Zene, mely fülemnek oly addiktív
S a tempója és dallama elcsábít.
Zene, mely lelkemet formázza,
Érzésekkel azt folyton bombázza.
Zene, oly drága vagy a Világban,
Mert nélküled csönd honolna a határban.
Zene, szívem máris dobban,
Az ütemre fel-fel lobban.
Zene, te megnyugvás a gondban,
Te isteni ajándék a mindennapokban.
Zene, eggyé válnék véled,
S engedném hogy átadd történeted.
Zene, te bölcs tanítója az észnek,
Ott vagy mikor mások épp lenéznek.
Zene, te tömör történet,
Mely kibontva formálja a lelkemet.
Zene, te éjjeli kívánság, te óceáni lélek,
Egy halott fiú költeménye szólithat most téged.
Szöveg, belé a lelkét egy költő írta,
S élete felett ott lengedezik az inga.
Zene, fülemnek nektár a hangod,
Melyben elmeséled azt a régi, jól ismert és szeretett kalandot.