Vacsorázás közbe Nick felhozta az ötletét amit korábban mondott nekem.
-Te apa szerintem Evit el kéne vinni Csontvárosba -szólalt meg hirtelen. Én férenyeltem a narancslevem a többiek meg döbbenten meredtek Nickre.
-Minek? -kérdezte Jace csodálkozva. Jonathan aki mellettem ült közbe párszor hátba csapkodott nehogy megfulladjak.
-Hát gondoltam tudnának neki segíteni, hogy vissza emlékezzen -vonta meg a vállát.
-Jó ötlet ez? Nem hiszem, hogy neki gát lenne az elméjében -nézett rá Clary.
-Egy próbát megér nem? -nézett Nick az anyukájára.
-Lehet benne valami -biccentett Jace. -De csak ha Evi is benne van -fordult felém.
-Hát...láttam a filmet és elég félelmetesek a Néma testvérek -húztam be a nyakam.
-Ugyanmár. Nem olyan vészesek -vonta meg a vállát Jonathan.
-Jah tök kedvesek -kapcsolódott be Nick.
-Neked többé nem hiszek -húztam össze a szemem mire elvigyorodott.
-Mikor hazudtam én neked? -nézett a szemembe.
-Párszor már megtetted -motyogtam mire zavartan az ajkába harapott majd lesütötte a szemét.
-Vissza térve az eredeti témához -törte meg a csendet Jace mire ránéztünk. -Szerintem meg lehetne próbálni. Beszélek a néma testvérekkel. Holnap jó lesz neked? -vonta fel a szemöldökét.
-Nekem bármikor -válaszoltam.
-Szuper akkor elkisérlek. Voltam már ott párszor -mosolyodott el és megfogta Clary kezét. Ijedten rebbent a tekintetem Nick felé. Azt akarom, hogy ő jöjjön velem, de hangosan nem mertem kimondani. Nick az arcomat fürkészte majd biztatóan elmosolyodott.
-Igazság szerint én úgy gondoltam, hogy nekem kéne elmennem Evivel -szólalt meg Nick. Jace hosszasan hallgatott hol engem hol Nicket hol pedig Claryt nézte. Mikor Clary egy aprót biccentett Jace a fiára nézett.
-Rendben ahogy akarod -dőlt hátra megvonva a vállát. Szóval holnap Csontvárosba megyek. Szuper.

Az oldalamon feküdtem és a sötétbe bámultam amikor valaki belépett a szobámba. Felemeltem a fejem és az ajtó irányába néztem. Nick állt a csukott ajtónak támaszkodva és engem figyelt. Nem volt más rajta csak egy alsónadrág.
-Mit csinálsz itt? -kérdeztem halkan.
-Gondoltam veled alszok -jött oda az ágyhoz majd lefeküdt mögém. Megfordultam, hogy rá tudjak nézni.
-Na és Diana? -néztem rá.
-Úgy alszik mint a mormota. Különben is megszokta, hogy nem mindig vagyok mellette -vonta meg a vállát.
-Tudod, hogy nem helyes ez az egész -suttogtam.
-Igen tudom. De tojok rá -nézett a szemembe. -Na nem bújsz ide? -csúsztatta a kezét a derekamra. Kétszer se kellett mondani. Közelebb férkőztem hozzá és a fejemet a mellkasába fúrtam. -Édes kicsi angyalkám -suttogta a hajamat simogatva. A közelségétől teljesen megnyugodtam és nagyon hamar mély álomba szenderültem.

Egy temető felé tartottunk. Nick szorosan mellettem lépkedett miközbe mindenféle hülyeséggel próbálta elterelni a figyelmemet. Teljesen rágörcsöltem a Néma testvérekkel való talákozásra.
-Nick kérlek ezzel nem lesz jobb -motyogtam. Ekkor elkapta a derekam és magához vonva megcsókolt. Abban a szent pillanatban mindenről és mindenkiről megfeledkeztem. Átöleltem a nyakát és boldogan viszonoztam a csókját. Nick torkából állatias hangok törtek fel miközbe a fenekem alá nyúlt majd felemelt és egy fának szorított. A lábammal szorosan öleltem a csípőjét miközbe a kezem a hajába szántott. Még szerencse, hogy volt rajtunk álcázó rúna, így megmenekültünk a kíváncsi és rosszalló pillantásoktól.
-Te leszel a végzetem -morogta a nyakamba.
-Te pedig az enyém -suttogtam teljesen elkábulva. Ekkor Nick elszakította magát az ajkamtól.
-Enókh testvér már vár minket -suttogta pár centire az ajkamtól.
-Várjon tovább -húztam vissza magamhoz a fejét. Pár pillanatig engedett aztán határozottan eltolt magától és letett a földre.
-Tényleg mennünk kell -köszörülte meg a torkát és a kezemet megfogva maga után húzott. Kábultan hagytam magam. Beléptünk a temetőbe majd az egyik sír felé indultunk. Körbesandítottam. Mindig is utáltam temetőbe járni. Olyan ijesztő hely volt. Megborzongtam és közelebb húzódtam Nickhez mire átkarolta a vállam és megpuszilta a homlokom. Aztán a tekintetem egy szürke csuklyás alakra vándorolt. Amikor megláttam az arcát a tekintetem rémülten tágra nyílt és Nickbe kapaszkodtam.
-Sss..nincs baj -suttogta. -Ő csak Enókh testvér -szorította meg a vállam biztatóan.
-Nagyon ijesztő -motyogtam.
-Üdvözöllek titeket árnyvadászok -köszöntött minket Enókh testvér bár a száját nem nyitotta ki. A hangját csak a fejembe hallottam.
-Jó napot -motyogtam és félénken kezet nyújtottam. Nick mellettem felkuncogott és vissza húzta a kezem.
-Ez itt nem szokás -nézett a szemembe szórakozottan.
-Ohh..elnézést -pislogtam nagyokat.
-Gyertek velem -indult meg mi pedig követtük. Beléptünk egy kapu szerűn ami  a föld alá vezetett le. A lépteim hangosan kopogtak ami kissé idegesített. Miért csak az én cipő kopogásomat lehet hallani? Nem mertem semerre se nézni ezért csak magam elé bámultam és nem mozdultam Nick mellől. Aztán beléptünk egy terembe ami tele volt Néma testvérekkel.
-Biztos, hogy végig akarod csinálni? -fordult felém Enókh testvér.
-Azt hiszem -válaszoltam remegő hangon.
-Segítünk vissza emlékezni az előző életedre -hallottam a hangját a fejembe majd megfogta a vállam és a terem közepére kormányzott. A fejembe mintha méhkas lett volna. Temérdek mennyiségű hang szólt a fejembe. Volt köztük mély, magas, éles, barátságos, hideg tényleg minden féle.
-Hogy hívnak? -kérdezte egy magas hang.
-Pásztor Evelin -válaszoltam.
-Hogy hívtak korábban? -kérdezte ekkor egy barátságos.
-Emma Carastairs -suttogtam aztán éreztem, hogy eltünik a lábam alól a talaj. Sötétség vett körül és csak annyit éreztem, hogy zuhanok. Elmosódott képek és hangok szaladtak el mellettem. Egy kard, egy csata, tengerpart, gyerekek, egy barna hajú srác, tündérek.