Az Intézethez érve belöktem az ajtót majd a lifthez rohantam és rácsaptam a hívógombra.
-A francba is, hogy nincs itt lépcső -mordultam fel dühösen és ököllel a falba csaptam. A fizikai fájdalom kissé elvonta a figyelmem a lelki fájdalmamról. Az épp kezemet a fájó kezemre szorítottam és szorosan összepréseltem a szám.
-Evi várj -kiáltott utánam Nick amikor beléptem a liftbe majd befurakodott mellém.
-Hagyj békén oké? -néztem rá könnyes szemmel.
-Nem úgy gondoltam -nézett a szemembe.
-Leszarom, hogy mit, hogy gondoltál -förmedtem rá a kezemet szorongatva. -Nem kell úgy tenned mint akit érdekel, hogy mi van velem -hátráltam el és a lift másik felébe húzódtam minnél távolabb tőle.
-Sajnálom oké? -csattant fel. -Belefáradtam a folytonos titkolózásba. Egyszerűen torkig vagyok azzal, hogy titkolóznom kell -túrt bele a hajába. A szavai késként fúródtak a szívembe.
-Akkor miért csókoltál meg? Miért csókoltál meg a repülőn? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Most én nem arról beszélek. Elfogom mondani Diananak, hogy veled akarok lenni -jelentette ki.
-Nem -kiáltottam rá élesen.
-Hát nem ezt akarod? -szaladt fel a szemöldöke. Válasz nélkül léptem ki a liftből. -Evelin azonnal állj meg -kiáltott utánam.
-Mit akarsz? Választ a kérdésedre? Tessék itt a válasz. Nem akarok veled lenni. Nem akarok Diana háta mögött veled kavarni. Azt hiszi, hogy barátok vagyunk és én tényleg kedvelem őt. Nem akarok tőled függeni, nem akarok lopott esti csókokat. Érted? Nem akarok veled lenni, mert melletted folyamatosan szenvedek -ordítottam az arcába miközbe patakzottak a könnyeim. Nick egy helybe állt és engem nézett.
-Ezért akarom elmondani -suttogta végül.
-Nem teheted meg. Gondolj már bele a következményekbe. Én nem akarok úgy veled lenni, hogy mindenki megvet minket -néztem a szemébe.
-Valóban ezt akarod? Hogy vége legyen? -kérdezte alig hallhatóan és felém lépett.
-Látod már megint kezded. 1 teljes hónapja hidegen bánsz velem. Mondd csak te bánthatsz engem? Azt hiszed, hogy neked mindent szabad? -sziszegtem dühösen.
-Ne haragudj -suttogta. -Csak azt hittem, hogy te meg Jonathan...-kezdte mire felhorkantottam.
-Ha lett is volna köztem meg Jonathan közt valami akkor se lett volna hozzá semmi közöd. Mondd csak én miért nem  tarthatok két vasat a tűzbe? -kérdeztem kemény arcal. Nick nem válaszolt csak állt velem szembe és szomorúan nézett. -Nézd Nick rendes srác vagy, de belefáradtam. 15 vagyok előttem az élet és nem tölthetem minden percemet azzal, hogy rád várok. Remélem megérted -suttogtam azzal sarkon fordultam és a szobámba siettem.

A tetőn ültem és a kivilágított várost figyeltem. Mióta itt éltem egyszer se jöttem fel, de most szükségem volt rá. Halkan sóhajtottam miközbe az ujjaim közt szorongattam a medálom.
-Sejtettem, hogy itt talállak -hallottam Jonathan hangját magam mögött. Egykedvűen néztem hátra rá majd újra a városnak szenteltem a figyelmem. -Leülhetek? -állt meg mellettem.
-Azt csinálsz amit akarsz -rántottam meg a vállam. Felsóhajtott majd letelepedett mellém és rámnézett.
-Na mesélj mi a gond? -érdeklődött.
-Nincs semmi gond -motyogtam. -Csak tudod, Nick 1 hónapja fúj rám és ma is olyan szemét volt velem. Belebotlottunk vagy 30 Mantid démonba és Nick azt mondta, hogy bújjak el mert nem tud még rám is figyelni. Aztán még neki esik rosszul, hogy véget akarok vetni ennek az egésznek -szipogtam és elvettem Jonathantól a zsebkendőt amit felém nyújtott.
-Nem mozdul a szobád elől. Konkrétan letáborozott -jegyezte meg.
-Nem érdekel. Folyton vissza könyörgi magát és én folyton megbocsátok neki -suttogtam.
-Ez azért van mert szereted -ölelte át a vállam.
-De én nem akarom szeretni. Folyton fájdalmat okoz nekem -motyogtam.
-A szerelem ellen nem tudsz mit tenni. Hiába küzdesz ellene nem fog elmúlni -válaszolta miközbe megpuszilta a homlokom.
-Minden más lenne ha ő is szeretne engem, de nem szeret -sóhajtottam fel szomorúan.
-Szeret. Nekem elhiheted -jelentette ki.
-Honnan tudod? -kaptam fel a fejem.
-A vak is látja, kivéve téged. Evi Nick bolondul érted -nézett mélyen a szemembe.
-Jah szép kis álom -horkantottam fel.
-Na most lett elegem -vesztette el a türelmét. -Takarodj vissza a házba, vonszold le a segged Nickhez és vald már be neki az érzéseidet -rázott meg erősen. -Komolyan mondom, nem lehetsz ekkora nyuszi -nézett a szemembe dühösen.
-Jól van na megyek már -pislogtam megszeppenve. -Csak nyugodj meg oké? -veregettem meg a karját aztán felálltam és visszamentem a házba.

Magam előtt összefont kézzel sétáltam Nick szobája felé. Az ajtó elé érve felemeltem a kezem, hogy bekopogjak, de ekkor hangok csapták meg a fülem.
-Diana kicsim -suttogta Nick.
-Igen? -kérdezte Diana alig hallhatóan.
-Csak téged szeretlek, nekem te vagy az egyetlen. Te vagy életem szerelme, soha senki miatt nem hagynálak el -mormogta Nick. Lehunytam a szemem és a könnyek végigfolytak az arcomon. Nick szavai olyan őszinték voltak, fájóan őszinték. Elfordultam az ajtótól majd a szobámba szaladtam és bezárkóztam. A fájdalom teljesen megbénított. A fürdőbe botorkáltam és a tükör képemre bámultam. Nem ismertem magamra. A szemem teljesen kivörösödött, az arcom kréta fehér volt. Nem szeret. Nem szeret -hallottam Roli hangját a fejembe. Dühösen ordítva a tükörhöz vágtam az első kezem ügyébe kerülő dolgot. Szilánkjaira robbant szét én pedig térdre estem. Két kézzel szántottam a hajamba és szinte fuldokoltam a zokogástól.
-Nélküled nincs értelme élnem -motyogtam majd megpróbáltam felállni. Ekkor a tekintetem megakadt egy nagyobb üvegdarabon ami pont előttem hevert. Bámultam egy ideig majd a kezembe vettem és végig húztam a csuklómon. Felszisszentem és a másik kezemen is megismételtem. Nem akartam öngyilkos lenni, eszembe se jutott csak....csak enyhíteni akartam a lelkembe dúló fájdalmat. Nem akartam fájdalmat. Kábultan botorkáltam el az ágyamig és ledőltem rá. A mennyezetet bámultam majd a pillantásom a csuklómra esett. Nem tudom milyen mély vágást ejthettem, de ömlött belőle a vér. Kimerülten hunytam le a szemem.