Ahogy reggel meghallottam az ébresztőt rögtön kipattant a szemem. Félre rugtam a takaróm és a tükrömhöz siettem. Vajon árnyvadász lettem? Egyáltalán azt honnan lehet tudni, hogy árnyvadásszá váltam? Végig néztem magamon. A szőke hajam ugyanolyan volt mint mindig, a szemem színe se változott. Semmi se változott rajtam. Ugyanaz a kopott itt ott lyukas pizsama. Kissé csalódottan fordultam el a tükörtől és elkezdtem öltözködni.

A ruhatáram eléggé szegényes volt. Csupán két fekete elnyűtt nadrágom volt, pólóból kissé több volt, de hát azok közül is némely lyukas volt. Pulcsinak mindig csak egyet hordtam egy feketét. Hanna mindig venni akar nekem ruhákat, de én mindig elutasítom. Épp elég, hogy ő szokott nekem reggelit venni. Nem akarok rajta élősködni. Kontyba kötöttem a hajam majd a vállamra kaptam a táskám és kiléptem a szobámból.
-Jó reggelt -köszönt Roli a szobájának az ajtajába állva.
-Jó reggelt -köszöntem vissza miközbe gyanakodva figyeltem.
-Ne nézz már így rám -sóhajtott fel. -Elvigyelek a suliba? -ajánlotta fel mire óriásira tágult a szemem.
-Nem kell köszi -ráztam meg a fejem és eloldalaztam mellette mire elkapta a kezem.
-Örülnél ha ilyen lennék mi? -lépett egészen közel hozzám.
-Igen reménykedek benne -bólintottam.
-Légy az enyém és ilyen leszek -suttogta majd lehajolt és végighúzta az ajkát a nyakamon miközbe a keze a fenekemre csúszott.
-Hagyj békén -löktem el magamtól aztán leszaladtam a lépcsőn, ki a házból, hátra se néztem.

Az iskola sarkára érve lihegve támaszkodtam a térdemre majd körbe néztem. A diákok már az iskola felé tartottak és amikor egy nagyobb csoport sétált el mellettem a nyomukba eredtem. Biztos ami biztos. Ha a bátyám itt találna rám biztos nem merne erőszakoskodni. Bár Roliból már bármit kinézek.

Lehajtott fejjel mentem be a suliba ahol rögtön beleszaladtam Hannába.
-Szia Evi -ölelt meg szorosan. -Minden rendben ment tegnap? -érdeklődött.
-Igen persze -bólintottam azonnal.
-Hazudsz -húzta össze a szemét.
-Nem nem hazudok -ráztam meg a fejem sietve.
-Evi engem nem tudsz becsapni. Most elmondod különben Eriket küldöm rád -csattant fel majd a karomat megfogva a lány WC felé húzott. -Na gyerünk -nézett rám mire lehajtottam a fejem.
-Azt mondta, hogy...hogy nem fog megbüntetni ha levetkőzöm -motyogtam.
-Ugye nem tetted meg? -kapta a kezét a szája elé.
-Nem lett volna más választásom, de -szipogtam és a pulcsim szélével megtöröltem a szemem.
-De? -kérdezte idegesen.
-De akkor apa...apa jelent meg a szoba ajtómba, józanul. Hanna tudta, hogy tegnap volt a szülinapom, rendelt pizzát, beszélgetett velem -sírtam el magam.
-Azt meg, hogy? -pislogott Hanna majd gyorsan átölelt és megnyugtatóan simogatta a hajam.
-Ezért mondtam, hogy nem történt semmi. Apa rászólt Rolira, hogy kérjen tőlem bocsánatot. Még ő se tudott ezzel a helyzettel mit kezdeni -motyogtam. -Bárcsak minden olyan lenne mit amikor még anya élt -fújtam ki az orrom. Hanna szomorúan nézett rám majd megsimította a vállam aztán újra átölelt. Így álltunk pár percig aztán a csengőt meghallva az osztályba siettünk.

Irodalom óra volt és éppen Hanna olvasta fel, hogy neki mit jelent a szerelem. Az ablakon bámultam kifele majd tág szemekkel meredtem a nyitott ablakon bemászó srácra.
-Mi a..? -mormogtam magam elé döbbenten. A srác felegyenesedett aztán körbe hordozta a tekintetét az osztályon. Visszanéztem az irodalom tanárra. Hogy hogy nem lát semmit? Pedig az ablak felé bámul. Újra hátra néztem a srác felé aki most közvetlen mögöttem állt. Meglepetten pislogva néztem fel rá majd megdörzsöltem a szemem és újra pislogtam. Tetőtől talpig feketébe volt és az övtartóján minden féle éles tárgy lógott. A haja barna volt és szanaszét álló (mint akinek nem volt ideje reggel fésülködni). A szemei pedig a legszebb kék amit valaha is láttam.
-Mit bámulsz? -ült le mellém Hanna mire ránéztem. Komolyan nem látja ezt a srácot? Lehet kezdek megőrülni?
-Evi gyere kérlek olvasd fel a házidat -kérte az irodalom tanár mire feltápászkodtam és a füzetemmel együtt kimentem. Amikor szembe fordultam az osztályal az idegen a székemen ült és engem fürkészett. Vajon tudja, hogy látom? Vettem egy mély levegőt aztán belekezdtem.
-Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik. Része mindannak, amit teszel. Benne van a levegőben, amit beszívsz, a vízben, amit megiszol, a vérben, ami az ereidben folyik. Az érintése örökké megmarad a bőrödön, a hangja örökké a füledben cseng, a szavai örökké a fejedben járnak. Ismered minden álmát, mert a rosszak a te szívedet is megsebzik, a szépek pedig téged is boldoggá tesznek -mondtam a füzetemet bámulva.
-Te vagy az -suttogta egy fiú hang mire felkaptam a fejem. Csak egy valaki pontosabban két valaki nézett egyenesen rám. Hanna és az a kék szemű idegen. Tág szemekkel bámultam bele a kék szemekbe.
-Gyerünk Evi eddig nagyon jó -biztatott Hanna mire vissza néztem a füzetemre és befejeztem.
-És nem tartod őt tökéletesnek, hanem ismered minden hibáját, tudod róla a teljes igazságot, felfedezed a legrejtettebb titkait, de mindez nem ijeszt el tőle; sőt ettől csak még jobban szereted őt, mert nem vágysz a tökéletességre. Csakis őt akarod -fejeztem be aztán gyorsan a helyemre siettem.
-Ez nagyon jó volt -dicsért meg az irodalom tanár. A székem mellett megtorpantam és lenéztem a srácra.
-Miért nem ülsz le? -nézett rám Hanna kérdőn. Zavartan huppantam le egyenesen a srác ölébe ami teljesen meglepett. Ha a képzeletem szüleménye lenne akkor nem lenne ilyen emberi. De ő nagyon is ember.
-Komolyan? Az ölembe ültél? -kocogtatta meg a vállam a srác. Nem válaszoltam helyette a padra könyököltem és a hajamba túrtam. Ébredj fel Evi -szóltam rá magamra. -Végre, hogy megtaláltalak Emma -suttogta. Ki a fészkes fene az az Emma? Ez a gyerek meg van huzatva vagy mi? Idegesen játszadoztam a tollammal majd hátrasandítottam a vállam felett. Szóra nyitottam a szám, de ő megrázta a fejét és a füzetemre mutatott.
-Írj -suttogta. Kétkedve bár, de engedelmeskedtem.
Ki vagy te?
-Nicholas Herondale -válaszolta Nick.
Megőrültem?
-Nem nem őrültél meg csupán hmm...később elmagyarázom -nevette el magát.
Miért csak én látlak?
-Mendelin rúna van rajtam. Ez láthatatlanná tesz és így a mondik nem látnak engem -magyarázta. Jace azt mondta múltkor, hogy mondén az az lenne mint a mondi?
Mondi? Az az mondén?
-Tehát tudsz rólunk? -kérdezte Nick meglepetten. Nem bízhatsz meg benne -suttogta egy hang a fülembe.
-Miket írogatsz? -nézett a füzetembe Hanna kíváncsian.
-Hát...hát én csak... ilyen könyv címek -vontam meg a vállam zavartan.
-Mióta írsz könyveket? -pislogott rám meglepetten.
-Béna vagy -suttogta Nick mire önkétlenül oldalba könyököltem. -És egy boszorka -tette hozzá sziszegve.
-Most óta. Muszály kiírnom magamból ami bennem van -vontam meg a vállam és lesütöttem a szemem.
-Ohh értem...-bólintott és szomorú mosolyal megsimította a karom. Ahogy felpillantottam a tekintetem megakadt Henin aki engem bámult pontosabban mögém, vagyis Nickre.
-Ő egy démon. Alakváltó -morogta Nick.
Mi a szarról beszélsz? Heni év eleje óta az osztálytársam.
-Nem minden az aminek látszik Emma. Nézz csak újra rá, de koncentrálj -utasított én pedig rögtön engedelmeskedtem. Talán a kíváncsiság hajtott.

Felnéztem Henire és a máskor barna szem helyett a tekintete vörösen világított és mintha örvénylett volna vagy nem is tudom.
-Na látod? -érdeklődött Nick.
Tudja, hogy látlak?
-Nem hiszem csak engem lát ahogy beszélek hozzád. Mosolyogj rá vagy csináld azt amit szoktál -parancsolt rám. A szememet forgatva Henire néztem majd a tanár felé böktem és ásítottam egyet mire elmosolyodott és a tekintete újra barna lett. Amikor előre fordult halkan felsóhajtottam.
Nick én miért látlak?
-Mert te is olyan vagy mint én Emma -válaszolta és könnyedén megérintette a kezem.
Evelin vagyok.
-Ne haragudj akkor Evelin -javította ki magát.
Honnan ismersz? Ki vagy te? Vagyis mi vagy te??
-Téged mindenki ismer Evelin. És, hogy mi vagyok? Árnyvadász vagyis démonvadász -mondta mire megdermedtem. Nem, nem lehet. Nem lehet, hogy ő árnyvadász. Teljesült volna a kívánságom? De hiszen csak a tortámat fújtam el. Kicsiként is kívántam és akkor nem vált valóra.
-Látom ez betalált. Kérdzkedj ki a mosdóba és beszélhetünk rendesen -sóhajtott fel. Hátra néztem rá és a szemem össze találkozott Nick kék tekintetével. -Megbízhatsz bennem -nézett mélyen a szemembe. Az ajkamat harapdálva fordultam előre majd a kezem a magasba lendült.
-Igen? -nézett fel a tanár.
-Kimehetek a mosdóba? -érdeklődtem.
-Menj csak -intett mire felálltam.
-Héé minden rendbe? -kapta el a kezem Hanna.
-Persze, nyugi csak WC-re megyek -mosolyogtam rá aztán kimentem az ajtón.

Másodpercenként néztem hátra Nickre, hogy mögöttem jön-e még. Semmilyen hangot nem adott ki a léptei némák voltak. Belöktem a lány mosdó ajtaját, megbizonyosodtam arról, hogy nincs bent senki majd a mosdónak dőlve szembe fordultam Nickel.
-Azt hiszem most már kezdheted -törtem meg a csendet bizonytalan hangon.
-Hosszú lesz -sóhajtott fel.