Egy könyvel a kezembe ültem és a lapokra meredtem. Kezdtem megunni a történelmet ezért elkezdtem olvasni a Végzet ereklyéi sorozatot. Magam alá húztam a lábam és belekortyoltam a teámba majd folytattam az olvasást. Egyedül voltam a könyvtárba a többiek valami megbeszélésen vettek részt a tárgyalóba amire én nem voltam hivatalos. Ez egy kicsit bántott, de nem igazán foglalkoztam vele. Lapoztam egyet majd amikor hallottam, hogy Church nyávog felpillantottam.
-Na mizu van? -néztem le rá. Church megint nyávogott majd az ölembe ugrott és elhelyezkedett. Halkan elnevettem magam és szórakozottan simogattam. -Azt hallottam, hogy nem igazán kedveled az embereket -jegyeztem meg mire felnézett rám aztán vissza hajtotta a fejét majd lehunyta a szemét. A fejemet csóválva mosolyogtam majd folytattam az olvasást miközbe az egyik kezemmel Churchot simogattam. Aztán lassacskán engem is elnyomott az álom.

Egy álarcos bálba vagyok. Olyan mintha egy gimis bálba csöppentem volna, de ez más volt. A fényt boszorkányfények biztosították. Forgolódva kerestem egy ismerős arcot a tömegbe. Aztán a tekintetem megakadt egy srácon aki a falnak támaszkodva állt. Átvágtam a tömegen, hogy közelebb jussak hozzá, de ő egyszeribe eltűnt. Kétségbeesetten pördültem körbe és a tömeget pásztáztam. Muszály volt megtalálnom őt, muszály volt beszélnem vele.
-Táncolunk? -állt meg előttem egy férfi. A hangjába volt valami ismerős.
-Jonathan? -kérdeztem bizonytalanul mire elvigyorodott.
-Evi szebb vagy mint valaha -nézett a szemembe majd a kezem felé nyúlt. Hagytam, hogy a táncolók közé vezessen majd elkezdtünk táncolni. Bár én kissé idétlen voltam. A tekintem folyamatosan Nicket kereste, de sehol se láttam. -Kit keresel? -kérdezte Jonathan halkan.
-Senkit -ráztam meg a fejem és rámosolyogtam. Ekkor a tekintetem megakadt valakin a háta mögött. Nick állt ott maga előtt összefont kézzel és minket méregetett majd a szemembe nézve megrázta a fejét aztán sarkon fordult és a kijárat felé indult.
-Nick várj -kaptam fel a szoknyám alját és utána indultam. A kopogós cipőbe nem igazán haladtam ezért levettem és futásnak eredtem. Az ajtón kilépve a házunk udvarán találtam magam ami teljesen összekavart. A ruhám is megváltozott, egyszerű nadrág és pulcsi volt rajtam. Megpördültem, de csak a házunkat láttam. Nick sehol se volt.
-Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen feladod -hallottam magam mögül a hangját mire gyorsan megfordultam. Egy fának támaszkodva állt és engem figyelt. Hétköznapi ruha volt rajta, farmer és egy zöld pólló.
-Mit adtam fel? -kérdeztem.
-A küzdelmet. Nem hagyhatod, hogy elnyomjanak. Küzdj azért amire vágysz! Küzdj értem! -nézett mélyen a szemembe.
-Nem tehetem. Diana...-kezdtem akadozva.
-Küzdj értem! -ismételte meg. -Bárcsak minden percben a karjaimba tarthatnálak, bárcsak örökre csak csókolhatnálak -suttogta és a hangja tele volt vágyakozással.
-Tedd meg! Vigyél el jó messzire -siettem oda hozzá és belekapaszkodtam.

Fújtatásra riadtam fel.
-Bocsánat na -morogta Nick mire kipattant a szemem. Nick a fotelem felett állt és Churchot méregette bizonytalanul. Amikor észrevette, hogy felébredtem zavartan elmosolyodott.
-Szia -köszönt.
-Szia -köszöntem vissza miközbe még mindig őt néztem. Church az ölembe újra elhelyezkedett. Nick állta a pillantásom, ezért egy ideig szótlanul figyeltük egymást. -Álmodtam -szólaltam meg mire az arca aggódóvá vált.
-Mit álmodtál? -kérdezte az arcomat fürkészve.
-Azt, hogy egyszarvún lovagló félmeztelen férfik üldöztek a bókjaikkal -motyogtam nyújtózkodva egyet mire Church sértődötten felkelt és leugrott az ölemből. Nick halványan elmosolyodott majd leült a mellettem lévő fotelbe.
-Beszélnünk kéne -szólalt meg mire ránéztem.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne -válaszoltam bizonytalanul.
-Muszály beszélnünk róla -jelentette ki.
-Nincs értelme. Többé nem fog előfordulni ha rajtam múlik -álltam fel.
-Nem..nem lehetne, hogy mindent előről kezdünk? -állt fel ő is. -Hiányzol Evi, hiányzik a mosolyod, hiányzik a beszélgetés, hiányzik az, hogy mellettem aludj. Átkozottul hiányzik a közelséged -lépett közelebb hozzám.
-Szerinted nekem nem? -sütöttem le a szemem. -Néha azt kívánom, hogy bárcsak Pesten maradtunk volna -néztem fel rá majd elkaptam a tekintetem. -De ez csak egy kívánság. Ami történt megtörtént nem tudunk rajta változtatni -hajtottam le a fejem.
-Meg tudsz nekem bocsátani? -kérdezte halkan. -Szándékosan soha se bántottalak volna -tette hozzá.
-Mégis megtetted -kaptam fel a fejem. -Egy pillanat alatt elfelejtettél -szipogtam. -Pedig nagyon jól tudtad, hogy szükségem van rád -léptem közelebb hozzám. -Csak te voltál nekem -hunytam le a szemem és átkaroltam a derekát majd a mellkasának döntöttem a fejem.
-Itt vagyok veled -mormogta a hajamba. -Örökre itt leszek neked -simította meg a hajam. Szorosan lehunytam a szemem és még közelebb bújtam hozzá.
-Annyira félek -suttogtam.
-Nem kell -rázta meg a fejét.
-Tudom, hogy kell. Nem kérhetem, hogy velem legyél, barátnőd van -fúrtam a fejem a pulcsijába. Nick halkan felsóhajtott majd válasz helyett megpuszilta a homlokom. Hosszú végtelennek tűnő percekig álltunk egymás ölelésébe. Szeretlek Nick annyira szeretlek -gondoltam magamba.
Nick szorosabban ölelt magához és a nyakamba fúrta a fejét.
-Soha többé ne taszíts el magadtól -kérte mire szorosabban lehunytam a szemem.
-Te taszítottál el engem -suttogtam mire felnyögött.
-Zavarok? -hallottuk Clary kedves hangját.
-Ez..ez nem az aminek látszik -sápadtam le Claryre nézve.
-Ugyan én is voltam fiatal. Miért nem mentek el sétálni és beszélitek meg a dolgokat? -mosolygott rám.
-Nem, nem lehet. Diana...Nicknek maradnia kell -hadartam.
-Nyugi elintézem. Sok mindent kell megbeszélnetek és jobb lenne nyugott körülmények között -nézett felváltva ránk. Zavartan álltam egyik lábamról a másikra. Nick odalépett az anyjához majd megölelte.
-Köszönöm -mormogta majd megfogta a kezem és maga után húzott.

-Én ezt nem értem -törtem meg a csendet. Épp a metrón voltunk szorosan egymáshoz préselődve ugyanis óriási tömeg volt.
-Mit? -nézett le rám.
-Anyud viselkedését -néztem vissza rá.
-Ő mindig a legjobbat akarja nekem és kitünő ember ismerő -vonta meg a vállát. -Kedvel téged, mindig is kedvelt -pillantott rám.
-Mármint Emmát? -ráncoltam össze a homlokom.
-Igen. Csak anya állt melletted amikor meghalltak a szüleid. Nagyon összetört amikor hallotta, hogy meghalltál -suttogta.
-Bárcsak emlékeznék -sóhajtottam fel.
-Van egy módja, hogy sikerüljön -szólalt meg habozva.
-Mi az? -kaptam fel a fejem.
-A Néma testvérek. Emlékszel amikor a filmbe elmentek Csontvárosba? Amikor megtudták, hogy Magnus tette a gátat az elméjébe? Talán nálad is ki lehetne próbálni -nézett le rám.
-Nem is tudom. Nem igazán tűntek a Néma testvérek bizalomgerjesztőnek -borzongtam meg.
-Veled mennék -jelentette ki. Felnéztem rá és halványan elmosolyodtam. A következő megállónál még több ember szállt fel így még jobban egymáshoz simultunk Nickel. Még soha nem álltam ilyen közel egy sráchoz se. A vékony pulcsimon keresztül éreztem Nick szapora szívverését. Éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul miközbe szigorúan a nyakát bámultam. Nick olyan érzéseket ébresztett fel bennem amiknek a létezéséről nem is tudtam. Amikor a metró zökkent egyet neki estem Nicknek és automatikusan belé kapaszkodtam. Nick a derekam köré fonta a karját majd a másik kezével megsimította az arcom. A bőröm felforrósodott és hevesen dobogó szívvel felnéztem rá. Nem szabad ezt csinálnunk -gondoltam miközbe elvesztem az érzelmektől kavargó szempárba. Nick tekintete az enyémbe hatolt és fogva tartott. Bárcsak tudnád, hogy szeretlek -gondoltam elkeseredetten.
-Le kéne szállnunk -szólalt meg rekedt hangon. Némán bólintottam egyet majd megindultam a tömeggel együtt. A gondolataim ezerrel kavarogtak.
-Nick én....én..-kezdtem a szavakat keresve amikor mellém lépett.
-Igen én is -suttogta majd a lépcső felé indult. Lesütött szemmel követtem. Nem lesz ez így jó. Akárhányszor kettesbe vagyunk vagy veszekedés lesz belőle vagy pedig csókolózás.

Csodálattal a szemembe forgolódtam.
-Olyan gyönyörű -sóhajtottam fel és Nickre néztem.
-Tudtam, hogy tetszeni fog neked -mosolyodott el.
-Egyszerűen imádom komolyan. Ha tudnék festeni minden apró részt megörökítenék -pördültem meg, hátra hajtott fejjel és tiszta szívből kacagtam. Viszont annyira megfeledkeztem magamról, hogy a tóba kötöttem ki. Pontosabban seggre ültem. Nick nevetve gugolt le és a kezét nyújtotta felém.
-Említettem, hogy vannak vizi démonok? -nézett rá vidáman.
-Igazán? -fogtam meg a kezét és berántottam őt is. Nick elvesztette az egyensúlyát majd rámesett miközbe folyamatosan röhögött.
-Héé gyertek ki a vízből -kiáltott ránk egy zsaru.
-Megyünk -kiáltott vissza Nick majd a kezemet fogva kiindult a partra. Kuncogva követtem majd kicsavartam a vizet a hajamból. A parkba leheveredtünk a fűre, hogy megszáradjunk.
-Ha veled vagyok mindig történik valami -kuncogott Nick engem figyelve.
-Ilyen az én formám -vontam meg a vállam. -Rég voltam ennyire felszabadult -motyogtam lesütve a szemem.
-Örülök, hogy biztonságba érzed magad mellettem -suttogta majd felém nyúlt és a fülem mögé simította a hajam.
-Nick ezt nem lenne szabad -suttogtam eltolva a kezét. Lenézett, összefűzte az ujjainkat majd újra rámnézett.
-Nem tehetek róla. Amikor veled vagyok csak rád tudok gondolni. Csak veled akarok lenni -hajolt oda hozzám és megpróbált megcsókolni, de nem hagytam neki.
-Nick gondolj Dianara. Ő a barátnőd emlékszel? -néztem a szemébe.
-Nem lehetne, hogy mindent elfelejtünk pár órára? Foglalkozzunk csak egymással, felejtsünk el mindent és mindenkit -húzódott közelebb hozzám.
-Meg fogod bánni -suttogtam. -Nem tudnám elviselni, hogy aztán semmibe vegyél -pillantottam rá.
-Kérlek -simította a kezét az arcomra.
-Nem -toltam el a kezét. -Nem -ismételtem meg.
-Evi -nézett a szemembe. -Evi -ismételte meg majd hozzám hajolt és megcsókolt. Szorosan lehunytam a szemem és próbáltam ellenállni neki, de aztán megadtam magam. Percekig ültünk elmerülve egymás csókjába aztán ledőltünk a fűre és az eget bámultuk.
-Olyan békés -szólaltam meg.
-Igen az. Nappal, de éjjel nyüzsög a tündérektől -válaszolta Nick. A tündérek említésére eszembe jutott a tündérek királynője, de nem mondtam semmit. Csak lehunytam a szemem és a nap felé fordítva az arcom felsóhajtottam. Bár már javába benne jártunk a novemberbe olyan jó idő volt mintha nyár lenne. Enyhe szellő támadt és az arcomba fújta az egyik hajtincsem.
-Gyönyörű vagy -suttogta a fülembe Nick majd egy puszit nyomott az arcomra. Melegség áradt szét bennem és csukott szemmel elmosolyodtam.