A férfi határozott léptekkel húzott végig a labirintus szerű folyosókon.
-Mióta vagy egyedül? -szegezte nekem a kérdést, de én nem válaszoltam. Egy: nem tudtam, hogy mióta vagyok egyedül. Kettő: nem volt erőm megszólalni csak csendben szipogtam tovább. Úgy éreztem mintha a szívemet kiszakították volna a helyéről és ráadásként még jól meg is taposták. A férfi ekkor benyitott egy ajtón majd beterelt engem is. A könyvtárba lehettünk, de most nem igazán foglalkoztatott ez. Magam előtt összefont kézzel, remegve bámultam a cipőmet.
-Hoztam valakit -szólalt meg a férfi.
-Kit? -kérdezte ekkor egy ismerős hang. Éreztem, hogy valaki elém áll majd az álam alá nyúlva megemeli a fejem. Arra se volt erőm, hogy ellenkezzek. A tekintetem ekkor Jace aranyló szempárával találkozott. -Mi a szent szar? -kerekedett ki Jace szeme. Lassan körbe hordoztam a tekintetem és láttam, hogy Clary Jace mögött áll és döbbenten néz engem. Túl sok volt ez egyszerre, az idegeim felmondták a szolgálatot és össze rogytam. Ha a mögöttem lévő férfi nem kap el biztos elvágódok.
- Alec vidd a kanapéhoz -utasította Clary Alecet. A plafont bámultam miközbe Alec átszelte a szobát majd letett egy kanapére a kandalló mellett.

Nem éreztem az egész testem. Mintha elszállt volna belőlem az élet, de magamnál voltam. A tudatomig eljutott, hogy mit beszélnek körülöttem, de nem tudtam rá reagálni.
-Evi mi történt? -hajolt felém Clary aggódva.
-Az előcsarnokba találtam rá, a földön ülve zokogott -jegyezte meg Alec.
-Akkor még magánál volt? -nézett rá Jace.
-Igen még mondta is, hogy haza akar menni meg, hogy nem ő az akit keresnek -bólintott Alec.
-Nick nem volt vele? Nem mondta hol van? -kérdezte Clary miközbe borogatást tett a homlokomra. Utáltam, hogy így viselkedik velem nem vagyok én egy gyenge nádszál kisasszony. Engem nem kell ápolni. Aztán persze rájöttem, hogy, de most igenis gyenge vagyok, szinte olyan mint egy zombi.
-Amint megemlítettem a nevét újból elkezdett bőgni -tárta szét a kezét Alec. -De amúgy ti ismertek? Olyan képet vágtál mint akit menten megüt a guta -fordult Alec Jace felé.
-Igen ismerjük. Amikor Gyöngyösön voltunk Clary megsajnálta és meghívta, hogy egyen velünk -vonta meg a vállát Jace. Örökre hálás leszek nekik ezért -gondoltam magamban aztán a gondolataim Nick felé kalandoztak. Hát ennyit jelentettem neki, ennyit jelentett neki a csók, a közösen eltöltött napok.
-Evi -szólított meg Jace aki egészen közel hajolt hozzám. Csak bámultam rá kifejezéstelen tekintettel. -Feladom, Alec ide hívnád Magnust? -egyenesedett ki.
-Magnus már itt is van. Hiányoztam? -jelent meg hirtelen a könyvtárban.
-Nagyon -forgatta meg a szemét Jace.
-Meghalt? -intett felém Magnus.
-Dehogy -nézett rá Clary elborzadva.
-Akkor mi baja? -tudakolta.
-Az a te dolgod, hogy kiderítsd -morogta Jace.
-Jól van na -tartotta fel a kezét aztán leült mellém a kanapéra. -Na helóka Evelin. Jó újra látni, bár a múltkor egy kicsit jobb színben voltál -mosolygott rám. Magnus megfogta a kezem majd lehunyta a szemét. Most mégis mit csinál? Éreznem kéne valamit? Pár perc elteltével Magnus kinyitotta a szemét és különös pillantással nézett le rám. Mint aki minden titkomról tud. Te jó ég, ugye nem a gondolataimban olvasott???
-Idegösszeroppanás, túl sok volt ez neki. Pihenjen sokat és igyon sok nyugtató teát. -állt fel végül. -Nem mellesleg olyan mint akinek összetörték a szívét -tette hozzá.
-Összetörték a szívét? -viszhangozta Clary. -De mégis ki? -kérdezte értetlenül.
-Van egy olyan sejtésem, hogy a fiatalok túlságosan össze melegedtek Pesten. A fiatok azt mondta, hogy ő Evi testőre és aki Evit bántja az olyan mintha őt bántaná. Nick az egyetlen akiben megbízik és szerintem elég szarul viselte, hogy csak úgy faképnél hagyta. Nem csodálkoznék ha soha többé nem bízna senkiben -tárta szét a kezét Magnus. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben. A könyvtárban mindenki hallgatott.
-Ajj fiam mibe keverdtél -dörzsölte meg az arcát Jace.
-Nyugi -lépett mellé Clary és a vállára tette a kezét.
-Tudunk valahogy segíteni neki? Nem hagyhatjuk, hogy zombi maradjon -nézett Jace Magnusra.
-Kíváncsi vagy a válaszomra? Az egyetlen aki tudna rajta segíteni az a fiad. Ő hozta ebbe az állapotba -vonta meg a vállát Magnus. -És még valami. Jobban tetétek volna ha Jonathant külditek el, ő legalább facér -vágta le magát a fotelbe Magnus. Csend telepedett a könyvtárra. Az agyam folyamatosan zakatolt. Muszály lesz össze szednem magam, hogy leléphessek. Muszály eltűnnöm innen.
-Megyek megkeresem Nicket -állt fel hirtelen Jace és kiment a könyvtárból.

Clary a kanapé szélén ült és engem figyelt. Ő Nick anyja, Jace pedig az apja. Hogy nem tűnt fel korábban, hogy Nick mennyire hasonlít rájuk?
-Ne gondolj rosszat Nickről. Jó fiú tényleg -nézett a szemembe. Hát ezen a véleményen nem osztozunk -gondoltam magamban szomorúan.
A következő pillanatban a könyvtár ajtaja kinyílt és Jace lépett be nyomába Nickel.
-Beszélj. Hol van Emma? -szegezte neki a kérdést Jace. Lélegzet visszafolytva füleltem.
-Elhoztam ahogy kértétek. Erős, nincsen semmi baja. Mit kellett volna még tennem? Kérjem meg a kezét? -kérdezte Nick morcosan. A szavai arcon csapásként értek. Egész testemben megrándultam és a könnyek végig csorogtak az arcomon. Hát ezt gondolja rólam igazából. Nem voltam más neki csak munka.
-Szóval erős? Nekem nem úgy tűnik. Tudod, hogy találta meg Alec a földön ülve zokogott és minden áron el akart menni. Ez neked erő? Nem tudom mit tettél vele, hogy zombi lett, de nagyon gyorsan csináld vissza megértetted? Nem azért küldtünk el téged, hogy tönkre tedd, azt hittük azért ennél több eszed van -csattant fel Jace dühös arcal és a szemei villámokat szórtak. Nick egy helybe állt, kővé dermedve majd lehajtotta a fejét.
-Hol van? -kérdezte halkan.
-Mögötted a kanapén. Ha szerencséd van, nem hallotta amit mondtál -morogta Jace. Nick megpördült a tengelye körül és rámmeredt majd lesápadt. Érzelmek cikáztak át a tekintetén majd Jace felé fordult.
-Miért nem mondtátok, hogy itt van? -kérdezte idegesen.
-Akkor talán mást mondasz?
Meglepve tapasztaltam, hogy ez a mondat az én ajkamat hagyta el mire mindenki felém fordult.
-Evi -vágott át a szobán Nick majd térdre esett mellettem. -Nem úgy gondoltam, tudod, hogy a barátomnak tartalak -suttogta, de nem néztem rá. Nem tudtam oldalra fordítani a fejem. A könnyeim megállíthatatlanul ömlöttek és alig kaptam levegőt. -Evi nézz rám -fordította maga felé az arcom. -Sajnálom, ne haragudj -nézett mélyen a szemembe. Volt amikor bedőltem ennek a pillantásnak, de az már rég elmúlt.
-Nekem nincsenek barátaim -suttogtam mire az arca eltorzult. -Bocs van egy az pedig Hanna. Ő igaz barát, de te csak valami kamu barát voltál akinek folyamatosan az járt a fejébe, hogy mikor szabadulhat már meg tőlem. Hagytál volna otthon -motyogtam lehunyva a szemem.
-Ezt nem mondhatod komolyan. A bátyád terrorba tartott -mordult fel.
-Mit érdekel az téged? -nyitottam ki a szemem. -Menj nyugodtan, nem kell törődnöd velem. Elvégezted a munkádat -suttogtam.
-Nem mondhatod ezt. Mondtam már, hogy sajnálom -remegett meg a hangja.
-Igen én is. Sajnálom, hogy azt hittem megbízhatok benned. Sajnálom, hogy csak gondot okoztam neked. Sajnálom, hogy csak egy púp vagyok a hátadon -és sajnálom, hogy hagytam, hogy megcsókolj -tettem hozzá gondolatban.
-Evi -fogta meg a kezem könyörögve. -Nem akartalak megbántani. Tudod, hogy bennem megbízhatsz -suttogta.
-Igen persze -motyogtam. -De te nem bíztál bennem igaz? Semmit se mondtál el nekem az itteni életedről. Nem mondtad el, hogy kik a szüledi, nem mondtad, hogy van egy bátyád és nem mondtad, hogy barátnőd van -sütöttem le a szemem.
-Sajnálom -nézett a szemembe majd egy pillanatra lehunyta a szemét. -Annyira sajnálom -görnyedt be a háta és lehajtotta a fejét. Szorosan lehunytam a szemem és próbáltam vissza tartani a könnyeimet.
-Nick gyere -szólalt meg Jace mire kinyitottam a szemem. A tekintetem összeakadt Nick elkeseredett tekintetével mire lesütöttem a szemem.
-Tényleg sajnálom -hajolt hozzám és megpuszilta az arcom majd Jacel együtt elhagyta a szobát. Magnus felállt a fotelből majd felém hajolt.
-Zombi vagy még? -érdeklődött.
-Nem érzem a karom, se a lábam -suttogtam.
-De beszélni már tudsz és a szemed se olyan ijesztő -állapította meg. -Most pedig mondd el, hogy mi történt -parancsolt rám.
-Hiszen tudod nem? -kérdeztem a sírás szélén állva.
-Tőled akarom hallani -forgatta meg a szemét.
-Egyedül hagyott. Mielőtt beléptünk volna ide megigérte, hogy mellettem marad, de amint meglátta azt a Dianat elfelejtett -szipogtam. -Ő az egyetlen akiben megbízok -suttogtam.
-Evi. Szerelmes vagy belé? -nézett rám Clary. Mélyen hallgattam. Honnan tudnám, hogy szerelmes vagyok-e? Ha ez szerelem amit érzek akkor nem akarok az lenni.
-Nem tudom -suttogtam.
-Rosszabbak mint ti -nézett fel Magnus Claryre.
-Nem akarok szerelmes lenni -fakadtam ki. -Így nem. Nem akarok ennyi fájdalmat -zokogtam fel.
-Ez bizony szerelmes -állapította meg Magnus.
-Nem. Nem lehetek az. A szerelem az nem ilyen. A szerelem az az amit Julian mondott a könyvbe -sírtam levegőt kapkodva.
-Te most mire gondolsz? -pislogott rám Clary.
-Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik -kezdett bele Magnus unottan. -Ki kell ábrándítsalak kislány a szerelem nem csak rózsaszín cukormáz, vele jár a fájdalom is -közölte velem.
-Nem vagyok Nickbe szerelmes, olyan mintha a testvérem lenne -szipogtam.
-Nekem nem úgy tűnt -állt fel Magnus és az ablakhoz sétált. -A Herondalek soha se változnak. Sorra törik össze a lányok szívét -morogta.
-Ez nem igaz -ellenkezett Clary. -Egyszer mindd megállapodnak valaki mellett. Ahogy Jace is tette -mosolyodott el. Némán lehunyt szemmel hallgattam őket. El kell mennem, el kell mennem. Ez az egy mondat ismétlődött a fejemben, de nem tudtam megmozdulni. Így hát tehetetlenül feküdtem továbbra is egy helyben.