Nick egy romos gyár előtt állította meg a kocsit.
-Innen gyalogolni kell? -pillantottam rá kérdőn.
-Nem -rázta meg a fejét és kiszállt a kocsiból.
-Hát akkor? -szálltam ki én is gyanakodva.
-Nyugi nem azért hoztalak ide, hogy megkötözzelek -jegyezte meg a pillantásom láttán.
-Ilyennel még csak ne is szórakozz -suttogtam megrázva a fejem. Nick rámnézett majd sóhajtva hozzám lépett.
-Erőltesd meg kicsit az agyad. Koncentrálj -fogta meg a kezem. Lenéztem a kezére és valami különös melegség járta át a szívem tájékát. -Ne a földet bámuld -szólt rám mire elvörösödtem. -A gyárat nézd -emelte meg a fejem a szabad kezével (a másikkal még mindig a kezemet fogta). Engedelmesen néztem a gyárat, de nem történt semmi. Még mindig azt a romos elhagyatott gyárat láttam magam előtt.
-Nem látok semmit -ráztam meg a fejem.
-Koncentrálj -suttogta Nick közvetlen a fülembe. Próbáltam koncentrálni, de a figyelmemet teljesen elvonta az, hogy Nick lélegzet vétele a nyakamat súrolta.
-Úgy nem tudok koncentrálni, hogy a nyakamba lihegsz -morogtam mire arrébb lépett tőlem és összefonta maga előtt a kezét.
-Kapcsold ki az agyad. Láss a felszín mögé -tanácsolta. A gyár felé néztem és félre billentettem a fejem. Koncentrálj -szóltam rá magamra. Össze húztam a szemem és ekkor a gyár elkezdett vibrálni. A szemem tágra nyílt ahogy a gyár helyét átvette egy hatalmas villa szerű épület. A fala szürke volt itt ott már a festék lepotyogott, a redőnyök pedig le voltak engedve. Egyszerre volt meseszép és hátborzongató.
-Ez képtelenség -suttogtam magam elé. -Hogy...? -kezdtem Nick felé fordulva.
-Álcázva van, a mondik ha erre járnak csak egy lepukkant gyárat látnak, de ez a valódi arca. Régebb óta itt van mint a város -magyarázta Nick.
-Miért kell elrejteni az emberek elől? -néztem rá kíváncsian.
-Ez még viccnek is rossz. A mondik nem tudhatnak a létezésünkről ezt jó jegyezd meg -lépett közelebb hozzám.
-Miért nem? -tártam szét a kezem. Nem akartam egy buta libának tűnni aki mindig csak kérdez, de kíváncsi voltam.
-Mert akkor kitörne a háború -morogta. -Ezért is kell mindenkivel megszakítanod a kapcsolatot. Nem bízhatsz meg azokban -nézett mélyen a szemembe.
-Hanna a legjobb barátnőm -sziszegtem kemény arcal.
-Majd szerzel újat -vonta meg a vállát aztán a kovácsolt vas kapu felé indult. Mikor odaért elővett egy hatalmas és nehéznek tűnő kulcsot aztán a kapu nyikorogva kinyílt mi pedig beléptünk az "udvarra".
-Itt nincs kertész? -pillantottam a gazos udvarra és a kiszáradt kerti tóra.
-Minek? -rántotta meg a vállát.
-Hogyhogy minek? Ez az udvar sokkal szebb lenne ha nem lenne ilyen lepusztult. Belülről is ilyen? -intettem az előttünk magasodó épületre.
-Hogyne. Tele van patkánnyal, egerekkel, hollókkal, pókokkal -vigyorgott rám lelkesen.
-Ne már -meredtem rá elborzadva.
-Ja és minden küszöb alatt lakik egy kopogó szellem aki folyton tárgyakat hajigál és állandóan motyog. A padláson lakó nőről ne is beszéljünk -kuncogott fel.
-Nick én ide nem megyek be. Vigyél bárhova csak ide ne -kérleltem és lecövekeltem a lépcső alján.
-Evi gyere jó buli lesz -sétált vissza hozzám. -Meglátod kedvesek -mosolygott rám. -A kígyónkat említettem már? Ő a legaranyosabb -vigyorgott rám.
-Nick az Isten szerelmére -csaptam rá a karjára.
-Ne hidj neki -szólalt meg egy derűs hang fentről mire hátra hajtottam a fejem. Az egyik erkélyen Pásztor Ádám tartózkodott és szórakozottan nézett minket.
-De hiszen te Pásztor Ádám vagy -tátottam el a szám.
-Személyesen -nevette el magát. -Na gyertek végre be -szólt aztán eltűnt. Pár pillanatig Nickel mindketten egy helybe álltunk.
-Ez Pásztor Ádám volt a színész -néztem Nickre ő pedig unottan viszonozta a pillantásom.
-Vannak köztünk olyan őrültek akik csípik az embereket. Köztük van ő is -utalt Ádámra.
-De ez akkor is Pásztor Ádám -ismételtem meg.
-Tudom -forgatta meg a szemét aztán az ajtó felé indult és belökte.
-De hogyhogy árnyvadász? -siettem utána.
-Mert talán annak született -fordult felém és úgy sétált tovább.
-De ő színész. Mondi iskolába járt, a barátnője Karolin is ember -ellenkeztem. -Követem őt az Instán is -tettem hozzá.
-Ne fárasz már ezzel könyörgöm -dörzsölte meg az arcát két kézzel. -Evi vannak köztünk hírességek is oké? Például Robert Pattinson is az -nézett rám az ujjai közül.
-Hogy Edward Cullen is árnyvadász? -sikkantottam fel boldogan.
-Raziel -nyögött fel Nick. -Kérlek fejezd már be -szólt rám. Zavartan haraptam az ajkamba és lesütöttem a szemem. -Héé örülök, hogy boldognak látlak -bökött oldalba halvány mosolyal.

Csodálkozva kapkodtam a fejem miközbe a tárgyaló vagy mi felé tartottunk. Az épület tele volt festményekkel és értékes tárgyakkal.
-Ne maradj le -szólt rám Nick és megtorpant, hogy megvárjon.
-Annyi festmény van itt -ámultam el és rápislogtam.
-Látnád, hogy mennyi van otthon nálunk -mosolyodott el halványan.
-Hát nem itt laksz? -néztem rá meglepetten.
-Nem, New Yorkba. A hétvégén indulunk -közölte velem.
-New Yorkba -ismételtem meg. -Még soha se voltam külföldön -suttogtam ránézve.
-Ideje ezen változtatni -kacsintott rám. -Na készen állsz? -intett egy csukott ajtó felé.
-Öö....kivel is kell találkoznom? -sandítottam rá és megdörzsöltem a karom.
-Az intézet vezetőjével, na meg a többiekkel -rántotta meg a vállát aztán benyitott az ajtón.

Sziasztok! Ez egy kicsit rövidke rész, de remélem tetszeni fog!