engem rajzolt le és annyira meghatódtam, hogy könny szökött a szemembe.
-Nagyon köszönöm, ez életem legszebb ajándéka -öleltem meg újból aztán követtem ki Ádámékat. Mint utólag megtudtam, Ádámék kijönnek velünk, hogy aztán vissza tudják hozni a kocsit. Az utat némaságba burkolódzva tettem meg.
Aztán már el is jött az indulás ideje.
-Vigyázz magadra -ölelt meg szorosan Karolin.
-De te is -viszonoztam az ölelését aztán Ádámra néztem.
-Hát elhagysz -szólalt meg megtört hangon.
-Igen úgy tűnik -bólintottam gombóccal a torkomba. -Hiányozni fogsz bátyuskám -öleltem át a nyakát.
-Hát még te nekem -szorított magához. -Aztán el ne felejts hugocskám -szólt rám mire elnevettem magam.
-Téged? Soha -mosolyogtam rá.
-Mennünk kell -szólalt meg mögöttem Nick.
-Imádkozzatok, hogy nehogy lezuhanjunk -néztem Ádámékra aztán követtem Nicket.