Álmosan mormogva fordultam az oldalamra és a kezemmel Juliant kerestem, de csak valami szőröset találtam. Döbbent kiáltás közepette pattant ki a szemem és kiugrottam az ágyból. Az ágyamon Church ült és gorombán figyelt. Hmm...lehet felkeltettem.
-Ja csak te vagy -túrtam bele a hajamba kómásan. -Juliant nem láttad? -kérdeztem miközbe kibújtam a pizsamámból és felvettem egy bő póllót meg egy rövid bő sortot. Nem terveztem ma elmenni, gondoltam lazára veszem az öltözködésem. (Egyébként a pólló Juliané volt). Kontyba kötöttem a hajam aztán belebújtam a cipőmbe és kiléptem a szobából. Leszökdeltem a lépcsőn és bekukkantottam a konyhába.
-Helósztok. Nem láttátok Juliant? -kérdeztem miközbe elcsentem egy palacsintát a tálról.
-Szia kint van a parton -válaszolta Mark.
-Köszi -vigyorogtam tele szájjal mire elröhögte magát. -Na akkor én mentem is -intettem és kimentem a konyhából.

Lekocogtam a partra majd Juliant keresve körbe néztem. Aztán megpillantottam. Leilaval sétált. Leila pár hete érkezett hozzánk és engem a kezdetektől fogva iritált. Látszott rajta, hogy Julianra fáj a foga. Az én Julianamra. Beugrottam egy szikla mögé és onnan néztem őket. Nem hallottam, hogy miről beszélnek, de Julian jó kedvű volt aztán mindketten megálltak. Leila Julian karjára tette a kezét és felmosolygott rá. Mondott valamit mire Julian arckifejezése megváltozott. Aztán Leila megcsókolta Juliant. Ő pedig viszonozta. Jules. Döbbenten falfehér arcal tántorodtam hátra. Miért miért tetted ezt? Nem tudtam tovább nézni a csókolódzó párt. Sarkon fordultam és vissza rohantam az intézethez. Bepattantam a kocsimba és csikorgó kerekekkel kilőttem. A könnyektől szinte semmit se láttam. Fájt, mindenem fájt. Nem tudtam elűzni magam elől a képet. A képet, hogy Julian Leilát csókolja. Elfehérdett ujjakkal markoltam a kormányt majd oldalra rántottam a kormányt és a HOLLYWOOD felirat felé vettem az irányt. Ott kipattantam a kocsiból majd térdre estem.
-Raziel kérlek vedd el az életem. Nem akarok Julian nélkül élni. Tudom nem lehetünk együtt, de nem akarom őt mással látni -zokogtam. -Kérlek Raziel -markoltam az ujjaimmal a fűbe. Ekkor elkezdett zuhogni az esső és villám cikázott át az égen. Hátrahajtottam a fejem és hangosan felüvöltöttem. Ekkor mintha minden lelassult volna, az esső hangja hallkab lett. Oldalra kaptam a fejem majd a tekintetem óriásira tágult. Azt hittem, hogy káprázik a szemem. A földtől pár méterre ott lebegett Raziel. De hiszen...őt csak megidézni lehet. Kell hozzá a kehely meg a kard. Akkor mégis, hogy...? Lenézett rám és egyszeribe átjárt a melegség. Raziel arcvonásai élesek voltak, de egyben lágyak is.
-Állj fel ifjú árnyvadász -szólt rám mire lassan felálltam.
-Azt hiszem álmodom -suttogtam.
-Nem gyermekem nem álmodsz -rázta meg a fejét.
-Kérlek vedd el az életem -néztem fel rá. -Kérlek, nem tudok Julian nélkül élni -sírtam el magam.
-Valóban ezt akarod? Nem szivesen válok meg egy nagyszerű árnyvadásztól -sóhajtott fel.
-Nem érdekel. Nem vagyok én olyan nagyszerű -zokogtam.
-Rendben, de van egy feltételem. Újjá fogsz születni egy átlagos lányként. Ha betöltöd a 15-öt kívánd azt, hogy Bárcsak árnyvadász lehetnék! Ha ezt kívánod akkor újra árnyvadász leszel, ha nem akkor soha nem fogsz tudni a mi világunkról és mondénként éled le az életed -nézett a szemembe.
-Benne vagyok -bólintottam aztán szorosan lehunytam a szemem.

Hirtelen kilökődtem a testemből és kivülről szemléltem a dolgokat. Emma hirtelen összecsuklott majd felnézett az égre aztán elszállt belőle az élet. És ekkor...a távolba Magyarországon egy Gyöngyös nevű kisvárosba azon belül egy kórházba felsírt egy kisbaba. Raziel szomorúan nézett le Emmára majd gyengéden a karjába vette, aztán mindketten eltűntek.
-Hát ez történt. A szerelem okozta a halálod -suttogtam, de a hangom olyan távolinak tűnt. Leültem a földre majd a térdemre hajtva a fejem lehunytam a szemem.