Ma érkezik meg Nicknek a bátya, legalábbis én ezt hallottam. Egy hete vagyok már itt a New Yorki intézetbe, de még egyszer se mozdultam ki. Egy részem emberek közé vágyott a másik részem viszont egyedül akart lenni, távol mindenkitől. Nickel azóta egy szót se váltottunk, nem tudtam a szemébe nézni, nem tudtam a közelébe lenni. Félre dobtam a takaróm és bevonultam a fürdőbe. Sóhajtva hunytam le a szemem és a fejemet hátra hajtva hagytam, hogy a víz végig folyjon az arcomon. Csak akkor zártam el a zuhanyt amikor elfogyott a meleg víz. Gyorsan megtörölköztem aztán felöltöztem és kiléptem a szobából. A folyosón rögtön össze futottam Dianaval, aki csodával határos módon egyedül volt.
-Evi épp hozzád tartottam -állt meg előttem barátságos mosolyal. Gyanakodva figyeltem és zsebre vágtam a kezem. -Nézd azért jöttem, hogy megkérjelek valamire. Bocsáss meg Nicknek. Tudom, hogy a hugának tekint, te pedig őt a bátyádnak és nem szeretem őt szenvedni látni. -nézett a szemembe. -Megtennéd a kedvemért, hogy megbocsátasz neki? -kérdezte.
-Nem megy. Te biztos tudod milyen érzés amikor átvernek, becsapnak -suttogtam.
-Igen tudom, de Nick nem olyan. Van, hogy elkövet pár hibát, de csak mert nem gondolkodik. Nagyszerű ember nekem elhiheted -mosolyodott el.
-Azt is tudod, hogy csak munka voltam neki? Mert Jacnek azt mondta -sütöttem le a szemem.
-Említett valamit, de azt is csak azért mondta mert zabos volt az apukájára. Konkrétan ránk törte az ajtót -csóválta meg a fejét. -Nagyon szomorú amiért nem beszéltek -húzta el a száját.
-Ehez képest, múltkor megtiltotta, hogy beszéljek Hannával. Ha tényleg annyira szomorú lenne miattam akkor nem bántana meg egyre jobban -hajtottam le a fejem.
-Ebben viszont igaza van neki. Komolyan Evi, nem helyes, hogy az árnyvadászok a mondikkal társalognak. Ha a Klávé megtudja -sóhajtott fel.
-Megnyugodhatsz nem hozom rátok a bajt -ráztam meg a fejem. -Nem mondtam Hannának semmit -tettem hozzá és elsiettem.
-Várj -sietett utánam. -Még alig beszélgettünk, szinte semmit. Szeretném ha barátok lennénk -mosolygott rám. Kizárt dolog. Ez volt az első gondolatom, de hangosan nem mondtam ki.
-Igen én is -bólintottam.
-Amúgy sokat hallottam már rólad. Mindig is a példaképem voltál -csevegett mellettem sétálva.
-Hogy? -pislogtam meglepetten és megtorpantam. -Én a példaképed? -meredtem rá.
-Nagyszerű árnyvadász voltál -bólintott mire leesett. Nem én vagyok neki példakép hanem Emma.
-Áá..értem -bólogattam. -Ennek örülök azt hiszem -motyogtam. Diana elnevette magát majd könnyedén oldalba bökött.
-Elég ebből a szégyenlősködésből. Délután gyere el velünk, elmegyünk bulizni a Pandemoniumba -hívott.
-Kihagyom -ráztam meg a fejem.
-Na ne már. Muszály kimozdulnod -erősködött.
-Rendben átgondolom -sóhajtottam fel.
-Nagyszerű -tapsikolt boldogan. Magam elé nézve sétáltam le a lépcsőn. Ez a Diana nem is olyan ellenszenves. Szinte 100%-osan biztos vagyok abba, hogy ha mások lennének a körülmények akkor mi ketten jó barátnők lennénk. De max csak egy másik életbe. Egymás mellett léptünk be az ebédlőbe.
-Jó reggelt -köszönt Diana vidáman.
-Jó reggelt -motyogtam én is és letelepedtem a szokásos helyemre csakhogy Alec helyett most Nick ült mellettem.
-Elhívtam Evit, hogy jöjjön velünk délután. A bátyád legalább nem fog unatkozni. -nézett Diana Nickre.
-A bátyám biztos fáradt lesz, nem hiszem, hogy velünk tart -válaszolta Nick majd egy pillanatra a szeme sarkából rámnézett. Kitartóan bámultam a kávémba. Alig ettem valamit csak leerőltettem egy fánkot meg megittam két bögre kávét aztán kimentettem magam. Odakint szép idő volt és hirtelen elhatározásomra úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni egyet. Jót fog tenni egy kis friss levegő. A lifthez sétáltam majd megnyomtam a gombot. A lift zörögve jött fel majd kinyílt én pedig beszálltam. Sóhajtva dőltem neki a hűvös acélnak és egy pillanatra lehunytam a szemem. A földszintre leérve a lift ajtaja kinyílt és szembe találtam magam egy férfival. A haja barna volt és az ála alá ért. A szemei tenger kékek. Fekete póló volt rajta ami tökéletesen simult az izmos felsőtestére, a fekete nadrágja lezseren lógott rajta. Egy hatalmas sporttáska lógott a vállán. Biztos ő Jonathan -gondoltam magamba.
-Szia -köszönt elmosolyodva amikor végzett a feltérképezésemmel.
-Szia -köszöntem vissza és kiléptem a liftből.
-Azt hiszem mi még nem találkoztunk. Jonathan Herondale -nyújtotta felém a kezét.
-Pásztor Evelin -ráztam meg a kezét majd zsebre dugtam a kezem.
-Új vagy? -érdeklődött.
-Fogjuk rá -bólintottam. -Viszont ha nem haragszol nekem dolgom van -hadartam és végig siettem a padsorok között. Lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét aztán kiléptem. Magamba szívtam a friss levegőt aztán gyorsan eltávolodtam az intézettől.

Nem mentem messzire csak a környéken sétálgattam. Teljesen magával ragadott a nyüzsgő tömeg. Az embereket kerülgetve sétáltam majd a parkba leültem egy padra. Nem, nem a Central parkba voltam. Magamat ismerve ott biztos eltévedtem volna. Ez ahol voltam csak egy kissebb park szerűség volt, játszótérrel. Mosolyogva figyeltem a játszó gyerekeket. Milyen jó nekik. Gondtalanok, élvezik az életet. Fogalmuk sincs arról a világról amibe most én élek. Egykor én is így játszottam. Anya mindig felváltva lökött minket hintázás közbe. Rolival mindig azon versenyeztünk, hogy melyikünk megy magasabra. Egyszer én ki is repültem a hintából, de nem lett semmi bajom. Talán már akkor csörgedezett bennem az árnyvadász vér.
-Kitalálom a gyerekkorodra gondolsz -szólalt meg mellettem Magnus. Összerezzentem és oldalra kaptam a fejem. Pink nadrág és pink zakó volt rajta, a haja tüsis volt és az ég felé meredezett.
-Eltaláltad -bólintottam. -Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Ki küldött utánam? -túrtam bele a hajamba. Magnus unott pillantást vetett felém.
-Ki kell ábrándítsalak hercegnő, nem miattad vagyok itt. Nem körülöted forog a világ -közölte velem. -Alecel vagyok, épp sétálgattunk. Elküldtem, hogy vegyen fagyit -bökött a fagyis bódé felé. Alec unott arcal támaszkodott a bódénak.
-Nem igazán örül neki -jegyeztem meg.
-Nem csípi a mondikat -vonta meg a vállát.
-Miért vagytok ennyire ember gyűlölők? -tártam szét a kezem. -Hisz részben ti is azok vagytok -néztem rá.
-Majd idővel megérted -veregette meg a karom.
-Amúgy ti együtt vagytok tudod úgy? -vontam fel a szemöldököm.
-Jah -bólintott.
-Nem hittem a szememnek amikor megláttalak -nyomott a kezembe Alec egy fagyit.
-Köszi -ersztettem meg egy halvány mosolyt.
-Hogyhogy kijöttél? Ráadásul egyedül -nézett rám komoran Alec.
-Csak kijöttem egy kicsit sétálni -motyogtam.
-Miért nem kértél meg valakit, hogy jöjjön ki veled? -vonta fel a szemöldökét.
-Mert nem akartam társaságot -morogtam.
-Akkor már itt se vagyunk -állt fel Magnus.
-Maradhatokk. Örülnék ha vissza kisérnétek az intézethez -álltam fel én is.
-Felőlem -vonta meg a vállát Magnus.
-John megjött már? -kérdezte Alec.
-Arra az izmos, barna hajú, kék szemű férfira gondolsz? Igen megjött. Akkor amikor én eljöttem -vontam meg a vállam.
-Mondom jobb lett volna őt elküldeni érte -mondta Magnus Alecnek.
-Csakhogy ő éppen Londonba volt míg Nick Pesten -válaszolta Alec. -Ez így jött ki. De láthatod már nem zombi -intett felém.
-Vagy csak jól titkolja -vágott vissza Magnus.
-Megtennétek, hogy nem beszéltek úgy rólam mintha itt se lennék? -sóhajtottam fel.

Az intézetbe járkáltam össze vissza. Az edzőtermet kerestem. Végül vagy fél óra ténfergés után megtaláltam csakhogy nem volt üres. Zene szűrődött ki a csukott ajtó mögül és amikor benyitottam láttam, hogy Jonathan késeket dobál egy bábu felé. Gondolom az szolgáltatta az ellenséget. A küszöbön állva hezitáltam és már épp indulni készültem amikor észrevett.
-Szia -köszönt és kisöpörte a szeméből a haját.
-Szia izé én nem akartam zavarni, folytasd csak nyugodtan -léptem hátra.
-Nem zavarsz, maradj nyugodtan -mosolyodott el.
-Nem én tényleg nem...-kezdtem kínosan feszengve.
-Komolyan maradj. Ennyi jár nekem, amiért faképnél hagytál -vigyorodott el pimaszul.
-Nem volt szándékos -léptem beljebb és leültem az egyik padra.
-Pedig nekem nagyon is szándékosnak tűnt -nézett a szemembe.
-Tényleg nem volt az -mosolyodtam el halványan.
-Nos mesélj magadról. Igaz, hogy zombi voltál? -vonta fel a szemöldökét és letelepedett velem szembe a földre.
-Aha fogjuk rá -bólintottam. -Idegösszeroppanás, kiszakítottak a megszokott környezetemből -vontam meg a vállam.
-Kajakra azt hiszed, hogy ezt beveszem? -nézett a szemembe halvány mosolyal.
-Magnus is azt mondta -ellenkeztem elkapva róla a tekintetem.
-Na ja, ha Magnus mondta akkor az úgy van -hagyta rám majd felállt és összeszedte a késeket. -Kipróbálod? -nézett hátra rám a válla felett.
-Nem -ráztam meg a fejem.
-De. Kipróbálod -nyújtotta felém az egyik kést.
-Felejtsd el. Én nem fogok gyilkolni -pattantam fel.
-Szerinted annak a bábunak már nem mindegy? -intett a bábu felé. Megforgattam a szemem és elvettem tőle a kést. Összébb húztam a szemem majd hátráltam pár lépést és elhajítottam a kést ami egyenesen bele állt a bábu homlokába. Jonathan füttyentett egyet mire ránéztem.
-Úgy látszik nem jöttél ki a gyakorlatból -jegyezte meg. -Lássuk, hogy bánsz a kardal -emelt le kettőt és az egyiket felém dobta. Ijedten tértem ki az útjából.
-Te megvagy zakkanva -hápogtam. -Azt nem tudom megemelni, Pesten már próbáltam -mutattam a kardra.
-Talán rosszat fogtál. Na gyerünk vedd fel -vigyorgott rám mire lehajoltam érte és a kezembe vettem. Meglepetten pislogtam amikor éreztem, hogy milyen könnyű. Jonathanra néztem majd vissza a kardra. Ő ekkor küzdő állásba helyeszkedett én pedig leutánoztam. Aztán elkezdtünk vívni. Elég gyatrán ment nekem, de kezdetnek ennek is örültem. Lihegve támaszkodtam a térdemre és megtöröltem a homlokom.
-Hát ti mit csináltok? -hallottam Nick hangját mire rögtön kiegyenesedtem.
-Nyugi öcsi. Csak gyakoroltunk egy kicsit -jegyezte meg Jonathan. -Evi egész ügyes -tette hozzá.
-Csakugyan? -vonta fel a szemöldökét miközbe rámnézett. A tekintete kemény volt és láttam, hogy a nyakán kidagad egy ér. -Akkor lássuk mit tud -indult meg felém miközbe leemelt egy kardot. Ijedten néztem a felém közeledő Nickre aztán felemeltem a kardom, hogy kivédjem. Nick nehéz ellenfél volt, de valahogy előre tudtam, hogy mi lesz a következő lépése. Aztán hirtelen a földön találtam magam. Nick zihálva nézett le rám miközbe a kardja a mellkasom felett himbálódzott. Eszembe jutott az álmom amibe tőrt döf a hátamba. Egy pillanat alatt átjárt a jeges rémület.
-Hát még gyakorolhatsz -nézett le rám mire elöntött a düh. A lábamat a két bokája köré fontam majd átfordultam így Nick a földön kötött ki. Talpra ugrottam és úgy néztem le rá.
-Még mindig úgy gondolod? -kérdeztem lihegve.
-Szerinted egy démon hagyni fogja, hogy elgáncsold? -érdeklődött. Szúrós szemekkel néztem le rá aztán hátráltam pár lépést. Amikor vissza tettem a helyére a kardot láttam, hogy Jacék az ajtóba állnak.
-Kezdesz vissza térni Emma -szólalt meg Jace.
-Ezt is én fedeztem fel -büszkélkedett Jonathan.
-Nem kezd senki se vissza térni. Ez...ez csak kezdők szerencséje volt -motyogtam.
-Menj zuhanyozz le bűzlesz -fintorgott Jonathan.
-Héé -háborodtam fel.
-Tökéletes úriember vagy -morogta Nick.
-Ugyanmár Evi nem haragszik -vigyorodott el Jonathan majd rámkacsintott. Gyorsan elsiettem onnan, de az ajtóm előtt Nick elkapott.
-Látom jobban vagy -állta el az utam.
-Csak megtanultam legyőzni a fájdalmat  -suttogtam lesütve a szemem. -Mennyire gondoltatok őrültnek? -néztem rá. Nick tekintete egyszeribe megtelt gyengédséggel.
-Kis buta -mosolyodott el és megsimította az arcom. -Senki se tartott őrültnek. Én örülök a legjobban, hogy kezdesz vissza találni magadhoz -nézett a szemembe
-Egyszer már sikerült -vontam meg a vállam mire össze ráncolta a homlokát. -Mikor anyu meghalt egy évig egy szót se szóltam aztán Hanna jött és megmentett -suttogtam majd bementem a szobámba. Ledobtam a ruháimat majd beálltam a zuhany alá és lemostam magamról az izzadságot.