Kapkodva öltözködtünk majd összeszedtünk mindent amire szükségünk lehet.
-De hát ilyen váratlanul támadtak? -néztem Nickre idegesen.
-Nem. Öö..voltak kissebb összezördülések korábban és üzeneteket is kaptunk -harapott az ajkába zavartan.
-És én erről miért nem tudok? -fontam össze a kezem magam előtt. Nick zavartan állt velem szembe és kerülte a pillantásom. -Értem nem bíztatok meg bennem -suttogtam majd a fejemet rázva az ajtó felé indultam.
-Nem erről van szó -kapta el a kezem.
-Tudod mit? Aznap amikor egyedül hagytál a Duna parton találkoztam a New Yorki tündérek királynőjével. Azt mondta, hogy harcoljak velük és hagyjalak itt titeket. De nem tettem, mert már akkor fontos voltál nekem -vágtam az arcába dühösen majd kicsörtettem a szobából.
-Miért nem mondtad el? -sietett utánam.
-Mert nem tartottam fontosnak. Azt hittem, hogy megbíztok bennem, hogy egyenrangú félként kezeltek. De nem ti, nem mondtatok el nekem semmi -néztem rá haragosan.
-Úgyse tudtál volna mit tenni, mi se tudtunk -túrt bele a hajába.
-Elég ebből -csattant fel Magnus. -Nincs idő holmi szerelmi cívódásra. Gyerünk indulás -üvöltötte le a fejünket. Magam előtt összefont kézzel indultam meg a portál felé majd megtorpantam. Nick ugyancsak morcosan megállt mellettem majd megfogta a kezem, de nem nézett rám. Együtt léptünk át a portálon és elragadott minket az örvénylés.

A mészárlás kellős közepére érkeztünk meg és rögtön belevetettük magunkat a harcba. Nickel nagyon hamar szem elől tévesztettük egymást, de ez most nem nagyon tudott foglalkoztatni. Eddig még soha se jártam Idrisbe és meg se gondoltam volna, hogy vérben fürödve fogom először látni. Az adrenalin szétáradt az ereimbe miközbe a Cortonámat lengettem.
-Héé egy kislány -jegyezte meg az egyik tündér. A felsőteste olyan volt mintha fából lenne.
-Hozzám beszélsz te fa? -kérdeztem fogcsikorgatva. A tündér szeme megvillant és megindult felém. Egy mozdulattal félbe vágtam. Ekkor egy hatalmas szőrös valami rohant el mellettem. Megálltam és körbe néztem. Minden felé szeráfpengék világítottak, és hatalmas bundás vérfarkasok rohangáltak. De a tündérek még így is sokkal többen voltak. A tekintetemmel Nicket kerestem és akkor megláttam. A tündérkirálynő felé verekedte magát. Gondolkodás nélkül futásnak eredtem. Jobbra balra suhintottam a kardommal miközbe Nicken tartottam a szemem. Aztán Nick a tündérkirálynő elé került. Onnantól kezdve minden lelassult körülöttem. Nem hallottam mit beszélnek, de a királynő elégedettnek tűnt míg Nick dühösen vicsorgott. Aztán egyszer csak térdre esett és a fűbe markolt. Mit művel?  Elkezdtem rohanni felé, kézzel löktem félre mindenkit, de nem voltam elég gyors. Láttam ahogy a királynő felemeli a kardját, ami olyan volt mint egy sétapálca.
-Nick vigyázz -ordítottam, de nem hallotta meg. A következő pillanatba a kard áthatolt a mellkasán és ő elterült a füvön. Elöntött a düh. Ordítva mentem neki a királynőnek és mindketten a földön kötöttünk ki.
-Te szemét ribanc -ordítottam az arcába miközbe ököllel püföltem. -Te mocskos kurva -sziszegtem aztán felemeltem a Cortonám és levágtam a fejét. Lemásztam róla és négykézláb kúsztam oda Nickhez.
-Nick -suttogtam az arcára simítva a kezem majd előkotortam az irónom és egy iritázét rajzoltam a karjára. A rúna felvillant majd eltűnt. -Nem, nem -szipogtam és újra megpróbáltam. Végül feladtam és magamhoz húztam. -Nick kérlek ne hadj itt -sírtam el magam. Hirtelen Magnus térdelt le mellém és Nick felé hajolt.
-Méreg -morogta maga elé. -Közel van a szívhez -ráncolta össze a homlokát.
-Mentsd meg. Tudom, hogy képes vagy rá -ragadtam meg a karját erősen. -Hallod? Nem halhat meg -kiabáltam hisztérikusan.
-Mindent megpróbálok igérem -nézett rám. Ekkor karok ragadtak meg és próbáltak elvonszolni Nick közeléből.
-Nem, nem vele akarok lenni -kapálóztam.
-Nyugodj meg Evi, meg kell nyugodnod -próbált csitítani Julian.
-Nem halhat meg -borultam a nyakába zokogva. Jules magához szorított és megsimította a hajam.

Az életem reggel még tökéletes volt, de aztán maga lett a pokol. A legrosszabb az, hogy Nickel haragba váltunk el. Nem érettem az egészet, de nem is akartam megérteni. Minden olyan zavaros volt és minden olyan gyorsan történt...