Féltem éjszakánként. Rettegtem a rémálmoktól. Ezért nem aludtam napok óta. Volt, hogy elbóbiskoltam, de rögtön fel is riadtam. Enni is keveset ettem szinte semmit. Nem szóltam senkihez. Amikor találkoztam valakivel köszöntem, de nem beszélgettem. Egyedül éreztem magam. Úgy éreztem senki sem hallgat meg, hogy senkinek se vagyok fontos. Teljesen magamba fordultam, egy erős falat húztam magam köré. A fájdalom folyamatosan bennem volt. Lehet, hogy azt hiszik a többiek megőrültem, talán tényleg ez történt velem. Végül is nem kizárt. Emlékszem régen anya halála után olyan mély depresszióba zuhantam, hogy egy teljes évig nem szóltam senkihez. Roli próbált szóra bírni még egy pchiológust is keresett nekem, de nem álltam szóba a nővel. Aztán megismertem Hannát és a családját. Hanna kedvessége és eggyüttérzése feloldott és lerombolta a magam köré emelt falakat. Kezdtem vissza találni önmagamhoz. Csakhogy nem sokkal később elvesztettem az én kedves, jószívű, vicces bátyámat és a helyére kaptam egy könyörtelen, erőszakos valakit. Szorosan lehunytam a szemem aztán kinyitottam. A könyvtárba ültem magam körül temérdek mennyiségű könyvel. Az olvasásba menekültem. Naphosszat a könyvtárba tartózkodtam és olvastam. Nem mentem el a többiekkel járőrözni vagy éppen csak sétálni. Hisz tudtam, hogy csak sajnálatból hívnak engem. A tekintetem Jacék asztalán lévő vezetékes telefonra vándorolt. Felhívhatnám Hannát. Megkérhetném, hogy jöjjen el értem. Felálltam és a telefon felé indultam. A fülemhez emeltem a kagylót majd beütöttem a számokat és hallgattam ahogy kicsöng.
-Haló? -szólt bele Hanna álmos hangon.
-Szia. Felébresztettelek? -kérdeztem csendesen.
-Evi? Nem dehogy. Nem aludtam. Úgyis mindjárt kellnem kell épp most szólt az ébresztő. Mesélj mi van veled? Hol vagy? Remélem jól érzed magad -élénkült fel egy pillanat alatt. Lehunytam a szemem és egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Bárcsak ott lehetnék vele, bárcsak mindez meg se történt volna.
-Annyira hiányzol -sírtam el magam. Késztetést éreztem, hogy mindent elmondjak neki, hogy mindent az elejétől bevalljak neki.
-Istenem Evi te is hiányzol nekem -szomorodott el Hanna hangja. -De megtiltom, hogy sírj oké? -nevette el magát. Vele együtt nevettem. 2 teljes órát beszélgettünk aztán elköszöntünk egymástól. Vissza tettem a kagylót a helyére és a fotelbe leroskadva a kezembe temettem a fejem. Meg kellett volna tennem, de nem tudtam.
-Evi -hallottam Nick bizonytalan hangját mire felkaptam a fejem. A könnyeimen keresztül bámultam rá. Nick beljebb lépett az ajtón majd az asztalhoz lépett és belenézett a könyvbe amit épp olvastam. -Nem akartam, hogy szenvedj -szólalt meg végül. -Bárcsak tudnám, hogy segíthetnék neked úgy, hogy senkit se bántok meg vele -suttogta rámnézve. Lesütöttem a szemem és a kezemet bámultam. -Evi nézz rám -gugolt le elém, de én nem engedelmeskedtem. -Nézz rám -ismételte és az arcomra simította a kezét. Habozva emeltem rá a tekintetem. -Tudom, hogy nem kedvelsz. Tudom, hogy kizártál az életedből. De kérlek ha miattam nem is magad miatt szedd össze magad -nézett mélyen a szemembe. Gombóc keletkezett a torkomba miközbe próbáltam vissza nyelni a könnyeimet. Eltoltam magamtól a kezét majd felálltam és az ablakhoz mentem. Odakint szakadt az eső és most villám cikázott át az égen. Összerezzentem, mindig is utáltam a vihart. A falnak dőlve bámultam a kint tomboló vihart, ugyanilyen vihar tombolt bennem is. Nick mellém lépett és halkan felsóhajtott. -Soha többé nem fogsz hozzám szólni? -kérdezte csendesen. Nem válaszoltam. Mintákat rajzolgattam a párás üvegre. Szomorú fejecskék, félbe tört szivek, szívből kiálló kard, dalszövegek. Nick elkapta a kezem mire ránéztem. Ő nem engem figyelt hanem a kezemet bámulta. -Alig eszel. Mi ezzel a célod? -suttogta maga elé miközbe az ujjával gyengéden simogatta a kézfejem. Éreztem, hogy áram cikázik végig rajtam ezért gyorsan elrántottam a kezem, noha az érintése nagyon is jól esett. -Evi -lépett felém.
-Khm...-köszörülte meg a torkát Jace. Nick hátra lépett és a hajába szántott.
-Ne nézz így rám. Nem csináltam semmi rosszat -nézett az apjára.
-Tudom. Azon kívül, hogy megrikattad -bökött felém.
-Már akkor sírt amikor bejöttem -tárta szét a kezét.
-Mi történt? -sóhajtott fel.
-Tényleg mi történt? -fordult felém Nick is. Ijedten haraptam az ajkamba és a tekintetem a telefonra vándorolt. -Felhívtál valakit -esett le neki. Szaporán ráztam meg a fejem. -A barátnődet hívtad fel -tette hozzá.
-Nem mondtam neki semmit -suttogtam. -Csak...csak szükségem volt egy barátra -néztem Jacere.
-Elmondtad neki hol vagy? -húzta fel a szemöldökét.
-Nem, de bárcsak megtettem volna -sütöttem le a szemem.
-Evi az Isten szerelmére te már nem tartozol közéjük. Te már árnyvadász vagy, nem mondi -kelt ki magából Nick.
-Fiam -próbálta csitítani Jace.
-Nem apa -rázta le a kezét Nick. -El kell fogadnia. Nem beszélhetsz az emberekkel -nézett rám. Hátra tántorodtam és holtra vált arcal bámultam rá.
-És még csodálkozol, hogy miért nem bocsát meg neked -morogta Jace a fejét csóválva.
-Nem, nem tehetitek ezt velem. Nem kérhettek arra, hogy egyik napról a másikra felejtsem el a korábbi életem -suttogtam a fejemet rázva. -Nick kérlek -sírtam el magam.
-Evi muszály lesz túllépned. Tudom, hogy nehéz, de meg kell próbálnod -mondta komoran.
-Nem tilthatsz meg nekem mindent. Nem akarom Hannát is elveszteni -töröltem meg a szemem. Jogosan gondolhatják azt, hogy tényleg kezdek becsavarodni. Folyton mindenen elbőgöm magam. Nick olyan mély sebet ejtett volna rajtam, hogy ez lassan az őrületbe hajszol? Már magamra se ismerek rá. Tényleg ez lennék én? Egy ilyen lelki roncs? Mikor Nick odalépett hozzám és a kanapéhoz kormányzott hagytam magam. A kezembe nyomott egy bögre teát majd leült mellém.
-Minden rendbe lesz -suttogta mire ránéztem. Jace komor tekintettel állt Nick mögött. Hátradőltem a kanapén és a bögrémbe bámulva eszembe jutott egy idézet amit még a Tuti gimibe hallottam.
,,Nem tudsz elfutni a gyengeségeid elől. Vagy leküzdöd őket, vagy elpusztulsz. S ha ez így van, miért nem most rögtön? Miért nem ott, ahol állsz?"

Megvártam míg mindenki elalszik aztán felkeltem az ágyamból és az ajtóhoz mentem. Lenyomtam a kilincset majd kiléptem az ajtón és halkan becsuktam magam mögött. Lábujjhegyen mentem végig a folyosón majd besurrantam a könyvtárba. A kandalóhoz lépve fel élesztettem a tüzet majd leültem egy fotelbe. Jó pár éjjel itt kötöttem ki. A könyvek között valahogy megnyugodtam. A tűzbe bámultam miközbe az ujjaimmal játszadoztam aztán a szemem lecsukódott. Mikor újra kinyitottam Nick állt mellettem.
-Gyere -suttogta és a kezemet megfogva fel akart húzni.
-Nem -ráztam meg a fejem.
-Pihenned kell. Napok óta nem aludtál -nézett le rám gyengéden.
-Félek. Nem akarok aludni -suttogtam könnyezve.
-Ss...-suttogta és letörölte a könnyeimet.  -Gyere -vett a karjaiba majd felvitt az emeletre. Lefektetett az ágyra majd mellém dőlt és átkarolt. -Itt vagyok nincs semmi baj -simogatta a hajam gyengéden.
-Kérlek ne hadj egyedül -motyogtam remegő ajkakkal.
-Nem hagylak. Igérem -vont közelebb magához. -Aludj kicsi Evi, én itt leszek -mormolta. De nem maradt. Mikor felriadtam már nem volt mellettem. Mellettem a hely már rég kihűlt mintha bent se lett volna. Könnyezve öleltem magamhoz egy párnát. Miért büntetsz Istenem? Mit vétettem?