Beléptem az ebédlőbe majd a hejemre siettem és leültem.
-Diana merre van? -nézetem Nickre kérdőn.
-Fáj a feje, lefeküdt aludni -válaszolta a tányérjába bámulva.
-Jobbulást neki -suttogtam mire felpillantott és bólintott egyet. Hallgatag voltam miközbe megvacsoráztam aztán kimentettem magam és a szobám felé indultam. Amikor felértem a lépcsőn egyet gondolva megindultam Diana szobája felé. Meg akartam kérdezni, hogy hogy van. Az ajtaja résnyire volt nyitva. Közelebb léptem az ajtóhoz és kopogásra emeltem a kezem, de akkor lefagytam. Diana a fésülködő asztal előtt ült és levette a haját. Szaporán pislogtam. Biztos rosszul láttam. De nem Diana parókát hordott. A paróka alatt rövid volt a haja, de itt ott már kikopott. Nem, ez nem lehet. Továbbra is lefagyva álltam a küszöbön. Ekkor Diana észrevett engem és rámmosolygott.
-Evi gyere be nyugodtan -intett és megfordult.
-Én...én nem akarok zavarni -léptem beljebb. -Csak meg akartam kérdezni, hogy hogy vagy -suttogtam.
-Megvagyok -vonta meg a vállát.
-Diana...-kezdtem akadozva.
-Gyere ülj le. Azt hiszem ideje elmondanom neked valamit -intett az ágya felé. Leültem és Dianara néztem. -Jól gondolod. Igen leukémiás vagyok -bólintott a pillantásom láttán. Valahol azt olvastam, hogy ilyenkor nem szabad a betegnek azt látnia, hogy sajnáljuk mert az rosszul esik neki. Ezért csak ültem egy helybe majd lesütöttem a szemem.
-Mióta tudod? -kérdeztem halkan.
-Elég régóta -sóhajtott fel. -Kb 1 éve jelentkeztek nálam a tünetek. Magnus hozott nekem gyógyszert ami lassítja a folyamatot, de már egy ideje nem szedem -vonta meg a vállát.
-Miért nem? Nick tudja? -néztem rá aggódva.
-Igen tudja és...és azért nem szedem mert már nincs értelme -sütötte le a szemét.
-De van értelme. Nick szeret téged és szüksége van rád -hadartam.
-Pont róla szerettem volna veled beszélni -mosolyodott el. -Tudom, hogy már nincs sok nekem hátra és szeretném ha Nick mellett állnál és boldoggá tennéd. -nézett a szemembe. -Tedd meg a kedvemért. Olyan nagyszerű lány vagy és boldogan fogok meghalni mert tudom, hogy Nick veled boldog lesz -tette a kezét a kezemre. Lehajtottam a fejem és a szemembe könny szökött. Nem akartam, hogy Diana meghaljon. Olyan jó mindenkihez, olyan kedves. Miért pont ő?
-Sajnálom, de nem tehetem -néztem fel rá. -Te nem fogsz meghalni. Boldogan fogsz élni Nickel együtt és összeházasodtok. Lesz egy csomó gyereketek. Nem halhatsz meg -sírtam el magam.
-Ss...-ölelt magához Diana és megsimította a hajam. Olyan erős, neki kéne sírnia és nem nekem. Nekem kéne őt vigasztalnom ehelyett ő vigasztal engem. -Kérlek Evi, tedd őt boldoggá -suttogta. Szipogva álltam fel majd hátra se nézve kimentem a szobából. Nick az ajtó előtt állt, az arckifejezése tétova volt.
-Elmondta neked ugye? -kérdezte csendesen.
-Nem fog meghalni -suttogtam mire szomorúan elmosolyodott. -Legyél minnél többet vele és szeresd tiszta szívedből -néztem fel rá majd kikerültem és a szobámba szaladtam.

El kell mennem. Nem tudok tovább itt maradni. Lesiettem a könyvtárba magamra zártam az ajtót és felhívtam Ádámot.
-Igen? -szólt bele.
-Szia mikor indul a leghamarabb Budapestre egy repülő? -kérdeztem.
-Két óra múlva miért? -kérdezte meglepetten. Fél kézzel vadul gépeltem és foglaltam magamnak egy jegyet.
-Ki tudsz elém jönni? -beszéltem újra a telefonba.
-Hát persze. De elmondod, hogy mi történt? -érdeklődött.
-Majd később, most mennem kell. Puszi szia -köszöntem el és lecsaptam a kagylót. Vissza rohantam a szobámba és elővettem két papírt. Az egyikre Nick nevét írtam a másikra pedig Claryét és Jacét.

Drága Jace és Clary!
Mindent köszönök! Köszönöm, hogy befogadtatok. Köszönöm, hogy a lányotokként tekintettetek rám, nagyon hálás vagyok érte. Megtudtam pár dolgot és úgy érzem muszáj elmennem. Sajnálom, hogy nem köszöntem el személyesen, de akkor tuti visszafogtatok volna. Ne aggódjatok miattam. Már beszéltem Ádámmal visszamegyek a Budapesti Intézetbe.

Szeretlek titeket:Evi ♡

Félbe hajtottam a papírt majd a másikat vettem a kezembe.

Kedves Nick!

Én...nem is tudom hol kezdjem. Talán az lenne a legjobb ha a legelején. Mikor megjelentél az osztályomba már akkor megállapítottam, hogy helyes vagy. Nagyon megkedveltelek és úgy éreztem, hogy csak melletted lehetek önmagam. Aztán amikor a repülőn megcsókoltál az...az olyan volt mintha nem is tudom. Akkor éreztem először, hogy élek. Majd jött az a "zombi esetem,,. Az után nem sokkal amikor a Pandemoniumba voltunk jöttem rá, hogy szerelmes vagyok beléd. Igen nem káprázik a szemed. Szerelmes vagyok beléd, őrülten szerelmes vagyok beléd. Ezért kell elmennem. Tudod mit mondott nekem Diana? Azt, hogy ha ő meghal akkor tegyelek téged boldoggá. De azt hiszem ezt nem tudom teljesíteni, legalábbis most nem. Időre van szükségem. Engedj el! Kérlek szépen ha ezt elolvastad ne rohanj utánam (bár kétlem, hogy ezt tennéd). Maradj Diana mellett, támogasd, szeresd én megleszek.

Csókollak: Evi

Ui: Nem tehetek róla és azt kívánom bárcsak ne éreznék így, de nem bántam meg. Nem bántam meg azt ami kettőnk között történt. Szeretlek!!

Szipogva hajtogattam össze a papírt majd a párnámra fektettem. Az ágy alól kihúztam a bőröndöm és bele dobáltam a ruháimat. Belebújtam az egyik csizmámba majd a kezembe vettem a bőröndöm és kimentem a szobámból. Lábujjhegyen lopakodtam le a lépcsőn. A házba minden csendes volt. Hívtam a liftet ami nagyon hangosan meg is érkezett. Idegesen körbe néztem majd beszálltam. Pár pillanat múlva már az utcán álltam. Leintettem egy taxit majd beraktam a csomagtartóba a bőröndöm. Mielőtt beszálltam volna a kocsiba vissza néztem az Intézetre. Az emlékezetembe véstem majd beszálltam a kocsiba és megmondtam a sofőrnek a címet. Ég veled Nick!